Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-10 / 35. szám

4

195V, február 1U.

TÖMÖRKÉNY ISTVÁN:

Öreg embör napáldozatja

FARACÓ Mönyhért mögimta magát. Úgy vót, hogy ült eddig a tanyaház előtt a kispadon, aztán pipázott. Rossz dohányt pipázott a garasos pipából. Tajtékpipából csak ünnepnap szokás ez. Tovább faragott a bicskával. Volt ott egy darab fa, epörfa, a pad fölött Hullajtottá az epörfa az ágát. öreg mán ügön; ez ottül van. Egy ága levált. — Oda esött Mönyhért elébe. —* Békésen. Nem ütötte mög Mönyhértet. Mönyhért ültette ezt a fát ötven esztendő előtt, Nem is ötven esztendő előtt, hanem ötvenkét esztendő előtt Gyükerire zabot szórt, hogy a fa mögfogamzon. No. adott is ötven esztendő uta ölég epröt a malacoknak.

Ilyen a fa. A fa csak úgy éh mint az embör. csak éppen lába nincs. Lát mindönt* tud mindönt. Tisztán csak azért nyúl magosia. hogy széttekintsőn a vidéken. Jó nép a fa. embörökj

Leesött a faág. Mönyhért nézte;

— Legyüttél?. 1— kérdezte

tűié,

A faág a leszáradt leveleivel zizögött neki. Beszélt;

— No. — mondta Mönyhért — hä mán legyütél. faragok belőled a kis onokámnak kiskést mög fakanalat. Mán u«yis eluntam itt magamat végképp;

A faág zizögött tovább, hogy az de bizisten jó őszi

MÖNYHÉRT mostan elővette a bicskáját; Mögnézte egyik, végül, mögnézte másik végül. Akkor kinyitotta a tulajdon ágát. Igenyős. szép ág ez. még az öreg Szikári csinálta a városban, de tulajdon maga. Haj. még akkor fekete haja volt annak is. Mert lakodalmi bicskának vötte ezt a bicskát Mönynért:

De mindegy az; A vasát belefeszítötte az ágba és ketté hasította; Az ág ellent nem szólt, mert tudta, hogy ez a sorsa. Növekedésében egy ideig elleinte finom levelet adott a selyömbogaraknaki aztán epröt termött. később árnyékot vetött az alatta pihenőkre. most pedig kanál lőtt belüle) kiskaná! az onokának, úgy hijják, hogy Marci, hanem borzasztó játékos fattyú:

Faragja nagyapó elsőbb laposra, azután az ódalait forgácsolja. utóbb nyélyití, hogy az a valóságod kanálhoz híven hasonlítson és löhesön vele met ni csakugyan: Ráér csinálni. mert egy maga van a tanyában, a többi odajár kint a földben:

Csak a sánta vamyú gyün oda féllábon. de hisz könnyű annak féllábon jámi. akinek csak egy van; Bár ezért így is billog a kutyalélök és olyformán néz nagyapóra, hogy Mönyhért kéntelen szót szólni hozzá:

— A Marcié lösz — mond ja neki. — Hallod-e Matyó, a Marcié. Kanál. Matyó félszömmel adja tekintetét nagyapóra. oszt aszongya a szömtelen:

—■ Kár:

— Kár beléd az étel. kutya! fakad haragra nagyapó. — No nézd. Ugyan hogy nem gyün ide a Hattyú, hogy megtépázna vagy egyszer.

— Kár — kiabál visza a Matyó, hanem van annyi esze a csudálatos isten-bogarának, hogy azonnal odébb is ugrik.

HANEM ugrálhat mán, mikor gyün a Hattyú. Mögneszölte a hevertiben. hogy nevét ejtötték s ide követközött: Vén kutya mán a Hattyú, egészen fehér, de ez nem az öregségiül van, mert mindig fehér volt, azért is lőtt a mostani neve a neve neki:

Hattyú egy lábával sebösen fejön ütötte Matyót, hogy mönnyön az útból. Matyó kiabált és kétfelé terpesztve a szárnyait, nagyapóhoz futott; hogy védelmözze:

Én nem védlek — mondta most nagyapó. — mert fekete a lelköd; Még Marciiul sajnálod a kanalat? Hattyú nem is tudta, hogy Matyó ilyen rossz. Most csudálkozik is rajta;

— Au! — így szál;

—- De ügön. — feleli neki nagyapó — ilyen vót No ez mán sok; Hattyú leül a két hátulsó lábára és söpri a farka a homokot:

•— De söpörsz — véli nagyapó —• pedig messzi van még a szombat délután;

Ezzel a vijolencijának vége is szakad. Mönyhért kifaragta a kanalat és most mán az ág másik feleközetibül villát csinál. Evvel nagyobb gondjár, mert az ágait külön-külön köll farigcsálni; Hattyú nézi a munkát, a szömtelen Matyó mög egyszer csak a térgyire ugrik. Nagyapó dá is koppint a fejire a bicskavéggel, de Matyó nem mozdul;

— No — mondja nagyapó, belegyőződve a dologba — csakugyan olyan vagy akár a kullancs. (Bánnya is Matyó az ilyen beszédöt):

MÉG KÉSZ sincsen tökéletösen Mönyhért a villával, mikor zörögnek az úton: Gyün haza a család. Azért zörögnek. mert babot hoznak valamennyien; most sződték ki a föídbül. Én édös jó istenöm, de szépre nevelted az idén;1— Gyün az embör, az asszony; az Etel Ián, mög a Marci; •— Hogy hozza a Marci a babot, hogy alig bírja;

— Hozom a paszurt. öregapám! — kiáltya;

— Ö jó kis leiköm — mosolyog nagyapó és tekintettyei vei. könnybe lábadt szőrnél nézéseivel a gyermökre téved. — Hát hozod?

— Ahán — feleli büszkén a Marci és ezön most mán mosolyognak mind valahányan. Zizög a száraz babhaj, ahogy apa, anya válláról a földre veti. Anya mingyárt vacsora kászolítása után igyekszik. Tüzet rak. Etel az epörfa alá. a malomkűre tányérokat hoz ki. Cifra tányérok ezök, kúnos kék virág van bennök. Dorosmán vötték régőn; Azután mén egy bögrével az istállóba, hogy egy fejet tejet hoz nagyapónak. Mert Mönyhért nem öszik főtt vacsorát, öreg ű mán ahhoz, ű csak úgy mögissza a tejet, ahogy azt a jó isten a tehénbe ággyá; Azér is az első fejet az üvé;

Hozzá is az Etel Ián hamarosan. nagyapó pedig olyan szépen iszogattya a porcelán bögrébül. hogy gyönyörűség nézni; Ahogy avval készen van; föl is áll és mén az ereszei alá, hogy lefekszik. Jó hosszú selyemszörű, egész takaródzásra való törött bűrű subán szokott ott aludni nagyapó. Előbb azonban a kis kanalat, kis villát odalopja a hucutságos vén embör Marci tányérja alá. hogy majd örül rajta a kis kutyafékom:

AVVAL aztán el is mén az öreg hummi. Szépen elnyújtózik és fehér hazai, a fehér subaszőrbe elegyödnek. A nap mán áldozik, épp most van a földszélérül lebukóban: De akár hiszik, akár nem. a földperemrül még szinte visszaugrik, hogy mégegyszer nagyapó fehér haját végig öntse piros sugaraival. Mert úgy lőhet, mire röggel mögén előkerül, már nagyapót nem találja. Elszunnyadhat végképp, mert az ijen vén embör röttentő halandó.

Matyó fölmönt nagyapó subája vállára, behumta a szömit. Most úgy tösz, mintha alunna. Pedig igazság szerint neveti magában a kutyalélök. hogy ü mög a nagyapó, hogy csinálták mög titokban a Marcinak a kanalat;

A z ördög bujt az osz** tályba. Reggel, mikor bejöttünk, új szemétládát találtunk. Szép* nagy szemétláda, politúros. Azonnal kiderült, hogy egészen kényelmesen el lehet férni benne.

A szemetet természetesen kiszedjük belőle és szépen eltrancsirozzuk a tetején. Ehhez művészi ösztön kell. Köröskörül egyenlő távolságban kenyérbelek jönnek: közepére, mint valami dísztárgy, — egy nagy darab szalonnahéj. Mindenki rendez valamit: régi vasakat, — tollszárakat viszünk a szemétkiállításra, — amit belépődíj mellett mutogat a Deckner.

A második tízpercben váratlanul kitör a cédularagasztás. Először Kelemen hátán jelenik meg egy rövid jelentés, mely tudtul adja, hogy az illető önmagát „szamár’1-KaHnlhy Frigyes;

7) O H O

G AZ

nak minősíti, s ezt minden külön értesítés helyett állandóan reklámírozni óhajtja, Kelemennek aztán bizalmasan megsúgja valaki, hogy elhatároztuk, hogy cédulát ragasztunk Roboz hátára, Kelemen röhög magában és csakhamar feltüz egy hasonló cédulát Roboz hátára. Roboz már öt perce röhög velünk együtt Kelemen céduláján. — Kelemen már fuldoklik, hunyorog a szemével, — a röhögés nö> dagad, egyre vidámabb lesz, orkánná jajul —, de minél jobban röhögnek ők egymáson, mi annál job-A ztán a következő dolgot találja ki valaki. Az ember odamegy például Auerhez, aki szorgalmasan ir valamit; lihegve nekiszalad, lázasan, örömtől feldúlt arccal — kapkodó hangon karonragadja. „Gyere gyere, gyorsan.-. .fuldokol és viszi magával. Auer kapkod, nem érti. „Na mi az, mi az, mi történt, hová? — kérdi Izgatottan és ijedten és szedi a lábát. A másik nem felel< lihegve cipeli, keresztülvonszolja a folyósón, felrohan vele a harmadik emeletre. Auer agyán villámgyors iramban többféle lehetőség mozgóképe

ban röhögünk őrajtuk.

MIKSZÁTH KÁLMÁN:

fi KORLAT FA

T1 együk fel, hogy valamely

*■ országúton elromlik egy hidon a korlátfa. Mert ha nem tesszük is fel, elromlik.

A községi bíró észreveszi S így szól magában (azaz, hogy tegyük fel, mintha így szólna).

■— Itt könnyen bedülhet valami részeg fuvaros lovastól kocsistul, ezt nem veszem a telkemre.

S jelentést tesz az elkorhadt korlátfáról az útbiztosnak. Az útbiztos fölterjeszti a dolgot a járási szolgabírónak. A szolgabíró felír az alispánnak. Az alispán átteszi az ügyet az államépítészeti hivatalhoz. Az államépítészeti hivatal kiküldi egy emberét, aki konstatálja, hogy csakugyan el van romolva a korlát. Az államépítészeti hivatal embere bejelenti- hogy igenis, a korlát el van törve.

Az államépítészeti hivatal tehát hozzáfog, megcsinálja a költségvetést s fölterjeszti a minisztériumhoz, A minisztérium — (hol keresztülmegy az ügydarab az iktatón, a titkár és fogalmazó kezén) kiadja a számvevőségnek. A számvevőség jóváhagyja a költségvetést, s újra visszaterjeszti a minisztériumhoz. A minisztérium leküldi a vármegyéhez. A vármegye kitűzi az árlejtést. A vállalkozók beadják az ajánlatokat. Ezek-■ III IWiWWim BMI-W i

re. tárgyalást tűznek ki. Letárgyalás után megbizatik valamelyik vállalkozó, hogy haladéktalanul csinálja meg a korlátot.

A vállalkozó magával riszi a helyszínre egy hasábfát, kifaragja és beleilleszti az elkorhadt korlát helyett.

És most már önök, nyájas olvasók, azt hiszik, hogy a korlátfa meg van csinálva s nincs többé vele semmi gond. f~\ hó, uraim, nem úgy van.

A községi bíró 6 kigyelme jelenti a szolgabírónak, hogy a korlátfa elkészült. A szolgabíró jelenti az alispánnak. Az alispán átteszi az államépítészeti hivatalhoz. Az államépítészeti hivatal kiküldi a kollaudálásra egy emberét, aki megvizsgálja és beterjeszsze, ha a beillesztett fadarab megfelel-e a föltételeknek? Vegyük a legjobb esetet, hogy megfelel.

Az államépítészeti hivatal tudomásul veszi megbízottjának jelentését, hogy minden rendben van, s bekéri a vállalkozótól a költségszámlát. Megállapítja a fizetendő öszget és felterjeszti a minisztériumhoz jóváhagyás végett.

A minisztérium átteszi a számvevőséghez. A számvevőség jóváhagyja (mert már annak a leírásába csakugyan nem mernék belefogni, ha jóvá nem hagyja) és viszaterjeszti a minisztériumhoz.

N. O. Scarpi svájci

H U M O R

ista anekdota-könyvéből

A minisztérium leküldi a vármegyéhez s egyúttal értesíti az adóhivatalt.

A vármegye az egész aktacsomót beterjeszti az államépítészeti hivatalhoz.

Az államépítészeti hivatal apprőbálja a számlát és most már folyóvá tétetik az öszszeg.

A vállalkozó az adóhivatalba megy• ahcl az ellenőr és

pénztárnok aláírják a megbélyegezett nyugtát és kifizetik.

... De már most csakugyan véget éri a szerencsétlen korlátfa curriculuma — fogják önök mondani,

hó, uraim, r- most jön^ nek a méllékkiágazásai, Az államépitészeti hivatal két megbízott embere, az egyik, aki konstatálni járt a hídon mutatkozó hiányt s a másik, aki kollaudálni járt az elkészült munkálatokat, beterjeszti az útinaplóját, felszámítván fuvarbérét és napidíját. Az államépitészeti hivatal fölterjeszti a minisztériumhoz. A minisztérium átteszi a számvevőséghez. Vegyük a rövidebb eljárást és mondjuk, hogy a számvevőség helybenhagyja és visszaterjeszti a minisztériumhoz.

A minisztérium leküldi a megyéhez és értesíti az adóhivatalt. A vármegye értesíti az államépítészeti hivatalt, az a költségszámlát ellenjegyzi, a két megbízott ember elmegy az adóhivatalba, ahol a napidíjaikat kifizetik.

És most valahára lekerül a napirendről a közigazgatási fórumok tömkelegében vándorló korlátfa.

Csakhogy mit ér? mert noha a legrövidebb eljárást vettük, annyi idő telt bele, hogy azóta ismét elkorhadt s ezt ismét jelenti a bíró a szolgabírónak, a szolgabíró az alispánnak, az alispán az államépítészeti hivatalinak és így tovább-tovább.,-. 5 örökkön — örökké. Ámen,

J. HASEK:

Történet I. Ferenc József császár arcképéről

MLADÁ Boleszlavban élt egy papMkereskedő, Peti fkának hívták; Tisztelte a törvényeket és emberemlékezet óta ott lakott a kaszárnyával! szemben; A császár születése napján és egyéb k: u. k; ünnepi alkalmakkor fekete-sárga zászlót tűzött ki a házára és ellátta a tiszti-kaszinót lampionokkal; ö árusította Ferenc József arcképeit, amelyek méltó helyre kerül-; telk a Mladá Boleszilav-i járás zsidó putókjaiban és csendőrállomásain. A járás iskoláit is ellátta volna az uralkodó képmásával, de sajnos, portékája nem felelt meg az országos iskolatanács által jóváhagyott méreteknek. Ezt egy ízben a császári és királyi országos tanfelügyelő közölte vele a járási főnökségen:

— Nagyon sajnálom, Petiska úr, de ön szélesebben és hosszabban akarja nekünk szállítani a császár őfelségét, amint azt a naigytekintetű országos iskolatanács 1891 október 20-án kelt végzése előírja; A végzés megszabta császári felség kissé rövidebb. Az iskolákban ófelsége legföljebb ötven centiméter hosszú és negyven centiméter széles lehet; ön ezzel szemben azt állítja; hogy uralkodónk kétezer példányban hever'a raktárában; Ne gondolja, kedves Pefciska úr, hogy mi akármilyen vacakot átveszünk. Az ön császári felsége tizendrendű árú, a nyomása is gyalázatos, úgy fest, mintha nem fésülné a szakállát, az orrára hallatlanul sole feketét kentek és mindezek tetejében még bandzsít is.

Amikor Petiska úr hazaérkezett. felháborodottan újságolja a feleségének:

«— Ráfizettünk arra a koronás vén szamárra;

MINDEZ még a háború előtt volt; A császár őfelségének kétezer képmása tehát Petiska úr nyakán maradt; Amikor kitört a háború. Petisifca úr azt sem tudta, hová legyen örömében és bízott benne hogy most végül túladhat a portékáján: Üzletének kirakatába akasztotta a vérszomjas vénember képét, a következő szöveggel: ,,Előnyös alkalmi vétel I. Ferenc József császár 15.— koronáért”;

Hat darabot adott el. Ötöt a katonaság vett meg, hogy az utolsó Habsburg kőnyomatos képmása harcra lelkesítse a tartalékosokat a kaszárnya kan/tinjábam, egyet

pedig Sirnr, a vén trafükos; Ez a derék osztrák hazafi tizenkét koronára alkudta le a kép árát és még szitkozódott is, hogy kész rablás ennyit kérni egy császárért.

A háború vígan folyt, de a császár nem fogyott, bár Petiska úr „Nemzet Hangjában” a következő szöveggel igyekezett vevőket szerezni a semmiképpen sem kelendő felséges portékára; „A mai nehéz időben egyetlen cseh otthonból sem hiányozhat a sorspróbálta uralkodó képe 15.— koronáért”;

A hirdetésre rendelés helyett egy idézés érkezett, amelyben Petiska urat felszólították, hogy haladéktalanul jelenjen meg a járási főnökségen. Itt tudatták vele, hogy a jövőben ne használjon olyan tapintatlan kifejezéseket. mint „nehéz idő” és „eonspróbálta*’, Inkább beszéljen „dicső időkről*’ és „diadalmas uralkodónkról”, mert máskülönben meggyűlik a baja; A hirdetést tehát a következőképpen alakította át: „A mai dicső időkiben egyetlen cseh otthonából se hiányozhat diadalmas uralkodónk képe 15.—* koronáért*’. De ennek sem volt sikere.

Csak néhány goromba levelet kapott, amelyek névtelen írói őszinteszíwel azt tanácsolták neki, hogy a császár őfelségét ott akassza fel, ahová a király is gyalog jár, egyben másodszor is beidézték a járási főnökségre és közölték vele, hogy kísérje figyelemmel a császári és királyi hírszolgálati iroda közleményeit és aszerint szövegezze meg hirdetéseit. Az efféle hirdetések miatt egyszer még a harci katonai törvényszék elé kerül!

Petiska úr megigérte, hogy ezentúl körültekintőbb lesz és a következő szöveget állította össze; *15 koronát

minden becsület« cseh szívesen ad azért, hogy otthonában felakaszthassa agg uralkodónkat”. A helyi lapok szerkesztőségében nem voltak: hajlandók elfogadni ezt a hirdetést.

De uram. ■— szömyülködött az egyik kiadóhivatali főnök, — csak nem akarja, hogy mindnyájunkat falhoz állítsanak!

PETISKA úr dühösen ment haza: A hátsó bolthelyiségben felbontatlan százas csomagokban hevert az agg uralkodó. Petiska űr belerúgott, de tüstént riadtan tudatára ébredt, hogy mit is követett el. Óvatosan körülnézett és csak akkor nyerte vissza nyugalmát, amikor megállapította, hogy senki sem látta. Gépiesen törülgetoi kezdte a csomagról a port és észrevette, hogy nem egy közülük átnedvesedett és megpenészedett. A hátsó sarokban békésen üldögélt egy fekete kandúr: Kétségtelenül ő volt a ludas a csomagok: nyirkosságában; Hogy lemosi

4

— Ami a vállalkozást flleti teljesen derűlátó vagyok.

— Akkor miért néz oly borúlátóan a világba?

— Mert nem vagyok biztos benne, hogy derűlátásom valóban indokolt-e?

*

— Igazgató úr, nem kaphatnék holnapra szabadnapot? A feleségem nagytakarítást rendez és szeretné, ha se. gitenék.

—* Teljesen lehetetlen, ptm most vagyunk a legnagyobl munkában'.,.

, ■— Köszönöm. Tudtam, hogy számíthatok igazgató úrral • *

— Szabad érdeklődnöm,

» hogy van a kedves férje?

— De professzor úr, hisz én még lány vagyok!

— Oh, bocsánat, sióval a , - férje még nőtlen?

a * I

“ Hét billió éven belül bi■ zonyára teljesen kihűl a Éöld —> magyarázza hallgatóinak a t természettudós.

) “■ Mikorra? — sikolt fel t

egy asszony.

s—* Hét bitUó éven belül.

—1 Hál Istennek, már azt hittem, hogy hét millió éven belül.

*

A lelkiismeretes árusító:

— Valóban tiszta gyapjú ez a nadrág?

— Nézze, nem akartm becsapni, a gombok nincsenek gyapjúból..:

*

Két amerikai szenátor, John Randolph és Henry Clay úgy egymásnak támadt a szenátusban, hogy utána hetekig

nem beszéltek egymással. Egyik napon azonban egy na_ gyón keskeny járdán szembe találkoztak. Randolph személye nézett kollégájának és így szólt:

— Sohasem térek ki gazembereknekl

■— Én mindig —1 válaszolta Clay és lelépett a járdáról.

*

Amikor Talleyrand megtudta, hogy Napoleon meghalt Szent Hona szigetén, így szólt:

— Ez már csak újság, de nem esemény.