Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-07 / 158. szám
Müller Ferenc •* a hmassag Az öreg Tisza mentén egy kis faluban, a világ zajáétól távol élt K. Horváth Sándor. A falucskában alig számoltak háromezer lelket, de a Horváth nevezetűekből volt egy tucatra való. Megkülönböztetésül a név elé odabiggyesztettek egy K. vagy P. betűt, már attól függően, hogy kovács Horváthról, vagy púpos Horváthról volt-e szó. P. Horváthot a hátán esetlenkedő púpjáról nevezték e\ Horváth Sándor bácsit pedig a szakmájáról, mert kovács volt. Hatvan éves létére még mindig erőteljes embernek látszott. A kalapácsot félkézzel is jól bírta és túltett sok szájhős legényen. De erőte1jessége házaséletében is megmutatkozott, mert nyolc gyermeknek volt az apja. Az idő azonban elhaladt fölötte. Három leány-gyermek és négy fiú kirepült már a házból. Szétröppentek a szélrózsa minden irányába. A legkisebb -fiú, Béla is nősülni akar. Mikor bejelentette szándékát az öregnek, csak ennyit tudott mondani: „Te tudod, fiam.” Eddig nem is gondolt mélyebben a dologra, de most rádöbbent a valóra: legutolsó fia is itthagyja és üres lesz a ház. Pedig nem is olyan régen, itt dajkálták a bölcsőben és benne volt a remény. Mondta is a nagyobbaknak: „A kis Bélára fogunk majd támaszkodni, hogyha felcseperedik”. öt is szerették legjobban, a legkisebbet, ö más, mint a töl bi. Igaz, mostanában keveset lehet otthon látni. Mindig a lánynál van és arról beszél, hogy ő mást is vállalt az ételben. Belépett valami egyesületbe. Ha hazajön, akkor mindig így a párt, úgy a párt, állandóan ezt hajtogatja. Pedig megmondta neki: „Fiam, ne lépj be sehova, mert ebből bajod is eshet’. De neki már semmi az apai szó. És ráadásul most még nősülni akar. Horváth Béla belépett a pártba. Ö úgy látta, oda tartozik a többi kétszázezer közé. Nem volt neki bántódása novemberben, az apját sem akasztották fel, de 6 mégis úgy látta ;.. Az érzésére és józan eszére hallgatott. Szóval Béla ráadta fejét a nősülésre. Az alvégen, Somogyi Jutkát választotta élete párjának. Szemrevaló kislány — ahogy a faluban beszélnek róla. Nem kell petrezselymet árulnia, ha elmegy a bálba. Minden valamirevaló legény megforgatja. Haját copfban hordja, nem utánozza a városi divatot, de 5 így, ilyen faltisi módra a legszebb. Egy sző mint száz, Jutka a falu szépei közé tartozott. Nem volt nehéz megdobogtatni Béla szívét Szerették is egymást, nem mindennapi szerelemmel. Annyira tudták szeretni, hogy a nagy szerelemtől egymás hibáit sem látták. Béla egyik nap odaállt a lány elé és ezt kérdezte: «=■ Lennél-e a feleségem, Jutka? A lány elpirult és nagysokára válaszolt. i Te már erre is gondoltál? Béla türelmetlenül várta a választ. Tudta, hogy a lány nem fogja kikosarazni, de mégis nyugodtabb az ember, ha saját fülével hallja a választ és szemtől I szembe megbeszélik a dolgokat. =- Hát ha te akarod... ez nem rajtam múlik — válaszolt Jutka. A fiú ezzel sem elégedett meg. Szerette az egyenes beszédet. — Lennél-e a feleségem? — kérdezte mégegyszer, úgy, hogy arra másképp nem is lehetett volna válaszolni, ) bigén”, vagy „nem”. — Igen — nyögte kí Jutka a választ szemlesütve. Boldog napok sora követte egymást, ügy látszott, nincs olyan erő, mely megakadályozza házasságukat. Majd csak megélnek valahogy. Eldolgozgatnának és nem az elszenderütS faluban. A járdaszélt akácok erős tlletcé leheltek magukból. Elnémult az élet, lehetett hallani a szívek dobogását. Suttogás hallatszott. — Mikor tartjuk, az esküvőt, Béla? Már úgy szeretném ... — sóhajtott egyet. — Már látom magam előtt, mint ott állunk az oltárnál és megszólal az orgona.