Szolnok Megyei Néplap, 1956. október (8. évfolyam, 230-251. szám), A Nép Lapja
1956-10-04 / 232. szám
2 j-'OLNUh >: is. v l> MT LAT 1956. október 4. A Hazafias Népfront munkájából Népszerűsítjük, felelevenítjük a régi hagyományokat Az alábbiakban Bognár Gyula clvlárs, a Hazafias Népfront jászberényi járási titkárának a Szolnok megyei pártbizottság legutóbbi ülésén elhangzott felszólalását ismertetjük. Néhány gyakorlati kérdést mondok el a Népfront mozgalommal kapcsolatban. Az egyesítés után a jászberényi járásban is megkezdtük a munkát. Kisebb szervezeti hibák előfordultak ugyan és az asszonyokkal is volt egy kis baj, mert azt gondolták, hogy most már nem lesz olyan szerepük a Hazafias Népfront bizottságon belül lhint az MNDSZ-bcn volt. Jánoshidám például azt mondták az aszszonyok: „Mi már „kimúltunk’*, az emberek fognak átvenni mindent’*; vissza is húzódtak a munkától és emiatt keveset választottunk belőlük a vezetőségekbe. Ezt ma már kijavítottuk és a községek a szervezeti kérdésben — egy-két község kivételével — rendbejöttek. A Népfront munkájába a volt parasztpárti tagokat is bevontuk. Pusztamonostoron a kisgazdapárt volt titkára lett az új népfront-elnök, aki' ben bízik a község lakossága. Egyes helyeken a népfrontot semmibe vették, semminek nézték J aszfenyszanin Szerencsés József dolgozó paraszt joggal panaszolta el, hogy három tanácstag is változott, de a népfrontot senki nem kérdezte meg. Jászárokszálláson változott a helyzet, ott is három tanácstagot újra kellett választani, de ot)t már a népfront véleményének kikérése alapján döntöttek. Az asszonyok is megértették, hogy a népfronton belül még nagyobb leT hetöségük van a munkára, mint az MNDSZ-ben volt. Alattyánban a népfront nőtanácsa igen jó akcióprogramot készített, ebben sok érdekes kérdést vetettek fel, többek között azt, hogy nemcsak Alattyánban, hanem másutt is a csecsemők táplálásával baj van, megkérdezik a nénémasszonyt, a komámaszszonyt, csak éppen az orvosra nem hallgatnak. Alattyánban az asszonyok feladatul kapták, szervezzenek előadásokat és széleskörű propagandát fejtsenek ki, hogy az orvosok utasításai szerint táplálják gyermeküket. A népfront bizottságok két-három ízben nagyobb akciót hajtottak végre. A járási kiállításra nagy tömeget sikerült mozgósítani. A járás 10 községéből 8 helyen volt munkás-paraszt találkozó, melyek mindenütt jól sikerülitek. Orvosi ankétot is szerveztünk & itt feladattal bízták meg a nőtanácsot. Tartottunk néhány népfront-beszámolót, fogadónapot is. Meg kell említeni azt is, hogy a járási pártbizottsággal egyetértésben most van részletes kidolgozás alatt a második Jász-Kultúr Hónap munkaterve. melyet már egyszer megvitattunk. ' Ez véleményem szerint azért is érdekes lesz, mert 1954-ben, éppen a népfront mozgalom kibontakozása idején rendeztük meg az első Jász-Kultúr Hónapot. Népszerűsíteni akarjuk a régi hagyományokat A jász emberről a 70-es években állapította meg egyik kalendárium, hogy „miiként a jász pásztor nyáron is ragaszkodik remekbe készült bundájához, úgy ragaszkodik az őseitől örökölt szokásaihoz is”. Az eltelt 80 esztendő nem sokat koptatott ezen. Ezeket a szokásokat kell nekünk is tartalommal megtölteni. Például a jászkun kapitányok vezetésével időnként összeültek a jászok 6 megtanácskoztái-e a legfontosabb teendőket. Igen sok állattenyésztési probléma volt abban az időben, hogy hol béreljenek legelőt, stb. Szerették a Jászságban alaposan megtárgyalni a közügyeket. Az állattenyésztési hónap idején éppen erre a szokásra emlékeztettünk. amikor megvitattuk az állattenyésztési problémákat. Meet ismét erre építünk, amikor a második Jász-Kultúr Hónapot akarjuk megrendezni. Talán fel tudjuk mérni azt is, hogy két év alatt mennyit haladtunk előre. A Jász- Kultúr Hónapnak a mezőgazdasági része igen jelentős lesz, hiszen mezőgazdasági részen vagyunk, főleg szarvasmarha tenyésztők. A szarvasmarha tenyésztésnek Jászboldogházán és környékén történelmi gyökerei vannak. Ezeket akarjuk továbbfejleszteni. Szeretném megemlíteni, hogy van egy nagy problémánk is: az olvasóköröknek és a gazdaköröknek a problémája. Ezzel is sokat foglalkozunk a Pártbizottsággal együtt. — Nagy örömmel hallottuk most, hogy minden valószínűség szerint a népfront kezébe kerülnek az olvasóké rök és a gazdakörök. Ez igen helyes lesz, a népfront munkáját jelentősen fel fogja lendíteni. Egyik legfontosabb feladatunk, hogy mai tartalommal tudjuk megtölteni a munkájukat. Helyes például az, hogy a Szabad Föld újságban sorozatosan kezdenek kiadni műveket: Móricz Zsigmond ..Pi11angó”-ját, valamint több anekdota-kincset. Az olvasókörökben Szabad Föld olvasó órákat, estéket, délutánokat kellene rendezni, ahol ezeket a megjelent műveket ismertetnék. Azt gondoljuk, hogy igen jó szolgálatot tenne a könyvtárosoknak, a kultúrigazgatóknak, ha kapnának kezükbe egy vezérfonalat, hogy az egyes műveket hogyan ismertessék színesen, hogyan kössék le a hallgatók figyelmét. Gondolkoztunk már azon is, hogy a rádiót is be lehetne vonni ebbe a munkába, hiszen a dolgozó parasztság már mindenütt hallgatja. Nemrégen hangzott el egy rádióriporter részéről, hogy a rádiót a nagy nyári munka idején a paraszt ember nem hallgatja. Ennek az ellenkezőjéről győződtünk meg. mert ha valami történik, valami új van, tudnak róla, hallgatják a rádiót. Hallgatják a rádiónak egyik szép műsorát, a Kincses Kalendáriumot is. Ennek a hallgatását a gazdakörben is meg lehetne szervezni, s ezzel együtt egy 10—15 perces felolvasást is lehetne tartani. A szervezeti kérdésekben még feltétlenül van javítani valónk. A lakosságnak a legszélesebb rétegét kell bevonni minden községben a népfront mozgalomba, hogy az eredmények még nagyobbak legyenek. A Francia Kommunista Párt nemzetgyűlés; képviselőcsoportjának határozati javaslatai A PÁRTROVAT POSTÁJÁBÓL Ami a propagandista leleményességétől, képzettségétől függ Párizs (MTI). A Francia Kommunista Párt Nemzetgyűlési Képviselőcsoportja a nemzetgyűlés megnyitása alkalmából több határozati javaslatot terjesztett be közöttük két általános jelentőségűt. Az egyik a bérek felemelésére vonatkozik s felhívja a kormányt, hogy száznegyvenegy frankban állapítsa meg a minimális órabért és hivassa össze a kollektív szerződések legfelsőbb bizottságát. A Francia Kommunista Párt Nemzetgyűlési Képviselőcsoportjának több tagja ezenkívül a párt megbízásából határozati javaslatban szólította fel a kormányt, kezdjen azonnal tárgyalásokat az algériaiak hivatott megbízottaival, valamint az algériai kérdés tárgyalások utján való megoldására. (MTI). Az olasz miniszterelnök és Líbia miniszterelnöke egyezményt irt alá Róma (MTI). Antonio Segni — olasz miniszterelnök és Musztaía Ben Halim Libia miniszterelnöke kedd este aláírta Rómában az olasz —líbiai egyezményt, amely véglegesen szabályozza a szuverénitás utódlásából folyó kérdéseket a két állam között — jelenti az AFP. Az egyezményt kereskedelmi és barátsági szerződés követi majd. — (MTI). Newsweek szerint az Egyesült államok Nasszer megbuktatására készül New York (MTI). Mint az AP közli, a Newsweek című amerikai folyóirat keddi száma szerint az Egyesült Államok arra a „szilárd elhatározásra” jutott, hogy Nasszer egyiptomi elnöknek „mennie kell”, tekintet nélkül arra, hogy végződik a szuezi ügy. A folyóirat rámutat, hogy ez csupán idő kérdése, miután Franciaország és Nagy-Britannia felkérte az Egyesült Államokat, hogy „a srófot most még ne kezdje megszorítani Nasszer körül“ és az Egyesült Államok is szívesebben „megvárja, amíg valamiféle megoldás jön létre a szuezi kérdésben”: A Newsweek szerint főként gazdasági fegyvereket készülnek alkalmazni Egyiptom ellen, például: „a külügyminisztérium nem kéri többé a kongresszust az egyiptomi gyapotkvóta megállapítására; a segélyt megvonják Egyiptomtól; ezenkívül teljesítik Izrael fegyverszállítási kérését”; A Jugoszláv Vasutas Szakszervezet küldöttsége részt vesz a Magyar Vasutasok Szakszervezetének kongresszusán Belgrád (MTI); A Jugoszláv Vasutas Szakszervezet Vezetősége legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy küldöttséggel képviselteti magát a Magyar Vasutasok Szakszervezetének ez év október húszadikán és huszonegyedikén Budapesten megtartandó kongresszusán) (MTI). KÜLFÖLDI HÍREK léi hasonló a helyzet, megint csak a propagandista feladata, hogy meg értesse a vasutas vagy más foglalkozású hallgatósággal a mezőgazdaság szocialista átszervezésének jelentőségét, annak hatását az egész népgazdaságra, a nehéz- és könnyű ipar fejlődésére stb. Hiszen a vasutas dolgozóknak is látniotk kell, hogy a bel- és külkereskedelemre, a forgalomra, az életszínvonal helyzetére is kihat a mezőgazdaság Szervesen összefüggenek ezek egymással és nem mondhatja egyetlen hallgató, de egyetlen álam,polgár sem, hogy a népgazdaságnak bármelyik ága, fejlesztése, növekedése érdektelen a számára. Véleményem szerint, ha minden párttag, minden dolgozó ember felismeri az oktatás jelentőségét megérti annak szükségszerűségét, sokkal kevesebb hibával, nagyobb lendülettel tudjuk az előttünk álló feladatokat megoldani. Polyik János tsz-tag, Tiszaderzs, Szabadság Tsz, po), gazd. iskolai hallgató » mán kedves volt nekem. Kedves volt, ha komoly, nagy hajót vitt sima hátán, ha kis ficánkoló vitorlást ringatott támcoló hullámain, s kedves volt akkor is, amikor haragos zöld színben tajtékzott. Egyformán kedves volt mindig, és mindig más. Égszínkék, lila. szürke, haragoszöld, vagy aranyos, s ki tudná azt megnevezni, hány színben pompázott még! De a két hét hamar letelt, s Balatonalmádi, Füred, Tihany, Révfülöp, Badacsonytomaj és Keszthely megcsodálása után hazarobogott velünk a vonat. Az augusztust is hasznosan töltöttem. Dolgoztam, s kerestem 500 forintot. Egy szép karórát vettem magamnak. Közben egy kis fiút is tanítottam a pótvizsgára. Elsejétől ismét iskolába járunk. Most folynak a DISZ vezetőségi választások. Eddig még jó előmenetelt tanúsított osztályunk, reméljük. jobb tanulmányi eredményt Tokió (MTI). A japán kormány kedden rendkívüli minisztertanácsot tartott, amelyen egyhangúlag jóváhagyta, hogy Hatojama miniszterelnök Moszkvába utazzék a szovjet—japán béketárgyalásokra • jelenti az AP. A rendkívüli minisztertanács után a kormány szóvivője közöltéi hogy Hatojama október 8-án utazik el Japánból és október 11-én érkezik Moszkvába s még ezen a napon átveszi a japán küldöttség vezetését; Kairó (MTI). A kairói rádió szerint Egyiptom ajánlatokat kér a Szuezi-csatorna kiszélesítésére; 20 millió fontot utaltak ki erre a célra. Mint a kairól rádió közli, bizonyos nagy külföldi vállalatok lógják végezni a munkálatokat; Párizs (MTI). A Francia Köztársasági Tanács kedd délutáni ülésén 278 szavazatból 230-cal Gaston Monnerville-t immár tizennegyedszer elnökké választották. J. Berlioz kommunista szenátor 15 szavazatot kapott. Damaszkusz (MTI). Szíria, Libanon, Jordánia és Egyiptom elhatározta, hogy felkéri a Biztonsági Tanácsot, rendeljen el gazdasági szankciókat Izrael ellen „Jordániával szemben legutóbb elkövetett agressziója” miatt. Mint az AP közli, a négy arab ország közös panaszában felkéri Biztonsági Tanácsot, hogy járjon el az ENSZ alapokmányának 41. cikkelye érteimében, mert Izrael „ismételten megsértette az arab—izraeli fegyverszünetet”. Belgrád (MTI). A jugoszláv parlamenti küldöttség, amely hét napot a Német Szövetségi Köztársaságban töltött, kedden délután repülőgépen visszatért Belgrádiba. Belgrád (MTI). A belgrádi rádió newyorki tudósítója jelenti, hogy Kocsa Popovics jugoszláv külügyi államtitkár kedden felkereste Dag Hammarskjöld ENSZ-fótitkárt és megbeszélést folytatott vele a szuezi problémáról. lizezer fiala! hategész-öltízed millió lórin! éntékö munkája Május 3 óta tízezer fiatal fordult meg a Mohács-sziget újjáépítését szolgáló DISZ-táborokban: Egy hónappal ezelőtt elvállalták az újjáépítésben legjobban elmaradt Homorúd község teljes felépítését és azóta minden anyagot a helyszínre szállítottak. Jelentősen megnőtt az újjáépülő házak száma is: egy hónappal ezelőtt még százötven volt, ma már csak tíz olyan ház van, amelynek építéséhez még nem láttak hozzá. Az a cél, hogy november 7-ig minden újjáépítésre és helyreállításra váró ház elkészüljön. A helyreállítási bizottság Homorúd község nevét Ifjúság-falvára változtatja, ezzel állítva maradandó emléket a fiatalok hősi erőfeszítései nek. Má táborokban — Uj-Mohácson, Sárháton, Dunafalván — is szorgalmasan dolgoznak a DISZ-fiatalok, hogy tovább növeljék azt a hategész öttized millió forint értéket, ami eddigi munkájuk eredménye. (MTI); BELFÖLDI HÍREK — A TIZENHÁROM ARADI VÉRTANÚ kivégzésének 107-ik évfordulója előestéjén, folyó hó 5-én este 8 órakor a Hazafias Népfront Városi Bizottsága és a TTIT Megyei Szervezete ünnepélyes megemlékezést tart az Ismeretterjesztő Társulat klubhelyiségében, — „1849 október 6*’ címen Kun Elek, a Hazafias Népfront és a TTIT Megyei Elnökségének tagja emlékezik meg hős nemzeti mártírjainkról. — Versekkel közreműködnék: Botond Erzsébet gimn. tanár, Móricz Lili és Kautzky Ervin színművészek; * A MEDOSZ Elnöksége elhatározta, hogy összehívja a régi földin unkásmnozgalmj harcosok és az idős szakszervezeti tagak országos találkozóját. A találkozóra a MEDOSZ központi épületében október 27—28-án kerül sor. Ebből az alkalomból több régi harcost kormánykitüntetésben, többeket jutalomban részesítenek. * Az Unesco és a mellette működő Múzeumok Nemzetközi Tanácsa ílcom) felhívta a munkájában résztvevő valamennyi államot, hogy október 6—14. között rendezze meg a nemzetközi múzeumi napokat. Hazáinkban Budapesten és vidéken széles körben tartják meg a nemzetközi múzeumi napokat. Az ünnepélyes megnyitót október 6-án déli 12 órakor rendezi az Unesco Magyar Nemzeti Bizottsága és az Icám magyar tagozata a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Szépművészeti Múzeumban. A budapesti kiállításokon kívül 35 kiállítás nyílik meg az országban a nemzetközi múzeumi napokon. Igen sole előadást és hangversenyt is rendeznek. Az előadásokat ismert művészek, írók, műtörténészek és tudósok tartják. Több helyen ásatási bemutató is lesz. * A Földművelésügyi Minisztérium mezőgazdasági oktató-filmjei közül elkészült a „Jól megjártuk" című film, amely a baromfipestis elleni védekezés szükségességét, módszereit és a védekezés elmulasztásának