Tiszavidék, 1957. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

1957-05-05 / 104. szám

A KEREK ASZTALNÁL OR. LÍV AY KÁROLY « Megy«. Kórház ig. főorvosa IRODALOM 1. KÉRDÉS: Tudom, hogy Koreában járt. Tudom, hogy onnan hazatérve párt és állami terü­leten jelentős funkciódat liselt. Kérem, be­széljen erről a mozgalmi múltról és arról a hatásról, mely egész egyéniségének továb­bi fejlődésére hatott VÁLASZ: Jól tudja! Valóban 1952-ben a III. ma­gyar orvoscsoporttal Koreában dolgoztam, s közvetlen tanúja voltam a kedves, rokon­szenves kis nép boldog jövőjéért, szabad­ságáért, függetlenségéért és nemzeti fel- emelkedéséért vívott hősies harcának. Nem egyszer, de százszor, szinte csodáltam el­szántságukat, bátorságukat, győzelembe ve­tett hitüket, nehézségek, nélkülözések kö­zepette is rendíthetetlen bizalmukat a Koreai Munkapártban és helytállásukat szocialista hazájuk megie rém léséért. Engedje meg nekem, hogy őszintén megmondjam: hősiességüket, áldozatválla­lásukat, sokszor emberfelettinek tűnő vak­merőségüket a köztük való tartózkodásom első hónapjaiban úgy értékeltem, hogy a keserűség, az életúntsag, a fásultság, a mindegy — úgyis el kell pusztulni, meg kell halni — elv szüli, nem pedig a tudatos, nagy és szent nemzeti ügyük szolgálatának hite. Csak később a szenvedésekben, meg­próbáltatásokban edződött, sikereken, harc­téri győzelem híreinek örömében ujjongó lelkűk boncolgatása, szavaik és tetteik meg­ismerése után láttam tisztán, hogy az erót az elnyomatásban, kizsákmányolásban, önálló állami életük elfojtásában, gyarmati, félgyarmati sorsban eltöltött évtizedek alatt, szi n te«észre vétlen ül kifejlődő nagy nemzeti öntudatra ébredés, a szabadság, az emberhez méltó élet utáni vágy adta. Ez kovácsolt munkást, parasztot, értelmiségit egységbe, s így küzdött mindenki a nagy ügy diadaláért, egymásért, — együtt, ki-ki a maga munkahelyén a támadó, a megsem­misíteni akaró imperialista ellenség és a zsoldjukban álló hazai, úri — tőkés ural­kodó osztály ellen. Az átélt események és tapasztalatok elgondolkoztattak, s már ak­kor elhatároztam, hogy hazajövetelem után én is bátrabb, névtelen harcosa leszek a szabadság, függetlenség, igazságosság és béke többszázmilliós táborának. Becsület­tel, nagy felelősségérzettel, jobb és több munkával elsősorban az egészségügy vona­lán, kifejezetten kórházi munkámmal kí­vántam szolgálni népemet és a Koreában szerzett tapasztalataimat gyümölcsöztetni. Igaz az is, hogy párt és tanácsi vonalon is funkciót viseltem, de ez kórházi tevé­kenységem után, illetve abból következett, mert a megye vfezetői igényelték e terüle­ten is munkámat. Ezzel el is mondtam az egyéniségem fejlődésére ható ténvezőket. 2. KÉRDÉS: Ilyen mozgalmi múlt után — feltéte­lezhetően minden körülmények között helytálló embert — hogyan érték az októ­beri események? VÁLASZ: Megdöbbentően — váratlanul. Keres­tem a magyarázatát, hogy a biztosnak véli talajt miért veszítettük el szinte órák alatt. Az egyes kérdéseket oly hamis mázzal von­ták be ég a mérgező tanokat oly félrevezető ravaszsággal r&epegiették be az emberek gondolkozásába, hogy meg kell mondanom, még engem is, — aki pedig úgy gondoltam szilárd talajon állok, — megzavartak. El­gondolkoztam, hogy pártunk és tanácsunk, honvédségünk és rendőrségünk hogy esett szét órák alatt, szinte még a komoly csa­pások előtt. (Ma már tudom, hogy ezekben a szervekben árulás történt.) Kétségtelenül voltak a múlt vezetésnek hibái, azonban ezek kijavításának útja semmiképpen sem lehet tüntetés, fegyve­res testvérharc. öldöklés, sztrájk, mert az ilyen akció a szocialista rendszeren belül csakis kapitalista restaurációhoz vezethet. Éppen ezért őrültségnek, nemzeti öngyil­kosságnak tartottam, s az októberi esemé­nyektől csak rosszat vártam, gazdasági, politikai, erkölcsi és kulturális vonalon egy­aránt. Még egyszer kijelentem, hogy az októberi események megrendítettek, mert csalódtam egyes vezetőkben akikbe" pedig addig szinte vakon bíztam. Biztosra ve­szem. hogy pártunkban és állami életünk­ben többet ingadozás nem lesz. mert nem lehet. Ez október egyik legfőbb tanúsága — véleményem szerint. 3. KÉRDÉS: Voltak-e téves nézetei azokban az idők­ben és még utána is; mikből adódlak és melyeik voltak ezek? VÁLASZ: Megmondom kissé szégyenkezve, hogy — igen! Megzavart Nagy Imre. kiről úgy gondoltam, hogy ideológiailag igen képzett, és úgy tudtam, hogy a Szovjetunióban ne­velkedett és ott is komolv funkciókat vi-. seit- Megzavart a Párt szereplése az első napokban, megzavartak a több párt-rend­szerrel kapcsolatos kijelentések, a Varsói KUNRA7H S4NDOR: A PLANÉTÁS MADÁR szát, aztán mini mostanában annyiszor, visszagondolt a régmúlt időkre, az ifjú éle­tére, amely akkor nehéz és küzdelmes volt, ma azonban szép, elgondolkodtató. 7 izennyoic éves se volt, 1 mikor Julihoz kezdett járni, aki ott lakott az alvé­gen, a többi szegények közt egy zsupfedeles. alacsony házban. Olyan kicsi ablakuk volt, hogy azon át soha se sütött be a nap... Ók pedig a felvégen laktak, a templom mellett, nagy és széles ház­ban. Aztán lement az alvég­re és többel sohse ment a nagy házba.., Nem bánta meg. Juli vagyon jó asszony lett... Nyolc gyereket szült neki, méghozzá mind fiút'.. Ránézett az asszonyra, aki még most is erősen lélegzett. Hozzákezdett a beszédhez. Szívesen hallgatta az asszony mindig, ha a régi időket em­legette. Sokszor még el is nevette magát. — Emlékszel Juli, miikor még tán egyéves házasok sem voltunk, oszd elmentünk a bírtnyí vásárba ... Elvittük azt az üszőt, amit az első nyáron kerestünk, mert nem kapott hornyát... Jól elad­tuk és örömünkben a Jancsi­nak, aki akkor még meg se volt, mindenféle bolondságot vettünk... Mikor hazavit­tük, anyád majd kikergetett vele, hogy elpocsékoltuk a drága sok pénzt. Pedig még maradt elegendő ... Elég az hozzá, ahogy ott járkálunk a sátrak között, odajön hoz­zánk egy papagáilyos ember... Bíztatott, hogy húzassunk planétát... Emlékszem, te voltéi annyira rajta, hogt) mi lesz a jövőnk, mert hogy apámtól olyan csúfosan jöt­tem el... Kihúztuk a pla­nétát ... Te olyan jót kacag­tál rajta, hogy mindenki oda­figyelt akikor ... Sok gyerek, boldogság, hosszú élet, meg az is rá volt írva, egyszerre halunk meg ... Minden be­válj. már, csak az utolsó van még hálna. ■. Hej, JuU, JuU, érzem, hogy együtt megyünk, nem mégy egyedül. Sóhajtott, és megszorította lágyan az asszony kezét, amely az ölébe pihent. Ekkor megdöbbent. Az asz- szony keze hideg volt. Fo­gation szája félrecsúszott, s a lenyomkodott takaró lapo­san simult melléhez. — Juli, hát már el is men­tél? — szólt remegő szájjal és két forró könnycsepp fe­lesége hideg arcára hvút. — Ideje, hogy én is készülőd­jem! A sublóthoz botorkált. Elő­vette ünneplő ruháját és az asztalra készítette. Melléje tette az öregasszony ruháit is. Ha rájuk találnak, nem kell keresgélni. IT ..izébe jutott az asszony kívánsága is- Levette a fairül esküvői képüket, meg- törölgette a portól, s mégegy- szer elmerengett rajta. Aztán kivette az üveg alól a koszo­rút. Ekkor látta, hogy az 6 vőlegényt mirtusza is közte van. Megörült neki. — Milyen gondos volt ez a Juli — motyogta elérxéke- nyülve. — Rám is gondolt. Rátüzte hát fekete kabát­jára s olyan lett egyszeribe, mint egy vőlegényt ruha. Mikor így elkészített min­dent, odament újra az asz- szonyhoz. — Készein vagyok, JuU! — szólt megállva az ágy mel­lett. — Mehetek már én is. Hirtelen úgy érezte, hogy nagyon elfáradt. Leült hát az ágy mellé a székre. ... És ekkor megjelent előtte a planétás madár. — Odarepült az ágy szélére, majd egyenesen a kezére. Horgos csőrével belekapasz­kodott a bőrbe és csipkedni kezdte kezefejét, mint annak idején a plánétól... De cso­dálatosképpen nem érzett fájdalmat. Fel akarta emelni karját, 'hogy elhessentse a csúf madarat, de az már nem mozdult többé. ______\ ­Bon takozó Szárnyak IHNIMRVNIflllll|IVI|RlltlM|l KÍVÁNSÁG szerződésből való kilépés és a semlegessé) deklarálása és Szovjetunióhoz való kapcso latunk olyan formában való felvetése, aho gyan az akkor történt, az akkori párt- é: állami vezetők részéről. Egyszerűen nem láttam tisztán és visz szavetítve az októberi eseményeket és kö­rülményeket; akkori helyzetemet és néze­temet ezek az okok befolyásolták helytele­nül és tettek néha Ingadozóvá és kicsiny hitűvé. Ezt őszintén meg kellett monda­nom, mert csak így válik érthetővé töpren­gésem és a helyes út megtalálásának a keresése. 4. KÉRDÉS: Mikor és hogyan jutott el odáig, hogy újra kérte felvételét a Pártba? VÁLASZ: Főkról-fokm! Hosszú töprengések után jöttem rá Nagy Imre és csoportja tényke­désének helyes értékelésére, arra. hogy ré­szükről csúnya árulá6 történt a Pártban. Ebből következik, hogy kezdtem megérteni, hogy szerepelhetett a Párt és állami éle­tünk súlyponti szervei oly csúfosan egy el­lenforradalom akcióiban, hogy segítette lépésről-lépésre erősítve az imperialisták hazánkban bent élő megbújt és ugrásra kész erőit. A tények igazolták és idő kel­lett ahhoz, míg világosan megláttam, hogy egy valóban marxista- 1 eninista párt mel­lett szükségtelen és fejlődést gátló akár egy, akár több más párt szervezése, mert a nép hűséges szolgálatát egy igazi kom­munista párt ellátja. Ilyen vezető pártnak tartom és ilyen pártnak ismertem meg hó­napok során a legnagyobb zűrzavarban szü­letett Magyar Szocialista Munkás Pártot. A Varsói szerződésből való kilépésnek és az úgynevezett semlegességnek puszta felvetése is abszolút beteg vágy, tendencia. Magára hagyni a mi kis országunkat, azaz nem birni a szocialista államok támogatá­sát, az eleve nem jelenthet egyebet, mint a kapitalista államok jármába való sodró­dást, akár akarjuk, akár nem. Ez tény és a kérdésnek eldöntése eldönti az embernek hova tartozását is. Na és a Szovjetunióhoz való kapcsolat kérdése: Szovjetunió segít­sége nélkül nincs kis országokban szocia­lista fejlődés! Ma már világos előttem az is, hogy a gazdasági és politikai helyzet stabilizációja a szocialista tábor országai­nak, elsősorban a hatalmas Szovjetunió és Kína támogatása nélkül nem következhe­tett volna be nálunk sem. Ezek az újbóli és most már szilárd fel­ismerések, továbbá a közrend, közbizton­ság, emberről való gondoskodás előtérbe kerülése, az építő termelő munka zavar­talansága és nem utolsó sorban Pártunk megtisztulása a rákent sok mocsoktól és gyalázattól, végső soron megszabják a he­lyemet. Mindehhez még talán valamit: nagyon furcsa hiónyérzés volt az is, hogy ahová az ember tartozott, attól most távol legyen és ne tartozzon sehova. Az is a meg­győződésem, hogy csak a párt vezetheti és tudja is kivezetni országunkat a kátyúból, s éppen ezért aki becsületesen, jól akar dol­gozni, egy sem maradhat ki a párt katonái közül. Ma mér sokkal tisztábban látom a szocialista jövőt, amiért érdemes élni és dolgozni is kell. így jutottam el odáig, nem kevés és nem felszínes gondolkodás után, hogy kérjem márciusban átigazolásomat az új, kommunista Magyar Szocialista Mun­kás Pártba. 5. KÉRDÉS: Milyen tervekkel indul és hogyan látja a jövő alakulását? VÁLASZ: Sokkal rosszabb és nehezebb évre szá­mítottam kórház! életünkben. Ügy gondol­tam, hogy az a szép. egyenletes fejlődés, amely az elmúlt 1 év Sla.i „i egészségügy vonalán megyénkben elindult, törést szen­ved és egy időre megáll. Örömömre... ma árról beszélhetek, hogy a pártvezetés he­lyessége. a munkáw.v-á'v hősies helytál­lása, a bányákban, gyárakban és üzemek­ben, termelő-szövetkezeti és dolgozó pa­rasztságunk munkája a földeken biztos bá­zist adott arra, hogy újra építhetünk és bővíthetjük kórházunkat^ (kórbonctani osztály, gyermek osztály). Tervem? — Egy mondatban kifejezve: mint igazgató főorvos és mint párttag to­vábbra is hűséggel szolgálni a népet. És hogyan látom a jövő alakulását? — Szép­nek, ha a párt és a nép összeforr, ha a párt betölti igazi lenini hivatását. Ehhez szeret­nék én is szerény képességemmel hozzá iá rulni. Még tőlem sohse kérdezte senki: Kislány, te mi szeretné] lenni? Én felelek m<»t így. kérdezetten. Szavak a számon ezren, ezren ,, i Bele lenni puha kenyérnek, legények száján szerelmes ének. Csók lenni, vágyott, szerelni« éjen, Hatalom, de csak a gonosz fején. Gyermek lenni újra és vidám. Újrakezdeni mindent, úgy ám! Legseebb kívánság, valóra váljon: Versnek születni költői szájon. „Sirály"' Pusztamonostor ■ HRIMHiaaSatMIHIRIHatlilltlBOIHltBS» Fehér Álmos: Tjaaaiz aan Csupa virág, s illat a rét, A tavasz hinti szerte-szít, Csodás, megejtő Hintát. Nézem rózsámat, mini virul Cseresznyeszája majd kigyii l. Ahogy nevet és int felém. Minden, g mindenki mosolyog. Most nem hull könny, s kgmoly dolog Nem untat embersziveket. Mert most derűs, vidám tavasz van. Piheni még kedves karjaimban. Oly jó, Így kettesben, Veled. nek? 6. KÉRDÉS: Üzen-e valamit a megye artelmiségó­VÁLASZ: Nem könnyű a helyzetem, s nehéz h legkülönbözőbb munkaterületeken dolgozó értelmiség felé olyan üzenetet küldeni, amivei meg< Vnn -n-í-pl • érte­nének. és amit szeretnék, hogy megszív­lelve legalább egy kicsit mer Is tögadja- nak Legelőször is arra kérem őket,, szeres­sék, becsüljék. e vérrel annyiszor áztatott és megszentelt földet, édes hazánkat; sze­ressék, segítsék, testvéri együttérzéssel és komoly felelősségérzettel népünket történe­lem formáló küzdelmes életében. Bízzanak vezető és irányító Pártunkban, a Magyar Szocialista Munkás Pártban és kormá­nyunkban! a Munkás-Paraszt Kormány­ban, így alakulna ki a társadalmon belül a munkásosztály vezető szerepe mellett az értelmiséget megillető hely, a szocializmus­hoz és kommunizmushoz vezető úton. Ma már számos jele van annak, hogy >z értelmiséget becsületes helytállása után értékelik és tiszteletben tartják. Hivatalo­san nem reakciós, ellenforradalmár az ér­telmiség általánosságban, hisz sokan közü­lük bebizonyították, hogy a munkás, a népi demokratikus hatalomhoz hűek és s haladást képviselik. Döntő fontosságú a ki­fogástalan minőségű szakmai munkájuk, ami a tekintélyt és felismerést, megbecsü lést biztosítja a Párt és kormány előtt, de a munkatársak előtt is. Tanulni kell minél többet, hogy tanítani, oktatni, nevelni és az utánpótlást biztosítani tudja a jövő szá­mára. Kísérje figyelemmel az eseménye­ket, gondolkozzon, or'»•' tu­dását állítsa a nemzet becsületes szolgá­latába, és a nemzetközi proletár-hatalom további kiépítésére, a világ zavartalan bé­kés fejlődése lehetőségeinek megteremté­sére. Ügy látom és úgy érzem, hogy a Párt tanult a múltban elkövetett hibákból, új és egészségesebb módon vezet a jólét, béke, felemelkedés útján. A szocialista országok, a hatalmas Szovjetunió és Kína támogatá­sát is élvezzük, éppen ezért még azt is üze­nem, hogy a jó szakmai munkán kívül azok, akik tudnak segíteni és erősíteni is akarják a Pártot,, azok találják meg a hoz­závezető utat éppen úgv, mint ahogyan én hosszas gondolkozás, értékelés és töpren­gés után meetaláHam DE, BOÜDÁND1 GYÖRGY y í 1 tt ült az asszony ági 0 mellett. Már két nap; h él sem mozdult mellőle. Csa L nézte, nézte beesett arcú amelyen a ráncok most est g dálat ősképpen teljesen els Ümúltak. A szája körül azor. 1 bon még mindig ott van a s* két hajszálvékony barázdt | melyek huncutkásan csábi s tóvá tették nagyon sokáéi U Különösen tizenhatéves ke gráöan, mikor elfogadta töl | a jegykendőt. Régen vol | vagy hetven esztendővel ez | előtt., mégis olyan, minth 2 tegnap történt vól-na. | Megrebbent az öregasz szony szem,pillája, mint a ki E csimy Irpkeezárnya, midó | felriasztják a legédesebb vi P rágkehelyről. | — András! — szólt halkai | és az ura felé fordította há | lyogos tekintetét. — Megfen '■[ nél-e nekem egy szívessé | get? ... 1 A hangja szégyenlős volt is úgy tetszett, mintha hal ! vány pír is szökött volna i | sápadt arcra. | Az ember lenyomta a nos itag. püffedt dunyhát az ági | szélénél, mielőtt felelt volna 1 — Meg. — Mondta aztán | és megfogta gyöngéden fele l ségé ráncos, fonnyadt kezét I — Meg... Mi volna az? 1 — Tedd a koporsómlx I menyasszonyi koszorúmat.. | Ügyse kell az már senkinél jse... Megette az idő, meg- j sárgult régen, akárcsak én.. \ Emlékszel, akkor lettem igei í nagyon boldog... Legyek a; I ezután is ... Megteszed hát |András?... — és olyan kö Inyörögve nézett urára, hogt | lehetetlen volt nem telje sí item kívánságát. | — En megteszem, ha meí ~tu4om, de azt is tudod JyM hogy én is veled megyek!.. Elhallgattak. Az öregasz- szony szeme lecsukódott, száraz keble hevesebben hul­lámzott. Ügy tetszett, mintha erős emlékek, rohamták volna meg, amelyektől szíve meg- dobogósodott. Az ember végipsimitotta remegő kézzel fehér hajú

Next

/
Oldalképek
Tartalom