«. Ugye, milyen szép tesz? — Szép — i>álaszolta a fiú, de nem is figyelt, mit mond. Más foglalkoztatta. Jutka azt hitte, nagy örömmel fogadja a fiú ezeket az ábrándozásokat, tervezgetéseket. Azt várta, hogy ezt felelje: veled bárhová elmennék,. ha kell azonnal... D& lesújtotta ez az egyhangú együttérzés. Sétáltak egymás mellett a csöndben. A lány nem birt uralkodni csapongó képzelete felett. Már rosszra is gondolt. Szívében összegyülemlő keserűségek és remények teljesen felbolygatták. — Már nem szeretsz? <— kérdezte szomorúan. A fiú arra gondolt, ha templomba megy, mit fognak szólni ismerősei, elvtársai, barátai? Mit szól a párttitkár? Megtagadja az elvét? Ezt nem tudná megtenni. Ha el is menne a templomba ez csak képmutatás lenne. A szertartásokat sem szereti, A sok kíváncsiskodó szem mind őt figyelné, a kommunistát, a pártembert, aki a templomban esküszik hitet egy életre. Bizonyosan ez tenne nekik a véleményük: „Ez a pártban is ilyen képmutató lehet”, vagy „megtért az istentagadó'’. Kényelmetlen helyzet lenne! — Már nem szeretsz? — kérdezte Jutka. Ez az éles kérdés mintha szíven döfte volna. — Dehogy nem, drágám. Én nagyon szeretlek, csak..-. — A mondta végén elhalkult szava, reménytelenség csendült ki belőle. — Csak? — Csak egy baj van. Én.-., én nem fogok templomban esküdni! Te vallásos lány vagy, azok szerint élsz. Nekem más életem van... Pedig nagyon szeretlek és ha nem leszel a feleségem, akkor talán agglegény is maradok. Nekem rajtad kívül senki sem kell. A lány elsírta magát. Tudta, mit jelent ez. öt talán még ki is tagadnák. Pedig szép és meghitt a családi életük. És a vallása sem engedi. A két csapást egyszerre nem tudná elviselni. És mit szólnának a faluban? A tisztelendő úr, aki egyik legrendesebb lánynak tartja? De egy vigasz mégis lenne: Béla mellett élhetne. De mi lenne a gyerekekkel? ö nem engedné, hogy.. Nem folytatta tovább képzelődéseit, csak zokogott és hullottak könnyei. A fiú magához szorította. Ez egy kicsit enyhítette keserűségét. — Ne sírj, Jutka. Senki mást nem fogok szeretni. És... és ... hátha van megoldás... A hold is elbújt egy felhőfoszlány mögé. Árnyék vetődött az utcára. Az esti fuvallat megrezegtette a leveleket. A sötétben halk zokogás hallatszott. Eltelt két hét. A lány úgy járt az utcán, mint akiből elszállt a létek, a teste is majd csak mutatóban maradt. Szótlanná vált és mindig sirt, mikor nem látták. Hat kilót fogyott, egészen leromlott. Az arca halványan fényiéit, szeméből kialudt a tűz. Bélából sem lehetett egy szót sem kihúzni. Mikor az öreg kérdezte: „Mikor lesz az esküvő?”, ő legyintett egyet kezével és csak ennyit mondott: „Hagyjuk!” Közben mindketten emésztették magukat, mert a szerelemmel nem lehet játszani. Eltelt újabb hét. Béla határozott. — Nem tudja elfelejteni Jutkát. És Jutka is csak fogy, egyre fogy. — Elmondom az elvtársaknak. Biztos, segítenek — s elindult, hogy megkeresse az igazságot. ^ .....lenne olyan nagy gond a házasélet. De —- nehéz a nősülés. A kis falu arról is híres, hogy nagyon vallásos népek lakják. Elvégre ez nem baj, aki akarja, gyakorolja a vallást. Vasárnap, mikor harangzúgás tölti be a levegőt, a faluban bizony sokan sietnek a misére. Béla tiszteletben tartja más nézeteit Ezt azonban másoktól Is elvárja, öt ne szólja meg senki, hogy nem jár templomba. Nem vallásos, de nem szereti, ha azt mondják neki gúnyos lenézéssel, hogy Istentagadó Akit megbélyegeznek ezzel a faluban, arra rossz szemmel néznek. ö arról nem tehet, hogy ilyen az elve. Hat éve nem látott templomot belülről, de ezt nem kürtöli világgá. Jutka viszont vallásos családból való. Az egész család együtt megy a misére vasárnap. Azt el sem tudják képzelni, hogy a lányuk csak úgy, templomon kívül menjen férjhez. Inkább kitagadnák. De szeretnék látni azt a kérői is, aki ide merészkedik más kéréssel! Jutka szülei ismerik Bélát, tudják róla, hogy nem jár telki üdvösségért az isten házába. De azt is tudják, hogy rendes fiú, aki megbecsülné lányukat. Jó dolgos, nem részeges, rossz tulajdonsága talán nincs is. A pártban is rendes, komoly embernek ismerik. Jó kommunistának, elvileg hűségesnek és szilárdnak. Ezért is vették fel közéjük. Résztvett minden megmozdulásban, jelentkezett munkás zászlóaljba Is, de az már betelt. * Egyik májusi este, szikrázó holdfénynél sétálgattak Szerkesztői üzenetek „Irodalom“ Besenyszög. Jelentkezését szívesen fogadnánk, különösen ha költöi becsvágya megfelelő képességgel párosula. A versírás sokkal nagyobb dolog, mintsem megelégedhetnénk szólamok rossz rímekbe foglalásával. Ez nem Irodalom, ha közölnénk többet ártanánk vele a kétségkívül helyes célnak, mint használnánk. A vers mondanivalóját érezni és éreztetni kell, nem pedig elmondani, pláne felszólító módban. Ozv. F. K.