súlyt» következményeit ismerteti. sikerül elérnünk, mint az elmúlt iskolaévben. M1ZSEI IRÉN gimn. tanuló, Jászberény. Ef*y feíeftheíetlen hét Azt mondják, hogy egy ember életében a legmaradandóbb emlékeket és benyomásokat serdülőkorában szerzi. Akárhogyan is van, tény, hogy az az élmény, amelyben nekünk, mezőtúri fiúgimnázium 21 tanulójának részünk volt, olyan csodálatosan szép, hogy lehetetlen elfelejteni. Iskolánk biológiai szakköre ez év szeptember hónapjában kirándulást szervezett a Bükkbe. Az útirány: vasúttal Mezőtúrtól Szín községig és onnan tovább: gyalog. Túránk Jósvafőn, Rudabányán, Kazinczbarcikán, Bánkúién keresztül vezetett Egerig. A borsodi nehézipari vidéken megcsodáltuk ötéves tervünk hatalmas alkotásait és azután irány: a Bükk. Szép a Bükk kisvasúiról, a kanyargó szerpentinen haladó buszról is. de legszebb és legtanulságosabb gyalog; Itt maga a természet oktat és tanít megszeretni a növényeket, állatokat, egyszóval a természetet magát. A kalandokban gazdag napi gyalogtúrák után kedves kis falvakban töltöttük az éjszakát, ahol az általános iskolák tantestülete és úttörői fogadtak bennünket, házigazdaként. Azt hiszem, ez a kirándulás több volt, mint egyszerű turistaút. Ez a kirándulás az eddig csak hallásból és a tankönyvekből ismert Bükk helyett az igazi Bükköt ismertette meg vélünk. A csodaszép természetjárás hót napja alatt rengeteget tanultunk. A gyönyörű tájak mind esztétikailag, mind erkölcsileg neveltek s a mindenütt kedves fogadtatás fokozta népünk iránti szeretetünket. Megismerkedtünk a borsodi bányák hőseivel, munkájukkal, életükkel, megbarátkoztunk fiaikkal és megszerettük őket. És végül, de nem utolsó sorban testben és lélekben egyaránt friss erőt gyűjtöttünk az egész évi komoly munkához. Müller Péter. IV. o. gimnazista Mezőtúr, A Néplap szeptember 22-i számában olvastam Bodán elvtárs levelét, amelyben azt írja, hogy nem helyesli a visszakérdezést a pártoktatásban. Én nem értek egyet Bocién elvtáns véleményével, mert egyelőre még az a helyzet, hogy az a hallgató, akit nem kérdeznek, legtöbb esetben nem is felel, amolyan tanyázó estnek veszi az előadást. Véleményem szerint csak a propagandista leleményességétől, képzettségétől függ, hogy a hallgatók ne érezzék tehernek a visszakérdezést. A merev vagy sablonos előadásnak természetesen „süket’1 és néma a hallgatósága. A propagandistának számolnia kel a hallgatók érdeklődési körével és képességeivel. Igen hasznce az anyag összekapcsolása a gyakorlati kérdésekkel, ami érthetővé teszi, hogy az a bizonyos elméleti létei, maga a tanulás milyen célt szolgál. Felveti Bodán elvtárs, hogy a vasutas hallgatókat nem a mezőgazdasági fejlesztés, hanem az őket él-intő problémák érdekelnék a pártoktaitásban is. Ennél a kérdés-A ssé/t nyárra emlékezünk nyári vakációról. Júliusban két hetet a Balaton mellett töltöttem. Az iskolával voltam; ugyanis jó DISZ munkámért jutalmul kaptam 200 forintot. Így könnyebben kijöttem. Hét helyen állomásoztunk. Veszprém volt az első megállónk. Nagyon megtetszett ez a hely, hiszen mindig a hegyvidéki tájat kedveltem. Ott, amerre elláttam, kísebb-nagyobb hegyek sorakoztak zölden, a sok virító lombkoronától. A hegyek közt völgyek s kis patak bújocskázott. Milyen jól esett a bozótos, kavicsos hegyi utat mászni, s hallgatni a susogó szellőt. Majd két nap múlva továbbindultunk. A kedves hegyek kísértek bennünket és egyszercsak előtűnt a Balaton. Hogy mit éreztem? Azt leírni — lehetetlen. Csak néztem, néztem, s nem tudtam betelni vele. Két hetet töltöttem mellette. E fenséges tenger mindig egy for-