Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-01 / 205. szám
GYOMAI GYÖRGY: flimuasstüfiui L' SÁNTA JÓZSEF a motorkerékpárját törölgeti a tanya előtt Óvatosan húzgálja az olajos rongyot a küllőkön, meg a kerékabroncson. Megnyomkodja a hátsó ülést, hogy elég ruganyos-e. S megelégedve állapítja meg, hogy minden rendben van. Viheti a faluba a menyasszonyát, mármint Bozsó Juliskát a menyasszonyi ruháért, amit mára készít el a varrónő. Sánta József olyan huszonöt év körüli, tömzsi legény. Arca vörösbarna, mint a ropogós kenyérhaj. Haja, bajúsza fekete, mint a sár. Szemével pedig hunyorog, mintha huncutságon törné a fejét. Pedig nem ravaszkodik semmiben. Éjjel, nappal az jár csak az eszében, hogy a jövő héten hites felesége lesz Bozsó Juliska, akit a világon a legjobban szeret. Az öreg Sánta, a szövetkezet juhásza pipázva figyeli fia készülődését. Nekitámaszkodik a tanya redvesbarna ajtajának. S amint a motor csillogó kormányán szaladgál z pillantása, arra gondol, hogy kutya ész lehetett abban is, aki a motorkerékpárt kitalálta. Mert ez a kis masina úgy vágtat, hogy elhagyja, ha akarja még az igazi vonatot is. A diillő bokrai közül kerékpáros ember fordul be a tanya elé. Bakos Pista, aki az irodát szokta sepreni. Odakanyarodik az ajtóhoz. Leugrik a gépről. Lihegve köszön. — Jór egyelt. — Jóreggelt, — figyelik a házbeliek a Bakos Pista arcát, s azon tűnődnek egyszerre, hogy mi a csodának jött ez ilyen sebesen ide. — Jóska, gyere rögtön az irodába. Hívat az elnök elviá rs, — törölgeti homlokát a hírhozó. — Mi a csudának hívat? — morogja mérgesen a motor mellől a fiatal Sánta. — Nem tudom. Nekem anynyit mondott csak, hogy szóljak be hozzád is, meg a menyAz öreg Sánta úgy érzi. lő rugdossa belülről a bordáit. Mert a szövetkezetben ő is tisztességgel dolgozott mindig. Egy szalmaszálat nem kívánt el a közös vagyonból. Ügy vigyázott a szövetkezet minden jószágára, minden cső kukoricájára, mint a magáéra. A fiának is mindig azt mondta: gyerekem, első a becsület. Es most az ő fiát fogják gyanúba csalás miatt ? — Hijnye, azt a keserves szentségit a világnak! — robban ki egyszerre a száján a káromkodás és ráordít a fiára. — Nálad van a kis könyv? •.— Nálam. — Akkor megyek én is veled! En beszélek először az elnökkel! — ül fel fogát csikorgatva a motor hátsó ülésére és belekapaszkodik a fogó vasba. — Induljunk! A fiatal Sánta átteszi a lábát az ülésen. Elhelyezkedik. Megfogja a kormányt. S olyan puffogssal indul el, hogy bélésükéiül mindenkinek a füle. — Még hogy csaló vagy, — recsegi a foga közt az öreg a fia fülébe. — Megfojtom, aki ezt merte rád mondani! RAGYOGÓ NOVEMBERI délelőtt van. A mezők fölött ezüstszínű ökörnyálak úsznak lomhán. A dűlő melletti fákról haldokolva hullanak lefelé a vörösszélű levelek. S a szántóföldeken túl, kint a juhszélen, mozdulatlanul legel a nyáj. A motor bőgve, harsogva robog végig a dűlőn. S alig telik cl három percnyi idő, már be is kanyarodik a szövetkezet irodája elé. AZ IRODA ALACSONY. cseréptetejű épületben van. A ház azelőtt nádas volt. Tavaly azonban új tetőt húztak rá, mert nagyon megviselte már az idő. Az ajtó egy előszobafélébe nyílik, amelyik azelőtt konyha volt. Ebből nyílik jobbra egy szoba. Ott lakik Bakos Pista, aki az irodára vigyáz és a telefont figyeli éjjel-nappal. A balra nyíló, nagyobbik szobában van az iroda. asszonyodhoz is, hogy menjetek azonnal az irodába, oszt vigyétek magatokkal a kis könyveteket. A hírhozó többet nem is magyaráz. Köszön. Es már nyargal is visszafelé a dűlőn. Amikor eltűnik a bokrok közt, az öreg Sánta