-né, Mezőtúr, sajnos verséről most sem tudok többet mondani, csak annyit, hogy az értelmetlen és összefüggéstélen szavak egymás mellé dobálása. Vers abból nem születhetett és hasonló módszerrel nem Is fog születni. Az újságban csak olyanokat közölhetünk, amelyeknek — ha nem Is sok — de legalább valamicske köze van a költészethez. Rossz anyagi helyzetén ezzel egyébként sem lendíthetnénk, hiszen tiszteletdíjat csak a legritkább esetben tudunk adni. László László, Budapest. A i,Levél“ jobb megoldásra is álkaimat adna. Az érzelem őszintesége, a kedves várásának türelmetlen szenvedélyességé más, nem Ilyen erősen zárt kifejezési formát kívánj Jó lenne ha szabadulni tudna egyébként tiszta, de monoton rímeitől Is. Nagyobb erő, a kifejezés képszerüsége hiányzik a versből. — Mielőbbi gyógyulást kívánunk. Tóth Ilona, Homok. A „Házunk előtt“ kissé keresett egyszerűsége csak kedves, rímes játék. A verset a tartalom és a forma összhangja adja. Egyik a másik nélkül keveset ér. „A mezőn" címűnek már a ritmusa Is törik. Törekedjen tartalomban és formában nagyobb változatoságra. A népmonda ügyes feldolgozását örömmel olvasnánk. Dobler Róza, Fegyvernek. Beküldött két vérse közül a „Rózsabokor“ 4+4, 4+3 ütemezésű magyaros soraival formai tisztulást mutat. — Sántít a i. vsz. utolsó és a 4. vsz. ütemezésé az ütémhátár hibás elhelyezése mlátt. A „Hazánk“ jő kezdés után tartalmilag és formailag Is ellaposodik. A versolvasás nem vált kárára, de tanuljon nagyobb fórmai változatosságot s főleg tartalmi gazdagodást. Ne elvont eszmék foglalkoztassák, lássa meg közvetlen környezete, faluja életét, saját kis életének általánosítható problémáit s Írjon, tanuljon sokat. (fzunnay) Donkó László 1 ! *> « : <5 t é ! i i * ! c % * s I <*■ % § % i I t Keresztek között Fogam között méz-zöld szőlőszem reszket. Vétony bőrét ráncot vetett a kín, Hányszor voltam én is friss keresztek Közé akadva, s remény-kokain Sem hódított, csak a kín elveszejtett A gyötrelem-sírok zord halmain. Százszor összerogy'am, százszor felálltam. Nem úgy, mint a koros szőlőszem a számban! Érzem a jövőt Csuklómon az órám perceket számol, Én homlokomra írom a jövőt, Csírázik minden vágy s minden álom Valót teremtő ujjaim között, S megsem állok, amíg meg nem találom A szárnyfalán repülő, ős Időt. Csuklómon az órám megpattant régen, De érzem a Jövőt ujjaim hegyével. Józan részegség Kávét iszom s tarkómra ejtett kézzel Melódiátlan dalt dúdol a szájam, E dalnak ízét meg szagát érzem, Mint a kávém tömény illatában ös Afrikának bús jaját, s a vérem Jajong, szágufd az artériákban. Körmömmel vésem az asztal lapjára: Józan részeg vagyok én. Anno máma. % f « I t I I : : t •»6e«ó»0s»*e9»®e0«»ee»BB»*«*ee«»»*0«««eee««eee«e»oea»«««*«e»e«e»«00e«9oedS«da Munkatársainkhoz Mindössze két hónap teli el első irodalmi ankétünk, lényegében rovatunk megindulása óta. Túlságosan rövid időnek tartjuk ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le megyénk irodalmi életének kibontakozásáról, vagy éppen fejlődéséről. Ha mégis megemlítjük a beküldött írások hétről-hétre növekvő számát, az üzenetek, leveleik, találkozások sokasodásából érezhető alkotói kedv erősödését, az Irodalmi Pályázatra való telkes készülődést, azt nem valamiféle alaptalan önteltségből teszszük. Ellenkezőleg, az eddig beküldött és közölhetetlen, de jórészt a közölt írásokban is megmutatkozó hibák és a belőlük általánosítható tapasztalatok késztetnek bennünket arra, hogy most, még idejekorán figyelmeztessük munkatársainkat, milyen hiányosságokat kell pótolniok, vagy milyen hibákat kell leküzdeniük saját fejlődésük érdekében. Általános Jelenség a problémák leegyszerűsítése. Sok Írás kerüli a konfliktusok valóságos és bonyolult ábrázolását. Helyette leegyszerűsíti azokat és a valóságtól Idegen megoldásokat keres. Látnunk kell, hogy ettől e mesterkélt egyszerűsítéstől még minden úgy történik a világban — hazánkban is — ahogy a társadalom törvényszerűségei előírják. Arra kell törekedni, hogy a valóságot hűen és merészen ábrázoljuk, mert csak Így felelünk meg Igazi hivatásunknak. Szorosan összefügg a kérdések leegyszerűsítésével, sőt legtöbbször egyenes következménye annak a tárgyi valótlanság. Napjaink történelmi fordulókat hordanak méhükben. De ezek ábrázolása nem egyszerű dolog s nem lehetséges a valóság alapos megismerése nélkül. A konfliktust pl. nem lehet elkenni egy politikai tétel egyszerű odaillesztésével. íróinknak többet kell foglalkoznak az élettel, megismerni a fejlődés összes törvényszerűségeit: benne kell élnlök a népben, mert enélkül csak kigondolt és nem valódi gondolat lát napvilágot írásaikban. A tartalmi szegénység gyakori, de átlátszó takarója a formalizmus. Különösen verseinkben Jelentkezik ez a hiba. Nincs társadalmi mondanivalójuk. Nem a sematizmus ajánlásáról van szó (nemi erre külön kitérünk), hanem arról, hogy zajló életünk sok apró, de fontos kérdés* la helyet kapjon Írásainkban. — A ,,1‘art pour 1‘art" már régen a múlté. Költőink énekeljék a mái aa «ibenis az embernek, Prózai Írásaink sajátja, de a versek jórészén is érződik az események elregélése. Hiányzik az író és hősének azonulása, a pártos szenvedély vagy az érzelem dinamikája. Az író ne csak egyszerűen kövesse saját Írását, hanem éljen alakjaiban; azok Jellemében és cselekedeteiben; éljen a térben és az Időben, amelyben és amikor történetét szövi. Abban s pillanatban, amikor csak regisztrálja a történetet — lényegében tartalmat írj mely épp emiatt, elsősorban az események érdekességére és nem az ábrázolásra törekszik, s emiatt el Is veszti művészi értékét. Az utánérzéssel és nem együttéléssel irt munka kacsintó közelségbe kerül a glccsel. Versben és prózában egyaránt sokat kell küzdenünk a terjengőség ellen. Egy novella nem léphet fel a sok-történet, a „minden“ Igényével. A novella pillanatokat, sorsfordulókat ábrázol. Kevés, de fontos történet és annál mélyebb ábrázolás: ez adja a novella töménységét és ezen keresztül rendkívüli hatását. Abban a pillanatban, amikor az Író egy sereg eseményt sző a történetbe, az olvasót az események kötik le (ha egyáltalán érdekes) és nem marad benne mély, elgondolkoztató nyom és ráhatás. Ugyanígy a vers és a novella varázsa elvész a gondolatok fölösleges Ismétlésével, egy egyszerű, emberi érzelem túlrészletezé sével. Elő és meglévő veszély a sematizmus. Az Írásokban Itt-ott már fellelhető a problémák és a témaválasztás mesterkélt keresése Is. Az lró ragadja ki az élet oly változatos helyzeteiből az általánosításra alkalmas eseteket, képeket és ezáltal hívja fel erre a jelenségre az olvasó figyelmét; Az Írás — funkciójához híven tárgyalja és a végén zárja le a sorsfordulatot és ne akarja olvasójának még a bölcsek kövét is ajándékul adni a további zajló élethez. • Mindannyiunk számára örömet jelent, hogy két hónapos kollektív munka után ma rátérhetünk szaporodó írásaink elemzésére, a művészi igényesség biztosításának megkezdésére. Észrevételeink segítséget kívánnak adni íróink fejlődéséhez, a megye irodalmának megteremtéséhez. Nekünk ebben a megyében új irodalmi alapot kell leraknunk, hogy az utánunk jövő nemzedékek már irodalmi hagyományként támaszkodjanak a jelenünkre, akkor — majd mint irodalmi múltra. Az úttörők felelőssége mindig a legnagyobb. Biztos, hogy ezt mindnyájan érezzük. AZ Irodalom-Művészet Szerkesztő Bizottsága 1 1
