Tiszavidék, 1957. augusztus (11. évfolyam, 179-204. szám)

1957-08-07 / 184. szám

(Folytatás az előző lapszámból.) Mi volt a helyzet a felsza­badul ás után? Az értelmiségnek az a ré­tege, amely még a Horthy­­rendszer alatt a munkásmoz­galomhoz csatlakozott, két pártba tömörült: a kommu­nista és a szociáldemokrata pártba. De a kommunista ér­telmiség sem egynemű. Egy­­részük évtizedeken keresztül emigrációban élt, nem ismer­te eléggé a hazai viszonyo­kat; Az itthonmaradottakat nagyon megtizedelte a hábo­rú. Akik a szociáldemokrata pártba voltak, azok egyrésze őszintén igyekezett a mun­kásmozgalom egységét meg­teremteni — ezeik később kommunistává lettek — má­sik részük azonban folytatta a jobboldali szociáldemokra­táik hagyományos kommunis­ta, szovjeteltenes politikáját. A nyugati polgári demok­rácia hívei a független kis­gazda pártban és más polgári pártokban tömörültek. Több­ségük őszintén, becsületesen a demokrácia hívei lettek. Együtt működtünk velük a feudalimus maradványainak eltakarításában, a fasizmus megsemmisítésében. De ezek egy része is idegenkedett a szocializmustól. 25 esztendeig azt magyarázták nekik, hogy a kommunizmus , a kultúra ellensége, értelmiségellenes totális rendszert vezet be. ök a polgári demokráciát óhajtották, de azt sem ismer­ték; Hiszen nem volt alkal­muk kipróbálni, mit tud ez adni az értelmiségnek. Ért­hető, hogy vérmes reményei voltak ezirányban. A munikásmozgalomhoz leg­közelebb álló értelmiségi ré­teg kétségkívül a népissek voltak, akik főként a nemzeti parasztpártba tömörültek. — Őket könnyű volt szövetsé­gesnek megnyerni, hiszen a kommunista párt program­jában is benne voltaik azok a célkitűzések, amelyekért a népiesek küzdöttek: a nagy­birtok felosztása, széleskörű demokratikus földreformalap­ján, a demokratikus szabad­ságjogok biztosítása. Nem is volt komolyabb nézeteltérés a fordulat évéig ezzel a cso­porttal, Nézeteltérések a né­piesek egyik-másik képvise­lőiével csak akkor kezdőd­tek, amikor a népi demokrá­cia proletárdiktatúrává nőit át és túlhaladt a célkitűzé­seken, amelyeket ők prog­ramjukként kitűztek. (Per­sze voltak szép számmal olya­nok is. akik tovább jöttek velünk). Beszélni kell még az értel­miség reakciós csoportjairól is. Ezek egyrészt — főként a tőről metszett fasisztáik — nyugatra szöktek és innen folytatták a harcot a népi demokrácia ellen. Jócskán maradtak azonban itthon is. Sőt a kizsákmányoló oeztá-I munkásmozgalom és az értelmiség II. A magyar értelmiség útja lyok — a földbirtokosok és a tőkések, a kisajátítás után, mivel valamiből meg kellett nekiik élniök, — ők is úgy jelentek meg, mint értelmi­ségiek. Most nagy hasznát vették annak, hogy magasabb iskolát végeztek. Múltjukat gondosan takargatva, vagy nem is takagatva, mint hala­dó értelmiségiek igyekeztek minél jobb állásba jutni. Ok­tóber 23-a bizonyítja, hogy ez sikerült is nekik. Milyen volt a párt politi­kája az értelmiség {elé? Alapjábanvéve helyes volt. A párt abból indul ki, hogy egyetlen társadalom sem lehet meg saját értelmisége nélkül. A becsületes, néphez hű régi értelmiségieket igyekezett ügyünknek megnyerni. A leg­jobbakat a pártba is felvet­tük. Ugyanekkor óriási erő­feszítéseket tett az új népi értelmiség kinevelésére. Egye­temeken, főiskoláikon a mun­kások, parasztok gyermekeit igyekezett értelmiséggé ne­velni. ’£s az értelmiségnek éreznie is kellett, hogy a népi demokrácia megbecsüli őket. Egyetlen értelmiségi pályán sem volt munkanélküli. Az iskolából kikerült fiatal ér­telmiség azonnal elhelyezked­hetett. A párt és a kormány nem feledkezett meg az anyagi megbecsülésről, a di­cséretről és a kitüntetésekről sem. Lelkesítőén hatott a szo­cializmus építésének nagy perspektívája is, hiszen ked­vére alkothatott, aki akart. A párt általános politikája tehát helyes volt, különösen a 48—49-ig terjedő időre mondhatjuk ezt. Utána azon­ban már hibáztunk is. Milyen hibákról beszélhetünk ? Figyelmen kívül hagytuk azokat a nemzeti sajátosságo­kat, amelyek a magyar ér­telmiség gondolkozására, ma­gatartására döntő befolyással bírtak. Ügy hittük, néhány év alatt a múltat el tudjuk tüntetni. Ezért aztán vagy túlzott illúziókat tápláltunk irányúikban, vagy azokkal szemben, akik el merték mondani aggályaikat, türel­metlenek voltunk. Pedig fi­gyelembe kellett volna venni, melyik csoport milyen mesz­­sziről indult el felénk és eszerint megítélni magatar­tásukat. Ehelyett egy-Jkót év alatt minden politikai különb­séget, nézeteltérést igyekez­tünk eltüntetni; Más hibák a párt általános politikájának hibáiból faltad­tak. Milyen hibákról lehet beszélni? 1. A régi értelmiségről ál­tálában beszéltünk. Igaz, azt mondtuk, hogy a haladó ér­telmiséggel alkarunk együtt dolgozni. Lassanként azon­ban már mindenki — a volt főispán, szolgabíró, horthysta katonatiszt — haladó lett. Ti­zenkét év alatt nem sikerült elszigetelni és a vezető posz­tokról eltávolítani a reakciós értelmiségieket. A '„szakem­berimádat“ ezt lehetetlenné tette. Az államapparátusban, a gazdasági pozíciókban, de még a hadseregben is lehe­tett találkozni volt földbir­­tok csokik al, tőkésekkel, néo­­nyúzó horthysta tisztviselők­kel és a népi demokrácia más ellenségeivel. A fordulat évé­től nagy erőfeszítéseket tet­tünk. hogy a kulcspozíciók at munkás-paraszt káderekkel megerősítsük. Ez azonban csak félsiker volt. A reakciós szakemberek azzal a jelszó­val. hogy a szaktudás a leg­fontosabb, sok helyen kiszo­rították őket a vezetésből. Ahány racionalizálás volt az elmúlt években, mindig a munkástáderekre járt rá a rúd, számuk egyre fogyott. Ha ez ellen valaki szót emelt, ráfogták, hoay szektás. Ez a folyamat 1953 után odáig ju­tott, hogy a becsületes kom­munista, régi és úi értelmi­ségieket is kikezdték és so­kat sikerült is eltávolítaniuk a vezető posztokról. 2. Kritikátlanság egyes ve­zető értelmiségiek súlyos hi­báival szemben. Az egész országban tudott dolog volt, hogy kiváló tudósok, művé­szek, országoshírű szakembe­rek között nemcsak egy olyan van, áld alapvető kérdések­ben sem ért velünk egyet Mi ahelyett, hogy hibátkai bíráltuk volna, ainároztuík agyba-főbe dicsértük őket. eredményeiken lelkendez­tünk. Ez pedig óriási károkat okozott. A fiatal értelmiség oéldaképének tekintette ókel. s mivel a párt nem bírálta hibáikat, úgy fogadták el példakénnek hibáikkal együtt. 3. Súlyos károkat okozott az elvtelen udvarlás is. Az a sokat hangoztatott — egyéb­ként helyes elv —, hogy az értelmiséget meg kell becsül­ni, sok esetben elvtelen ud­varlássá fajult. Nyakra-főre osztogattuk a Kossuth-díja­­kat, kitüntetéseket olyanok­nak is, akik nem érdemelték meg. Klasszikus példája cn­­nék Acél Tamás esete. A ban­kár fia Sztálin-díjat kapott, a vezetők dicsőítésére írt ódáiért. ft4. A párt és a kormány nagy erőfeszítéseket tett az új szocialista értelmsiég kineve­lése érdekében. Ez hozott is nagy eredményeket de távol­ról sem akkorát, amilyent gondolna az ember; Igaz. sok munkás és parasztszár­mazású fiatal került az egye­temekre (egyidőben még olya­nokat is erőltettek, aldk erre ntm voltak alkalmasak). Itt azt n-ban nem foglalkoztak velük úgy, mint azt képzett­ségük megkövetelte volna. Nem volt pontos a szárma­zási statisztika sem, mert a sok munkás és parasztfiatal mellett még több kispolgári származású került a főisko­lákra és egyetemekre. Külö­nösein a városi kispolgárság gyerekei valósággal megro­hamozták felsőbb oktatási in­tézményeinket. A deklasszált elemiek gyermekei is mun­kásnak és