Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-08 / 185. szám

A kiállításán nemcsak »Hatokat, hanem még halakít Is lehet látni. A gatóság u bemutatja tényke dését. B. Kovács Sándor, Érd ei Mihály, id. János, Kása Balázs és Német h István most készítik a Víz ügy igazgatás mjnlatür rjustelepet és halas tavat, ahol lesz alkalom (jea? 'itatni néhány «* i < • VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA II. évfolyam, 185. szám. Ara: 50 fillér. 1957. augusztus 8. csütörtök. ♦ MAI SZÁMÚN K BÖL As MSZMP agrárpolitikájának tézise Egy bírósági ité!et margójára AZ EGESZ MEGYE NAGY ÜNNEPE LESZ! Mi is izgathatná jobban az emberek famtáziáját mosta­nában, mint a várva-várt nagykun napok elkövetke­zendő eseményei. Vajon milyen is lesz? Mi­ben különbözik egy hatalmas vásártól, vagy egy nagyobb­­mérvű kiállítástól? Néme­lyek úgy vélilk; semmiben, mások viszont éiménydús, változatossággal teli, színes napokat képzelnek maguk elé, mialatt a fantázia vége­láthatatlan útjait járják. Az tény, aki eljön, annak emlé­kezetes lesz a sok látnivaló és tanulságos is a sok ese­mény. Szerte a megyében nagy a készülődés. Igen sokra tehe­tő azoknak a száma, akik leginkább az utolsó napra, a nagygyűlés napjára kíván­csiak. Ez érthető is, hiszen Kádár elvtárs, s a kormány több tagja látogat el ekkor Kisújszállásra, hogy beszédet intézzenek a Kunság fiaihoz, hagyományokat felelevenítő nagy ünnepük alkalmából. Nem csoda tehát, ha e na pok jelentőségét különösen maguk a kunságiak érzik, s ti tesznek majd magukért úgy, mint talán még soha, egy ünnepen sem. De orszá­gos is az érdeklődés, hiszen az egész parasztság jövőjéről is szó lesz ezalkalommal. Hogy valóban milyen nagy­fokú a készülődés; nézzünk szét, mondjuk, a kunszent­mártoni járásban. Először is azt áruljuk el, hogy csak eb­ből az egy járásból renge­teg állatot, s gyümölcsfélét visznek majd Kisújszállásra, különösen a termelőszövet­kezetekből; A kunszentmártoni "Zalka Máté, Búzakalász, valamint az Öcsödi Szabadság Termelő­­szövetkezet állatgondozói már régóta szorgalmasan ápolgat­­iák azokat a szarvasmarhá­kat. amelyeket maid a kiál­lításra hajtanak fél. A cibakházi Vörös Csillan Tsz nagyobb mennviségű dinnye, a tisza.kv.rti Uj Élet Tsz pedig szőlő, s gyümölcs­félék árusításával járul hoz­zá a nagvkun napok minél jobb. s zavartalanabb éle­­lemeliátásóhoz. Az augusztus 20—i nagy­gyűlésre szintén hetek óta készülődnek az egész járás területén. Szervezőbizottságo­kat alakítottak, amelyeknek az a feladatuk, hogy megfe­lelően tájékoztassák a lakos­ságot e napok jelentőségé­ről. Egy-egy községet kerüle­tekre osztottak fel, s a KISZ szervezet, népfront, nőtanács, föld mű vessző veik ezet, sport­kör vezetőségéből összeállí­tott szervezőbizotság tagjai­nak a feladata, hogy az egyes kerületekben megfelelően el­lássák a felvilágosítási teen­dőket. Tőlük lehet megvásá­rolni a belépőjegyeket is. — Ezenkívül nagy segítséget nyújt a hangos híradó, ame­lyen keresztül napról-napra ismertetik a nagykun nap' műsorát, s tájékoztatják a lakosságot; mikor, s mivel lehet majd utazni Kisújszál­­lásra.­Űgylátszik, e munka mes is hozza a gyümölcsét. A kunszentmártoni járásból elő­reláthatólag 5—6000 ember látogat majd el a nagygyű lésre; A látogatók egy része gép­kocsival utazik, nagy többsé­gük pedig vonattal. 