ránéz a fiára. Az öreg Sánta leszáll a .motorról. Megvárja, míg a fia állásba igazítja a gépet. Akkor nagy lélegzetvétellel elindul az ajtó felé. Benyit az előszobába. Onnan kopogtatás nélkül az irodába — Jóreggelt — kiáltja és a kalapját a fején hagyja nagy mérgében. Mi a nehézségnek hívathat az elnök? — Tudja a kolera. — Minek kell most neki a kis könyv? — Nyilván az egységet akarja összeolvasni. — Azt már százszor összeolvasták. Elintézték, — rúgja oldalba az öreg mérgesen a kutyát, ahogy a lábát kezdi dörzsölni az orrával. — El is felejtettem mondani, tegnap azt hallottam, hogy valami egységcsalásról tárgyaltak az irodában, — kiabálja ki a konyhából az asszony. 0 Az öreg Sánta elsárgul a hír hallatára. Igaz lehet ez? Gyanúba fogják az 5 fiát, hogy nincs-e több beírva a könyvébe, mint amennyit valóságosan dolgozott? Az ő fiára meri valaki ráfogni, hogy csaló? — Jóreggelt — néz fel az elnök egy írásból és leteszi az orráról a vékonykeretes szemüveget az asztalra. Az elnök javakorabeli, feketehajú, köpcös ember. Szeme örökké fürkész, mintha mindig valami hibát keresne. Arcán okosság, határozottság látszik. Most is azonnal észreveszi, hogy Sánta József kegyetlenül neki van mérgesedve valaminek. Azért nyugodtan kezdi a beszédet. “ BTi jóba jársz itt, Jóska; — Mi jóba? Azt te tudod legjobban! — vágja rá azonnal az Creg és hóira néz a fiára, itt van-e mellette, hall-e minden szót, amit az ő védelmében mond? — Hát legelsőnek is azt akarom megtudni, ki az a szemtelen, aki a fiamra azt meri mondani, hogy csaló? Az elnök mellett a másik asztalnál a könyveld számol, Susogja a számokat, hogy el ne tévessze az összeadást, mert éppen most ért egy hoszszú sor számnak a végére. Leírja a végösszeget. Leteszi a ceruzát a kezéből. Nézi az öreg juhászt. Érzi, hogy valami veszedelem van a levegőben. Az elnök értetlenül néz az öregre. Nem tudja, mit feleljen. — Azt mondták a fiadra, hogy csaló? Ki mondta? L Picasso és a hitleristák j Amikor a második világhálj borúban a németek bevonuljjjf tak Párizsba, a nácik — a gnagy festő barátainak legnaggyobb meglepetésére — bégkében hagyták Picassót. Ebjből a gesztusból ugyanis a 1 német propagandaminisztégriurn külföldön akart tőkét — Azt elsősorban én szeretném tudni! — kiáltja nekikeseredve az öreg és egyszerre két ököllel hadonász. — Amióta a fiam a szövetkezetben van, nem volt rá panasz soha. Az elnök még mindig nem érti, voltaképpen miért kiabálja itt el ezeket az öreg. Nem tudja, hová akar a mondókával kilyukadni. — !Wi van tulajdonképpen a fiaddal? — kérdezi csendes nyugalommal és figyelmesen nézi az öreg juhászt és a fiát. — Csak az, hogy idehivattad a kis könyvvel. Gyanúba fogtad, hogy csaló! De én ezt nem tűröm! Azért bejelentem, hogy kitörülközünk mindketten még máma a szövetkezetből! Átmegyünk a Szabadságba! Ott nem fogják rá az emberre ok nélkül, hogy csaló! — Itt valami tévedés van, — simogatja haját az elnök elgondolkozva. gkovácsolni. g A megszállás Ideje alatt a gnémet Wehrmacht tisztjel és gkatonái gyakran ellátogattak g Picasso műtermébe. A festő g némán fogadta a kéretlen ^vendégeket, körülvezette őket gés búcsúzóul egyik festmégnyének reprodukcióját nyújstotta át, amely azt ábrázolta, gamint a náci légihaderök gtönkrebombázzák Guernica g baszk várost. Picasso e szagvak kíséretében adta oda a gképet: „Souvenir’ (emlék), s Egy szép napon felkereste gőt a Gestapo megbízottja, 6 jegy ilyen reprodukciót felmugtatva megkérdezte: „ön csignálta ezt?” „Nem — válagszólta Picasso fejét rázva — gézt önök csinálták!” Akár gmegértette a titkosrendőr en- Inek a válasznak az értelmét, gakár nem, annyi bizonyos, gjhogy felállt és elment, s Pijjcasso nem hallott többet róla. M Ez 1944-ben történt. AKVAY JANOS: , NAPSUGÁR Beteg vagyok, a kínzó Iá* gyötör, két napja már. A vérem vad folyam. S mint kis levélt az őszi szélvihar úgy összetört sok köhögésroham. Szememre nem száll álom lepkeként, csak forgolódom s fekszem szótlanul. S a kis szobára halkan, mint a csend, az alkonyainak szürke árnya hull. Ám hirtelen, egy fénylő napsugár tört át a lenge alkonyfátyolon. Táncolva libbent végig könyveken, s megállt a barna íróasztalon. Ragyogva lángolt, égett mint a tűz, szívembe lopta meleg sugarát. 8 derűs, zsongitó, tiszta fényivel betöltötte a csendes kis szobát, Végigsimított fáradt arco tnon.: s És úgy röpült el, mint jött. hirtelen, De meglebbentve szárnyát búcsúként, egy kis mosolyt küldött még énnekem. Pár röpke percig volt csupán jelen, mégis eloszlott minden köd. homály, Mint réteken a kormos éj. ha üt a hajnalóra, s ébred sok madár. Tavaszt hozott, sosem felejtem cl! S tavaszra jő a száz virágú nyár. Remélem nyáron majd találkozunk. Aranyló, szőke, karcsú napsugár...! — Nincs itt semmi tévedés! = — Hosszul beszélsz, — né2§ nyugodtan az elnök a juhász-|[ )-fl. p — Tudom én jól, mit men- [ doh! — Mégsem a valóságot j mondod! — Azt mondom, hogy el akarod venni a fiam becsületit! — Megbolondultál —* vág az asztalra türelmét vesztve az elnök. — Te bolondítottái meg! — En? — Te! — Nem tudod már, mit beszélsz! Hallgass! — ordít az elnök dühösen az öregre. — Nem hallgatok! Annyi szavazatom van pontosan, mint neked! — Akkor is, figyelj ide egy kicsit! P Hortobágyi László: | EMLÉKEZÉS sEmlékszem még arra a súlyos füstre, =Ami a tájon dús ködként lapult; Ü /I lehajitott bomba-szőnyeg csücske jy Engem is fejen kólintott vadul. HIfjan dobódtam bele a viharba, !De a nyomor megláltatta magát: s Nemzetközi gond tódult az agyamba, %Ülve aludtam át sok éjszakát. !<4 széllel bélelt dermesztő pincében, szúnyogként keringett a korom. 3Hány álmos éjjel álmodoztam ébren Ü Anyám ölébe hajtva homlokom? ÜNyiladozó blmbócska voltam akkor: = Egy évtizedbe nyúlt csak gyökerem. MNönnyen megráncigálhatott a vad kor: ÜA légnyontással társult félelem. MKer.yér helyett a gyertya-füstöt rágtuk, s Az volt a früstök és az estebéd; §§S ha elfogyott, akkor egymást sem láttuk, MCsak megszorítottuk egymás kezét. Nagy István: Jlb é&ledéfi díciébelz Nyílik s. föld, fű töve zsendül, kacagva ujjong, ébred a világ. Az emberi szív hozsannája hívja » a megújulás Phönix madarát, Fagy és a hideg, szinte egy csapásra, omlatag várként zsugorodik össze. Itt-ott még szilárd, de bástyája porlik, új idők szele száguld már fölötte. Ébred a lélek, mely feledni tudja, borongós telek didergő kínjait. Felfelé szárnyal, de már lent a földön nap felé tárja, re mén ységszi nna i t. — Nem vagyok kiváncsi semmire! A veszekedés abba marad. Nyílik az ajtó. Fiatal, pirosircú lány lép az irodába. Gumicsizma, hosszú fekete kabát, piros kendő rajta a ruházat. A nagy kiabálásra egy pillanatig megáll a küszöbön. Gondolkozik, bejöjjön-e? Aztán bátran belép. Csodálkozva köszön. — Szabadság! — Szabadság! — fogadja az elnök. § A háború, mint egy üldözött farkas, = Farkával is megcsapta szívemet, 1Édesanyám megfázott, s hosszadalmas %Vesebajában öltig szenvedett. UAludhatnék, de most is itt virrasztók; UKortyolgatom i gőzölgő teát. j§ Ki őrzi még meg ezt a kedves arcot, sHa a hálái majd engem is leránt? j|A bánat csiszolt énbelőlem férfit. Pj A gond kovácsolt kardot énnekem. 5 S ha szívem hangja, mmt magma, tért nyit — g Édes gyümölcsöt érlelj, énekem! = (Szolnok, 1957.) ,illllllllllllllllllllllllililli:i'i:lllllllll!llll!ll!!ll!lllll||||||||l!l||||||||||||!l|||||||||||||||||l!ll||||||||| Felkel az Ember is, fagyláneát lerázza, napfelé nyújtja, megdermedt kezét. Agyában újra, új dalok születnek, zengi az élet új dicséretét. Uj várat hirdet minden éneke, a fagyos hallgatás, hideg romhalmazán; És lantja szava új embert teremt, alkotó lázai: újult hajnalán, A lány, Bozsó Juliska, a fiatal Sánta József menyaszszonya, odamegy először a vőlegényéhez. Megcsókolják egymást. Aztán odalép leendő apósához. — Jónapot, édesapám. Hogy van? — súgja mosolyogva a fülébe. Az öreg legyint a kezével, hogy sehogy. AZ IRODÁBAN a nagy veszekedés után hirtelen minden zugot betölt a csend. A vőlegény szomjasan lesi menyasszonyát. Az öreg juhász az elnököt vizsgálja mérges pillantásokkal. A lány kezet nyújt az elntöknek. Rámosolyog, rá is kacsint s hozzá huncutul kacag. — Hogy van, kedves elnök elvtárs? — Jól. kislányom, — szorítja meg a lány kezét az elnök és arra gondol, de szép pár lesz ebből a két fiatalból. És milyen boldogan fognak élni Annyit keresnek ketten, hogy akár bankba rakhatják a fölösleg pénzüket, — Hivatott, elnök elvtárs? *— áll a köszöntgetés után a lány a vőlegénye mellé. — Hívattalak, — néz az elnök a lányra is, a legényre is egyszerre. — Mindkettőtöket idehívattalak. Elhoztátok a kis könyveteket? — El, — nyúlnak a zsebbe egyszerre a fiatalok, és előhúzzák a kapott, gyűrött könyvecskét Az elnök nem nyúl a könyvek után. Int, hogy fogják csak ők maguk. Aztán annyit kérdez. — Jóska fiam, neked hány egységed volt az idén? Sánta József pontosan tudja ezt. De azért belenéz a könyvébe, ünnén mondja ki a választ. — Négyszáz, kiáltani valamit. De a menye előtt mégis restellt a veszekedést. Hallgat. S fogcsikorgatva várja, hová jut a beszéddel az elnök. — Hát akkor az négyezer, meg háromezernyolcszáz, összesen hétezernyolcszáz forint. — Micsoda hétezernyolcaz elnök elé és lihegve várja, mit mond még. A fiatal Sánta, meg a menyasszonya nyugodtan mosolyogva várnak. Hamisságot nem követtek el soha, mióta a szövetkezetben dolgoznak. Egymást nézik cs várják, mi következik még. Az elnök lassan beszélni kezd. — Hát neked mennyi volt, Juliskám? — néz az elnök a lányra. száz forintról beszélsz! — ordít föl egyszerre az összeg<. hallva az öreg. — A tagság elhatározta, hogy ha a két fiatal összeházasodik, nászajándékot ad nekik. Mégpedig minden egység után tiz forintot. Azért hívattalak ide benneteket, hogy átadjam a szövetkezet ajándékát. A könyvelő kihúzza a fiókot. Kivesz egy csomó százast. Olvasni kezdi a fiatalok elé. ÓRIÁSI SÓHAJTÁS hallatszik az irodában. A fiatalok az elnököt ölelgetik. Az öreg Sánta pedig úgy érzi, fejjel bukott le valami magas kazalról a tőidre. Szeretne kiszaladni az irodából és elbújni a birkahodályban, hogy ne láthassa senki. Da csak sóhajtozik és a bajuszát rágja kínjában. S amikor látja. hogy a fiatalok elrobognak a faluba a menyasszonyi ruháért, akadozva susogni kezdi — Ne haragudj rám, elnök elvtárs. Öreg is vagyok, hír— Háromszáznyolcvan. — Akkor jól van. Pontos a könyvelésünk. Itt is ugyanannyi van beírva mindkettőtöknek. Az öreg Sánta közbe akar Az idős Sántának vérben forog a két szeme. Karján megfeszül a vastaghús. Látszik rajta, hogy egy szorítással meg tudná most fojtani Q^rr>nfffT?? feien is vagyok Sokszor e!« jár a szám. A.z elnök megveregeti az öreg vállát. S egy cigarettát dug a szájába, cl Sárga, csőre ifi Iszik kőié. \ k
