Tiszavidék, 1957. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1957-07-07 / 158. szám
K. Tóth lenke fordításá ból Iván Kosztjukov: o4 iiuíühieidiá vasárnapja MEGYÉKK K két ttlésy Bontakozó Szárnyak fegyert hajkurásaoí, a dívá.-| nyom gödröt fészkelsz magad-1 nak, harminchét érces korod-?: ban megjátszed az aggav? tyánt. S még téged neveznek* közönségszervezőnek! — Hé, hé, ne sértegess! —? fortyant fel Elfutin. — Azért,! mert rokon vagy és a bará-í tóm is, nincs jogod sérte-! getni. Ért;:! igenis kimen-! nék a folyóhoz, de van egyj bibije. Te, Andrej, én...? unalmamban, — minden ét-J vágy nélkül — merő szóra-j kozottságból megettem min-? den elemózsia- tartalékot. —í Még csak kenyérmorzsa sincs? a háznál. Ekkora séta előtt? pedig enni kellene valamit...? Nem gondolod? — De gondolom, — bólin-? tott Andrej Ivanovics. — Te?- csak öltözz, én addig elszala-? t dók és veszek valamit. Ma-?- gam is kedvet kaptam az? i evéshez. j Andrej Ivanovics már el is? j száguldott. Mikor visszatért,! 1 sógorát még mindig vízszín-* tes helyzetben találta. E’-l í futjm merengve feküdt a dí-|- ványon. nézte a memnyeze-? i tét és motyogta: — Nézem?- ezt a plafont, Andrej. Nem* t kellene ezt átmeszelletni,j t most, még jó idő van?..--. —♦ t Olyan szép, száraz a nyár... ? 1 — Azt mondd meg, mikor? 5 leszel készen, hogy mehes-? • sünk a folyóhoz? ? | — Micsoda folyóhoz? ! ’ Andrej Ivanovicsíba bele-! fagyott a szó. ? — Értsd meg — magyaráz-? ’ kodott Elfutin —, már négy? óra. A napocska lassan le-? nyugváshoz készülődik. Ezért? úgy gondolom:!! — Gebedj meg a gondola-* tadddal együtt! — kiáltott? ; Andrej Ivanovics, amint? visszanyerte beszélőképessé- ? ■ gét. Felkapta a sapkáját, le-? gyintett a kezével és bevág-* ta maga után az ajtót. ♦ Elfutin felkelt a díványról,! körülnézett és megakadt a? szeme a dominó-játék dobo-t' zán. Felvette a dobozt, la-? tol-gatta a lehetőségeket, majd?: kiborította a kockákat az?1 asztalra. A vitrinből kiemelt?; egy porcelánkutyát, egy ke-?! rámia-nyulat, egy üvegcsacsir?] és egy fából faragott szarkát.?, Elhelyezte őket az aszta!?; négy oldalán, kiosztotta ne-?, kik a kockákat és megkez-?, dődött a játszma. *| — Lépj, hosszűfülű! —bíz-?: tatta Elfutin a nyulat, majd! lépett helyette. — Te követ- ♦ kezel! — figyelmeztette a| szamarat és ahelyett is „tett“.? — Mozogj, szarka! — szidta! a madarat, — rajtad a sor!... .1 Elfutint olyan lendületbe ♦ hozta a játék, hogy három? menetet lebonyolított. Vala-* hogy mindig a szamár és a? kutya vesztett. — Ha nem t tudtok játszani, miért ültök ? ide! — veszekedett rájuk.! mikor a negyedik játszmát is? elvesztették:: ■. Mikorra a felesége haza-? tért, Pável Georgievios Elfu-? tin tökéletesen kimerült a* semmittevésben. Panaszosan ? mondta: — Már azt hittem.! nem érem meg az eset! * ® óhajtva és ásítva ké-? szült a lefekvéshez és? ahhoz, hogy másnap friss! erővel agitálja a szakszer-? vezeti tagokat: — Töltsétek? a zöldben a vasárnapot! — j Nincs szebb, mint a folyó-? part, a lombos erdő, vagy a* sportpálya! A vasárnap, —? jegyezzétek meg. szaktársak,* — a pihenés napja, de nem? a lustaságé! J (A „Krokodilból.“) *♦ Kis kertemben piros rózsa virágzik, Valami az életemből hiányzik. Azt az egyet hogyha egyszer meglelem, Mint a rózsa, úgy virul ki életem. < Életemben nagyravágyó nem voltam, Senkiről én soha rosszat nem szóltam. Mégis ujjal mutogat rám mindenki. Aki hozzám jó szót szóljon, nincs senki. Apám, anyám temetőben pihennek. Éjszakánként álmaimban üzennek. Vigasztalnak, ámde ha felébredek, Nem szólnak már, én hiába kérdezek. Kit szerettem, az a legény messze jár, Egyik után elmúlik a másik nyár. Azt sem tudom, hogyha megvan, merre él. Nem jött tőle soha hozzám egy levél. Vagy talán m&r réges rég elfeledett, ügy lehet, hogy soha nem is szeretett Kis kertemben piros rózsa virágzik, Én nékem a régi babám hiányzik. LEKINSZK1 FERENC Krokodilból.") Vlagyimu Kotov: VILLAMOSON.., Hosszú az út... Egy férfi ásít.,. Harcias nő ült vele szemben, Kifakadt: — Csúf e tátogás itt. Vigyázzon már, hogy le ne nyeljen! Nem lágy kovászból volt a férfi. A szeme villant, sebten így szólt: — A lenyeléstől nem kell félni, Mert én sohasem eszem.;, disznót! A vita ezzel véget ért? Nem! Tovább forrtak a szenvedélyek. Felelt a nő: — Jaj, 3lfeledtem, Hogy..; a szamarak fűvel élnek 1... Az utasok ámultak ennyi „Elmésségen” és „műveltségen". Az intő szót le tudták nyelni. Csak a szemük mondotta: — Szégyen! Cdendéiel Vánkoson alszik A városi lárma. A holnap] zaj Vajon az álma? A tölgyek lombján Esti szél suhan. Lánypirulással. E csöndbe zuhan. Most nincs csevegő Vidám lánykacaj, Vén fák csöndjében Egy parányka zaj! S hol a Nagyerdő Lány lombsátort ölt. Ott a kormos csönd Már mindent betölt. Pálfy József Tévelygőkhöz • • • Üresfejűek azt mondják: ó, kevés az iskolád .,. Az élet tudását vájjon Hol & hogyan osztogatják? . .. Bár szerencsések, Akik égő Szöuljuknak — Már diákéveikben Kedvező tápot kapnak. De ez nem sok, mint Gyermeknek a tipegés-Az éltetőt sorsából gyűjti Az ember — s ez bizony már nem kevés A2 élet a legjobb tanító! Én ezt az iskolát iárom. S az első érettségit Csak meg ne előzze halálom MOLNÁR SÁNDOR Á f A dongó nem értette. El■ futin felkelt, az- ablakhoz - ment és tenyere csapkodásá: val akarta kitessékelnl a ; dongót: Gyerünk, gyerünk, i kívül tágasabb! No, mi az? ■ Meg akarsz csípni? Majd , adok én neked! Pável Georgiavics Elfutin lekapta a szék hátáról az ingét és azzal csapkodott. A dongót célozta, — de az üvegcsörömpölés tanúsága szerint a rádiópolcon levő díszvázát találta. Az virágostól együtt a földre terült és darabokra tört. Elfutin még magához sem tért a váratlan megrázkódtatásból, mikor a háta mögött hangot hallott: Nincs jobb szórakozásod, mint vázát tömi? Elfutin felnézett. Sógora, Andrej Ivanovics állt az ajtóban, nyáriaean öltözve, talpig fehérben. — Miért törsz, zúzol? — kérdezte ismét a sógor. — Csak úgyjü dongót hajszoltam. — A feleséged nincs itthon? — A fiunkhoz ment az úttörőtáborba. — S nem volt kedved vele menni? Inkább a semmittevéstől vázát törsz és a díványt koptatod? — Mit tegyek, ha unom magam? — vont vállat Elfutin. — Hidd el komám, úgy unatkozom, hogy legszívesebben .vaktában nekifutnék a világnak, de még annak is a végére. — De miért futnál olyan messzire? — kedélyeskedett a sógor. — Lehet közelebbre is. Például a parkba. Vagy a városon túl a folyóhoz. Tudod te, micsoda gyönyörű hely van ott? — Nekem mondod? Én agitálom az embereket, hogy vasárnap keressék fel ezeket a helyeket! — No, hát akkor gyerünk mi is! — Hová? — pislogott Elfutin a vázacserepeket seperve. — Mondtam mór. A folyóhoz; — Miért? — Pfhü! — bosszankodott Andrej Ivanovics. — Te hétköznap még csak elmégy emberszámban, de most — ördög tudja —' olyan vagy, mint a főtt csizmatalp. — „Hova?’’ „Miért?” Inkább ne beszélj, hanem szedelőzködj. Gyerünk a parkba, az közei van. ¥? Ifutin kicsit elgondolkozott, aztán megszólalt: A folyónál jobb. Ott végső esetben fürdeni is lehet, vagy heverni a fűben és napozni. Aztán ismét vízbe merülni. .• i —- Rendben van. Megyünk a folyóhoz. Készülj s már el is mentünk. — Hova? — Mi az, hogy hova? Hát a folyóhoz. — Miért? — Te csúfolódsz velem?! Hiszen éppen most mondtad, hogy szívesen merülsz a vízbe. — Szívesen merülnék! — Miért változtattad feltételes módra a jelentő módot? — Mert eszembe jutott, hogy fel kellene öltözni, kidöcögni trolibuszon, aztán vissza Is kellene jönni. Az utcák pedig gőzölögnek a hőségtől. A ndrej Ivanovics kráko** gott egy kicsit. Fel-alá járt a szobában, végül kifakadt: Ördög tudja, honnan vetted ezt a természetet. — Egész nap ülsz a szobában. n ávei Georgievics Elfu * tin szakszervezeti kul turfelelós és kőzönségszer vező volt egyszemélyben. A: 6 feladata volt & hét ha napján keresztül rábeszélni t szakszervezeti tagokat, hogj a „vasárnap a pihenés napja de nem a lustaságé!" — tehát: vasárnaponként „kulturáltan’“ és szervezetten kel pihenni. Hat napon át tele fanált a gyárakba, üzemekbe hivatalokba, — utasításokai adott az alsóbb funkcionáriusoknak a tömegkírándulásak szervezésére — ajánlotta sa erdei sétát, hegyi levegőt agitálta a jó népet, hogy friss levegőn töltse a vasárnapot lehetőleg a szakszervezel parajaiban és sportpályám. Elfutin addig lőtott-futott vesződött a mások vasárnapja érdekében, hogy ime, őrá magára váratlanul köszöntött a pihenő nap. Nyolc órákor feltápászkodott, kilencig reggelizett, majd az ablakhoz cammogott. Előbb lefelé nézett: mi van a földön, — aztán felfelé bámult és megcsodálta a felhőtlen kék eget. — Még három-négy órahosszat okvetlenül tart a napsütés — állapította meg, majd sajátmagénak is elmondta a jelszót: — Pihenj, de ne lustálkodj! Hogy „foglalkozva” pihenjen, — ráhasalt az ablak párkányra és négy emelet magasságából szemügyre vette az átelleni gyalogjárót. „Víz és gyümölcslé“’ feliratú bódé állt a túloldalon, — körülötte valósággal hullámzott a nép. — Érdekes lenne megszámolni — gondolta, — hány nő és hány férfi halad el a bódé mellett egy óra leforgása alatt? A csábító ötletet tett követte. Elfutin kiszámolta, hogy egy óra alatt 728 férfi és 1044 nő haladt el a bódénál. — Érthető, hogy a nők többen vannak — morfondírozott. — Most szerzik be a piacokon és a boltokban a vasárnapi főznivalót:: A fárasztó számtani művelet utáni Pável Georgievics ismét elnyúlt a díványon. Nemsokára kaparászást hallott az ajtó felől Tudta, hogy Tirnuslka, a szomszédok kandúrja kér bebocsátást. Beengedte Timoskát és elszórakozott vele egy darabig. Majd isimét kikötött a díványon. Hanyattfékve — találomra — kiszámította a virágcserép. átmérőjét és magasságát;;: Később a rádióval együtt énekelte kedvenc dalát: „Mondd drágán, miért Ismertelek meg téged?::.“ Sajnos, az óra még mindig koradélelőttőt mutatott. — El kell pusztulni az unalomtól, — nyögte borúsan Pável Georgievics, — csak azt tudnám, ki találta ki a vasárnapokat? Merő kínszenvedés ... A fene egye meg.... Jfif ezeit összefonta a mel- 11 lén, erősen bezárta a szemeit, hogy az álmot magához csalogassa és számolni kezdte az ingaóra ütéseit. — 178-ig jutott, mikor valami monoton — húrpengéshez hasonló — zaj megzavarta. Egv nagy dongót pillantott meg. a kíváncsi szörnyeteg körrepülést végzett a szobában, de mivel nem talált semmi érdekeset, ismét az ablakot kereste. Az üvegnek vágódott és még erősebben „dongott.” — Lejjebb keresd a kijáratot. hülye! — figyelmeztette Elfutin. — Lejjebb van az ablaknyílás. Kinek beszélek be tökfej0 Nem érted, hogy aVar-crvnvwKban repülj?! f KISÚJSZÁLLÁSON az ősi Elllésy-kúria falai között mútzeum létesítésén fáradoznak. JSzéleskörű szervezéssel gyűjítik az agyagot, fotókópiák, »grafikonok készülnek s az ér» ckklődők a Nagykun Napok ► : .kaiméval már megtekintheti ik ennek a munkának az ? eredményét. » Tájmúzeumról lévén szó, Énem lesz egészen felesleges ?legalább röviden bemutatni ►az ősi kúria régi gazdáit, hisz ►az Illésy-család és a Nagykunság története szorosan j összefonódik. 1749-től száz ►esztendeig mindig Illésyek ► voltak a nagykun kapitányok, ►de ezenkívül magasrangú ka- Ftonai és közigazgatási vezetők Rs kerültek ki soraik közül. k6 £•- rossz nem történhetett a Kunságban hosszú időn Ekeresztül anélkül, hogy válási melyik niésy szerepet ne játszott volna benne. Ez a ma► gyarázata annak, hogy az n- Ejésy-családot Illetően annyira F megoszlanak a vélemények. [ Egyesek csupán a család JHabsburg-kapcsolatait látják ► és ennek alapján a család valamennyi tagját reakciósnak ► “ártják. Mások pedig — inikább az idősebb generáció ► képviselői — a régi Kunság ► 'egjobb hazafiait vélik felis► merni az Illésyekben. ► Nem vagyok hivatott — e ima már inkább tudományos ►jellegű — vita eldöntésére s icsak éppen az igazság kedvéért mutatom meg az olvasóinak a két legkiemelkedőbb ; Illésy portréját. I A család tóbb települővel ; együtt Tolna megyéből telepedett Kisújszállásra, még ;17?l-ben. Egyik legkiemelkedőbb tagja — a 18. században :— István, a nagykunok aranyláncos kapitánya, már Kisújszálláson nevelkedett. Pályáját -agykun kerületi hajdúságon kezdte s gyorsan haladt előr a kerületnél. Az osztrák örökösödési háborút a jászkun huszárok között hadnagyként harcolta végig ég dicsérő oklevéllel tér haza, hogy folytassa munkáját, a kerületnél. AmiKor a — redemptió után — frissen felállított ezer jászkun huszár elindult a • messzi Poroszországba, hogy Mária Terézia érdekeiért harcoljon, élükön Illésy István lovagolt. Azzal a háromezer forinttal, amit katonai érdemeiért kapott, veti meg a család gazdasági hatalmának alapjait. Felesége Terbócz (Tarbócs) István nagykun kapitány leánya s 1749-ben az após helyére a nagykun kerület a vöt emelte a kapitányi székbe. 