Tiszavidék, 1957. június (11. évfolyam, 127-152. szám)

1957-06-27 / 149. szám

1 II. évfolyam, 149. szám. ARA: 50 fillér. 1957. június 27. csütörtök. Köszöntjük a Magyar Szocialista Munkáspárt Országos Pártértekezletét! M4 REGGFX KEZDI MEG| tanácskozását a Magyar Szocialista Munkáspárt országos pártértekezlete. Az országos pártértekezlet megvizsgálja és megvitatja azokat a gazdag tapasztalatokat, amelyeket a párt az ellenforradalom leve­rése után a harcban, a pártmunkában szerzett és megha­tározza, mit kell tenni azért, hogy tovább haladhassunk a jólét fokozásának, a szocializmus építésének útján. Nagy érdeklődéssel — minden eddiginél nagyobb várakozással — tekint pártunk minden tagja az országos pártértekezlet elé, s jó munkával, forró szeretettel köszönti azt; A párt országos tanácskozásai mindig nagyjelentő­­ségűek voltak nemcsak a kommunisták számára, de az or­szág dolgozó népe számára is. Egy-egy újabb állomást jelentettek azoknak a dús tapasztalatoknak és harci fel­adatoknak az összegezésében, amelyet a párt vezetésével, dolgozó népünk segítségével elvégeztünk, vagy amelyeket még el kell végeznünk. Dolgozó népünk sohasem felejtette el a 25 éves Horthy-korszak rabságában hogyan küzdött 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a Magyar Kommu­nista Párt a dolgozók felszabadításáért, hogyan harcolt az országot megtámadó imperialista erőkkel szemben. A föld alá szorított párt mutatott utat a Horthy-korszak leg­nehezebb éveiben, minden terrorral dacolva vezette a mun­kások harcát a nagyobb darab kényéiért, a dolgozók ezreit mozgósította a nyomor és munkanélküliség ellen, a mun­kásosztály árulói és a népinyúzó rendszer ellen. A FE1 «SZABADULÁS TItAA’I a Magyar Kommunista Párt képviselte a legkövetkezetesebben a munkások, a dolgozó parasztok, a haladó értelmiségiek érdekeit, amikor meghirdette nemzetfelemélő politikáját. Ezért foglalt el nagyjelentőségű helyet a párt életében az 1945-ös pártértekezlet, mely „Pünkösdi konferencia” né­ven került be a párttörténetbe. E konferenciát röviddel a felszabadulás után hívták össze, hogy meghatározza a párt a háborútól oly sokat szenvedett ország gazdasági helyzete rendbehozásának, politikai élete kibontakozásának feltéte­leit és útjait. Nem könnyű helyzetben, a belső reakciós erűkkel harcolva látott ékkor a párt a kitűzött helyes cél­jainak végrehajtásához, a dolgozók széles tömegeinek fel­sorakoztatásához, a párt jelszavai mögé. Az októberi és novemberi ellenforradalmi támadás után a Magyar Szocia­lista Munkáspárt — mely a Kommunista Párt, a Magyar Dolgozók Pártjának örököse — a Szovjetunió segítségével hárította el dolgozó népünk feje felől azt a veszélyt, amely a munkásosztály hatalmának megdöntését, a tőkésrend visszaállítását, egy új háborús tűzfészek kialakulását vonta volna maga után. HA PÁRHUZAMOT VOjVUlVKl a két országos párt. értekezlet körülményei között, ma is rendkívüli események után, forradalmi időszakban ül össze az országos pártérte­kezlet. Alig nyolc hónapja még fegyveres harcok dúltak az országban, veszélyben forgott a munkáshatalom léte. népi demokráciánk 12 éves vívmányai ellen támadtak né­pünk megátalkodott ellenségei. Bár létünket ma már nem fenyegeti közvetlenül ez a veszély, azonban szükséges, hogy eltüntessük életünk minden