Szolnok Megyei Néplap, 1956. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1956-09-06 / 208. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1956. szeptember 6; Az előadósos propaganda jő eszköz a nagyobb tudás és műveltség, az ismeretek elterjesztésére A kedd esti kairói tárgyalások Az új társadalom építésének ügye olyan embereket kivan, akik látják maguk előtt a jövőt, tudják, mit miért tesznek, akiknek egyre szelesebb a látókörük, tudásuk és műveltségük. Meg kell mondanunk, e téren sodr pótolni valónk van, mert eddig na­gyon keveset tettünk azért, hogy e fontos feladat elvégzésében a la­kosság széles rétegeit érintően elő­rehaladjunk. Eszmei nevelésünk, a dolgozók ismereteit, látókörét gya­rapító munkánk szűk körben moz­gott. Nem volt megfelelő ez sem. ahogyan a dolgozókat, a párttago­kat és a pártonkívülieket tájékoz­tattuk különböző kérdésekről. Amikor ezt a helyzetet felismer­jük és megállapítjuk, hogy felelős­ségteljes és sokoldalú munka vár reánk, arról is szólni kell, hogy milyen utakat, módszereket kö­vetve oldhatjuk meg ezt a felada­tot a legeredményesebben. Talán az egyes előadások vagy előadás- sorozatok azok, amelyekkel a dol­gozók újabb és újabb tízezres tö­megeihez tudunk szólni és velük tanácskozni. Tartsunk minél több és minél színvonalasabb előadást, mert ezzel rendszeresen taníthat­juk a dolgozókat De kiknek, hol és mIlyen témakörökből? E kérdésben elsősorban egy-egy lakóterület, munkahely vezetőinek és dolgozóinak közösen kell dönte­niük. Ahol legalább 15—20—25 fő megjelenésére számítanak, ott már érdemes rendszeresen élőadá­sokat tartani. Ilyen helyen nem kell nyilvántartani a hallgatóságot és azt se, ki, mikor jelenik meg. Az előadások meghallgatása a leg­teljesebb önkéntesség alapján tör­ténik. Nincs visszakérdezés sem, inkább kötetlen beszélgetést rögtö­nözhetnek; Kiírnék és hol tartsuk az előadá­sokat? Tsz, gépállomás, állami gazdaság központjaiban, brűgádszállásain, tanyai településieken, községekben vagy a község egyes körzeteiben, ipari üzemek dolgozóinak (akár a műhelyekben is), a KTSZ-ekben, a kereskedelmi, a föidművesszövet- kezeti dolgozóknak, körzeti párt- szervezetekben és így tovább. A lé­nyeg az, hogy az előadások a la­kosság minél nagyobb részéhez el­jussanak; A témakörök megválasztásá­ban nagymértékben jusson kifeje­zésre a dolgozók érdeklődése, mire kíváncsiak, miről szeretnének hal­lani. Az előadások összeállítása előtt ne mulasszuk él személy sze­rint is megkérdezni őket. A siker egyik fonté- feltétele: a valóságos igények figyelembevétele, a dolgo­zók problémáinak állandó tanul­mányozása, a gyakorlati élettel va­ló szoros kapcsolat. Ennek szelle­mében a dolgozók kérésének meg­felelően menetközben is lehet vál­toztatni az előadások témáiban. Milyen témakörből lehet elő­adást tartani? Például: belpolitikai, világpoliti­kai és gazdasági események, az adott terület vagy munkahely gaz­dasági problémái, egészségügy, iro­dalom, hazánk és a világ földrajza országok és népek múltja s jelene, fejlődése, stb. Tehát ne féljünk a legváltozatosabb programú előadá­soktól sem. Azt szeretnők, ha egyre több olyan hely lenne, ahol rend­szeresen tartanak előadásokat, me­lyeket a dolgozók lassanként éle­tük megszokott jelenségének tekin­tenének. Ki lehet alakítani azt. hogy állandó oktatók legyenek egy- egy helyen, de váltakozhatnak is. főleg speciális tárgyú előadásoknál. A tájékot faló előadások szer­vezése és irányítása kétségtelenül nagy feladatot jelent járási, városi, községi és üzemi pártbizottságaink­nak. A célok érdekében nagyon sokat tehetnek és sokat' is várunk a TTIT-től, a szakszervezetektől, a népművelési dolgozóktól, s a gaz­dasági vezető elvtársaktól is. Le­gyen pártbizottságaink tevékenysé­gének fontos része a különböző szervek ilyen irányú munkájának összehangolása és ótfogása. E mun­ka megindításával nem lehet vár­ni a téli hónapokig. Már most meg­kezdődhetnek az előadások, ezidő- tájt főleg a nem mezőgazdaságban dolgozók részére. Arra kérjük az illetékes elvtársakat, elsősorban egy-egy terület párt- és gazdasági vezetőjét, hogy mielőbb kezdjék meg ezt a munkát, többek között már most gondoskodjanak az elő­adókról is. A cikkben közölt elgondolások­kal az elvtársaknak dolgozó né­pünk nevelése, tudásunk bővítése s a szocializmus győzelmébe vetett hitének megszilárdítása érdekében végzett munkáját szeretnénk segí­teni. A fentieket javaslatként kö­zöljük. Meglehet, hogy a lehetősé­gek sokrétűsége helyenként más­képp veti fel ezt a ■feladatot. Nagy­mértékben számítunk tehát az elv­társak önállóságára. Örülnénk, ha cikkünkhöz hozzászólás és más ja­vaslat is érkezne. Reméljük, hogy a tájékoztató­előadások nagy visszhangra talál­nak majd dolgozóink körében és érdeklődéssel járnak el azokat meghallgatni; Daróczi Miklós, a Megyei Párt VB munkatársa London (MTI). Nasszer elnök kedd este ismét tárgyalt az öthatal­mi szuezi bizottsággal. A közel két óra hosszat tartó tárgyalás után Menzies, a londoni rádió jelentése szerint kijelentette, hogy az előké­szítő tárgyalások felén már túl vannak. Kairói értesülések szerint az ülésen Nasszer elnök fejtette ki véleményét a csatorna jövőjéről. Hangsúlyozta ismét Egyiptom szu­verén jogait, de újra megerősítette, hogy Egyiptom hajlandó a hajózás szabadságát biztosítani. Az ülés után az öthatalmi bizottság tagjai Kairó (MTI). Hasszán El Ba­kuit sejk, az egyházi alapítványok minisztere a felszabadító hadsereg egységei előtt elmondott beszédé­ben felhívott minden állampolgárt fogjon fegyvert a haza és a vallás védelmében Egyiptom, az arab vi­lág és az izlám ellenségei ellen” — jelenti az AFP. A Szuezi-csator- náról szólva a miniszter kijelentet­te..- a csatornát az egyiptomiak ez­rei, apáink és nagyapáink ásták, akik életüket vesztették ebben a munkában. Készek vagyunk ga­rantálni a haj feás szabadságát a Berlin (MTI.) A Deutsche Zei­tung Und Wirtschaft Zeitung a nyugatnémet lap szerint Hes&enben és Banden-Würtembergben több mint 20.000 ifjúmunkásnak tettek fel munkaidejét érintő kérdéseket. Az eredmény azt mutatta, hogy a fiatal munkások és tanulók 50—70 százaléka jelentősen többet dolgo­zik a heti negyvennyolc óránál. A kiskereskedelemben dolgozó fiata­lok 22 százalékának munkaideje heti 54 óra. A pékségben dolgozó fiatalok 32 százalékának munka­ideje 60 óra & a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok heti munkaideje 70 órát tesz ki. A fiataloknak csu­pán 50 százaléka kapta meg tör­vényben biztosított szabadságát. A Berlin (MTI). A Német Kom­munista Párt betiltása ellenére a párt minduntalan életjeleket ad magáról. A Der Hafenarbeiter, a hamburgi kikötői munkások lapja isimét megjelent. Nyugat-Német- ország sok városában az utóbbi na­megelégedésüket fejezték ki a tár* gyalások eddigi menetével, de rá­mutattak arra, hogy a legfontosabb kérdésről még úgyszólván meg sem indult a vita. A tárgyalások ma este folytatódnak. A tegnap esti kairói tárgyalások­kal egy idő ben Eden angol minisz­terelnök Londonban megbeszélést folytatott a szuezi kérdésről az angol kormány több tagjával, Eisenhower amerikai elnök pedig Dulles-szál vitatta meg a kairói tárgyalások jelenlegi álláséit csatornán, de sohasem adjuk oda magát a csatornát, mert erőforrá­sunk, hogy biztosíthassuk hazánk virágzását és megépíthessük az asz- szuáni duzzasztógátat. Sohasem fog­juk megengedni, hogy a külföldiek kutyáit hússal táplálják, akkor, ami­kor népünk nagyrésze kenyéren, són és hagymán él — mondotta; A miniszter után a felszabadító mozgalom főtitkára, El Tahaul mondott beszédet: „Egyiptom kész harcolni, hogy visszaverjen min­den támadást, amely területe éllen irányul, vagy bármely arab ország élen”; férfiak tizenegy százaléka ás a fiatal nődolgozók 23 százaléka egy­általán nem kapott szabadságot — jelenti a lap. (MTI.) Újabb letartóztatások Kairóban Kairó (MTI.) Kairóban közül­ték: az angol kémek ügyében újabb személyeket tartóztattak le és a ki­hallgatások valószínűleg nem feje­ződnek be szombat előtt — jelenti a Reuter. Hafez Szabek ezredes, a nyomozások' vezetője közölte, hogy két letartóztatottat szabadon en­gedtek. mert ártatlanságuk bebizo­nyosodott pókban kommunista röplapok je­lentek meg és felszólították a la­kosságot a párt megvédésére. Több röplap állástfoglalt a kommunista képviselők mandátumának elrab­lása eilen. (MTI.) MÉG NEM VOLT ESKÜVŐ A „Még nem volt esküvő’* című színes, zenés, táncos csehszlovák filmet a szolnoki kertmozi tűzte legközelebbi műsorára. — Képün­kön: jelenet a nagysikerű filmből, melyet 6-án mutat be a filmszín­ház4 _ Az egyiptomi egviiázi ásványok miirszleránek beszéde a felszabadító hadsereg egységei előtt Hetvenórás munkahét fiatalok számára Nyugat-Németországban 0 Német Kommunista Párt tovább él! — ismét megielent egy kommunista üzemi lap Világhírű nyomdagépek az NDK-ból Varsóban, amelynek építkezési üteme szinte közmondásossá vált már világszerte, építőmunkások csoportja hajol egy lap fölé. Vajon min vitatkoznak ilyen élénken? — Egyik társuk cikkét vitatják meg. aki új munkamódszerét ismerteti.-. Prágában egy népnevelő jegyzete­ket készít a Rudé Právóból. Egv üdülő a Balaton partján reggeli közben átfutja a Szabad Népet, hogy a szuezi kérdés fejleményei­ről tájékozódjék; Rajtuk kívül még sok millió em­ber nyitja ki minden nap világ­szerte az újságot, hogy megtudja: mi történik a nagyvilágban, hogy tanuljon és erőt merítsen a béke m egvédéséhez. Hogy a megszokott lapokat min­dig pontosan olvashatják, abban nagy részük van az NDK plaueni PLAMAG gépgyára munkásainak, mérnökeinek, technikusainak. Ők készítették ugyanis a Rudé Právo, a Szabad Nép a lengyel és még sok más nagy lapkiadó rendkívüli precizitásé ro­tációs gépét. A plaueni PLAMAG gyár az egyetlen üzem az NDK-ban, amely rotációs gépeket gyárt könyvnyom­tatáshoz, mélynyomtatáshoz és off- szet-nyomtatáshoz. Az üzem létre­jötte és fejlődése jellemző az egész időszakra, amelyben az egységes munkásosztály a háború okozta ro­mok helyén hatalmas üzemeket épített, hogy azokban újra becsü­letet szerezzen a német népnek. A PLAMAG gépgyár nemcsak az NDK és a szocialista tábor többi országai közti baráti kapcsolatokat segíti még jobban megerősíteni, hanem annak lehetőségét ia meg­teremteni, hogy világszerte tudo­mást szerezzenek a szocialista tá­bor országainak békeakaratáról.. A kezdet a háború után ugyanaz volt, mint másutt: az üzem régi munkásai, főleg párttagjai a leg­nehezebb körülmények között ás­ták ki a romok alól a tönkrement gépeket, szerszámokat, hogy .leg­alább egy ideiglenes műhelyt ren­dezzenek be. Ekkor a Szovjetunió segített: gépeket, nyersanyagot kül­dött, segítséget nyújtott új műhe­lyek létesítéséhez. Persze gépek gyártására gondol­ná sem lehetett, kezdetben csak ja­vításokat vállaltak. Ekkor jött a Szovjetunió újabb segítsége : gépeket rendelt és segített, hogy a rendeléseket teljesíthessék- Az üzem dolgozói úgy hálálták meg ezt a segítséget, hogy az első nyomdagé­peket határidő előtt átadták a Szovjetuniónak. Ez volt az első lépés a világpia­con. Hamarosan Lengyelország ren­delt egy 96 oldalas, gyorsjáratú rotációs gépet a „Dom Slowa Polskiego” — a nagy varsói nyom­daipari kombinát számára. Ezt a gépet 1950 július 21-én Boleslaw Bierut maga helyezte üzembe. A gépet felszerelő német munkások közül tízet a lengyel Munka-ér­demrenddel tüntettek ki. De nemcsak a Szovjetunióban és Lengyelországban dolgoznak PLA- MAG-gépek, Magyarországon is. Csehszlovákiában és sok más or­szágban. A PLAMAG-gyárban készült leg­nagyobb rotációs gép Berlinben áll. azon nyomtatják a „Neues Deutsh- land" című lapot, Németország Szocialista Egységpártja központi lapját. Ennek a gépnek külön csar­nokot kellett építeni, ami nem is csodálatos, ha méreteit nézzük. A* 12 hengeres, gyorsjáratú rotációs gép, amelyen egyszerre 192 ujságoldalt nyomnak, 55 méter hosszú, 6 méter széles és 6,5 méter magas. Az óriás- gépet 79 motor hajtja, súlya 7 D0 tonna. A gép alkatrészeinek szállí­tásához 50 vasúti kocsira volt szük­ség. A plaueni PLAMAG gépgyár ma már sok kapitalista országban is exportál- Nemrégiben az Egyesült Államoktól kapott megrendelést egy offszet-rotációsgép szállítására — pedig a nyugat-német és más kapitalista országok konkurrenciá- ja igen erős volt. Emellett az Egye­sült Államokban is rendkívül fej­lett a nyomdagépipar. A lipcsei vásáron idén tavasszal általános csodálatot keltett egy többszínben dolgozó mélynyomásos rotációs gép, amely a technikának valóságos csodája. A plaueni PLAMAG gépgyár száz nagyteljesítményű rotációs gépet szállított már a világ minden ré­szébe, ezenkívül még 750 külön­böző tömöntődei és egyéb gépet. Köztük sok olyan gép van, amely­nek értéke több millió D-márka (egy D-márka kb. 5 Ft.) s amelyek építése egy évnél is tovább tartott. Ma a régi romok helyén hatal­mas nagyüzem áll, nagyszerű szo­ciális és kulturális berendezések­kel. Ahhoz, hogy a második ötéves tervszakasz alatt a termelést 1955- höz viszonyítva meg lehessen két­szerezni, még egy hatalmas csarnok épül. Az üzem dolgozói gondosan ügyelnek arra, hogy az általuk gyártott gépek a legkiválóbb mi­nőségűek legyenek és hírt adjanak arról a világ népeinek: az új Né­metország fiai minden néppel ba- 1 rútságban akarnak élnL JKegkaté Qmdxuk&dÁi A római bíróság el­határozta, hogy havi segélyt ítél meg Mus­solini nag.”korú leszár­mazottjainak. A segély összege 190 ezer líra. É nem csekély összeg na­gyobb része a hírhedt Duce leányát, másik része pedig fiát illeti. A segélyt a fasiszta diktátor elkobzott va­gyonából származó összegből fizetik. A bí­róság „a nevezett sze­mélyek ingatag gazda­sági helyzetével” indo­kolta a döntését. „Ez a hír azok közül való — írja az Unita — amelyek csodálkozást, s ugyanakkor felhábo­rodást keltenek, mind tartalmukkal, mind in- lokolásukkal;; A római bíróság döntését sok olasz megirigyelheti. Olasz­országban ezer és ezer ember van enyhén szólva „ingatag gazda­sági helyzetben” és nemcsak szükségük van a segélyre, hanem ki is érdemelték. Ele­gendő emlékeztetni azokra az anyákra, akiknek fiait a fasisz­ták ölték meg, azokra a hadirokkantakra, akiket azért üldöz a rendőrség, mert ismé­telten kénytelenek fel­hívni Olaszország fi­gyelmét Súlyos helyze­tükre; Ami pedig a Duce ivadékait illeti — mu­tat rá az Unita — ők azokban a római kö­rökben élnek, amelyek dúskálnak a fényűzés­ben. Éppen ezért jogos a felháborodása azok­nak, akik még nem fe­lejtették el Mussolini gyűlöletes nevét; MEGYEI FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA szeptember 6—9-ig Helység neve: Dátum: ABADSZALÖK 6— 7 . ABADSZALÖK 8— S CIBAKHAZA 7— 0 FEGYVERNEK 7— 9 ■IANOSHIDA 7— 9 JALSÖSZTGYÖRGY 7— 9 JÁSZAPÁTI . 6— 9 JAROKSZALLAS 7— 9 JÁSZBERÉNY 6—10 JASZDÖZSA 7— 9 JASZFÉNYSZAHU 7— 9 JASZJAKÖHALMA 7— 9 JASZKISÉR 7— 9 JASZLADANY 7—is KARCAG 6— 9 KISÚJSZÁLLÁS 6— 9 KUNHEGYES 7—12 KUNMADARAS 7—12 KUNSZTMÄRTON 6—12 MEZŐTÚR Szabads. 6— 9 MEZŐTÚR Dózsa 7— 9 ÖCSÖD 7— 9 RÁKÖCZIFALVA 7— 9 SZOLNOK V. Cs. 6—12 SZOLNOK Tisza 6— 9 SZOLNOK Kert 6— 9 SZOLNOK Miilén. 7— 9 TISZAFÖLDVAR 7— 9 TISZAFÜRED 7— 9 TISZAKÜRT 6— 7 TISZAKÜRT 8— 9 TSZTMIKLÖS Dózsa 6— S TSZTMIKLÖS Kert 6— 9 TURKEVE 6— 9 UJSZASZ 7— 9 Film címe: Díszmagyar Bíróság előtt Vízkereszt vagy amit akartok Békés napok Egy nap a parkban Modem kalózok. Északi Robinsonok Fiam a tanár úr Vádlottak padján Három jóbarát Egy nap a bíróságon Egy nap a parkban Dollárpapa Tigrisszelldítő Idegen utas Pármai kolostor 1. rész. Csínytevő Páris és tavasz Első szerelem Csavargó Gábor diák Esküvő akadályokkal Rumjancev ügy Vihar Itália lelett Menekülés Franciaországba Puskás ember Vasárnap, IX. 9; matiné: Tartalékjátékos Bátor emberek Kővirág Ifjú gárda L rész Rejtelmes sziget Leszámolás Cirkusz Boldogság madara Este 6-kor háború után Jó reggelt Modern kalózok Alruhás szultán Puskás ember Visszaélés Két kapitány Még nem volt esküvő Vádlottak padján Utak és sorsok Merénylet a kikötőben Bűvös szék Egy évezred Mexikóban Páncélos dandár Borisz Godunov A 45-ös körzet nem válaszol Bátorság Iskolája Kati és a vadmacska Timur és csapata Cirkusz porondján; Két úr szolgája Északi Robinsonok Iskolakerülő Szitakötő

Next

/
Oldalképek
Tartalom