parasztnak tüntet­ték fej magukat. A valóság­ban tehát sokkal kisebb volt az üzemi nagyüzemi proletár és szegényparaszt származású tanuló, mint amit a statisz­tika mutatott. A kispolgári és deklasszált elemek gyere­kei kikerülve az egyetemről, jobb állásba juthattak, mint a munkás-paraszt gyerekek, mert összeköttetéseik révén el tudták intézni. Munkás­paraszt gyerekeknek ilyen összeköttetéseik nem lehet­tek. 5. Értelmiségi politikánk­nak nagy károkat okozott a személyi kultusz is. Nemcsak azért, mert az értelmiség nem mondhatta el nyíltan vé­leményét az ország vezetését illetően, hanem úgy is, hogy a tudomány és kultúra ve­zető posztjain is kisebb cso­portok, klikkek vagy éppen egyszemélyi vezetés alakult ki. Ezek aztán elnyomták a feltörekvő, új, friss erőket. A tudomány és a kultúra fejlő­désére is bénítólag hatott a személyi kultusz azért is, mert a tekintély pP.apián dőlt el a vitákban, kinek van igaza. 6. Káros volt különösen az irodalom és művészet terüle­tén az adminisztratív intéz­kedések túlhajtása is. A té­ves nézetek megmaradtak, .sok becsületes értelmiséget sérelem ért. és nem tudtuk megkülönböztetni a barátot az ellenségtől. A nyílt elvi vitákban ugyanis felszínre kerülnek az ellenséges néze­tek. tisztázódnak a frontok, külön lehet választani és el lehet szigetelni az ellenséget. 7. Végül, de nem utolsó sorban a szelctásság. Ez abban jeüiantlkezett, hogy nem sike­rült felszámolni a bizalmat­lanságot a becsületes, régi értelmiséggel szemben. Tizen­két év után még mindig élt az a káros elmélet, hogy „ad­dig lesz szükség rájuk, míg saját értelmisége kinevelődik, aztán inajd menesztik őket." Vagy abban, hogy csak párt­tag értelmiségieket tűrtünk meg a vezető posztokon. Az ilyen szektás megnyilvánulás bizony bizalmatlanná tette az értelmiséget és ahol az ilyen nézetek felütötték a fejüket, ott a nyugodt, alkotó munka feltételéi nem voltak bizto­sítva. Az értelmiség szerepe az október 23-i eseményekben Az értelmiség október 23-i szerepének megértéséhez el­sőrendű követelmény a tár­gyilagosság. Azért kell ezt előre bocsátani, mert éppen ebben a kérdésben találkoz­hatunk a legszélsőségesebb nézetekkel. Vannak, akik makulátlan tisztára szeret­nék mosni, mások viszont őket teszik felelőssé október 23-ért. Egyik álláspont _sem helyes, hiszen mindkettő ál­talánosít. Valóban voltak ér­telmiségiek, akik aktívan tá­mogatták az ellenforradal­mat, vezető szerepet vállal­tak (újságírók. írók egyré­­sze), az is igaz, hogy szám­arányukhoz viszonyítva talán többen, mint más dolgozó osztályokból és rétegekből. De ez még nem jelentheti azt, hogy az egészet felelőssé tegyük és elmarasztaljuk. Azt hiszem, helyesebb azt mon­dani, hogy többségük inkább ingadozott, nem látott tisz­tán. Az értelmiségnél ez ért­hető. Nem jó, de érthető. Ne­héz heyzetben. mindig a kö­zéprétegek ingadozása a leg­nagyobb. 1953 óta pedig a párt politikája nem volt kö­vetkezetes, hol jobbra, hol balra kilengett. Látta ezt az ingadozást, tétovázást az ér­telmiség is. — Az a csoport — különösen a múlt év tava­szától —, amelyik mindig fenntartással élt a népi de­mokráciával szemben, elér­kezettnek látta az időt, hogy nyíltan meghirdesse a maga polgári demokratikus prog­ramját, a nemzeti kommu­nizmus mezébe öltözve. A vezető szerepre egyelőre a kommunistának hitt Nagy Imrét tartották a legalkal­masabbnak. Mindezt megne­­szelték a karrieristák, talp­­nyalók. elsősorban azok az írók és újságírók, akik az el­múlt esztendőkben éppen a talpnyalás árán csiná'tak maguknak karriert. A jó üz­let reményében rögtön csat­lakoztak, sőt nagy hangjuk­kal a Vezetést is átvették. Természetes, hogy hozzájuk szegődtek a kizsákmányoló osztályok maradványai és kapták a biztatást a nyugati imperialistáktól is. Az értel­miség becsületes része látva a hibákat — őszintén óhajtotta, hogy azokat kija­vítsák. Ebben a helyzetben úgy érezték, hogy Nagy Imre és a köréje tömörült írók, új ságiról? tényleg a hibákat akarják kijavítani. így jött létre az egységfront, így ke­rültek egy táborba a becsü­letes emberek a politikai ka­landorokkal. Ez az egység november 4-e után, a párt helyes politikájának követ­keztében felbomlott. Ma mér a becsületes értelmiség nagy­része látja, hogy becsapták, félrevezették, de akkor még nem volt ez ilyen magától értetődő. Az értelmiséghez való vi­szonyunk további javítása ér­dekében nekünk szilárdan a pártkonferencia határozata alapján kell dolgozni. Ki kell javítani az értelmiségi poli­tikánkban elkövetett hibá­kat. Elsősorban a jobb- és balodali elhajlás ellen kell küzdeni. Akik megtévedtek, azokkal szemben türelmes­nek kell lenni és meg kell vé­deni őket minden rosszindu­latú támadással szemben. — Azok pedig, akik bűnösek, bűnhődjenek, senki ne pró­bálja őket mentegetni, bár­milyen nagyhírű szakembe­relv is. Fel kell hagynunk az elvtelen udvarlással, de meg kell becsülnünk az értelmi­séget és ezt anyagiakban is kifejezésre kell juttatni. — Egyes értelmiségiek tévedé­seit határozottan ki kell ja­vítani. hibáikért személyükre való tekintet nélkül bírálni kell őket. Ugyanakkor a szakembereket lobban be kell vonni a gazdasági veze­tésbe, támaszkodni kell véle­ményükre. Ha ezt a politikát következetesen végig visz­­sziik, akkor tapasztalni fog­juk, hogy az értelmiség köze­lebb kerül hozzánk. De az értelmiségnek sem szabad elfelejteni, hogy itt kétoldalú dologról van szó. Azok az értelmiségiek, akik a.múlt évben tévedtek, lás­sák be hibáikat és vonják le a konzekvenciát; — Nem a munkásosztály, a párt alkal­mazkodik hozzájuk, hanem nekik kell alkalmazkodniok. Nekik is van törleszteni való adósságuk a magyar néppel szemben. Tévedésük megma­gyarázható. de nem lehet mentség. A politikai tévedés súlyos szerencsétlenséget okozhat, még ha jó indulat­ból fakad is. Lássák be, hogy politikailag zsákutcába ju­tottak és csak úgy tudnak ki­jutni belőle, ha visszafordul­nak. Erre most adva van a lehetőség. Ügy hiszem, az az értelmiségi, aki szereti népét, vissza is talál a helyes útra, Irta: B. KISS MÁTYÁS GYORFFY 1STV4W: NSOV'KUiHsagi KRÓNIKA -swsa (T) A nyáj pásztorok nyalka, cifra, hetyke legények voltak, a szilaj pásztorok ellenben sokkal egyszerűbben jártak. Kinek is öltözködtek, cifrálkodtak volna a nagy sivatag réten? Bizonyos, hogy viseletűk a honfoglalás óta mitsem változott. Ingük borjúszájú volt, de nem hordták azt a szer­telen bőujjú inget és hat-tizenkét szél bő gatyát, ami­ben a nyáj pásztorok feszelegtek. Ingük dereka köldö­kig sem ért: húsukat, hátukat kordoványszerűvé égette a nyári nap, kicserezte a kemény hideg és a havas, sze­les eső. Gatyájuk félig bő, szárközepén alul érő „tölgyfa gatya” volt, melynek szárát télen térden alul lábszíjjal bekötötték. Nadrágot sohasem hordtak. Lábbelijük a szőrös bőrből magok készítette bocskor volt', mely olyan könnyen kieresztette a vizet, amilyen könnyen bevette. Csizmát nem hordtak. Ki fejelte, ki talpalta volna Itt az Isten háta megett? Felső ruhájok a kacagánv vagy háti­bőr volt. Ugyanilyet viselt Árpád apánk is. csakhogy míg az övé párducbőrből készült, szilái pásztoraink be­érték farkasbőrrel, vagy a még egyszerűbb, de melegebb juhbőrrel. Ezt maguk kitörték és azon módon a nvakok­­ba kavarították. Némelyik kettőt is hordott a hátibőr­­bőt, egyiket elől, másikat hátul s a bőr lábalt a vállán s a derekán összekötötte. Hosszú, zsírtól csepegő, több ágra befonott hajat viseltek, fejők tetején pedig másfél arasznyi magas, csákóra vágott karimájú kun süveg ékeskedett; Ruházatuk legfontosabb darabja azonban a nagy bundának nevezett ujjatlan suba volt, melyet tlzenkét­­u szón négy juhbőrből készíttettek a juhászokkal, s addig . inig a bd£k.a stas tartott benne. Ha kiment, a 'A'' subának már nem volt becsülete többé! Nem volt ezen semmi disz, mint a parasztokén! Hogy a víz, eső ned­vesség ne járja, hájjal kenegették. Fehérneműjüket pe­dig — ha szabad ezt a szót használnom — mindjárt úi korában juhtejjel kevert hamuba taposták, aztán sza­lonnával kifényesítették, hogy szép fényes, fekete, víz- és féregmentés legyen. így mosni sem kellett, de ki is mosta volna? Mosdani, fürödni nem szoktak, de nem is volt rá szükség. Bőrük olyan volt, a zsíros fehérneműtől, mint a patyolat. Egyébként naponta hússzor is megfordultak a vízben terelés közben, mért kellett volna akkor még kü­lön fürödni is! Olyasmit abban az időben legfeljebb az urak cselekedtek. Vagy tán még azok se! Csalódnál, kedves olvasóm, ha azt hinnéd, hogy a városi nép megvetette a szilaj pásztort külső megjelené­séért! Sőt ellenkezőleg, szívesen utánozta! A kun kapi­tány nem győzte tilalmazni azok „gyakorlott, zsíros, büdös, csömört ég ondorodást gerjesztő öltözetét, amely undok viselet a csepegésig zsíros Hajjal egyetemben nemcsak hogy bizonyos tapasztalás szerént már magá­ban a gyermeket becstelenségre, s annálfogva minden gonoszra, ostoba pimasz kevélységre, szilajságra, puha­ságra, bujaságra mintegy ingerli, de nemes nemzetünket is a pallérozottabb népek tlőtt megvetésbe hozza, s méltó rágalmazásokra kiteszi”. Hála kun kapitány uraimék erélyes Intézkedéseinek, a szilajság viseletének terjedése megfékeztetett, s nemes nemzetünket a pallérozóllabb népek most már nem vetik ©eg 5 nem rágalmazzak! De hozhattak bármilyen kemény rendeletet a szilaj pásztorok viselete ellen, az csak a városiakra, vagy a nyájpásztorokra vonatkozhatott. A rét szélén megszűnt a kun kapitány törvénytevő hatalma. Itt hordhattak olyan „ondorodást keltő ruhát”, amilyen csak jó] esett, éppen csak a városba nem mehettek. Szilaj pásztorok­nak ugyanis tilalmas volt a városban huszonnégy órá­nál tovább tartózkodni, különben megbotoztál?. Nem is mentek azok tájára sem! Minek is? nem volt ott semmi keresnivalójuk! Aki vágyott látni őket, megtalálta ezer veszedelmen keresztül. Látom már — kedves olvasóm —, hogy azt akarod kérdezni, ki sütött a szilaj pásztoroknak kenyeret? A szilaj pásztoroknak vagy mindenki sütött, vagy senki. Ez úgy értelmezendő, hogy minden jószág után járt egy-egy kenyér, melyet a talyigás bojtár hétről hétre kihozott a városból. Ugyanakkor hírt adott a jövő héten soros gazdáknak, illetőleg gazdasszonyoknak, hogy a következő hétre készüljenek. Megtörtént azonban, hogy messze, járhatatlan he­lyekre vette be magát a nyáj s lehetetlen volt talyigá­­val megközelíteni, a kenyeret pedig nem lehetett ló há­tára rakni, mert a ló is csak úszva ért oda. Ilyenkor be sem küldtek kenyérért. A szilaj pásztorokat egy cseppet sem búsította a do­log. Adott nekik a rét kenyeret, amit jobban szerettek még a búzakenyérnél is! A szilaj pásztor kenyere a gyékény lisztes gumója, gyékényböndő, vagy bengyele volt; A gyékényböndő kotús földben termett, a szilaj csi­kósok, gulyások magok ásták ki, vagy tépték fel, a szilaj kárászok ellenben a nyájjal dúratták ki, s mikor a disz­nók feldúrták a gyökeidet, elverték róla. Egyszóval más­sal kapartatták ki a gesztenyét. A böndőt vagy böngyölét is, főzve is egyformán et­ték, mint mi most a krumplit Ha megsült vagy meg­főtt, széthasogatták. Belől olyan volt, mint az Ikra. A pásztorok módfelett szerelték. Volt olyan, aki böndöéréa idején a kenyérre rá se nézett! (Folytatjak,’

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom