Tiszavidék, 1957. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1957-03-03 / 53. szám

ÚJ NÉPRAJZI KÖNYVEK Régóta várt könyv jelent meg a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában A Szolnoki Járműjavító pótolja elmaradását A Szolnoki Járműjavító. — mint megyénk egyik legna­gyobb üzeme ismét magárata­­lált és megindította belső éle­tét. A kocsiosztály súlypont­ja az üzem termelésének és itt a műszaki vezetők nagy­szabású átszervezést hajtottak végre. Az első negyedév két hónapjában ugyanis elmara­dás mutatkozik, de ezt ebben a hónapban a műszaki vezetők szakszerű Irányítása mellett a kocsiosztály dolgozói pótol­ni fogják. Az egyes reszortak vezetésében több fiatal vesz részt, hiszen a fiatalok élete szorosan összefügg Gazdasági feladataikkal. A kocsijavítást végző brigá­dokat is átszerveztük. így ke­vesebb munkával jobban ki­tudjuk használni az erőnket* A technikusok gondoskodtak arról, hogy az anyagellátás —* zökkenőmentes — legyen és a kocsijavító brigádok munká­ját az anyaghiány se akadá­lyozza. Cseh Zoltán üzemi tudósító. --------------­DAMJANICH RÁDIÓ MŰSORA Hétfő: Hírek, sport — Me­zőgazdasági szaktanácsadás. Tavaszi munkák a szőlőben. A szövetkezet mezőgazdásza. A füredi halászokról. — Akik a földet kóstolják. — Je­lentések az ipari üzemekből. — Kíváncsi mikrofon. — Régi könyvek közöt. Kedd: Hírek; — Milyen a választék a mezőgazdasági kis gépekben? — A szolnoki ház­tetőkön. — Nők 5 perce. — A tavaszi divatról meg az ék­szerviselésről. — A karcagi kultúrotthon terveiből. — Far­sang búcsúztatója. Zenés ösz­­szeállítás. Szerda: Hírek, sport. — A termelőszövetkezeti tervkészí­tésről. — Tavasz a Hortobágv szélén. — Fiatalok között: — Aki nem akar tanulni. — Si­mon Sándor turkevei tanfe­­ltigye'lő nyilatkozata. — Pilla­natképek Martfűről. •— Az Apáti dimbes-dombos teme­tőben. — Ismeretterjesztő elő­adás. A könyv történetéről. Dr. Kardos Józsefné előadá­sa. Csütörtök: Hírek. — Ké­szülődés a tavaszra egy föld­­műveszövetkezetben. — A bé­lyeggyűjtő érdekességei. — A iászság festőművésze Vágó Pál. — Kulturális híradó: Be­mutatjuk Gyulai Gál Ferenc zeneszerzőt a Szigligeti Szín­ház karmesterét. — Hogyan használjuk ki a telet A falu­si népművelési munkákról — Megkezdődtek a nyelvtanfo­lyamok a TT T-ben. Péntek: Hírek, rendeletek ismertetése. — Mi hir a kun­sági juhászatokban? — A ti­szafüredi nyeregkészítő mes­terekről. — Kunszentmártoni képeskönyv. — Érettségi előtt. — Jászsági boszorkányperek a XVIII. században. Szombat: Hírek, ajándék­műsor a Szolnoki 1. számú Posta dolgozóinak kívánsága szerint 116 szén'iénva-aknaüzem Kínáján ,7 millió tonnával emelke­dett Kína széntermelése 1956- ban. Az elmúlt esztendőben 24 új aknaüzemben kezdődött meg a széntermelés a Kínai Népköztársaság területén. Az új aknák termelése évi 7,7 millió tonnával növeli a szén­bányászat he -mát. Az or­szágban jelenleg 116 akna­­üzem működik 33.9 millió ŐSZINTE SZAVAK a jászberényi Zirxen Janka Tanítóképző tanárairól és fiataljairól Néhány őszinte szót a jászberényi Zirzen Janka Tanítónáképzőről, annak igazgatójá­ról, tanárairól és fiataljairól! Mi késztet, arra, hogy róluk a Tiszavidékben írják? Az a cikk, Szekulity elvtárs cikke, mely a lap egyik feb­ruári számában jelent meg. A cikk rólam, az én képzőből való távozásomról s arról az is- K óláról szól. Több száz kilométerre Szolnok megyétől olvastam a cikk sorait Barátaim, yolt tanártársaim és ragaszkodó tanítványaim juttatták el hozzám. S jóleső érzés volt olvas­nom, a megye lapja nem feledkezett meg ró­lam. no meg arról a munkáról, melyet éveken ét oly sok örömmel végeztem s igyekeze­tem végezni a megye tanítóképző nagy iskolájában. Abban az iskolában, mely az el­ső magyar tanítónőképző igazgatónőjének, a nagy magyar pedagógusnak, Jászberény szü­löttjének, Zirzen Jankának nevét viseli im­már két esztendő óta, amely iskoláról oly el­ismerően cikkezett hajdanán Móricz Zsig­­momd, s amely iskola az elmúlt években or­szága» viszonylatban is nem egyszer (és nem Is kétszer) kivívta a tanügyi szervek elisme­rését, s nem kevesebb, mint nyolc kormány­vagy kormányzati kitüntetéses nevelőnek s dolgozónak volt munkahelye a legutóbbi időkig. Ahol oly nagyszerű fiatalok nevelőd­tek Népköztársaságunk oktatásügyének szá­mára, kiknek neve országos tanulmányi ver­senyeken lett közhírű megye vagy éppen egy­szer-egyszer országszerte. Amióta október 27- én eljöttem abból az iskolából, azóta szünte­len aggodalom élt bennem; vajon az esemé­nyek sodrása, értelmiségünk válsága, okta­tásügyünk jelenlegi helyzete nem roppant ja-e meg azt az igazán páratlanul felfelé ívelő munkát, mely ott az elmúlt évek alatt kibon­takozott a gyerekek s a nevelők nagyobb ré­sze körében. „Mi lesz a gyerekekkel, volt osz­tályommal, a „srácokkal"!? — nyilait belém, mint gyulladásos folyamatkor a fájdalom új­ra és újra a kérdés. Nem szóródik-e széjjel az egész tanári testület a meginduló intrikák kereszttüzében!? A támadások és félreértések özöne nem sodorja-e el az ott működő s ja­varészt (!) egységes összefogással dolgozó ta­nári közösséget?! Azt hiszem, ezek az aggo­dalmak éltek mindazokban a herényi, tanító­­képzős nevelőkben, akik az iskola ügyét nem önhasznuk, karrierjük valamely állomásának, nem valami féle mesebeli „csoda gazdagságot termő’1 kincsesbányának s nem hiúságuk' arénájának tekintették. S ha másként nem lehettem az iskola segítségére ezekben a he­tekben. hónapokban, hát hozzákezdve a mun­kához éppen azokon a napokon, amikor éle­tem is veszélyben forgott, megírtem az Esz­tendők termése c. pedavóeiai riport-regénye­met. melyben az elmúlt éveknek a herényi képzőben való pedagógiai munkáját, közös pedagógiai erőfeszítéseit és küzdelmeit és kí­séreltem meg megrajzolni s e vállalkozás pe­dagógiai tapasztalatait összegezni. (Ennek a regénynek egyes részleteit közlésre ezúton ajánlom fel szíves-örömest a Tiszavidék szer­kesztőségének, még mielőtt bárhol máshol belőle részleteket publikálnék.) Legjobb emlékezetem szerint Szekulity elvtársat nem ismerem, vele még soha nem találkoztam. De köszönöm ezúton is cikkét; azt, hogy meglátta azt a mély. szörnyűséges igazságtalanságot, tévedést, mely elválasztott engem attól az iskolától, mely éveken át való­ságos otthonom, életem volt, — mely elhozott tanártársaim köréből, kikben örökre jó bará­tokra leltem, » megfosztott tanítványaimtól, kik közül igen sokan keresték fel leveleikkel, üdvözleteikkel a legnehezebb napokban is. De úgy érzem, Szekulity elvtárs túlságosan le­egyszerűsíti cikkében némely helyen a tör­ténteket s értelmiségünk egész kérdését. Cik­kéből éppen az a sajátos, középkori boszor­kányüldözésekre emlékeztető gyűlölet-lángra nem derül fény, amely mindenütt magasra csapott, merre csak az ellenforradalom lába a talajba süppedt. Amely láng Tolsztoj gróf könyveit, Anna Karenináit s a Feltámadást égette, mely összetörte Csajkovszkij hegedű­­versenyének lemezeit, mely megtiltotta a pe­dagógusnak Makarenko nevét ajakára venni nem egy helyen. Mely fogasra akasztotta a kicsi gyerekeket s indexre tenni javasolta Thomas Mann vagy Romain Rolland műveit. A rágalmazás, az emberek becsületébe való gázolás, a tisztánlátók megfélemlítésének idő­szaka volt ez. Szernél yszerint ellenem két vá­dat sorakoztattak fel az iskola akkori hang­adó fiataljai; az egyik az, hogy megmételyez­tem erkölcsileg a fiatalságot s rákosista va­gyok. (1953. júniusától voltam alapszervezeti páirttitkára az iskola pártszervezetének), a másik; az október végi napokban ellenforra­dalom veszélyéről beszéltem. (Mert ez az igaz­ság, ha őszinte szóval beszélünk; október 27 délelőttig, amíg a Szabad Európa Rádió hang­ja nyomán Jászberény utcáin is meg nem in­dult a féktelen uszítás Nagy Imre miniszter­­elnöksége ellen is, magam is csak az ellen­forradalom aggasztó veszélyét, lehetőségét láttam, de a mozgalom egész jellegét nem lat­iam tisztán. De mit is jelentett most mind­ez!?) Vad, dühödt támadások, mocskolódások indultak nem csupán ellenem, de mindazok a tanerők ellen, akik éveken át közös mun­kában forrtak össze Andrási Béla igazgató­val, Kopácsy Béla tanulmányi vezetővel, sze­mély szerint velem, s akiknek munkája, — soha nem vált szégyenére a herényi képző­nek. S mivel több ilyen tanár volt, hát több ellen indult a támadás. Folyt a hajsza And­rási igazgató ellen, az ifjúsági szövetség hir­telen támadt vezetői a minisztériumot járták s újabbnál újabb vizsgálatokat követeltek az egész iskolavezetés és a tanári testület nagy része ellen (még az én eljövetelem után is!) fd- amiért a tanárok jelentős része éveken át engem „támogatott.’’ Kérték a legfelsőbb tan­ügyi szerveket, hogy váltsák le a testület va­lamennyi „a rákösd rendszert kiszolgáló” ta­nárát (elsősorban azokban jelölve meg eze­ket, akik a szigorúbb tanárok hírében állot­tak.) Andrási Béla igazgató kemény szavak­kal állt ki az ifjúság előtt védelmembe, de a testület nagy része s ő is a támadások ke­reszttüzében álltak. Azok a hetek voltak ezek, amikor az ellenforradalom fegyveres ereje java részit már verve volt, de a politikai kezdeményezés még az ő kezükben volt csak­nem teljesen. Ilyen körülmények között aján­lottam fel, — mint azt akkor a jelen lévő megyei tanügyigazgatási feletteseim előtt félreérthetetlenül kiryilvánítottam; — iga­zam teljes tudatában, — távozom az iskolá­ból. Meg akartam bármily áldozattal is vé­deni az iskola munkáját, rendjét, békéjét, s elejét kívántam venni egy véget nem érő vizsgálat áradatnak, melyet már azelőtt is annyiszor újra s újra kezdeményeztek az egész iskolavezetés ellen azok, akik nem jó szemmel nézték a képzőben folyó didaktikai és pedagógiai munkáit, s inkább megváltam az iskolától, nevelőtársaimtól, tanítványaim­tól; A fiatalok, osztályom növendéked. — jól emlékszem, de még a negyedikes lányok is, akik még egy-két héttel azelőtt sírva búcsúz­tak tőlem, aggódva és szomorúan, hogy talán soha többé már nem találkozunk, most hideg zárkózottsággal fordultak el tőlem. Egy­részt megtévesztette őket is, mint a fiatalok jó részét, a reájuk zúduló áradat, másrészt maguk is meg voltak félemlítve. „Szörnyű­séges lenne nekünk, ha megtudnák, hogy miat­tunk, az osztálya miatt jött vissza az iskolába Ilyen veszélyek közepette“ — mondották resz­ketve. Mások elképesztő, rólam szóló rágal­mak valódisága felől érdeklődtek, s ami a legfájóbb egy pedagógusképzőben működő tanár számára, volt olyan is, aki most nem is rosszindulatúan, inkább sajnálkozva arra „oktattak”; „Látja, tanár úr, nem érdemes úgy szeretni tanítványait* Maga is jobban tette volna ha nem szeret annyira bennün­ket, osztályát, könyebben meg tudna válni munkájától. Már látom magam is; csak annyit érdemes dolgozni, amennyit éppen muszály!” — mondta az egyik oly nagyszerű, kitűnőrendű tanítványom. „Mert lehet, hogy érünk el eredményeket, de ezzel csak az emberek irigységét rövelíük’’ — érveltek má­sok. S ekkor már tudtam, világosan láttam; én már képtelen vagyok airra, hogy kijóza­nítsam őket. A maguk tapasztalata, tévedé­seikre való rettenetes rádöbbenésük lehet már csak ebben nevelőjük. Még majd azt hi­hetik, hogy állásomhoz, beosztásomhoz ra­gaszkodom s marta*ékul dobom őkrt a lelki megfélel°mlít% nyomásénak, árjának. így ezt nyugodt lelkittmerettel le merem írni, — váltam én meg tőlük, kiket soha som igazga­tói állásért, sem ttidojmánvcs tntézrti o«z+ílv_ vezetésért, sem egyetemi asszisztenciáért, sem tanügyigazgatási be'szte<rás'rt soha ott nem hagytam. S egy k*s alföldi mezőváros külső, agrárproletár kerületének általános is­kolájába kértem és kaptam meg új beosztá­som. Azóta az általános iskolai oktatás elmé­leti és gyakorlati kérdéseivel s néminemű irodalmi munkássággal foglalkozom. Már többször kerestek, személyesen is. Szolnok megyei tanügyigazgatási vezető elvtánsak ■ különféle munkahelyeken rehabilitálni kí­vántaié. Ezúton is újra megköszönöm szíves gondoskodásukat. De úgy érzem, jogi termé­szetű valami féle rehabilitálásom felesleges lenne. Fizetésem változatlan s életkörülmé­nyeim sem változtak semmit. Ami pedig volt tanítványaimnak rólam való emlékezését il­leti; tudom, hogy majdan egyszer meglátják azoknak az októberi, novemberi napoiaiak teljes képét, felismerik tévedésük tragédiáját, a rólam való emlékük is megváltozik. Lehet, hogy csak évek múlva, de megváltozik bizo­nyosan. Hiszen ők e hazának gyermekei, S dr. Edelényi Béla tanár-társam, t— bi­zonyos vagyok benne, — ma már ő is látja, hová vezet az, ha a tanári testületben éket akarnak verni az iskolavezetés és az iskola­­vezetés kóré gyűlő odaadó pedagógusok köré, Legjobb tudomásom szerint semmi féle hiva­tali vagy más vizsgálati eljárás nem igazolja, hogj a növendékek ellenem való akciót ak­kor ő irányította, szervezte volna. Néki lehet­nek (és vannak is jócskán!) téves, torz peda­gógiai nézetei, elképzelései. Az is Igaz, hogy az utóbbi időkben, a múlt tavaszon és a nyár folyamán, egyre nyíltabban és egyre éleseb­ben támadta az iskolavezetést ott a képzőben, Andrási Bélát és engem. Különféle hivatalos helyeken igen becsmérlően nyilatkozott a képző vezetésének és tanári karának munká­járól, több tanártársának jelleméről. De mélységes meggyőződésem, hogy ő maga sem gondolta ez az út hová vezet. Nem valami „dobd vissza kenyérrel” er­kölcs vagy naiv etikai illúziók diktálják ezt! De, — véleményem szerint, — nehezíti ifjú­ságunk tisztánlátását, még ott a képzőben is bizonyosan, s értelmiségünk kibontakozását, ha a dolgokat a tényleges és kibékíthetetlen osztályellentétek harca helyett, a megköve­sült előítéletek, ósdi nézetek s az új nézetek szokások összecsapása helyett egyszerű sze­mélyi ellentétekkel magyaráznánk. A szocia­lista sajtónak meg kell mutatnia a kis esemé­­nj ékben is korunk teljes arculatát, s az olva­sók ennek nyomán ismerik fel; az események indítékai messze mögötte vannak a szemé­lyes kicsinyes el.tentéte’vnek. Mert a régi né­zeteken, szokásokon, előítéleteken is át kell tömünk nekünk, pedagógusoknak, bármily áron és bármily áldozattal is, — ez az gazi tanulsága annak a herényi „Csá.sztvay ügy­nek“, — véleményem szerint — s nem a személyi ellentétekből fakadó kicsinyes vias­­kodás. ,,A kudarc a gvengében nem makacs­ságot csihol, hogy crak azért is megnróHá’om, hanem félelmet; jaj, én is úgy ne járlak!" —« tanítja Németh László nagy pedagógus drá­mája az Apáczai. De pz eres népben, s fiatal tanítójelöltekben m-ka-s dacot csiholhat még; minden áldozatot vállalnunk kell tudni idővel népünk felvilágosításáért műveltségé­nek kibontakozásáért. S talán évek mú'tán majd nékik is tanulsággá lesz az. ami most nékem is lecke. Ez; az élet pedagógiája* Császtvay István „az oktatásügy kiváló dolgozója* Kresz Mária: Magyar pa­rasztviselet (1820—1867). I— II. kötet, Bp. Akadémiai Ki­adó. 1956. Album alakú dí. szes monográfia, amely 236 oldal összefoglaló tanulmány melleti 96 olda­lon nagyrészt színes, korabeli rajzot, met­szetet és akvarelt kö­zöl A szerző sz erencséd sen választotta ki a korabeli képanyagból az illusztrációkat, ■inert az egyes község fjekhez kötött ábrázo­lásokat választotta ki még akkor is, ha a rajz gyengébb »ott Tudományos szem­pontból hitelesebb így. A közölt illusztrá­ciónk egy magyar verbunkos dudást áb­rázol, hímzés nélküli szegett szűrben. Jobb­oldalt csüng a csá­kány, baloldalt a do­­hányztcskó. A bő ing és a gatya fekete, Igen sok megyei vo­natkozású anyag ta­lálható a Jászságról és a Nagykunságról. Jászárokszállásról két férfi és egy női visele­tét láthatunk a kö­tetben. 1854-ben ké­szítette egy Valérió nevű híres rézmetsző. Szolnok vidékéről Pettenkoff ennek, a szolnoki Müvásztelep alapítójának van nép­viseletet ábrázoló víz­festménye. A szerző igen érté­kes összefoglalását adja a kü­lönböző osztályok népviseleté­nek, Emellett számunkra rendkívül hasznos, hogy a képes ábrázolások mellett ki­tartó munkával összegyűjtöt­te a korabeli újságokból, fo­lyóiratokból és könyvekből a népviselettel foglalkozó forrásértékű szövegeket. Mi­vel ezek a könyvek, folyóira­tok már csak elvétve találha­tók meg a könyvtárakban, múzeumokban, nagy érdek­lődésre számíthatnak a népi tánccsoportok és népművé­szettel foglalkozók számára. A Szolnok megyei anyagból ban, bő fehér gatyájukban és báránybőr bundájuk­ban ..Azután a továb­biakban részletesen közli a juhászok és a pásztorok vise­letét. rézgombos dolmány s mel­lény, nagy tehénbőr csizma, széles karimájú kalap, vagy fehér báránybőr sipka, irhát- Urn, vagy törött suba, melyet télen-nyárcm egyaránt tűsei... Esős időben szőrire fordítja ki su­báját vagy egyszerű szűrt visel. A nőnemnek visele­tére nézve a Jászság­ban kivált a fiatalab­baknál; ahány község, annyi pipiskésnél pi­piske sebb tiszta ezüst, vagy aranyos kemény fejkötő, zsunán Jász­­apátin laposabb; ezüst vagy aranysújtásos úgynevezett pruszlik, tarkábonál tarkább viganó (szoknya), fe­hér perkál, néha kék vagy fehér kötény, czifrábbnál, czifrább, a pruszlik alá dugva hátul hosszan lenyúló nagykendő, piros nagysarkú kordován­­csizma. Az öregebbeknél ki­vált Jászapátin, mind tiszta fehér kemé­nyített fejkendő s ró­kaprémes sötétkék merne rajta fityegve. A többi jászközség­ben csak azzal a kü­lönbséggel, hogy már fekete vagy más szí­nű fejkendő, mente, vagy dolmány felöU tetlenül. , A leányok némely helyen hajukat elől a ».ijsia* f elsimításnál fekete b&rsonyszalaggal kö­tik le, némelyek anélkül, s csak felfüsülik és hátul le­eresztett s különféle színű szalagokkal befont hajat a végén nagy szalagos bok­rot haggva viselnek; a többi öltözetük olyan, mint a me­nyecskéké.” Ezeket összevetve, tisztán ált előttünk a múlt század eleji férfi és női viselet. KAPOSVÁRI GYULA A jászsági viseletét Imrik József naptárából vette át a szerző 1855-bŐL A férfiak ru­házata: a .. nyak nélküli kurta derekú s borjúszájú ing, s a mellény alsó részé­ről — mit csak néha visel —» a galyakötésig meztelen has; leginkább fekete posztó zsi­­nóros nadrág, nagy ón vagy egyet-kettőt Ízelítőül köz­lünk is. A karcagi gyermekviselet leírása a múlt század ele­jéről: „... Vasárnap volt... és néhány csapat gyerek, mind­egyik mesterének vezetése alatt éppen kijött az iskolá­ból. Kellemes volt látni a kis fickókat, amilyen csinos kül­sejük volt piros csizmájuk-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom