Tiszavidék, 1957. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1957-02-23 / 46. szám
Nyílt levél BAJOR SÁNDOR sporttársnak, Dunaharasztiba Kedves Sándor Barátom! NE HARAGUDJ, hogy bár személyesen nem ismerlek, de mégis a nyilvánosság előtt szélok hozzád; Erre pedig az késztetett, hogy már évek óta, amikor labdarúgó- csapatunknak osztályozó mérkőzést kellett játszani, felkerestél bennünket levélben és mint régi jászberényi szurkoló biztattál, írásod minden sorából kicsendült a ragaszkodás az aggódás hangja, együttesünk Iránt. Most, amikor az MLSZ igazságos döntése alapján végre a Jászberényi Vasas labdarúgói is bejutottak az NB II-be, ismét felkerestél soraiddal. Miután sok sikert kívántál nekünk, közölted, hogy be akarsz iratkozni sportkörünkbe és havonta 20 forinttal támogatod azt. » Örömmel értesítelek, hogy leveled megérkezésével egyidőben városunkban is megkezdődött a tagszervezés. Jólesik hallani arról a lelkesedésről, amelyet szurkolóink tanúsítanak, amikor forintjaikkal hozzájárulnak újonc NB Il-es csapatunk támogatásához. Azt is meg kel mondanom, hogy vannak még, akik távoltartják magukat azzal az érveléssel: „majd meglátjuk, hogyan szerepel a csapat és akkor lépünk be”'. Ezeknek éppen Te adod meg a választ, amikor oly távolról is bebizonyítod klubszereteted. Értesítelek arról is, hogy a sporttelepet megkaptuk a városi tanácstól és most akarjuk füvesíteni. Ugyancsak nekünk adták a sportpálya és a gyár közötti területet edzőpálya létesítésére. Ez mintegy 80—100 ezer forintos kiadást jelent, bár a tanácstól kaptunk már 20 ezer forint segítséget. Látha-Í tód, támogatásod jó helyre került, mert olyancélra fordítjuk, ami a legfontosabb; Nem tudjuk még hivatalosan, hogy tavasszal kupa- vagy toto-mérkőzéseket játszunk-e, de addig is igyekszünk az időt kihasználni. F. hó 10-én sikeresen szerepeltünk a Kecskeméti Dózsa ellen. 6:4-re győztünk. 24-én az Egri FC-vel játszunk és most folytatunk tárgyalásokat a Salgótarjáni BT C NB 1-es, Salgótarjáni Vasas, Ceglédi MÁV NB 11-es csapataival egy-egy edzömérkőzésre. IGYEKEZTEM beszámolni neked szak-; osztályunk életéről, terveiről, minthogy az] kötelességünk minden szurkolónkkal szem-; ben. Fokozott mértékben veled, aki évek óta; a messze távolból is annyira szíveden viseled; csapatunk sorsát. Megvagyok győződve, hogy; együttesünknek az NB II-ben való szerep-: lése sem részedre, sem a sokezres szurkoló-: táborunknak nem okoz majd csalódást és: kiérdemli az annyira szükséges bizalmat. Most, amikor búcsúzom tőled, nem mu-] laszthatom el, hogy meg ne hívjalak a f. hó 24-én délelőtt 10 órakor tartandó vezetőség-] választó nagygyűlésünkre, melyre szeretet-] tel várunk. Sportbaráti üdvözlettel: G éllé rt János A labdarugó válogatottról... Bár már régebben lezárult a Tiszavidék közvéleménykutatása, én mégis igyekszem utólag megnézni, hogyan is lehetne mőst összeállítani a válogatott csapatunkat. Csapatom a következő: Komáromi — Kárpáti, Börzsei, Kovács III. — Bundzsák, Szojka — Tóth II., Machos, Tichy, Molnár, Fenyvesi. Sok ország elfogadná azonban első válogatottjának az én második csapatomat is, mely a következő: llku I. — Rajna, Hegyi, Dalnoki — Szabó, Berendi — Kertész, Csordás, Hidegkúti, Lelenka, Szimcsák I. Ez a két legjobb magyar csapat jelenleg — az itthoniak közül — szerintem. Véleményem szerint nem kell lemondani azokról, akik egyelőre még kint vannak Dél- Amerikában. Ezek közül számításba kell venni az alábbiakat: Grosia, Lantos, Bozsik, Budai, Kocsis, Sándor és Kotász. Úgy gondolom, ezek mind hazajönnek! Horváth Ferenc labdarúgó edző Fontos határozatokról tárgyalt legúiabb ülésén az átszervezéssel foglalkozó kormánybizottság Vasarnap választ vezetőséget a Szolnoki MTE tagsága A magyar sport irányításával és átszervezésével megbízott kormánybizottság szerdán befejezte a sportszövetségi rendszer vitáját; Tárgyalta a falusa sport kérdéseit és az ifjúsági sport problémáit; Elfogadtak egy mintaalapszabály tervezetet, mély alkalmas arra, hogy biztosítsa a szövetségiek alapszabályainak bizonyos egységét. Emellett azonban lehetőséget biztosítanak, hogy a különböző sportágak szövetségei, saját jellegüknek megfelelően változásokat eszközöljenek az alapszabályon, A versenyek bejelentése tekintetében úgy döntöttek, hogy minden versenyt be kell jelenteni a szövetségnek. Azt is elhatározta a kormánybizottság, hogy engedélyezi a szövetségeknek a bánatpénz fizettetését azokkal a sportkörökkel, melyek benevezett versenyzőiket egy-egy rendezvényen nem indítják el; A falusi sport szervezését az EPOSZ-ra bízzák. Résztvesz e munkában a MEDOSZ is, azokon a helyeken, ahol nagyobb állami gazdaság van. Elhatározta a kormánybizottság, hogy nyolcezer lakosnál kevesebbet számláló községekben csak egy sportkört szabad szervezni. Kimondták, hogy csak azokat a falusi sportköröket ismerik el, melyek legalább három szakosztályt rendszeresen működtetnek. A falusi sport fejlesztésének legfőbb irányítására és a nem bajnoki jellegű rendezvények lebonyolítására megalakítják a sporttanácson belül az Országos Falusi Bizottságot. Ennek a teljesen társadalmi jellegű bizottságnak lesznek megyei, Sőt járási szervei is. Ez rendezi majd a jövőben a módosított kiírásban sorrakerülő falusi spartakiádokaí; . ... Az elmúlt év decemberében alakult meg újból a nagymultú Szolnoki Munkás Testedző Egylet. Az alakuló ülés a szervező munka vitelére és a végleges vezetőségválasztó taggyűlés előkészítésére ideiglenes intézőbizottságot választott. Az ideiglenes vezetőség eddigi tevékenysége a szakosztályok szervezésére irányult. Továbbá munkálkodtak a végleges alakuló közgyűlés előkészítésén. A vezetőségválasztó taggyűlés időpontját 1957 február 24-én délelőtt 9 órára a Malinovszki úti kultúrháa (volt MTE) helyisége, tűzték ki; Kérik az MTE újonnan szervezett és régi tagjait, hogy valamennyien vegyenek részt a taggyűlésen. Szolnoki munkás sportolók, vezetők és szurkolók, akikben él még a régi tradíciókra épülő Szolnoki MTE emléke. Akik az egységes, társadalmi alapokra épülő szolnoki sportklub létrehozásán fáradoztok, legyetek ott, a vasárnapi MTE taggyűlésen. Szeretettel várunk benneteket. Szolnoki MTE Ideigl. Intézőbizottsága Környékezzük meg a szerencséi Néhány napja bocsátották ki a LOTTO szelvényeket. Az új sorsjátéknak sikerét mutatja, hogy az OTP megyei fiókjai több mint 12 ezer, a posták pedig 5 ezer szelvényt adtak cl eddig. Az első húzás március 7-én lesz. Március 6-ig lehet postázni a LOTTO-szcIvényekct. Egy kis hír és ami mögötte van Miért nem vesznek részt az amerikaiul a moszkvai jégkorong világbajnokságot »A Svédországban portyázö amerikai válogatott jégkorong csapat híres kapusa Icola, az Aftenbladet lap tudósítójának így válaszolt kérdésére: — Hatóságaink megtiltották a részvételt: Mi igen szívesen játszottunk volna Moszkvában, mert valamennyien szerettük volna legalább egyszer látni életünkben a Szovjetunió fővárosát. Sajnos* a ml hatóságaink, mást akarnak i *,« Eddig a kis hír. De nézzük meg mi is van, az amerikai hatóságoknak ezen intézkedése mögött. Vajon mitől félnek azok, akik éket akarnak verni a nemzetközi sporttalálkozók, az európai és világbajnokságok sikeres megtartása elé. Világos az egész. A világ sportolóinak egyes találkozásai mindég a szabadságot, a békét jelentették. A sporttalálkozók, bármely nemzet fial között jött is az létre, mindég a barátságot, az egységet fejezték ki. Ezért „érthető“ tehát egyes nyugati országok hatóságainak tiltó intézkedése, amellyel sportoló és sportoló közé akarnak éket verni. Arra azonban bizonyára nem gondolnak ezek az emberek, hogy cselekedetükkel önmagukat leplezik le. Leplezetlenül, a napnál is világosabban kimondják, hogy ók nem hívei, — mondjuk ki nyíltan — ellenségei a népek barátságának, a békének. —VI— A Jászberényi Vasas Apriió vezetőségválasztó közgyűlése A Jászberényi Vasas Aprító SIC f. hó 24-én (vasárnap) délelőtt 10 órai kezdettel tartja vezetőségválasztó közgyűlését a kulturházban (Barátok temploma mellett); Az Ideiglenes vezetőség kéri a tagokat, valamint a még belépni szándékozó sportbarátokat, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg. Ugyanezen a napon délután 3 órai kezdettel a Vasas Aprító Labdarúgó csapata az Egri SC- vel játszik barátságos visszavágó mérkőzést. A találkozóra a Vasas Aprító városi sporttelepén délután 3 órakor kerül sor. Újabb magyar birkózó sikerek A magyar kötöttfogású birkózók második lengyelországi mérkőzésükön Budapest Válogatott néven 6:2 arányban győzték le Katowice csapatát. A malmöi nemzetközi versenyen Pólyák Ismét első lett súlycsoportjában. Tóth pedig ötödik helyen végzett. Munkalehetőség Az 5. sz. Mélyépítő Vállalat martfűi munkahelyére két épületasztalost keres. Ujszászon a Tüdőkórház két szakképzett ápolónőt alkalmaz. Szolnoki Járási Tanács Egészségügyi Osztálya egészségügyi őrt vesz fel. (apróhirdetések) AZONNAL beköltözhető családi ház sürgősen eladó. Szolnok, Hajdu u. 3. szám. « TAKARMANYREPA 70 q eladó 40 forintért. Szathmári, Szolnok, Nyíl u. 23.__________________________ 120-as ILLO-Tronax motorkerékpár új állapotban eladó. Szalai, Tiszaföldvár, Oszöllő, fő út 58. ELADÓ 1 db jó karban lévő báromtonnás Rába-Super teherautó Kisújszállás, Ady Tsz, Petőfi u. 22. Telefon: 86._______________________ KÉT és fél tonnás ;,Ford“ gyártmányú tehergépkocsi eladó. — Földmúvesszövetkezet, Tiszapüspöki._____________________ HÁZTARTÁSI alkalmazottnak elhelyezkednék Szolnokon. Cím a kiadóhivatalban. SZENTTAMASI Állami Gazdaság Kétpó, — gyakqrlott mélyhűtőkompresszor kezeléséhez értő vizsgázott tej mestert azonnali belépésre keresünk._______________ ÜZEMKÉPES motorkerékpár eladó. Karcag, Kígyó u. 13. 29 EVES földműves józanéletü legényember, ezúton keresem azt a 18—28 év közötti leány ismerettségét, aki háztartási műn* kában jártas — házasság céljá* ból. — Választ csak fényképes levelekre küldök. Leveleket a kiadóhivatalba „Csak szőkék1- jeligére kérek. 250-es PANNÓNIA kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Megtekinthető szombat és vasárnap.; Szolnok, Berzsenyi Dániel in 15, VIZSGÁZOTT bérelszámoló állást keres. Cím a szolnoki hirdetőben: TŰZIFA íűrészelését — géppel vállalok. Nagy Mihály, Szolnok, Abonyi út. Üj telep.______________ IDŐSEBB házaspárt lakásért eltartanék megegyezés szerint. Címet a szolnoki hirdetőben leadni. SZOLNOKON, vagy környékén gyakorlott perzsakészitőket — bedolgozókat keresünk. Jelentkezés levélben is Szolnok, Kossuth L. u. 12. fsz. 2; Dolgozó Parasztok Termelőszövetkezetek Figyelem ! Földművesszövctkczetünk változatlanul felvásárol mindenféle mezőgazdasági terméket, baromfi, tojás, és tejterméket, szálastakarmány, szalma, toll, nyersbőr stb. Értesítésre házhoz megyünk. Mindennemű értékesítést a vásárlási könyvbe tagjainknak bejegyezzük. Előnyös termelési szerződések kötését vállaljuk. TÜRÖKSZENT MIKLÓS és VIDÉKE KÖRZETI FÖLDMŰVESSZO VETKEZET MEGJELENT a parasztság kedvelt kalendáriuma: a Kincses KALENDÁRIUM kapható a postáskézbesítőknél, postahivatalokban és hírlapá msoknál. FIATALOK! Jelentkezzetek építőipari tanulónak I Jelentkezni lehet kőműves, ács cs festöipari szakmákra. Jelentkezési korhatár: 14 évtől 17 évig. Tanulási idő két év. Jelentkezhet minden fiatal, aki a 8 általános iskolát eredményesen elvégezte. Jelentkezni lehet máreius 16-ig. A tanulók védő- és munkaruhát, bakancsot, valamint a tanulmányi eredményeiktől függően ösztöndíjat kapnak, ösztöndíj az I. évben havonként 120-170 Ft-ig, ösztöndíj a II. évben havonként 179— 340 F-ig. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen a MŰM szolnoki 605. sz. Ipari Tanuló Intézete Igazgatóságánál. Szolnok, Petőfi u. 3. Valamint a Szolnok megyei és a megye területén lévő járási és városi tanács Munkaerőgazdálkodási Csoportjánál. r? MISKOLCI kétszobás összkomfortos lakásomat elcserélném szolnoki hasonlóért. Érdeklődni lehet: a szolnoki hirdetőben. TANULÓT kádár mesterségre felveszek. Nádas Károly, Szolnok, Törpe u. 13_____________ 100-as JAWA motorkerékpár eladó. Ujszász, Bajcsy Zs. u. 9. Gyárak, állami gazdaságok, tsz-ck! Gumicsizma javítás! Nem érdemes kiselejtezni a rossz gumicsizmákat, mert 75 Ft-ért kicseréljük vízmentes és egészségügyi szempontból teljesen megfelelő gumicsizmára. A rossz, hibás gumicsizmákat kérjük rímünkre vasúton (Budapest, Nyugatipályaudvar) elküldeni. 30 napon belül szállítunk helyette javított (regenerált) gumicsizmát! Rossz csizmát rendelés nélkül is átveszünk (magas áron) a MÉH-en keresztül. Továbbá szállítunk még 120 Ft-ért — új talp, sarok és bélelt — elsőrangú minőségű csizmákat. A selejtet javára írjuk. FŐVÁROSI XIV. KÉZMŰIPARI VALLALAT MŰANYAG RÉSZLÉGÉ BUDAPEST XIV. Hungária krt. lss. s*. Telefon: 498—836 A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei elnöksége és a Megyei Tanács lapja Felelős kiadó: Kálmán István Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok Felelős vezető: Mészáros Sándor RÁDIÓMŰSOR 1957. február 25-tö! március 3-ig: Állandó mfisorszámok: Kossutb-rádió: 4.30: Hírek. — 4.35—8.00-ig: Reggeli zenés műsor. — Közben 6.00: Falurádió. — 6.30: Egészségügyi tanácsadó. — 7.00: Hírek. Színházak és mozik műsora. Időjárásjclentés. — 7.45: Naptár. — 8.00: Műsorismertetés. — 10.00: Hírek, időjárásjelentés. — 12.00: Déli barangszó. Hírek. Idöjárásjelentés. — 13.00: Falurádió. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. Műsorismertetés. — 15.00: Hírek. Közlemények. Időjárásjelentés. —17.00: Hírek. Időjárásjelentés — 19.15: Jóéjszakát, gyerekek! •— 19.30: Napról napra,. * Riportok* tudósítások. — 20.00: Hírek. Idöjárásjclenlés. — 22.00: Hírek. Sport. Időjárásjclentés. — 0.10: Himnusz. Utána: Műsorzárás. A Pctófi-rádió: 8.00-14.00- Ig azonos a Kossuth-rádió műsorával. — 14.00: Műsorkezdés. — 22.00: Műsorzárás. Hétfő, február 25. KOSSUTH RADIO: 8.03: Zenekari hangverseny. — 9.00: Emil és a detektívek* 9.20: Óvodások műsora. — 9.40: Népi zene. — 10.10: Tánczene. — 11.00: Fehér virág: Elbeszélés. — 11.30: Kórusok; — 12.15: Könnyű zene. — 13.20: Operarészletek. — 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.30: Hanglemezek. — 15.10: Verbunkosok. — 16.00: Rádióegyetem. 16.20: Fischer Annie zongorázik. — 17.10: Sporthlradó. — 17.25: Balassa P. Tamás zongorázik. — 18.00: Riportműsor. 18.15: Operettest. — 20.10: Versek. — 20.20: Népdalhangverseny. 20.55:, Madách Imre verseiből. — 21.10: Doris Day énekel. — 22.10: Mi újság a nagyvilágban? — 22.25: Szimíónikus zene. — 23.35: Könynyű zene. PETŐFI RADIO: 14.00: Verdl-dalok. — 14.15: Ifjúsági műsor. — 14.55: Marenzio madrigálok, — 15.10: Elbeszélő költemény. ■— 16.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.40: Verses-zenés műsor. — 18.10: Cid. Comeille tragédiája. — 19.56: Szvit fúvósötösre. — 20.10: Ismeretterjesztő előadás. — 20.25: Operaáriák. — 21.00: Népdalok. Kedd, február 26. KOSSUTH RADIO: 8.08: Népi muzsika. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.20: Az Ifjúsági Rádió műsora. 9.50: A tücsök meg a hangya. 10.15: Vidám melódiák. — 11.15: Az új leány. Elbeszélés. — 11.30: Fülep Tamás zongorázik. — 12.15: Tánczene. — 13.20: Nótacsokor. 14.15: Operarészletek. — 15.10: Ifjúsági műsor. — 15.30: Iskolások mikrofonja, — 15.50: Garino harmonlkázik. — 16.00: Nők negyedórája. — 16.15: Hangverseny. — 17.10: Tánczene. —17.30: Ifjúsági őrjárat. — 18.00: Riportműsor. 18 15: ..Csupanóta, farsangolás.“ 18 45: Mi újság a nagyvilágban? 19.00: Kórusok. — 20.10: Versek. 20.15: Kék róka. — 21.45: Zenés műsor. — 22.15: Hangverseny. PETŐFI RADIO: 14.00: Zenekari hangverseny. — 15.10: Ajándékhangverseny. 16.13: Rádióegyetem. — 17.00: Operarészletek. 18.00: Népszerű hangverseny. — 19.23: Egészségügyi tanácsadó. — 19.28: Bach-müvek. — 20.15: Ismereterjesztő előadás. — 20.30: Tánczene. — 21.30: Operetti'észletek. Szerda, február 27. KOSSUTH RADIO: 8.08: Operettrészletek. — 9.00; Emil és a detektvek. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.15: Kamarazene. — 11.00: Borús Bölény váltságdíja. — 11.30: Fúvószene. — 12.15: Magyar nóták — 13.20: Kőnnvű zene. — 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.30: Szimfonikus táncok. 15.10: Operettrészletek. — 16.30: Népi zene. — 17.10: Schubert: C-dur vonósötös, — 18.00: Riportműsor. 18.10: Tánozene. — 17.30: Ifjúsági őrjánagyvllágban? — 19.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 20.10: Versek. — 20.15: Gershwin: Porgy and Bess. Opera három felvonásban. — 22.55: Művészlcmezek. PETŐFI RADIO: 14.00: Filmdalok. — 14.15: Ifjúsági műsor. — 14.45: Amerikai népdalok. — 15 05: Népi muzsika. — 16.00: De Curtis: dalok. 16.20: Ifjúsági műsor. — 17.00: Olasz operákból. — 18.00: Versek. — 19.06: Zenei műsor. — 20 00: Fúvószene. — 20.10: Sporthíradó. — 20.25: Tánczene. — 21.00: Részletek: Zeng az erdő című daljátékból. — 21.30: Népi zene. Csütörtök, február 28. KOSSUTH RADIO: 8.08: Könnyű zene. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.30: orosz lakodalmas. — 9.40: Hangszerszólók. — 10.15: Környel Elek előadása. — 11.00: Könyvismertetés. — 11.30: A Magyar Rádió gyermekkara énekel. — 12.15: Könnyű zene. — 13.20: Népi zene. — 14.15: Operarészletek. — 15.10: Az élő világ csodái. — 15.30: A Gyermekrádió műsora. — 15.50: Népdalszvit. — 16.00: Ismeretterjesztő előadás. — 16.20: Kamarazene. — 17.10: Operettek. — 18.00: Az Ifjúság fóruma. — 18.15: Pásztor-nóták. — 18.45: Mi újság a nagyvilágban? — 19 00: Könnyű zene. — 20.10: Versek. — 20.20: Bosszú. Rádiódráma. — 21.52: Hanglemezek. — 22.15: Szimfonikus zene. — 23.05: Tánczene. PETŐFI RADIO: 14.00: Hangverseny. 15.30: Irodalmi érdekességek Erdélyből. — 16.00: Operettrészletek. — 17.00: A Gyermekrádió műsora. 18.00: A Pro Arte Antiqua-együttes játszik. — 18.15: Nők negyedórája. — 13.30: Zenei műsor. — 19.00: Múzsák -a zenetörténetből. 20.00: Kováts Barna gitározik. — 20.10: Sporthiradó. — 20.25: Tánczene. — 21.00: Ismeretterjesztő előadás. — 21.20: Operarészlctek. Péntek, március 1. KOSSUTH RADIO: 8.08: Hangverseny. — 9.00: Emil és a detektívek. — 9.20: Énektanítás az óvodában. — 9.30: Könynyű dalok. — 10.15: Népdalok. — 11.00: Csehru kapitány. — 11.30: Kamarazene. U.15: Tánezene. — 13.20: Fúvószene. — 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.30: Operettdalok. — 15.10: Népek dalai. IC.00: Versek. — 16.20: Bachművek. — 17.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: A munkástanácsok életéből. — 13.20: Karmesterekről. — 18.55: Ml újság a nagyvilágban? — 19.10: Hanglemezek. — 20.10: Versek. — 20.15:. Hangverseny. — 22.20: Tánczene. — 23.00: Wagner-művek. PETŐFI RADIO: 14.00: Olasz muzsika. — 14.13: Basa. Egy kutyacsalád története. — 14.35: A Gyermekrádió műsora. — 14.55: Opera részletek. 16.20: Ismeretterjesztő előadás. — 16.40: Népi zene. — 17.10: Baráth Endre regényrészlete. — 17.40: Hangverseny. — 19.00: Hanglemezek. — 20.10: Sporthíradó. — 20.23: Tánczene. — 21.00: Népdalcsokor. Szombat, március 2. KOSSUTH RADIO: 8.08: Operettrészletek. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 10.15: Zenekari hangverseny. — 11. C0: Néprajzi műsor. — 11.40: Fúvószene. — 12.15: Kamarakórusok.— 13.00: Fiatalok világhíradója. — 14.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.15: Az opera mindenkié. — 16.00: Könyvismertetés. — 16.20: Zenés hétvége. — 17.10: Sándor Kálmán szatíráiból. — 17.30: Kamarazene. — 18.00: Riportműsor. — 18.10: ld. Magyari Imre lemezeiből. — 13.45: Mi újság a nagyvilágban? — 19.00: A jazz mesterei. — 20.10: Versek. — 20.20: Vidám Irodalmi műsor. — 22.10: Sporthhadó. — 22.25: Tánc éjfélig-PETŐFI RADIO: 14.00: Zenekari hangverseny. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.00: Kemény Egon dalai. — 16.20: Gyermeknevelés. — 16.40: Iskolai kórusok. — 17.00: Zenés hétvége. — 18.30: Chopin: h-moll szonáta. — 19.20: A bécsi Opera történetéből. — 20.20: Magyar nóták. — 21.00: Greanga meséiből. — 21.20: Mozart-müvek, Vasárnap, máreius 3. KOSSUTH RADIO: 8.00: Hírek. — 8.10: Könyvespolc. — 8.15: Hegedümuzsika. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Uj Zenei Újság. —.10.00: Vasárnapi versek. — 10.10: Ifjúsági műsor. — 11.00: Emlékek az olimpiáról. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Hangos Naptár. — 13.30: Operettrészletck. — 14 15: Zenekari hangverseny. — 15.35: Hét nap a külpolitikában. — 15.50: Könnyű zene. — 16.10: Arany János emlékmíísor. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.CO: A vasárnap sportja. — 19.20: Tánczene. — 20.20: Közvetítés a kaposvári Csiky Gergely Színházból: A szent láng. — 23.08: Zenekari hangverseny. PETŐFI RADIO: 8.00: Könnyű dalok. — 8.30: Vallásos félóra a stúdióból. — 9.00: Orgonamuzsika. — 9.30: Tücsökposta. — 10.10: Népdalok. — 11.00: Kamarahangverseny. 12.30: A kés. Elbeszélés. — 13.00: Művészlemezek. — 14.00: Juliska. Mesejáték. — 14 40: Oratóriumrészletek. — 15.00: Tánczene. — 16.00: Operahangverseny. — 17.00: Szórakoztató muzsika. — 17 40: Smetana: g-moll. — 18.15: Rácz Béla és zenekara játszik. — 18.40: Molnár Ferenc levele a honvágyról. — 19.00: Szórakoztató zene, — 19.40: Népi táncok. 20.40: Tánzene. — 21.30: Hilda Gucden énekel. A magyar rádió a músorváltoztatás jogát fennlaríja.