Tiszavidék, 1957. szeptember (11. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-25 / 225. szám

\ Akik nem vigyáznak eléggé a társadalmi vagyonra A Pusztabánrévi Állami Gazdaságban ért az ebédidő. Már előtte megtudtam, hogy az igazgató, s az agronómu­­sok területen tartózkodnak, s így nehéz őket megtalálni. Még ilyenkor se jönnek be a központba. Szerencsére talál­koztam Nyerges József elvtárssal, a gazdaság párttitkárá­val. Érdeklődésemre elmondta, hogy ma már csaknem mindenütt akadály nélkül halad a munka. Az ellenforra­dalom ideje alatt jelentősebb kárt ném szenvedett a gaz­daság. A munkások nem vittek el semmit az állam vagyo­nából Egy kis lazaság mutatkozott ugyan, de január óta teljes a rend. Uj igazgató s új agronómus vezeti a gazdaságot. Pavluska Péter igazgató hozzáértő ember, mint általában a vezetőség minden tagja. Amikor tudomására hoztam Nyerges elvtársnak, hogy főcélom a gazdaság társadalmi tulajdonának a védel­méről írni egy szép cikket, elmosolyodott, s kissé sajnál­kozva mondta: * — Hát, elvtárs, fmi lehet, de szépet, jót keveset, mert a dolgozók nagyrésze egyszerűen nem törődik a rá­bízott állami tulajdonnal. Pedig gyűléseken sokat foglalko­zunk ezzel a kérdéssel. Nem mondom, így ősszel azokat a kéziszerszámokat, amelyeket jövő tavaszig nem haszná­lunk: kaszákat, kapákat, leolajozzuk, s úgy rakjuk el. A gumikerekű kocsikat szintén leolajozzuk, a' kerekek aló .valamilyen alátétet teszünk, hogy megvédjük az idő vas­fogától, de ez még nem minden. Pavlusika elvtárs megmutatta a három gépszínt (egyet mostanában építettek), ahová a cséplőgépeket, s a különböző mezőgazdasági gépeket behúzatják télire. Je­lenleg ugyan még a szabad ég alatt tartják őket, mert he­lyüket a vetőmagbúza foglalja el. Szemlélődés közben találkoztunk Sólyom Lajos főgé­pésszel. Több példát említett ő is, de mindegyikből az tűnik ki, hogy a gazdaság dolgozói valóban nem vigyáznak kel­lőképpen a közvagyonra. Sokan munka közben, sőt munka után is széthagyják a szerszámokat, s úgy kell utánuk ösz­­szeszedni. Az is megtörtént már számtalan esetben, hogy értékesebb tárgyakat, ekefejeket, gépalkatrészeket hagytak a földeken, s ott ette a sár, víz, hosszú időn keresztül azokat: Ä raktár melletti műhely előtt — amikor odaértünk —- éppen egy szekér javítását fejezték be. Az egyik dol­gozó figyelmetlenségből nekihúzatta egy villanyoszlopnak, s elhajlottak a tengelyei. A javításhoz nyilvánvaló mun­kaerő, idő, s anyag kell. Ha nem történnének ilyen esetek, akkor fontosabb munkát végezhetnének azok is, akik javí­tanak. Vagy egy másik példa. .Tavában folyik a 850 holdas rizstábla aratása. Ha az időjárás engedi, e héten befeje­zik. A múlt héten különösen hűvös idők jártak, s gumi­csizmákat adtak Ki a dolgozóknak. Jelenleg 350—400 pár gumicsizma örvend a forga­lomnak. A raktáros viszont bosszankodik, mert egyáltalán nem kímélik azokat. Sokan arra is képesek, hogy a jő helyett régi rosszat adnak be a raktárba. • Hát bizony állandó figyelmesség kell ahhoz, hogy a gazdaság milliókat érő vagyona hanyagság miatt ne szen­vedjen csorbát. S nem csak egyes emberek igyekezete, de minden becsületes, jószándékú dolgozóé. Igaz, apróbb-cseprőbb hibákról, hanyagságokról van sző, de tudni kell, hogy ezek éppen olyan károsak, mint egy nagyobb hiba elkövetése, mert ma is érvényes az a szólásmondás, hogy „sok kicsi sokra megy”. Jelen esetben a példát ehhez a Pusztabánrévi A. G.-ból vettük, de azt hiszem, mindenki talál másutt is hasonlót. ’ Tegyük közüggyé a társadalmi tulajdon megőrzését! — rapi — Adenauer választási győzelme lián Berlin (MTI). Alig egy hét­tel á nyugatnémétországi vá­lasztások után a bonni igaz­ságügyi hatóságok a letartóz­tatások, házkutatások és poli­tikai perek egész sorozatát indították el. A nyugatnémet szövetségi törvényszék utasí­tására letartóztatták Kari Hartmant, a demokratikus jo­gok védelmére alakult köz­ponti tanács volt ügyvezető­jét, továbbá Hans Mertens ügyvédet. Németország de­mokratikus kultúrszövetségé­­nek helyiségeiben házkutatást Adenauer lerrorbiróságai megkezdték ténykedésüket tartott a nyugatnémet rendőr­ség, Stuttgart, München, Düs­seldorf és más nagyvárosok vezetői pedig ismét politikai perek folytatását tűzték napi­rendre. A demokratikus jogok védelmére alakult központi tanács erről szőlő közlemé­nyében emlékeztet a szabad demokrata párt sajtószolgá­latának a választások más­napján megjelent cikkére, amely megállapította: „Aden­auer győzelme a német de­mokrácia fekete napja” Áremelkedés — bérharcok Berlin (MTI). Néhány nap-j >al azután, hogy a nagy nyu­­atnémet konszernek októ­­lerre bejelentették a szén­rak tíz százalékos emelését, mi maga után vonja majd 12 általános árszínvonal melkedését, több nyugatné­­net szakszervezet bejelentet­­e: többé nem tartja érvé­­lyesnek a jelenlegi bérmeg­­illapodásokat. A vasas szak­­zervezet bejelentette, hogy zeptember 30-ig új bértár­­íyalásokat kíván kezdemé­­iyezni a nagy nehézipari mnszemekkel. A nyugatr.é­­net vasutas szakszervezet 100 ezer vasúti munkás ne­jében magasabb béreket kö­retei s a jelenleg érvényben évő bérmegállapodást legké­­<% -------------------­Valószlnüleq odavsszelt « a „Pamir“ vitorláshajó \ •* Hamburg (Reuter). Szom-3 raton délután SOS-jelek ér-< teztek a „Pamir” nevű nyu-; *at német vitorláshajóról,; ímely fedélzetén 86 személy-; yel az Atlanti-óceánon pusz-; ítóerejű szélviharba került. Aj iajó utasai közül 35 a sze-3 nélyzet tagja, 51 pedig ten-3 ’erószkadét, közöttük fcgy 16; íves £iú. ; Azonnal repülőgépeket; íüldtek ki a hajó felkutatá-; iára és körülbelül 18—20 kü-; önböző nemzetiségű hajó in-3 fűlt el megmentésére. 1 A kutatás egész éjszakai folyt, de eredménytelenül. • Hétfőn este minden re-; monyt feladtak a hajó megta-; [álására és utasainak meg-; mentésére. (MTI) 1 Á partsajtó hűséges terjesztői Dobos Józsefnc (balról) és Pintér Lászlóné a csépai postán dolgoznak. Jó munkájukkal elérték, hogy a kis községben a Szabad Földdel együtt több mint négyszáz lapot juttat­nak el a kézbesítőkön keresztül az olvasókhoz. Dicséretet érdemelnek. Egy amerikai orvos magassági világrekordja Több üzenetében elmondotta, hogy tisztán ki tudja venni a föld görbületét. 'Egy má­saik üzenetében kijélentette: „Valósággal belülről szemlé­lem az égboltot és leírhatat­lan látvány bontakozik ki szemem előtt.” A légiót célja annalk a ha­tásnak a tanulmányozása volt, amelyet a kozmikus sugárzás és a Föld légköre által nem enyhített szünte­len erős napsugárzás gyako­rol az emberi szervezetre. AkkkkkkkkkkkkAkkkkkkkkkkkkkk kkkkkkkk Egy amerikai orvos új ma­gassági világrekordot állított M, midőn léggömbön 30.500 méter magasra emelkedett. A rdkord még nem hivata­los. Az orvos a .rekord felál­lítása után biztonságban lé­­szállott North Dakota USA- áEamban. Még egy rekordot állított fel az orvos léggömb­jével, mivel 32 órán át tar­tózkodott a levegőben, Az orvos rádió segítségével állandó összeköttetésben ál­lott földi megfigyelőivel. — A Tisza Cipőgyárban nem tétlenkednek, hanem szorgal­mas munkával és körülte­kintéssel dolgoznak az üzem gazdaságosságának biztosítá­­ért. Többet akarnak adni és jobb minőséget a vásárlók­nak. de ugyanakkor jutalmaz­ni is szeretnék a jó dolgozó-’ kát Megbeszélték a kormány idevonatkozó határozatát, ami leszögezi, hogy azok a kivá­ló dolgozók, akik munká­jukkal a vállalat eredményeit segítik nagyobb összeget kap­hatnák az évvégi nyereség­­részesedésből. Hogy a döntés értékelhető és igazságos legyen megszer­vezték a munkaversenyt, két alapvető formában. Figye­­lembevéve a vállalat jellegét — ahol szalagon (körön) dol­goznak, üzemrészek közötti versenyt javasoltak. Az egyéni versenyt, csak ott helyeslik, ahol az fel is mérhető, tehát a szabászat­nál, lakatosoknál, stb. Gond­juk volt arra, hogy az üzem­fészek közötti versenynél fi­gyelembe vegyék az adottsá­gokat és külön választották a gumi és bőrcipő készítő részlegeket. Két csoportot ké­peztek az egyéni versenynél is. Az egyikben tömörültek a közvetlen cipőhöz dolgozók, míg a másikhoz a karbantar­tók. A versenyt negyedévente értékelik és az első helye­zet nyereségrészesedését 20. a másodikét 10 százalékkal emelik. Ezzel szemben csökkentett mértékben kap nyereségvisz­­szatérítést az a műhely, — amely feladattervét ném tel­jesíti, Ha a, műhely az elő-. irányzatot még 50 százalékra sem teljesíti, akkor egyálta­lán nem részesülhet része­sedésben. A kiváló dolgozóknál a kö­vetelményt a legreálisabban állapították meg, mely magá­ban foglalja a tervteljesítést, minőséget, selejtet, anyagta­karékosságot, balesetmentes­séget és a munkafegyelmet igénylő tényezőket. A kiváló dolgozó cím elnye­rését a művezető és műhely­bizottsági elnök javaslata alapján, az üzemrész kollek­tívája dönti el, minden hó­napban. A félév végén a je­lölt és jóváhagyót dolgozók, a megillető nyereségrészese­désen felül, egyheti munka­bérnek megfelelő pénzjutal­mat és a „kiváló dolgozó” ok­levelet kapják Az a munkás, aki a szintet . 12 hónapon keresztül tart­ja, félhavi munkabérnek megfelelő összegben cs jel­vényben részesül. A Tisza Cipőgyárban azt az elvet vallják és helyesen, — hogy mindenki úgv részesül­jön a ..13. havi fizetésből”, ahogy azt elősegítette. A je­lenleg már biztosított két he­ti fizetésből 3 feltétel alap ján részesülhetnek a dolgo­zók: alapnyereségrészesedés, hűség jutalom, versenyek dí­jazása. Igv a többletnyereség­nek kb. 76 százaléka az át­lagos kereset alapján kerül szétosztásra. A fentmaradó 24 százalékból külön juttatásban részesülnek a vállalatnál több évet eltöltött munkások, majd a gyár gazdasági eredményeit emelő üzemrészek és azok a dolgozók, akik a munkaver­senyben jő helyezést értek cl,-1 sőbb március 31-ig felmondja.- Ezzel megkezdődött a bérhar­- cok sorozata a nyugatnémet ' munkások és a nagy hadi- 1 ipari konszernek között.. j Több nyugatnémet városból- érkező hírek szerint az ár­- emelkedés megindult. Emel­­' ték a közlekedési díjakat, to­vábbá a gáz- és a villanyszol­y gáltatás díjait is. Rövidesen- számítani lehet a betegse­­■ gélyező szolgáltatások érez­­' hető csökkentésére is. Nyu­­j gat-Németországban a jövő . év elején minden valószínű­­i— ség szerint bevezetik a kato­­n nai adót. Adenauer megvá­lasztásának következményei máris jelentkeznek. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI HÍRADÓ ■4 4 Munkaversennvel a „13. havi fizetésért“! < Teljes alap nyereségrésze- > sedést kap az a dolgozó, aki < egy éve (december 31-ig) a vállalatnál van. A hat hónap-1 nál idősebb munkások 50 szá-; zalékban részesülnek. Aki- J nek ennél kevesebb ideje van, 3 az nem számíthat részese-* désre. ; A vállalathoz áthelyezett 1 dolgozó az alap nyereségre- < szesedés telies összegét kap-* ja- . 3 Csökkentve részesülnek eb-; bői a munkafegyelem ellen; vétők. A későnjövőknek egy: napot, az igazolatlanul távol, maradóknak minden nap után; két napot vonnak le. 3 4 Aki visszaeső igazolatlan 3 hiányzó, az egyáltalán nem] részesülhet nyereség visz- 3 szatérítésben. Fegyelmi vétség esetében,; a kisebbnél két napot vonnak; le, s nagyobb vétség esetén: csak *50 százalékot kaphat a' munkás. 3 Kiterjed a gondoskodás és, a nyereségrészesedés igazsá-; gos eloszlása az üzemi élet legaprólékosabb területére is. Gondoskodnak a betegek-; ről. kisgyermekes anyákról, szülő nőkről, idősebb dolgo­zókról, halál eset és esküvő miatt történt mulasztásokról egyaránt. Ezek a javaslatok, a dol­gozók tetszésével találkoztak és segítik az üzemet a maga­sabb gazdasági szint elérésé­hez. A dolgozók biztosan tö­rekedni fognak jó munká­jukkal elősegíteni a munka­versenyt, a ,,13.-ik havi fize­tés’* biztosítását, ab, — j 1 érvek, létesítmények ' I Még pár nap és befejeződik : a Hl. negyedév is s elérkezik 1 jaz az idő, amikor az egész év imunkájáról számot kell ad­nunk. Nem árt most sem, ha ' [tájékozódásként érdeklődünk, [hogy a *ervbevett létesítmé­nyek hogyan állnak, melyek [azok, amelyek befejeződtek, Ivagy mihez kell még segítség. I A Nagyvölgy dűlő újtelepi j részen lakóknak csupa jó hírt tudunk most mondani, mert |a _ vasúttól megjött az enge­dély, hogy a pályatest alatt játyihetjük a vízvezetéket. [Most már ez az új, igen sűrűn Ilakott rész is jó ivóvízhez jut. A munkát pár nap múlva ímeg is kezdik. Ugyancsak • hozzáfognak a vízvezeték bő­vítéséhez a Bethlen Gábor út­itól az Arany János út saro- Jkig, ott délfelé egészen a 39- ; es őrházig. j Ezúton is kérjük az arra la­kókat, hogy társadalmi mun­kával segítsenek mielőbb be­fejezni a vízvezeték bővíté- Jsét. Ez a lakóknak saját érde- J ke, hiszen így közelebb lesz 'hozzájuk a víz, 3 Érdemes hírt adni arról is, 3 hogy a G. faluban lakók régi jjogos kérelme válik valóra «azzal, hogy a vasúti gorompó­­«tói a Bethlen Gábor útig új 3betonjárdát készítenek. A ^Táncsics Mihály úton is na- Jgyobb jelentőségű munkát J tervezünk a közeljövőben. JEzen a részen ugyanis ha na- Jgyobb esőzés, vagy gyors hó- 3olvadás van, a laposabb ré­­«szen fekvő néhány lakóházat «közvetlen vízelöntés fenye­geti. A terv szerint most a jjárdaszintet megemelik és Jígy a partosabb részről lesza­kadó víz nem fogja veszélyez- Jtetni a lakóházakat. J Ugyancsak betonjárda ké­jszül még ez évben az Ady JEndre úton is. A Kölcsey és JBartók Béla úton szintén be­­. t on járd a lapok teszik köny- Jnyebben járhatóvá az utcát. J A G. falusi részen, a gyer­­«mekjátszótér építése is befe­jezés előtt áll. Ez is bizonyít- 3Ja, hogy most már nemcsak «a várna központjában, hanem «a külső városszélen lakó gyer­­jmekek részére is megteremti Ja városi tanács a lehetőséget Jarra, hogy korszerű jáfszóté- Jren játsszanak. * 3 Végül a sportkedvelőknek Jis mondjunk jó hírt. Készül a «költségvetés a sportpálya kor­szerűbbé tételére, amelynek «elkészítése után megkezdőd­ének a munkálatok is. J Ennyit röviden a mén hát­Már több mint három hete megkezdődött az iskolaév, a nebulók szorgalmasan tanul­nak, a tanárok lelkiismere­tesen tanítanak. Minden a legnagyobb rendben van, csak néha akad egy-két buk­tató, de azon is eredménye­sen túljutnak a tanárok, ta­nulók együttesen. Viszont, ha nincs tankönyv, bizony el­akadnak, nehezebben megy ■ a tanulás, csak vázlatokra ; támaszkodhatnak. Ez pedig ■ nem megoldás'. Milyen tankönyvek hiá- i nyóznak? — Nem sok, csak kettő, a fontosabbak közül. ■ Nem lehet kapni történelem könyvet az általános isko­. Iák 7—8. osztálya számára. ■ Ez nemcsak törölcszentmik­­. lósi „betegség", így van me­­. gyénk más városaiban is: Az új tantárgy — az erkölcstan ■— könyvei hasonlóan hiá­nyoznak a könyvesboltokból. Tudomásunk szerint Buda­• pesten beszerezhetők — szük­■ ség lenne rá, minél előbb. * » i Gyermekeink nevelése ■ szempontjából igen jelentős i az óvoda, a napközi otthon. t Azok a gyermekek, akik - óvodába jártak, sokkal bát­rabbak az iskolában, gyor­: sabb a jelfogó képességük, 1 tanulékonyabbak. — Éppen . ezért a legtöbb helyen, így . Törökszentmiklóson is a szü­lő': örömmel adják, csemetéi­• két az óvodákba, Sajnos azonban baj van. A török­szentmiklósi óvodák mind­össze 280 férőhellyal rendel­keznek, a jelentkezők száma viszont 600. S ami a legsaj­nálatosabb, hogy a jelentke­zők legnagyobb részt olyan szülők, ahol az asszony is és a férj is dolgozik. Jelenleg a fennálló hely­zet megoldásán dolgoznak a várost tanács vezetői. Javas­latok hangzanak el. de ezek nem megvalósíthatók. Vagy a javasolt épületek nem meg­felelőek, vagy a környezet nem jó. Nekünk lenne egy szerény javaslatunk: a já­rásbíróság épülete jelen pil­lanatban üresen áll. Nem le­hetne az átalakítások során egy óvodát is létrehozni? Ha nem is oldaná meg teljesen a förökszenfmi.klósl gondo­kat, de legalább enyhítené. * Ha valaki a városi taná­cson jár és g népművelési előadót keresi, bizony meg­­leoödik. Ez azért van, mert itt egy ember háromféle funkciót is gyakorol: műve­lődésügyi felügyelő, számadó igazgató és névművelési elő­adó. Ez egy kicsit sok, így nem lehet tökéletes munkát végezni. Törökszent rriiklós már elég naaii váróé, szük­sége van önálló népművelési előadóra. S talán a „keret’* nem engedi, akkor c három feladat megoldására leanlább két embert kellene b"álitani. ' zó Jegyzetek Törökszentmiklósról ralévő feladatokról, terveink­ről, amely bár szerény, de mégis érzik belőle, hogy az emberekért történik, az ő éle­tük megszépítését szolgálja. S mindez egy évvel a pusztító ellenforradalom után. A kereskedelem már a télre készül Lassan beköszönt az ősz. Bár néha még erősebbnek bi­zonyul a nap melege, mint az ősz hűvös levegője, de egyre kevesebb lesz az ilyen napok száma. Megérdeklődtük, ho­gyan készült fel a kereskede­lem az őszi és téli forgalomra. Az élelmiszer fronton nincs különösebb probléma. Né­hány napig ugyan az ecet és paprika ellátásban hiány mu­tatkozott, de most már meg­felelő mennyiség áll rendel­kezésre. A téli holmikból is megfe­lelő mennyiségű és minőségű árut tároltak az üzletek. Nagy a választék lábbeliből, nagy mennyiségben várja a vásár­lókat a gumicsizma és bőr­csizma is. Nem éri meglepe­tés azokat sem, akik kályhát, vagy füstcsövet akarnak vá­sárolni. Ebből is megfelelő mennyiség van raktáron. Vé­gül — és ezért bányászaink­nak jár elismerés — 70 vagon tüzelő van raktáron s így bíz­ni lehet abban, hogy az idén nem lesz probléma a tüzelő beszerzése. A városi tanácsnál el­szült a téli időszámítás beve­zetésével egyidejűleg érvény­be lépő üzletek új nyitvatar­tási idejének szabályozása; Ebben figyelembe vették a lakosság — főleg a külterüle­tiek kérését: piaci napokon a szaküzletek nem fognak dél­ben bezárni, hanem ekkor is a vásárlók rendelkezésére áll­nak. Szabó Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom