A Nép Lapja, Tiszavidék, 1956. november

1956-11-01 A Nép Lapja

MM. november 1, edüórtók. Mazdának rendületlenül légy híve, oh magyar !" 4ra. 50 fíUér A NÉP LAPJA Á SZOLNOK MEGYEI FORRADALMI MUNKÁSTANÁCS LAPU II TELJES SZABADSÁGÉRT... ' VIGYÁZÓ SZEMMEL Á PESTI UTCÁM MA EPPEN egy hete, annak, hogy Petőfi, majd Bem szobra előtt é> a Kossuth téren háromszor tette le az esküt Budapest népe, s utána az egész ország: „A magyarok iste­nére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. Mennyire nem ismerték nemze­tünket a nyakunkra ült zsarnokok! Azt hitték, hogy réhány puskago- .yó és halott után megtagadja es­küjét a nemzet. Nem, nem, nem, Petőfi ifjúsága, a Zrínyiek, Dózsák, Rákócziak, Bethlen Gáborok Kos- suthok szabadságharcokban meg- edzett nemzete nem volt és nem lesz esküszegő soha! Az új mártírok kiöntött vérére esküszünk: Soha! Soha! Soha! * Á rádió éppen az imént közvetí­tette Nagy Imre miniszterelnök és a pártvezetők (!) nyilatkozatait. Va­jon a régi pártok megelev éned őse egyszerűen csak azt jelenti-e, hogy előkerülnék a régi, talán féltve őr­zött tagsági könyvek, a mellekre kitűzzük a pártjeArényeket, megin­dul a pártok szóíMézeti kereteinek kiépítése, régi és új nevek tűnnek fel a politikai életben, új progra­mok születnek? Ezt is jelenti, de céltalan és hiábavaló lett volna annyi igaz magyar ifjú hős véré­nek kiomlása, ha csak ennyit ered­ményezne. A pártok újbóli megjelenése köz­életünkben » szólásszabadság, a sajtószabadság, a lelklismeret-sza- badság: elidegeníthetetlen emberi jogaink győzelmét jelenti! Most kezdenek megérni forradal­munk gyümölcsei! A nemzet ki­vívta tehát jogainak egyréezét. De csak egyrészét! A rádió arról is beszámolt, hogy e statáriumot nem Nagy Imre hir­dette ka. Az események ismerői, jól tudtuk ezt. Az is nyilvánvaló volt, hogy a szovjet csapatokat az élői», a nemzetgyilkos kormány, vagy an­nak vezetője hívta be emberi és nemzeti jogainknak vérbe fojtásá­ra. Ezt vártuk: e ténynek hivatalos kimondását. Végre megtörtént és tisztázódott Nagy Imre szerepe. E megnyugtató bejelentést azon­ban nem vehetjük egyszerűen tu­domásul Fel kell ütnünk a forra­dalom által megtépázott Alkot­mány lapjait. Nagyon jól tudjuk, hogy holt betű volt az a nemzet számára meghirdetése napjától. Ah­hoz immár hozzászoktunk — íog- vicsorítva bár — hogy az abban biztosított szerény szabadságjogo­kat lépten-nyoman lábbal tiporják, de a nemzet legjobb fiainak ifjú­ságunknak tömeges legyilkolására idegen fegyveres erőket hívni az országba már több. mint alkot- mányszegés. Ez hazaárulás! Hisz- szük, hogy e szörnyű bűnökért füg­getlen bíróságunk nyilvánosan von­ja felelősségre az árulókat! AZ EMBERISÉG sorsáért aggó­dó szív megretten, a tiszta ész el­borul arra a gondolatra, hogy a ve­szedelmes kaland majdnem lángba borította a világot. Micsoda aljas fondorlat kellett ahhoz, hogy sze­mélyes hatalmuk védelmében meg­rontsa nemzetünk jószomszédi vi­szonyát egy világhatalommal! Hisz- szük, hogy a most meginduló tár­gyalások során győzedelmeskedik a józan belátás a varsói szerződés, és az Egyesült Nemzetek Alapokmá­nyának tételes előírásai széliemé­ben. Mert erről van szó most a nemzeti forradalom harmadik sza­kaszában: nemzeti függetlensé­günkről. Forradalmunk első szaka­sza békés eszközökkel akarta meg­oldani belső nemzeti problémáinkat. A rádió előtt leadott sortűzzel e forradalom második: fegyveres sza­kaszába lépett, melynek kezdetén a harc csupán az AVH gyilkos tag­jai ellen folyt. A nemzetárulók kényszerítették a nemzetet önvé­delmi harcra külső hatalom fegy­veres erőivel szemben. HINNI SZERETNEM, hogy mire e sorok az olvasó kezébe kerülnek, az idegen csapatok kivonása érde­kében megindult tárgyalások ered­ményéről is tájékoztatást kap a nemzet. Emélkül a felkorbácsolt ke­délyek nem nyugszanak meg, a« országban nem áll helyre a rend, a szivekbe nem költözik nyugalom. Ezután már a higgadt ész barri- kádjain is folyik a harc. Forradal­munk e harmadik szakaszában van szükségünk a legnagyobb önmér­sékletre, a legnagyobb egységre. — Legfontosabb nemzeti jogunkról van szó: a függetlenségről Ez a kapuja annak a végtelenbe nyúló útnak, mely a teljes szabadsághoz vezet. 1956. október 23-án erre Is meg- eskfidött a nemzet! F. L. Marvarország semlegessége mellett foglalt állást a Győrött megalakult dunántúli nemzeti tanács A Dunántúl nemzeti tanácsai­nak küldöttei mintegy négyszázan, kedden este éjfélig folytatták ta­nácskozásaikat Győrött Szigethy Attila, a győri nemzeti tanács el­nöke, óva intette a küldötteket min­den olyan lépéstől, amellyel veszé­lyeztetnék a forradalom vívmá­nyait Megbélyegezte az ellenkor­mány alakítására és az immár in­dokolatlan fegyveres harc folytatá­sára vonatkozó elgondolásokat A gyűlés során a küldöttek több­sége kitartott amellett, hogy foly­tatni kell a sztrájkot, amíg a kor­mány nem teljesíti <1 követeléseket Végiilis Győr székhellyel megalakí­tották a dunántúli nemzeti taná­csot. Elhatározta a dunántúli nemzeti tanács, hogy követeléseiről 24 órán belül tárgyalásokat kezd a kor­mánnyal, bizonyságot kíván sze­rezni és biztosítékot kapni a kor­mány Ígéreteinek valóravái fásáról, elsősorban a szovjet haderőinek az Ország területéről való kivonásáról és annak időpontjáról A főbb kö­vetelésük a következők: 1. A kormány a szovjet csapattok kivonulása után de legkésőb" 1957. január végéig írja ki az általános titkos választást, több párt részvé­telével. 2. A kormány a helyi Illetékes nemzeti tanácsok jóváhagyásával hozza létre a helyi karhatalmi szer­veket. 3. Az új országgyűlés összehívá­sáig a honvédség és egyéb fegyveres testületek 'zredes is ennél maga­sabb rangfokozatú tisztjeit, a meg­alakítandó országos nemzeti tanács jóváhagyásával nevezzék ki. 4. Biztosítani kell a szabadság- harcosok részvételét a kormányban. NEM NÉZHET szét az ember ökölbeszomló kéz, sajgó szív nél­kül a város budai részén sem. A Széna-tér rommá lőtt házat, a vil­lamossínre tolatott, barrikádnak használt vasúti kocsik, törmeléke, a pázsit tankmarcangolta foltja mind-mind fokozza a megvetést azok iránt, akik pozíciójukat félt­ve, kiváltságos helyzetüket védve, pusztulásba kergették ezt a mind- a- 'nyiónknak oly drága várost. A falakon megújhodó nemzeti létünket köszöntő zászlók, az el­esetteket búcsúztató fekete lobo­gók. A Ganz-gyár falánál a mun­kásőrség tagjai védik a munkát adó, az életet jelentő üzemet, mely­nek vezetésében most már ők. is te­vékenyen résztvehetnek. A vár alatt, a Dunaparton már békés a hangulat. Az egyik férfi kiscicát visz, féltve simogatja. Odébb, a Kossuth-hid lábánál örö­kös reménnyel (és állandó balsze­rencsével) horgászok igyekeznek zsákmányra szert tenni. A pesti oldal azonban hűvös, kedvet lohasztó látvánnyal fogad. Barátságos f.énylő tűzzel süt a nap. mégis úgy érzi az ember, hogy fá­zik, borzong a lelke. A parlament művészi, szemet-lelket gyönyörköd­tető árkádjai alól szovjet tankok csöve sötétük. Micsoda idők! A magyar parlamentet idegen kato­nák védik a magyarok elleni A karva-akaratlanul az a gondo­lat vetődik fel bennem, hogy nem lesz, nem lehet teljes nyugalom míg ezek a tankok a fővárosban dübörögnek. Nem lehet igaz, hogy a rendet, a nyugalmat biztosítják, hiszen puszta látásukra nyugtalan­ság keríti hatalmába az emberi szíveket, végsőkig fokozza a nem­zet függetlenségéért küzdők harcát, fanatikussá teszi őket. Számtalan szomorú esemény bizonyítja ezt. íme egy: Amikor a szovjet tanítok meg­szállták a Kossuth-tér környékét, a földalatti vasút építésének idejéből ittmaradt bódéba befészkelte ma­gát három fiatal. Gyerekszámba mentek még, mégis egyszerű pus­kával szembaszálltak a harckocsik tüze vei, s helytálltak férfihez méltóan. Az utcán lépten-nyomon követe­tik a szovjet csapatok kivonulását. Erről beszélnek az összeverődő kis csoportok, erre hívnak fel minden­kit a falragaszok, ezért száll síkra minden újság. S nem is tehet más-* képpen. Lehetetlen tiszta hittel bízni a demokratizmus teljes ki­bontakozásában, nyugodtan hajtani álomra a fejet, míg nincs meg min­den biztosíték arra, hogy a napok­ban megindult egészséges folyama­tot semmi erő nem torlaszolja el Valószínűleg a legfőbb biztosíték, a szovjet csapatok kivonása hiá­nyában szólnak még egyes kerüle­tekben a fegyverek. Ezért kénysze­rülnek a gyermekeiknek kenyerei kereső asszonyok arra, hogy életü­ket kockáztatva, űzött vadként fussanak a golyók által pásztázott útkereszteződéseken át Pedig elég volt már a vérontásból. Gyászos terhével nagyon sok hullaszállító kocsi közeledik igy is. S a szovjet csapatok kivonásá­nak ma, október 30-án délben még semmi jele a város keleti részén, Tankok tömege áll a Népliget sze­relmesektől kedvelt sétányain, az Üllői-útón, Kispest határában, a Ferihegyi repülőtér szélén. LEHANGOLÓ, reménytfosztó vol­na hát minden? Nem! Minden bo­rús^ kép, fel-fel lobbanó visszahúzó erő ellenére minden okunk meg van a bizalomra, céljaink melletti további helytállásra. A Ferihegyi repülőtérre egymásután ereszked­nek le Svájc, Csehszlovákia és a többi ország repülőgépet. Hozzák a vérplazmát, az élelmiszert, s min­denekelőtt a világ népeinek ro- konszenvét, őszinte együttérzését. A műúton autók húznák a város felé. Élelmiszer rakományuk min­dennél szebben bizonyítja, hogy a vidék egyetért a főváráé népével Jóleső érzés azt látni, hogy a ka­ravánok között a szolnokiak kocsi­sora a leghosszabb. Bpest, 1956, ofct 30. SIMON BÉLA FEREMCZ LAJOSt RAJTA MAGYAR! Se sem olyas — se sem Ilyen, ki mondaná meg. hogy milyen? — de szép less és igazabb: » réginél nugyarabr. Hej, barátom pedig Itt magyarmód lész emberibb! vagy végre során. Ide-oda mutogatnak, W keletnek, ki nyugatnak. Elég volt a majmolásböl dajka-emlőn a szopásból! Rajta, magyar, szaporán, Rajzolta: Chiovini Ferenc, linóleumba metszette: Gács Mihály

Next

/
Oldalképek
Tartalom