Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1957-02-10 / 35. szám

1957. február 10.

$

í

GESZ OSZTÁLY

száguld. A nagybácsija jött meg Amerikából. Az igazgató hívatja, mert konferencia volt és ott végre megállapodtak a tanárok, hogy ez az A.uer egészen kivételes, érthetetlen zseni, amilyent egy században szül csak a korszellem és ezért rögtön ki keld adni neki az érettségi bizonyítványt és ezer korona ösztöndíjat egy nagy beszéd kíséretében, amit a tanári szobában tart az igazgató. A kultuszminiszter hívatja, aki itt van a tanáriban? direkt miatta jöttt mert valaki neki megmutatta Auer legutóbbi magyar dolgozatát, amit könnyek között felolvastak az országházban és Auerrel most kezet akar fogni a kormány képviselője. A szabadkézi-tanár hívatja, mert egy gazdag mecénás meglátta az ő „stilizált levélalak" című szépiarajzát és harmincezer koronáért megakarja venni a városligeti Feszty-körkép helyére, amit most elárvereztek. Húszezerért is odaadom, gondolja még hirtelen Auer, amint lihegve felérnek a negyedik emeletre. Ott egyszerre a hírvivő• aki eddig egy szót sem szólt, elereszti Auer karját és szép lassan megindul lefelé. Auer

csudálkozva utánafordul, — a

a lépcső alján már ott áll az egész 'osztály és röhög. Auer egy percig áll, marhák, mondja, aztán dühösen indul, szégyenszemre lefelé, két perc múlva már ő röhög a legjobban, amikor Kobozzal csinálják végig ugyanazt.

Közben Wkach a táblára lerajzolta Kökörcsin tanárurat, alsónadrágban, de különben cilinderrel a fején, — mint II. József az orrát piszkálja és egy üveg Zacherlint nyújt át Kökörcsinnek, aki köszöni alássan és jót húz az üvegből.

Zajcsek ordít, hogy őt nem hagyják tanulni, végre fogja magát, beül az új szemétládába, magára huzza a fedelét és orrhangon énekel. Wkach jelt ad> egyszerre mindenki elhallgat és feláll. Zajcsek rémülten dugja ki fejét, azt hiszi

a tanár jött be> Vad rőhJőgés.

Zajcsek megvetően kiköp a ládából és undorral magára huzza a fedelet.

IT anem most tényleg belép Kökörcsin. Halálos csend: egyszerre mindnyájuknak eszébejut Zajcsek, aki a szemétládában ül. De Zajcsek másodszor már nem hagyja magát, nem mozdul.

És most rettenetes óra következik. Az egész osztály egyetlen, hullámzó rekeszizom, amit képtelen erőfeszítéssel szorít le a halálos röhögés. A fojtott röhögés forróláza lüktet a vérvörös arcokon és a halántékok kidagadnak. Mindenki a pad fölé hajol. A csönd, melynek fenekén egy esetleges kipukkadás borzasztó réme vonaglik, ingerlőén zúg a fülünkben. Es vannak elszánt, vakmerő gazemberek az utolsó

padokba^ akik még feszítik a kritikus hangulatot. A kis Lobi lebujt a padok alá, négykézláb mászkál kényelmesen, körös-körül mászta az osztályt és egyenként megfogta a lábunkat. A szemétláda ugyanis gyanúsan mozog. Kökörcsin emelt hangon fejtegeti II. József érdemeit; hátulról meglöknek, egy hang súg rekedten a fülembe: „vigyázz jön a pad alatt Lobi, már a negyedik pad alatt van!’“ Mindenki felhúzza a lábát a padra: a szájunk reszket a köhögéstől, kétségbeesetten próbálok figyelni, — hogy másra tereljem a fantáziámat. Kökörcsin lelkesen magyarázza, milyen szép dolog volt II. Józseftől, hogy egy tollvonással visszavonta összes rendeletét. Az anyja második Jóska!! — mondja Eglmayer fiz utolsó percben

hihetetlenül mély gyomorhangon. Auer élesen felszisz■» szén: — Lobi most ért odáig és belecsípett. Nézd, mondja valaki mellettem, Kökörcsin egyik lába rövidebb, mint a másik.

A szemem majd kiugrik: ■■ > Most.... most vége... még egy pillanat.. > robban... —> Ebben a percben a tanár a következő viccet csinálja:

— Auer.;. mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac? oha még bohózatírónak

^ olyan hatása nem volt közönségére. Mint gátját áttépő áradat: harsan fel a röhögés. Percekig röhögtünk, felszabadulva, hörögve. A tanár csodálkozva néz és elnézően mosolyog — magában megállapítja, hogy milyen frappáns és ellenállhatatlan humora van neki.

:^0ScKSC&cte®CScte805cfc^as^^§cte9<^cK^

PETŐFI SÁNDOR:

ÚTI LEVELEK, ÚTI RAJZOK

VI. Levél

Balassi Bálint (1554—1594)

A régi magyar irodalom legnagyobb lírai költője. Zólyom várában született, apja bányavárosi kapitány volt. Hete csupa küzdés, hányódás. Gondos neveltetés után (Bornemisza Péter volt a nevelője) nyugodt élete máris fordulatot vesz: apja ellen a bécsi udvar hűtlenségi pert indít (1569) s a család Lengyelországba menekül.

Egy Erdély elleni hadivállalkozás során Báthori István fogságába esik, akinek humanista fejedelmi udvarában írja első, udvarió jellegű verseit. Apja halála után érkezik haza. amikorra rokonai vagyona jó részéből kiforgatták. Pörösködni kezd velük, vagyonos feleséget keres, várkapitány! állást kér az udvartól — semmi sem sikerül neki: felette már az a végzet, mellyel az Idegen elnyomás és az itthoni feudális oligarchia fenyegeti a beilleszkedni nem tudó, érzelmeivel, műveltségével, hazafias érzületével kiemelkedő költőt.

Ungnádné Losonczy Anna iránti (1578-ban kezdődő) szenvedélyeg szerelme vigasztalja ekkor, s még inkább az a szabad, nagy-lelkű emberi élet, melyet Egerben, a végvári vitézek sorában él éveken át (1579—1582). Szerencsétlen házassága Dobó Krisztinával (1584) s a rákövetkező hajsza nem tudja eltörölni emlékezetéből az elsó nagy szerelem és a vitézi élet gyönyörűségét.

Szabadság és szerelem kettős, most összekapcsolódó, nagy élményével az ő lírájában először tárul elénk irodalmunkban a költő húsbólvérböl való, konkrét személyisége, Szerelmét Julia— ciklus-ában (1588—89) énekelte meg. a humanista poétika szabályait és formáit követve s némileg át is szűrve az élmény frisseségét. Teljesen felszabadult szerelmi érzése közvetlenül, életörömmel, egészséges érzékiséggel fűti át azokat a későbbi remekeket, melyeket bujdosása idején írt társadalmi rangján aluli, egyszerű szerelmeiről.

—■ 1589: Lengyelországba kibujdosásának éve. Ekkor írt Végek dícséTeté-ben teljesül ki eszmeileg vitézi költészete. Legeredetibb versei tartoznak ide, A végek élete, teljes emberi és táji légköre, szenvedélyei, örömei és fájdalmai töltik el e költeményeket, melyekben Balassi az európai humanizmusnak sajátos, minden sablon nélküli, eredeti, harcos magyar változatát képezte ki klaszszikus művészettel.

A török háború kitörésének hírére, 1591-ben tért haza. 1594 májusában Esztergom ostrománál hősi halált halt. Szerelme és hazafias versei kéziratban terjedtek el, még vallásos versei is csak halála után jelentek meg, 1632 táján.

Darvaknak szól

Mindennap jó reggel Ezen repülök el

Szóldogálván, darvaim! Reátok néztemben Hullnak keservemben Szemeimből könyveim.

Hogy szép szerelmesem Jut eszembe nekem, Megújulnak kínjaim.

Látom, utatokat Igazítottátok Arra az ország felé, Azholott az lakik,

Vig szivemet aki Omegánál rekeszté;

Valaha én rólam.

Ki híven szolgáltam,

Vájjon s emlókezik-é?

Bujdosom mint árva,

Idegen országba Veszettül mint zarándok; Ruhámban sötét színt, Szivemben szörnyű kínt Visdiék én, úgy gyászolok; Szárnyam nincs, mint néked, Kin mehetnék véled Ahoz, azfcit óhajtok.

Szárnyad vagyon, repülsz. Szintén ott szállsz le, ülsz Földében, hol akarod.

Te szomjúságodot,

Szép forrásból csörgött Tiszta vizével oltod, örömem környékét.

Az 6 lakóhelyét, Paradicsomot, látod;

De ne siess, kérlek.

Tőled hadd üzenjek Neid rövid beszéddel; Vagy ha az nem lehet, Csák írjam nevemet Mellyedre fél véremmel! Kin megesmérhetsze, Hogy csak őérette Tűrök mindent jókedvvel.

Adjon az jó isten Néki egészséget.

Víg és hossz« életet, Mint mezők virággal, Tündökűjék sok jókkal. Áldja mindennel ötét; Nyomán is tavasszal Teremjen rózsaszál,

S kesarüljön engemet

Sok háborúimban, Bujdosó voltomban, Midőn darvakot látnék Szép rendben repülni S azfelé haladni,

Hol szép Júlia laknék, El-felfohászkodván S utánok kiáltván Tőlük én igy izenék.

(1588.)

Hogy Júliára talála9

igy köszöne neki

Ez a világ sem kell már nekem Nálad nélkül, szép szerelmem,

Ki állasz most én mellettem, Egészséggel, édes lelkem!

Én bus szivem vidámsága,

Lelkem édes kévánsága,

Te vagy minden boldogsága,

Véled isten áldomása;

Én drágalátos palotám,

Jóillatu piros rózsám,

Gyönyerő szép kisviolám,

Élj sokáig, szép Júliám!

Feltámad® napom fénye,

Szemüldefk fekete széné,

Két szemem világos fénye.

Élj, élj életem reménye!

Szerelmedben meggyűlt szivem Csak tégedet óhajt lelkem,

Én szivem, lelkem, szerelmem,

Idvez légy, én fejedelm em!

Júliámra hogy találók,

Örömembe igy köszönök.

Térdet, fejet neki hajtők,

Kin 6 csak elmósolyodék.

(1588.)

Erdőd, május 26. 1847;

BARÁTOM, tennap írtam vagy egy század előtt utolsó levelemet Nagy-Bányáról? oly változás történt rajtam ez egy nap alatt, a milyet egy századiról sem tettem föl,

Istenem: Istenem!

Királyságomat egy lóért! kiáltja: III. Richard. Jövendőm felét egy nyugodt óráért! kiáltom én. hogy leírhassam az eseményeket, hogy leírhassam kedésem szerelmét, azon szerelmet, melyhez hasonló még nem volt.

Boldog vagyok. Mind örökre.

Éj van. holdvilágos, csillagos, zajtalan éj; Semmi hang, semmi nesz;: csak egy csalogány dalai: -.: szívem;

Dicső, dicső leány! téged kerestelek ifjúságom kezdete óta; Oda mentem mdnden hölgyhöz, leborultam mindé, nik előtt és imádtam. Azt gondoltam, hogy te vagy. Midőn már térdeltem, akkor láttam, hagy nem te vagy az, hogy az igaz isten helyett bálványt imádóik, s fölkeltem és tovább mentem. Végre megtaláltalak. Te vagy az édes csepp, 3d meggyógyítod klkemet, melyet méregkeverő sorsom oly sokáig öldökölt a kárhozat italával Hála istennek, még nem jött későn az az ellenméreg;

Dicső, dicső leány!

Kettő között kellett választania: szülei közt és köztem.

Engem választott;

Ö szemefénye szüleinek, kik gyermekkora óta minden gondolatát, minden vágyát kitalálták és teljesítették, kik mindent adták neki, csak rossz szót nem.: Ott voltam más részről én;:, ismeretlen jövevény, kit sárral mázolt be az előítélet és nyilaival lövöldözött meg a rágalom és nem értem rá, így szólni hozzája:

én nem olyan vagyok, amilyennek látszom, a milyennek a világ látni akar! s ő mégis engemet választott; Oh, e leányban isten lakik, ki belát az ember leikébe, ki látja a ternger iszapos fölszíne allat mélyen a tiszta gyöngyöket. Áldott legyen az ő neve, a mily áldott vagyok én ő általa!

SZEPTEMBERBEN házasodom, barátom, házasodom, ;, Drágán szereztem függetlenségemet, még drágábban adom el. Hol kapnék érte nagyobb árt, mint Juliskám?

Nézd, megint róla írtam, és csak róla. Hiába, szívem oly tele volt, hogy ki kellett ömlenie, különben megrepedt volna. Értesz-e valamit levelemből, vagy semmit? Képzelem, mily zavart. Az öröm úgy jár keblemben és fejemben, mint a részeg ember a szobájában; hányja-veti a bútorokat, asztalt fordít föl, széket tör, ablakokat ver be, s mán. denképen garázdálkodik; Bolond, szilaj fiú az a váratlan ölöm. Még fejem óráját! eszemet is majd a földhöz vágta;

Holnap indulok Nagy-Várad felé Pestre, s onnan a külföldre; Nőtlenségem utolsó hónapjait utazással töltöm. Megnézem a tengert, melyet anynyira óhajtók már látni, mert hisz az rokona szivemnek; mély és viharos.

MEGNÉZEM Shakspeare, Shelley és Byron hazáját, a sötét Angliát, s megnézem Béranger honát, a fényes Franciaországot és magát Bérangert, a világ új megváltójának, a szabadságnak legnagyobb apostolát; A júliusi revolutio ágyúdörgése Béranger dalainak visszhangja volt; Mindenki tisztelettel említse az 5 szent -nevét; ö a viliág első költője!

sa magáróla gyanút, az egérvadász barátságosan dorombolni kezdett. Petiska úr az elvetemült felségsértő felé hajította a toliseprűt, a kandúr elkotródott. A papíi-kereskedo dühösen benyitott a lakásba és rátámadt a feleségére:

— Azt a dögöt pusztísd el a házból! ki veszi meg a császár őfelségét, ha előbb á kandúr leizélte? A császár őfelsége megpenészedett. Ki keil szárítani. Hogy a mennykő csapna bele!

A délutáni órákban az aszszomy vette gondjaiba az üzletet. Petiska úr ilyenkor szundított egy-két óráit. De ma nyugtalan volt az álma; Azt. álmodta, hogy a fekete kandúrért eljöttek a csendőrök és mindkettőjüket bekísérték a katonai törvényszék elé. A macskát is, őt is kötél általi halálra ítélték. Először a kandúr nyakába tették a hurkot, s ezalatt Petiska úr elvetemült fcségsértő szavakat hangoztatott a bíróság szí.

ne előtt; Rémületében szörnyűt kiáltott — és feleségét pillantotta meg maga mellett, aki szemrehányóan figyelmeztette:

— Az istenért, mit beszélsz, ha valaki meghallaná!

Az asszony íelindultan elmondta, hogy felakasztotta a császár őfelségét a kertben, a ruhaszárító kötélre, hogy megszAkkadjon, de valami csibészek kővel célba dobáltak a képre ,és most olyan mind, akar a szita.

A császár szárítása különben is több kárral járt, mint haszonnal, őfelsége egyik képére, amelyet a pázsiton terítettek ki, a tyúkok telepedtek rá, odaürítették ki gyomruk tartalmát és zöldre festették az agg uralkodó szakállát. Két arcképet Holecsek hentes bernáthegyi kutyája kaparintott meg és belekóstolt, nem ismervén a büntető törvénykönyv 63. paragrafusát. Egyébként a kutyának ez már a vérében volt. Anyja egy évvel előbb a sinter drótjára került, mert a gyakorlóterem

megette a 36. gyalogezred zászlóját.

PETISKA urat kótségbeejtette ez a hallatlan veszteség. Este a borozóban másról sem beszélt, csak valami előnyös alkalmi vételről és arról, hogy mennyi baja van császár őfelségével, összefüggéstelen szavaiból kiderült, hogy a bécsi kormány azért bizalmatlan a csehek iránt, mert nem vásárolnak a Mladá Boleszlav-i Petiska-cégtől császár-képmásokat 15 koronáért;

í— Adja olcsóbban, «— jegyezte meg a vendéglős, amikor a kárvallott papírkereskedő már bazrfelé készülődött, — nehéz idők járnak manapság. Horejsek 300 koronával alább adja a cséplőgépet, mint tavaly, így van ez a császár őfelségével isj

Petiska úr hajlott az okos szóra, boltjának kirakatában a következő reklámcédulát helyezte el: „Tekintettel a gazdasági válságra, a császár őfelségének arcképeit 15 korona helyett 10 koronáért adom.”

Az üzlet forgalma ettől sem lendült fel.

— Hogy áll a bál? Mi van a császár őfelségével? — kérdezte legközelebbi alkalommal a vendéglős.

— Rosszul, ■— válaszolta Petiska úr, — a császár őfelsége a kutyának sem kell.

— Tudja mit, — jegyezte meg bizalmasan a vendéglős, — igyekezzék túladni rajta bármiáron, mielőtt nem késő.

— Még várok vele, — makacskodott Petiska úr.

Az illetlen fekete kandúr továbbra is ott üldögélt a császári képmások felett. Nem telt bele másfél év, és

a penész megfogta a legalsó csomagokat is. Az osztrákok ezalatt a csatatéren bőven elelszakadtak az ellenségtől, és Ausztria ebek harmincadjára került.

Petiska úr ekkor papirost, ceruzát vett élő, fájó szívvel kiszámította, hogy így bizony sohasem gazdagodik meg, és ha a császár őfelségét két koronáért árusítaná, minden darabon még egy koronát keresne is.

Gondolkodott, gondolkodott, végül is kisütötte a legcélszerűbb reklámszöveget. A kirakatba kiakasztott egy képet, á következő cédulával: „Ez az agg uralkodó 15 korona helyett most már 2 koronáért kapható!”

Az egész város még aznap eljött császárnézőbe Petiska úr boltja elé, hogy a maga szemével lássa, mennyire esett a Habsburg-dinasztia árfolyamai

ÉJSZAKA aztán eljöttek Petiska úrért a csendőrök, és ettől kezdve már pokoli gyorsasággal folytak a dolgok. Bezárták a boltot, bezárták Petiska urait is és haditör« vónyszék elé állították közrendháborítás miatt; A hadastyánok egyesülete rendkívüli közgyűlésen zárta ki őt tagjainak sorából;

Petiska úr izeríhárom hónap súlyos börtönbüntetést kapott. Tulajdonképpen öt év járt volna, de enyhítő körülményként tekintetbe vet ték, hogy valamikor Custozzánál ő is verekedett Ausztriáért.

A császár őfelségének képei pedig egyelőre a terezi ni hadbíróság raktárában várják, hogy Ausztria felszámolása után valami vállal-* kozókedvű szatócs sajtot csomagoljon beléjük;

É

(A magyar költészet gyöngyszemei)