50 szá­zalékos kedvezménnyel. Á pártszervezetek, a taná­csok megfelelő számú látoga­tóra számítanak. Csak az olyan kisközségekből, mint Szelevény, vagy Csépa, leg­alább 150—200 látogató lesz. A csépaiak akkor kaptak különösen kedvet, amikor meghallották, hogy Kádár elvtárs is beszédet mond 20-án. — Elmegyünk bizony — mondogatják azóta is —, ki ne lenne kíváncsi Kádár elv társra, hiszen neki. s kormá­nyának köszönhetjük, hogy az októberi események után ilyen hamar kilábaltunk a bajokból. Kunhegyesen nyo’cezer résztvevőre számítanak De az érdeklődés, amiről beszámoltunk Szolnok megye mindegyik városára vonatko­zik. Párttagok és pártvezetők, tanácsi dolgozók szervezik a nagykun napokon való rész­vételt, a méltó képviseletet. Ez utóbbi célból valóságos mozgósítási kampány tört ki. Mezőtúron még az állomás­főnököt is felkérték, hogy se­gítsen az utazások zökkenő­­mentes lebonyolításában. Turkevén, a 9 főt számláló operatív bizottság 4000 fős túr kévéd látogatóra számít a nagykun napokon, elsősorban az augusztus 20-i nagygyű­lésen. A jászberényi operatív bi­zottság még a postásodat is beszervezte, mivel azok sok emberrel találkoznak nap­közben — a mozgósításra. A törökszentmiklósi lakos­ság — a városi tanács jóvol­tából — egész nap hangszóró­­rón hallhat és tájékozódhat a kifüggesztett plakátokból, a nagykun napok eseményei A Kunság fővárosának la­kói — a karcagiak — ezideig 2000 db jegyet vásároltak. Az ottani termelőszövetkezetek vállalták, hogy annyi jegyet adnak el, ahány szövetkezeti tag van Karcagon. Ők is rész­letesen kidolgozott terv alap­ján munkálkodnak azon, hogy minél több karcagi résztve­vője legyen az ellenforrada­lom utáni legelső paraszt nagygyűlésnek augusztus 20- án. No, meg azért is, hogyan mutatkozik be a Karcag-Ti­­lalmasi Állami Gazdaság ötösfogata az ünnepi megnyi­tón. S legjobban talán azért, mert a karcagiak valóban sok látnivalóval vesznek részt a mezőgazdasági kiállításon. Kunhegyesen 8000 olyan résztvevőre számítanak a já­rásukból, akik meghallgatják Kádár elvtárs beszédét. Nagy az érdeklődés a kiál­lítás és az ünnepi műsorok iránt is. Amint már írtuk is, az ün­nepi napokon három járás, a kunhegyest, kunszentmártoni, a török sezntmEdősi és négy termelőszövetkezeti város: Turkeve, Karcag, Kisújszál­lás, Mezőtúr közös nagyüzemi gazdaságai, állami és kísér­leti gazdaságai mutatják be az egykori szikes terméketlen kunsági földek új eredmé­nyeit. A mintegy 30 ezer négyzetméteres kiállítási te­rületen többek között látha­tók lesznek a Kunság leg­jobb búza, árpa, dohány, rizs­­termései. Megtekinthető lesz majd a tsz-ek, .állami gazda ságok kiváló tenyészállatai Az utóbbi években meghono­sodott thermálvizes primőr­­kertészetek módszereit, ered menyeit a karcagi és a mező­túri tsz-ek mutatják be. A gépállomások, a Gépkísérleti Intézet, a Talajjavító Válla­lat, valamint a MÉSZÖV a iegkoszerűbb talajművelő gé­peket, mezőgazdasági kisgé­peket helyezi el pavilonjá­ban. A kiállítás időtartama alatt neves tudósok, akadémiku­sok előadásokat tartanak táj adottságairól, a sziktalaj javításának, a rizses vetés­forgó bevezetésének és a bel­terjes gazdálkodásnak a mód­szereiről. Ezenkívül számos dokumentációs anyag mutat­ja majd a Kunság és egész Szolnok megye mezőgazdasá­gának nagy fejlődését. Az ünnepi napok másik ki­­melkedő eseménye a művé­szeti seregszemle lesz. Az Ál­lami Népiegyüttes, a volt Honvéd Művészegyüttes, va­lamint több mint negyven kunsági tánc-, ének- és szín­játszócsoport szórakoztatja majd a nagyszámú vendégse­reget. Húszadikán megrende­zik a hagyományos pásztor­napot, amelynek keretében a pásztorok népijátékait dalait elevenítik fel. Neves írók. művészek részvételével iro­dalmi esteket is tartanak. Az ünnepi napok rendezősége gondoskodik arról is, hogy a vendégek jól szórakozzanak. Lovasverseny, tréfás játékok, sétarepülések teszik majd kellemessé a napokat azok számára, akik résztvesznek az ünnepen. A nagykun hél három utolsó napján nagysza­bású ünnepi vásárt rendez­nek, ahol többmillió forint értékű áru között válogat, nak a vásárlók; Most még Karcagon van a Hunyadi Termelőszövetkezet­ben ez a szép tehén. A neve: 35-ös Citrom. Évenként 6400 liter tejet ad a szövetkezetben. Egyik büszkesége a tsz tagjainak. Gondozója Tóth János. Bár nem éppen a di­csekvő szándék késztette őket a kiállításon való bemuta­tásra, hanem inkább a munkájuk utáni eredmény elis­mertetése. Nem is könnyű a kiállítás megrendezése Vízügyi Igaz­és ifjú Kürt! részére a szivattyút és Rendkívül mozgalmas a kisújszállási vásártér ezek­ben a napokban. Az épülő pavilonok területét drótkerí­téssel vették körül — bejá­rás» ----most már csak a zö­mök, kunsági kapun lehetsé­ges. Előtte, meg a távolabbi li­get ecsike árnyas fái alatt Hudsontól kezdve megtalál­ható minden valamirevaló gépkocsi márka. Utasai — érdeklődők — vállalatok, fel­sőbb szerveik igazgatói, ins­truktorai. Sok a tanácsadó ellenőrző, de a munka is ha lad szé en. — A kilátogató szakemberek, közöttük a vá­sárrendező iroda főmérnöke. Bakos elvtárs, sok hasznos tanácsot ad ahhoz, hogy a kiállítás színvonalas, érdekes legyen. Romvári Károlynak a helybeli tanács kivitelező­jének testes alakja is lépten­­nyomon feltűnik a szaporán dolgozó mesteremberek kö­zött. Szemben a kapu bejárattal, egy üvegoldalas pavilon emel­kedik, egyelőre még dísztele­nül, dekoráció nélkül. Ha teljesen elkészül, ez lesz az úgynevezett reprezentációs épület. Ebben fogadják majd a kiállításra érkezett párt- és kormán yvezetőket. külföldi vendégeket. És itt lesz sajtó, a rádió és a könyv háza. Távolban, jobb és balolda ion, félig kész pavilonok so­rakoznak. Szorgos munkás­kezek dolgoznak rajtuk, hogy a kiállítás megnyitásának napjára minden kész legyen Ezekben helyezik majd el a termelőszövetkezetek, terme­lési társulások, egyéni pa rasztok gazdaságából hozott terményeket, gyümölcsösöket, a vásártér végében pedig, annak teljes szélességében, ideiglenes istállók készülnek a tenyészállatok számára. A vásártér egyik végében karcagi ismerősökkel talál­kozunk. A másik csooprtban a Bánhalmi és a Nagykunsá­gi Állami Gazdaság szakve­zetői vitatkoznak valamiről A jól magtermett bánhalmi főagronómus, Szabó .Jón-.* elvtárs mellett egészen el­vész az apróra nőtt nagykun­sági állattenyésztő. Boaó Im­re. Végül mégis megegyez* nek és az öt kunsági állami gazdaságnak kijeiéit hatal­mas pavilonban — mind­egyik a maga szektbnában — Itt vannak a Megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályának szakvezetői is. A kiállításren­­dező bizottság tagjaival be­szélgetnek. A vásárrendező bizottság tagjai — közöttük a városi pártbizottság tevékeny mun­katársai — mégis gyakran kedvüket veszve mondogat­ják: Már csak az a fontos, hogy összeállítsuk valahogy a kiállítást, aztán .; 5 Szerény kérdés a postaigazgatósághoz Az imitt-amott megmutat­kozó közönyösség, vagy a technikai kivitelezés nehéz­ségei nem szegik annyira kedvüket, minit a bürokrácia kínai fala. Csak egy-két pél­dát a különféle hivatalok ál­tal támasztott apró-cseprő nehézségek közül. A napok­ban felvetődött a gondolat, hogyan kapcsolják a város­hoz, az országhoz a kissé ki­­vüleső vásárteret. Tulajdon­képpen nem is az okozott gondot, hogy mivel, mert az kézenfekvő, hanem az, hogy milyen módon? Kiderült ugyanis, hogy a helybeli posta nem kapott engedélyt jelettes szervétől, a Debreceni Postaigazgatóság­tól — a telefon kivezetésére. Azt mondják: erre csak a Közlekedés- és Postaügyi Mi­nisztérium I. Főosztályának vezetője adhat utasítást. — Ugyancsak nincs engedély postabélyeg és értékcikkek árusítására. Nem járultak hozzá ahhoz sem. hogy a nagykun napok alkalmával képeslapot bocsássanak ki és egyáltalán árusíthassanak Ilyen értékcikkeket. Azt már meg sem merjük (kérdezni, hogy miért nem lehetnek a nagykun napok alkalmával Kisújszálláson feladott levelezőlapokat, le­veleket, esetleg bélvegsoro­­zatokat postai felülbélyegzés­sel is ellátni, hogy a báíyeg­­gyűitők tízezreinek is kedve teljék? Hiszen nem sok idő .múltával! igen nagy értéket képviselne a felszabadulás Után első ízben megrendezett nagykun napokon felüibé­­vegzett postabélyeg-sorozat. Az Országos Mezőgazda­ság: Kiállítás alkalmával ezt megtették, most vajon miér' r.ísr. gondoltak erre idejé­be«? Hiszem néhány fortnto* '.«adásról van sió. Nehéz érteimét, keresni Illetve neminfézkedésnek. — Minden kis trafikban lehet bélyeget, borítékot, képesla­pot, stb. kapni, esetleg tele­fonálni, miért kivétel ez alól a nagykun napok mezőgaz­dasági. kiállítása, ahol pedig több tízezer látogató fordul meg? Talán a postának ez nem üzlet, vagy úgy gondol­ják, hogy bélyeg és postai értékcikkhalmozók üzérked­nek majd a portékával. Nem. Ez nem valószínű, inkább arról van szó, hogy a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium illetékes főosz­tályán a nyári nagy meleg nyilván elbágyaszitotta az em­bereket. Megfeledkeztek ar­­ról, hogy Klsújszátiáson 10 napon át országos jelentő­­ségű rendezvény lesz. Egy tekintélyes közbenjáró szükséges, akinek az illeté­kesek elhiszik, hogy nem fa­lusi kirakodóvásár előkészü­letei folynak Kisújszálláson, hanem országos rendezvény­ről van szó E meggyőzéséhez az eddigi tapasztalatok és szokás sze­rint valószínűleg az kell, hogy a városi pártbizottság kérje a pártközpontot: jár­jon közben a telefon-felsze­relés, a bélyegárusitás és más hasonló „világrengető'' ügyben a KPM. illetékesei­nél. Ez eddig is így történt, például a vízvezetékkel, amit ki kellett vezetni a vasút te­rületéről. Hiába mozgatói t meg minden követ a helyi rendezőség, a felsőbb szervik mereven elzárkóztak. Végül csodálatos módon, azonngü utasítás érkezett a víz átve­zetésére, egyenesen a lee­­maeassbb — KPM-fórumtól — Csupán az előbbi nem ép­pen hivatalos és szabályos utat kellett megiárni. Ha­sonló a helvzst egy sor má*. aoró-cseprnnSk látszó ügynél. Nem csoda, ha a kiállítás megrendezése igénybe veszi a rendezőbizottság minden energiáját és néha-néha ked­vüket szegi a megnemértés. Milyen jó lenne, ha például a hivatalos vendég nemcsak ^Hegyezné a panaszokat, hg­­nem valóban tegftené i? a lelkes rendezd k«H*ktfva munkáját, akkor a kisújtzil­­tási nagykun na »ok megren­dezésével íogi£ikcjő'-pak le köepyefeb ienne ? dolguk ■" #'Fb

Next

/
Oldalképek
Tartalom