1753-ban a maga kezdeményezésére elfogta a Törő—Pethő—Bujdosó-féle felkelés vezetőit, kik közül hármat halálra, többet súlyos várfogságra ítéltek. A lojális főkapitány nyakába maga Battyhány Lajos nádor, a kunok grófja és legfőbb bírája akasztotta a királynő ajándékát, az ötvenkét körmöci aranyból álló nyakláncot. — Ilyen ember volt „Illésy István úr, á Nagykunság volt érdemes aranyláncos kapitánya”, Habsburg-barát és népnyúzó! A MÁSIK ILLÉST 1792-ben szinte együtt született a magyar nemzeti öntudattal s szakítva elődei Habsburg-barátságával, 1837-ben bekövetkező haláláig a nemzeti függetlenség katonája maradt. Debreceni, késmárki diák évek, majd pesti gyakornokoskodása után, ügyvédi diplomával a zsebében visszatért szűkebb hazájába s a család hagyományaihoz híven a kerületnél vállalt állást. Alügvész, aljegyző majd kerületi kapitány lett. A reformkorban kibontakozó politikai élet azonban eltérítette elődei útjáról és a lojális Illésyek utóda Kossuth személyes jóbarátja, a nemzeti függetlenség harcosa lett. Az 1832. 36. országgyűlésen már a reformpárt egyik kiváló tagjaként dolgozott. Mikor a Jászberényben felülkerekedett reakció követi megbízatását visszavonja, követtársai Pozsony határáig kísérték. Kölcsey Ferenc, a költő, érdemeit emlékiratban örökítette meg: amelyet a reformpárt hetven tagja is aláírt. Hiába avatja 1835-ben V. Ferdinánd aranysarkantyús vitézzé, hazaszeretete erősebb lett a Habsburgok minden csábításánál. Az első népképviseleti országgyűlésen Jászberényt képviselte s hűségesen követte Kossuthot egészen a szabadságharc bukásáig. A Windischgraetz elől menekülő kormánnyal Debrecenbe ment és ott tartózkodott mindaddig, amig Kossuth 1849 februárjában a hármaskerület kormánybiztosává nevezte ki. Kossuthot ekkor már a készülő tavaszi ellentámadás gondolata foglalkoztatta és tudatosan esett választása az energikus lüésyre, kinek hazaszeretetében egy pillanatig sem kételkedett. Nevéhez nem fűződnek győztes csaták, de fáradhatatlan ujoncozásaival, az ins dúló-hadjárat anyagi alapjai inak előteremtésével, mégis hervadhatatlan érdemeket szerzett. Családja nem volt, kisújszállási birtokával, vagyonzserzéssel nem sokat tS- rődött, egész életét a magyal haza szolgálatába állította, A világosi katasztrófa után két évig bujdosott, majd 1851-ben önként jelentkezett a hadbíróság előtt. Halálos ítéletét az ősökre való tekin-s tettel várfogságra változtat-* ták. A Josephstadti kazamatákból közkegyelem révén szabadult és visszatért Kis-* ujszállásra. 1861-ben és 1865-* oen mé» képviselőséget is vállalt, de lelke már megtört és mint élőhalott fejezte be életét Kisújszálláson 1867. jú* níus 16-án. HA AZ OLVASÓ majd egyszer elyetődik a kisújszállási múzeumba és megilletődötten jár abban a kúriában. ahol Szeged felé melekűlve Kossuth Lajos is megszállt egy éjszakára, mint illésy János vendége, akkor hajtsa meg egy pillanatra feiét a legnagyobb Illésy, Kossuth Lajos kormánybiztosa emléke előtt. Kiss Géza > CiniHIBIIIilBiiiiiaaHiiaiMMM