területéről az ellenforradalom nyomait és kidolgoz­zuk a szocializmus további építésének eredményes útját. E feladatot fogja megoldani a ma kezdődő pártértekezlet. Az országos pártértekezlet olyan időben tanácskozik Amikor minden elvhű kommunista és minden haladó erő e nagy történelmi leckéből láthatja és munkája során tapasztalhatja azt a sarkalatos igazságot, hogy a munkás­­osztály hatalmát megszerezni, megtartani és állandóan erő­síteni csak a marxista-leninista alapokon álló párttal lehet. A pártértekezlet küldöttei előtt pártunk Ideiglenes Központi Bizottsága beszámol majd arról a nehéz és fele­lősségteljes munkáról, melyet az ellenforradalom leveré­séért, a népgazdaság helyreállításáért és a politikai stabi­lizációért végzett. Ami az elvégzett munkát illeti, úgy gon­doljuk, nincs szégyenkeznivalójuk a kommunistáknak. A párt sikerei nehéz harcok tüzében születtek. A kemény küzdelemben létrejött pártszervezetek tagjai egységesen sorakoztak fel a párt vezetése mögé, B tudásuk legjavát adva küzdöttek a párt helyes politikájának végrehajtá­sáért minden területen. Természetesen az elért eredmények nem jelenthetnek elégedettséget a párt számára. Ezek újabb sikerek elérésének kiindulópontjai kell, hogy legye­nek, mert a munka nagyobbik része még hátra van. Hozzá kell látni minden erővel, hogy felszámoljuk a hibák újjá­születésének legkisebb forrásait is és kidolgozzuk a szocia­lizmus felé vezető haladás egyetlen helyes marxista-leni­nista útját. A KOMMUIVIárÁK f az országos pártértekezlettől várják, hogy a további reális és helyes politika kidolgozá­sában, a pártélet lenini normáinak kialakításában nagy lépést tesz majd előre a párt küldötteinek megfontolt, fe­lelősségteljes tanácskozása. Az is igaz, hogy az országos pártértekezlet sem tud máról holnapra minden feladatot ^megoldani. De olyan döntések, határozatok születnek majd, amelyek a párt politikáját még határozottabbá, eredmé­nyesebbé teszik, aminek következtében szilárdul, acéloso­­dik a párt vezetőszerepe népi demokráciánkban. Azt kívánjuk, hogy a tanácskozás és annak dönté­sei vezessék tovább dolgozó népünket a megtett úton előre a párt végső győzelméig. Jó munkát és sikert kívánunk az országos pártértekezletnek alkotó, nagy munkájához. Szél esvészonú vetíttfberendezést szere'nek (el a szolnoki szabadtéri színpadon Szolnokon az elmúlt év nyarán készült el a 2500 sze­mélyes nézőterű szabadtéri színpadok közül a legkorsze­rűbb. A nagyrészt társadalmi munkával épített színpadon, amely már eddig is jó szóra­kozást biztosított a város dol­gozóinak, most mozi gépházat ■ építenek, amelyet szélesvá­­szonú filmek vetítésére is al­kalmas műszaki berendezéssel látnak el. A Chinemascophe filmek hiánya miatt a rend­szeres vetítéseket valószínű­leg csak a jövő nyáron kezd­hetik meg. . Kiállítást rendeznek Kisújszálláson a Nagykun-héten Az augusztus közepén Kis­újszálláson megrendezésre kerülő Nagykun hétre négy kiállítást készítenek elő. A '’agykun hét látogatóinak be­mutatják Szolnok megye kép­zőművészeinek legszebb alko­tásait, a helyi adottságoknak megfelelően halgazdasági és madártani kiállítást is ren­deznek. Gazdag anyagot gyűj­tenek össze a muzeológusok és segítő társaik a helyi nép­rajzi hagyományok bemutatá­sára. Értékes anyagot állíta­nak ki a híres nagykunsági szűcs hímzésekből, így Gál Sándornak, e szakma meste­rének művészi munkáiból. A Járműjavító' által átépített új acélvázas kocsin, mely kor­szerű bőrüléssel van ellátva, az utolsó simítást végzi Mol­nár Lajos betűíró. ifrrrmwTwwfjrrrrTJTwrrwrrrfrrwrwwwr^TfrwjrwrjwwwrwjfrwffrrrrTTrrrffrrrrfftfTrfffffTJffrjTfrjrrrjfwjwifrfwfrrwrwwrtwwrv Mindenki kitűnően vizsgázott A Tiszamenti Vegyiművek­ben június 21-én tartották meg az Üzemvezetők bizton­ságtechnikai vizsgáját. E vizsga ugyanis feltétele an­nak, hogy valaki a gyár mű­szaki állományába tartozzék. A vizsga, melyen a szak­­szervezet, a minisztérium és más szervek is képviselték magukat jó eredménnyel zá­rult, minden üzemvezető ki­tűnően szerepelt. E hónap végén a csoportve­zetők és művezetők vizsgájára kerül sor. A besenyszogi Erdei Tsz pótszerződést köt kombájnaratásra Csaik pár nap választ el bennünket az év legnagyobb mezőgazdasági munkájától, a gabonabetakarítástól, s ezzel egyidőben sok kérdés vető­dik fél a cséplés, de legfő­képpen a kombájnok mun­kájával kapcsolatban. Egyes termelőszövetkezetekben . el­lenzik az arató-cséplőgép használatát. Nem ígv van .ez nálunk, a besenyszogi Erdei Tsz-ben. JÓ‘ e a tej? B. Kiss elvtárs, a karcagi tejüzem műszaki vezetője vegy­­vizsgálat ala veszi a beérkezett tejszállítmányt. Diákfesztivált rendeznek a moszkvai VIT-en Mi, az előző évi 130 hold he­lyett az idén már korábban 180 kát. hold gabona kom­­bájniaratására szerződtünk. Szövetkezetünknek 400 hold kalászosa van. A napokban számot vetettünk, hogy ele­gendő-e a gépesítés foka. Az eredmény az lett, hogy a 180 holdas szerződést kíbővítjük és 250 holdat amatlatuník kombájnnal. Nem értünk egyet azzal a nézettel, hogy a kombájn­aratás rosszabb, mint a kézi, vagy az aratógépes betaka­rítás. A szemvesztpség a kézi ara­tásnál a kasza suhintásaikor, 1 a takaróvessző gyűjtésekor, a 1 marokszedéskor, a kötélcsa­varáskor, a kötésnél, a ke­­reszfcerakásnál, kocsira ra­kásnál, asztagolásnál és csép­­léskor mindig csak szaporo­dik. A veszteség a kézi aratás­nál 10—15 százalék, arato­­gépnél 8—10, kombájn al­kalmazása esetén a munka­­folyamatok kihagyása és megrövidítése következté­ben mindössze 3 százalék. A kombájnszalma letakarí­­tásánál az a probléma,. hogy frissen csépelt szalmát igen körülményes a kocsira felpa­kolni. Viszont, ha a szalma megiilepedósére várnánk, a tarlóhántás késne. Hogy a tarlóhántás időben elvégez­hető legyen, drótkötéllel, vagy az úgynevezett Tertan­­dai-féle szalmalehúzóval na­ponta legalább. 20 hold ga­bona szalmáját a tábla szélé­re tudjulk vontatni', s ott Mia-motorral meghajtott ka­kasaiba Moszkva (MTI). A Moszkvai Világifjúsági Talál­kozó Előkészítő Bizottsága közölte, hogy a VIT kereté­ben diákfesztivált is rendez­nek. Sokezer diákfvendéget várnak ugyanis a föld vala­mennyi országából‘^Moszkvá­ba. A VIT során nemzetközi diáktalálkozókat szerveznek, hogy a fiatal értelmiségiek "a barátság, a kölcsönös meg­értés jegyében megismerked­jenek egymással. Jelenleg már több mint hat­van országból érkeztek hírek a diákság előkészületeiről. Angliából például azt jelen­tették, hogy az oxfordi és cambridgei egyetem kultur­­csoportjai, sport egyesületei már megkezdték az előkészü­leteket a fesztiválra. A diáktalálkozókon tartan­dó viták, filmbemutatók szá-. mára a fesztivál idejére Moszkvában nemzetközi di­ákklubot hoznak létre. A klubban az érdeklődők szá­mára szakszemináriumokat rendeznek. A szemináriumok résztvevőit megismertetik a szovjet ipar, tudomány, me­zőgazdaság gyakorlati ered­ményeivel is, többek között bemutatják nekik a mező­­gazdasági és ipari kiállítást, több atomenergiakutató inté­zetet, a kibernetikai intéze­tet, valamint több gyárat és kolhozt. A VIT-programban szerepel az ENSZ alapok­mány megvitatása, valamint egy vitasorozat „A háború és az ifjúság” címmel. A diák­fesztivál csúcspontja a Le­­nin-hegyen megrendezésre kerülő jelmezes diák-karne­vál lesz. (MTI). zalozóval mindjárt Is rakhatjuk. A kombájngabona utókeze­lésénél is fevetődik néhány probléma, de ezek is meg­oldhatók. A gyors szárítás előfeltételé, hogy csak érett gabonát arassunk, ne hamarkodjuk el a dolgot. A kambájngabo­­nát a bólé került zöld gaz részektől mi cséplőgéppel, szállítószalag segítségével tisztítjuk. Egyesek a pelyvát sajnál» ják. Nekünk erre az a vá­laszunk, hogy van 140 kát: hold többéves és 80 kát. hold újvetésű pillangós takarmá­nyunk, valamint 40 kát. hold takarmánykeverékünk. Ez év végére szántóterüle­tünk 25 százalékán már pil­langósokat termelünk. Másik válasz a pelyva miatt aggálycskodóknak az, hogy a kombájn sza1 magyűjtő kocsi­ban általában egy helyen gyűlik' meg a tőnek és a pelyva, s az a szalmából kü» lön eltávolítható. Nem • kívánom részletezni a részletes számításokat, me­lyeket a kézi, az arató gépes és a kombájnaratás összeha­sonlításánál tettünk. Erről nálunk bárki meggyőződhet; Csupán annyit jegyzek meg, hogy a mi pó (szerződéssel feleméit 250 holdas kombájn­aratásunkkal — a kézi ara­tással szemben — 59.825 fo­rintot, a kévekötő aratógé­pes betakarítással szemben pedig 35.875 forintot takarí­tunk meg. .Szintai Antal, a besenyszogi Érded Tsz elnöke. £0 beszámolói larlotíak már az idén a Szolnok megyei képviselők A Szolnok megyei képvise­lőcsoport tagjai sokkal aktí­vabban végzik választóik tá­jékoztatását, mint eddig bár­mikor. Képviselői beszámo­lókra sűrűbben kerül sor és ezek látogatottsága is gyak­ran nagyobb a tavalyi' nyári­nál. A megye területén az idén már félszáz alkalommai találkoztak • nagygyűléseken-, falunapokon, baráti beszélge­téseken a választókkal. Na­gyon jól bevált a jászberényi járásiban megindított kezde­ményezés, ahol a jászsági -ipcses hónaook keretében „egy asztalnál a tanyai vá­lasztókkal” jelszóval azokat a dolgozókat is felkeresik az or­szággyűlési képviselők, akik eddig ritkán jutottak szóhoz a közügyek intézésénél. A tanyaközpontokban, " kisebb településeken megrendezett baráti beszélgetéseket éppen ezért a jövőben - is tovább folytatják.-7-----------­Újabb határsértés Szíria ellen Damaszkusz (TASZSZ) Az An-nur című lap közli, hogy június 22-én a Szíriái kormány újabb kát határ­­sértési esetet tárgyalt: E ha­társértéseket izraeli járőrök követtek el a sziriai határon. A kormány e határsértéseket provokácóinak és agresszív cselekedetnek tekinti Szíria és az arab országok ellen. , yjLAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! IMINDJÁRT KÉSZ AZ ÚJ KOCSI A SZOLNOK MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÄCS LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom