Szolnok Megyei Néplap, 1956. július (8. évfolyam, 155-180. szám)

1956-07-22 / 173. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1956. július 2?.

JjT étév után vetődtem, haza nyír**■ ségi kis városomba, Nyíregyházára. Sokat sétáltam macskaköves utcáin, s nem egyszer ámul- va, szinte az ismeretlenségbe gyökerezett lábakkal állottam meg egy-egy sarkon.

Nyíregyháza!.-.-. Hóit ilyen lettél? Szépülsz, egyre szépülsz.

De én előttem azért -feltűnik az első emeletes házad, amely nem volt nagyobb, mint egy mostani földszintes ház. Ott állott a „Hirschier” sarkon, ahol ma az Állami Áruház pöffeszkedik. Emlékszem, hogy a büszke tanácsháza előtti Kassuth-tér valamikor drótkerítéssel volt körülbástyázva és ott vígan kuruMyolták a szép tavaszi estében a békák. Mesélték, hogy egyszer — még akkor én sem ismertem városomat — volt egy bátor városi tanácsos, aki már hosz- szabb ideje ostromolta a városatyád kát a pocsolya megszüntetéséért — eredménytelenül. Kiült minden délután a bekerített pocsolya szélére, felszerelve magát horgász-botokkal és rettentő komoly arccal horgászott eredményesen, a nagyobbnál- nagyobb békákra, nem kis mulatságára a lakosságnak és a környékről gyakran bejáró paraszti embereknek. Amikor ezt meghallotta dr. Bencs Kálmán akkori polgármester, kis híján elcsapatta a bátor tanácsost. De ennek volt köszönhető, hogy az én gyerek koromban már csak a drótkerítés egy kis töredéke volt meg, ami aztán a harmincas évek elején végleg eltűnt:

Szóval, rovom az utcákat és emlékezem. Igen. Ez itt a központi katolikus iskola. Hej! öreg sze- kundavár, de sokat drukkoltam az órák alatt. . De úgy látszik, most jobban megbecsülnek, mint régen, mert most szép, új ruhád van.

Igen, itt voltam inas Stem Sándor úri és női divat üzletében-. Szegény Gosztonyi Ferit, innen vitték él, hogy soha többé ne lássa szép kis szülővárosát. Igen, itt voltam inas, itt kaptam az első pofonokat és egyszer emlékszem, még belém is rágtak. De sokszor szorult a kezem itt ökölbe, hogy letöröljem vele az előkényszerült könnyeket. Mert mit is tehetett volna akkor ez a tizenötéves ököl? Aztán a kamaszkor vastaghangú komolysága:-.: . ma már époszi évék, a szenvedélyes politikai harcok, amelyek nem is egyszer záp- tojásos tüntetéssel fejeződtek be „gróf Festetich úr” nyilas gyűlései ellen. És ne kerülgessük az igazságot, mint macska a forró kását, az első kamaszkori és éppen ezért halálos szerelem.. Igen, igen, a Ms barna, pirossapkás Juci;:} Vajon hői van most? Asszony-e már? Vagy elnyelte a háború szörnyű destruktívitása? Nem! Egész biztosan asszony, sok gyermeke van és egy nagyon becsületes erobert tesz boldoggá:

Juci tizenötéves „nagy* lány volt, ö is inas. Nyomdász-inas.

Hicskos»**

— Bíró László —

Valamikor régen, úgy tízéves korunkban is szerettük egymást. Akkor is sírig és halálosan, de hogy eljött az ősz és iskolába kellett járni, abbamaradt a bolgároknál vállalt gyomlálási munka és így a szerelem valahogy éposszá vált. Elmúlt, mint a nyár, egy-két kis emlékkel.

De most tizenhatévesek voltunk és újból egymásra találtunk, ki tudná, hogyan? Nem is fontos. Tele voltunk a tizenhatévesek gondjával és vágyakozásával, az ismeretlen, de nagyon nagy érzések félé. Tele voltunk gonddal és... és néha nyomorral, de fiatalok voltunk és bájos kamaszok. Találkoztunk és azután sok-sok estén kart-karba fűzve együtt mentünk haza a keramitos úton az Ókisteleki szőlők irányába.

Emlékezetemben ma is élénken él egy csodalatos téli estének soha nem feledhető nagyszerűsége.

n él volt, kegyetlen hideg. Vé- kony kis überciheremen keresztül csontig fújt a szél. Üzletzárás után vagy másfél órát kellett várnom Jucira, a „nagy takar ék” átjáróban, ók sokáig dolgoztak. Ugyan mit is törődött a Juci főnöke, hogy a virgonc és törékeny kis Jucim egy alig tizenhatéves kölyök vár a hideg estében? Végül letelt a másfélóm és megjelent Juci! Piros kis svájci sapka volt a fején. Vékony fekete kabátját úgy cibálta a decemberi szél, mintha minden erejét erre a gyenge kislányra pazarolni, amnybama haját messzire borzolta és Juci mosolygott. Aztán kart karbafűzve mentünk, szótlanul. Egyszerre léptünk, egyszerre lélegeztünk, egyszerre néztünk egymásra és az első sötét fa alatt egyszerre fordultunk egymás felé és szállón gyávasággal elcsattant az első bátortalan csók. Fiatalok voltunk és..-, és felnőttek:-.-. tizenhatévesek.:}

Lassan elfogyott a keramitos út a talpunk dől és Juciék háza előtt voltunk. Kegyetlenül manta arcunkat a hideg. Szemünkből egy könnycsepp hidegen, sósam gördült végig. Nem éreztük sem a hideget, sem a könnyéket, csak álltunk egymással szemben. A fák valahol fenn a sötétben nászindulót zúgtak, s mi ki mondhatatlan érzéssel voltunk teli. Búcsúztunk, némán, komolyan fogtunk kezet és-.-.-, és mostmár bátran, talán egy kis mohósággal is, de tiszta csókkal váltunk el. Régi köszöntésünk nagyon halkan hallott a zúgó viharban, „örökké.” Még vártam egy-két pillanatig, míg a kiskapu nyikorgása végképpen el nem vette tőlem Jucit.

Aztán futottam hazáig, a három kilométeren. Miért? Nem tudom. Tálán, mert fáztam? Talán másért? talán azért... igen, ma már tudom.... futottam a holnap elé, amely megint mellém sodorja Jucit. Hogy útközben gondoltam-e arra, hogy boldog vagyok? Biztosan. Melyik tizenhatéves nem elemzi ki ezt, amikor olyan tisztán és könnyesen szerelmes? Boldog voltam. Ma sok mindenen túl, úgy érzem, hogy érdemes volt az ilyen percekért, órákért mindent i'ál- lalni, ma is szívesen emlékszem rá deresedő fejjel és valaha csillogó szemem sarkában egyre több szarkálábbal.

Édesanyám kis petróleumlámpa fénye mellett székfonást csinált, amellyel apám nagyon szűkös fékezni fizetését pótolgat+a nem valami nagy eredménnyel. Sokszor láttam én kis szobánkat lámpánk fényében. Megszoktam a rossz világítást, a petró kellemetlen szagát, az ijesztő árnyakat a falon, de most ezen a csodálatos estén döbbenetes fényben ragyogott a szoba, a petró se volt büdös és az árnyak a falon mint ezernyi tündér mutatkozott be előttem, a szerelmes tündérkirály előtt. Behunytam a szemem és kinyitottam. Igen. -.. boldog voltam. és tizenhatéves : : }

s mintha a sors megbánta volna eddigi mostohaságo- mat, ma utána akarta pótolni bűneit, anyám halk szavával vacsorázni hívott. És a vacsora?! Én előttem a vacsorák, vagyis az ételek étele . . hicskos! Nyögvenyélő! S ahogy a spór szélén felemeltem a fedőt a kis piros lábasról, a tojástól sárgálló hicskos rámmosoly- pott; kitört belőlem a felszabadult, boldog kacagás. Kacagtam, mint még soha, boldogan, könnyesen. Anyám csak néz rám szép nagy fekete szemeivel és Ö is mosolyog. Tálán elpirultam anyám szemére... tálán féltem, hogy beié mlát, hogy belenéz szívembe és.. és ezt nem akartam. -. -. elcsendesedtem, aztán leültem a tisztára súrolt padlóra, közel a kályha, mellé. Felhúzott térdeimre helyeztem a kislábast. Édesanyám visszaült munkájához... én behunytam a szemem egy pillanatra, hogy Jucit lássam és enni kezdtem a hicskost -. -. 5

Dz EM. 24. sz. Állami Építőipari Vállalat

keres 15 és 17 év közötti szaktársakat kőműves és ács tanulónak. Tanulóidő: két év. Szállás és napi háromszori étkezés biztosítva. Szükséges iratok: VIII. általános iskolai bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat és szülői beleegyezés. Jelentkezni lehet az EM 21 sz. Állami Építőipari Vállalatnál, Budapest, V. kerület. Arany János utca 31 sz, alatt.

Az öreg Tóthnak igaza van.. •

ÚGY JÁRKÁL fel es alá kis tanyájában a 65 esztendős öreg Tóth János, olyan egyenesen és délcegen, mintha 25 évvel fiatalabb volna saját magánál. Pedig régen úgy emlegetik már, hogy „az öreg”. Az öreg Tóth mondta... az öreg Tóth látta...

Bezzeg nem tartják öregnek, amikor aratás küszöbén leemeli a gerenda alól borotvaéles kaszáját és beáll az aranysárga búzakalászok közé...

— Egy, kettő, egy, kettő — lendül az öreg karja és ki tudja, hogy reggeltől késó estig az égető napon, a forróságot lehelő sziken hányszor suhint kaszájával az életet adó kalászok tövére.

Nehéz dolog az aratás, kemény próbája a dolgozó parasztnál?, az öreg Tóth mégis úgy találja, hogy évről évre mintha egy-egy kicsivel mindig könnyebb, könnyebb lenne a nehéz munka.

Az öregnek igaza is van! Hogy miért van igaza, azt szeretnénk röviden elmondani.

Az aratás-cséplés nagy munkáját végző dolgozó parasztnak hűséges barátja a napsugár. Hajnalban ott táncol már a libegő kalászok tetején és el nem unja táncát alko- nyatig.

Hűséges barát a napsugár, de tudni .kell vele bánni, — mert érzékeny hevülő természetű és köny- nyen haragra lobban. Ilyenkor égő,- maró, viszkető foltot ejt a bőrön és ha nem vigyázunk, a piros bőrfelületen még gennyes hólyagocskák is képződhetnek.

Az öreg Tóth ismerte a nap he- vülékeny természetét, ügyelt is gondosan arra, hogy bőrét elfedje a tüzes, izzó sugarak elől..; Talán túlságosan is óvatos volt. Évről évre bő ujjú ingben, hosszú gyolcs

gatyában dőlt a kasza fölé, legfeljebb annyit engedett meg magának, hogy könyökéig felgyűrje inge ujját. Bronzaranyra is sütötte a nap, de könyökén felül olyan fehér volt a bőre, akár az újságpapír széle.

EGYSZER aztán felfigyelt rá, hogy a brigádban kaszáló fiatalok rövid alsónadrágban, derékig meztelenül jönnek ki a tarlóra. S míg őróla csak úgy szakadt a verejték — a fiatalok alig izzadtak meg.

Addig, addig „figyelmeskedett"’ az öreg, míg végül egy napon ő is elhatározta, hogy a hosszú gyolcsgatyát felcseréli rövid klott alsónadrággal. Egy kicsit röstelkedett ugyan a pőreség felett, de amikor nekiállt a táblának, egy-kettőre észrevette, mennyivel frissebben, lendületesebben mozog.

Azon a nyáron még nem került le az öreg Tóthról a bőujjú ing, de a másik nyáron már igen s úgy dolgozott ő is meztelen felsőtesttel, mint a többiek.

A következő esztendőben már Gzalmakalapot is tett a fejére, mert meggyőződött arról is, hogy ha gondosan védi fejét a tűző napsugár elől, bőrét ellenben szabadon hagyja. sokkal könnyebb a kaszálás, sokkal jobban esik a munka;.: Most már ő maga is mosolyog a régi, öreg Tóthon, aki hosszú, gyolcs gatyában, bőujjú ingben járt ki a mezőre és verejtékében úszva aratott:

Megtanulta persze azt is, hogy csínján kell bánni a napsugárral; Csak fokozatosan szabad lebarnulni, az egyenletes, lassú lebarnulás az egészséges.

így arat az idén is az öreg Tóth és bár az évek elszállnak ő felette is, könnyebben dolgozik 65 éves fejjel, mint akár húsz évvel ezelőtt;

Dr. Buga László

Szó VÁTE S SZŰK

Sürgős intézkedést kérünk

Szeretnénk a lap segítségét kérni ahhoz, hogy a Törökszentmiklósi Sütőipari Vállalat munkája megjavuljon. Mi már többször figyelmeztettük, s kértük a sütőipar dolgozóit a jobb munka végzésére, — eddig eredménytelenül.

Legutóbb a nagyrévi földműves- szövetkezetnél tapasztaltunk olyan hiányosságot a kenyér minőségénél, mely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Közel 10 mázsa kenyér voU amelyet leszállítottak, azonban az kidolgozatlan és sületlen volta miatt nem volt ehető.

SzöUősi István Szolnok, MÉSZÖV

Törödienek a fiatalokkal

A helyi téglagyárban a nyári vakáció alatt sok fiatal dolgozik. Igyekeznek lelkiismeretes munkát végezni, hogy minél több téglát juttassanak el az építőkhöz; Két műszakban végzik a munkát. Reggeltől délig, 6 déltől este 10 óráig.

Ez ellen nincs is kifogása a fiataloknak. De azt már többször szó- vátették, hogy nincs idejük még enni sem, mert ez az idő nincs biztosítva számukra. Jó lenne ha az üzem vezetői gondolnának arra, hogy a fiataloknak, — éppúgy mint az idős dolgozóknak, —• szükségük van a táplálkozásra is.

Kovács Istvánná levelező Kunszentmártoni

Javítsák meg az ntcai világítást

Tagadhatatlan, hogy sokat fejlődött városunk az utóbbi időben. El kell azonban mondani azt is, hogy a Néphadsereg úton, valamint az Alkotmány úton nagyon rcesz a já tb. Az Alkotmány úti kőhíd városból kivezető részénél lévő közúti villanylámpa már két hónap óta nem ég, s ugyancsak n'ncs közvilágítás az Alkotmány út és a Puskin út sarkán lévő pó-nán.

Kérjük e problémák orvoslását Hídvégi József Jászberény

TÓTH ISTVÁN:

A KUJON

_utyaflet, kutyaflet — igazí

totta ki az öreg; Hacsak abból a szempontból nem, hogy mindent a szájába adotít lakóinak a víz, a rét;

Szárcsa, vadlíba, vadkacsa, a gémek sok fajtája, kócsag, meg te* méntélen más madár, aminek a névéit se tudjuk már. Annyi veit a tojás, hogy a pákászok csónakszámra szedtek össze egy-egy kiruccanáskor:

Harsogott a víz a sok madár szárnycsapkodásától. Nyüzsgött benne a rengeteg hal; Penesziget, Apavára, Villogó — de jó rekeszeket,- vészeket raktak arrafelé a karcagi halászok, a Pergők, Bodnárok: Egyéb dolguk nem volt a halfogással

A pákászok békász szakmája meg kecske-békákat fogott; Csuda egy virgonc jószág az a vízben, alig lehet elcsípni; Igaz, abból az urak asztalára jutott ínyencfalat;

Ennek is nagy becse volt; Több mint kétszáz esztendeje a kálvinista kunok megfeledkeztek róla, hogy tiltó rendelkezés van számukra a templomépítésre, Már jócskán raktak a falakból, mikor a királynő fülibe jutott a hír; Sokszáz arany bírságot kellett fizetni a karcagiaknál?. De vagy két esztendeig instanciáztak Varró István nótárius uraimék a különböző hatalmasságoknál, mí g idáig is eljutottak. Egy szekér kecske-békával „kenték a kereket” az uraknál Becsben, hogy gyorsabban szóba- álljamak velük;

— Nahát, Igazán kft érdekelnek ezek az ócska mesék! — pattogott Rantóné. Tán arra akar bennünket

is buzdítani, hogy csak tátsuk a- JÖ */ 1

szánkat és vegyük el a természettől, amit ad? Nem vagyok kíváncsi azokra a primitív emberekre:

— Nyughassom már elv társnő! — fékezte a szelíd kis KrSzsóné:: i Azoknak is csak meg kellett dolgozni a mindennapiért;

[ól mondod jényom -*> helyeselt Kovács Imre; Nem volt olyan könnyű a szilaj pásztorok élete se. A kövér-füvű legelő mezőkön elvolt a címeres szarvú fehérüsző marha, a gyengébb tdp- painost meg a birka ropogtatta; Ahová meg már nyom se vezetett, a konda bányászott a haragos-zöld rétben; Addig hússal élteik apáink, míg zsendült a mező:

De műkor aszály volt, kiszáradtak a vizek iS; Mert voltak évtizedes aszályok; Ilyenkor nagy lett a nyomorúság, a gyékény lisztes gumóját, a gyékénybendőt vagy bengyelét ette a pásztor is, a szegény nép is; Sülve, főve mindenhagy jó volt, bár egy kicsit fanyar voflt ikrás közepe;

A réteken, vizek közt, idegenek számára életveszélyt rejtő zsorobi- kos tájakon legeltettek a ridegek; Nem szerették ezek a várost, akadt, aki évtizedeikig ki se jött a rétekből: Nem voltai? kíváncsiak a harangszóra, jobban tetszett nekik a bölömbika hangja;

Mentek a rideg gulyával, kordával. Télben nyárban a szabad ég alaltt éltek; Hóval, vízzel, farkassal kellett megküzdeniök;

Bő ujjú ingük derekukig sem ért. Hasukat, hátukat bőrkeménnyé égette a nap, fútta a szél. A „tőgy- fagatya” szárközépig ért, alját télen térden alul bekötötték. Ezt a két fehérneműt új korában juhtej- iei kevert hamuba taposták, szalonnával bekenték, hogy vfe- és féregmentes legyen. Szép fényes fekete is lett;

Sose mosdottak. A zsíros fehérnemű — ami feketévé lett, így mosni se kellett — patyolat tísz- tánt tartotta a bőrüket, lábukon bocskort viselteik; Egyébként naponta rengeteget járták a vizet, terelték a jószágot;

Legfeljebb télen ámítottak hegyes nádkunyhót Ideiglenesen, ha a jószág nem vonult odább; Odabent befűtöttek s míg a soros bojtárok kint stráasáJtak a fagyban, hóban, a többiek pőrén hencseragtek a tűz mellett: Ha jött a farkas, amúgy pucór-magukra kanyartotották a meleg subát, botra kaptak, úgy szaladtak ki a hóba. De ez csak akkor volt így, ha a jószág maradt: Mert havazáskor éhesen keresett továJbb-toválbb; Ilyenkor aztán a bundán, az ég alatt aludtak; Legfeljebb pásztortüzet gyújtottak — nádböL

— Ragyogtak rájuk a osüHágok — toldotta meg valaki — melegítettek azok is.— Nem ártott azoknak a legnagyobb hideg se. A hó volt a nagy ellenség. Mert ha annyi esett, hogy betemette még a gyakor nádat is, a szegény nagyszőrt eresztett marhák csontja is zörgött, szét kellett verni őket, menjenek, amerre látnak;

III icsoda szívós disznófajta élt a rétekben. Nem volt rajta annyi zsír, mint a mangalicán, de finom szalonna, hús, sonka hasadt belőle. Ügy mondták, hogy a vaddisznóból szelídítették eleink. Nem is lehetett azokat terelni, utánuk járt a rideg kondás. Külön disznófogóval kapták el s golyós fegyverrel tudták leülni:

— Mikor hagyja már abba? — vén narodnyik — nyugtalankodott megint Rontaná. Unom ezt a vad- embeiMmesét;

A brigádtagok ingerülten pisz- szegtek a fiatalasszonyra s még a hátuk is belebarsódzott, hogy eny- nyine tiszteletlen az öreggel szemben.- Mégsem tartották tanácsosnak, hogy ujjat húzzanak vele. Rá- füleltek már, hogy szereti félretenni űtjábÓL az embereket; Eddig mindig neki sákerülit felülkerekedni:

— Hagyja itt az elvtársnő, ha nem tetszik! — kiáltott oda ifjú Koczog. Ez annyira villámcsapásként érte Rontónét, hogy elnémult; Kovács Imre csapott egyet a levegőbe, mintha legyet hajtana el az orra eOxä;

— Vad emberek;; i Hát' a te nagyapád nagyapja mi volt még? Csikászott a Csikeriben s eladta a palócoknak: j = Nem volt még akkor exkavátor, hogy elvezették votea a vizet;

— De már szabályozták a Tiszáit, eltűntek a mocsarak.

_ Tpl ám, de a vérit is kiszív, J ták ennek a tájnak. Elfelejtették öntözni s két emberöltő alatt annyi lett a szik, hogy csak tátogtak földjükön a parasztok, mint a partravetett halai?;::

Ládd-e, a népi demokrácia adta vissza a Kunság éltető ereit. Csatornákat építünk, mindig többet, öntözünk, rizsét termelünk.

Meg a kommunista párt csinált a lassú, sokat erőlködő kun parasztokból — okos, tettrekész szövetkezeti gazdákat.

Láthatod — a pákászok, darvá- szok, rideg pásztorok, a magányos, hallgatag emberek utódaiból közösségi emberek lettek. Vitatkoznak. törik a fejüket, hogy lenne iobb

Olvashattad. Ezek a két-három emberöltővel ezelőtt még csak primitív földművelő emberek már 27 mázsa búzát is tenmeüitefc egy holdon. Űj szarvasmarha, sertés táj- fajtákkal kfeériétezmefc;

Könnyen megy? Dehogy. Sdk az ilyen betűrágó, mint te vagy, já- nyam: De a nagy, erős munkásosztály velünk van. Hova küldte a legtöbb új gépet? A mi vidékünkre;

Kiktől kapta az elmúlt aszályos esztendőkben a biztos kenyereit, az első búzaszáfflítrnányofcat? A szövetkezeti városokból; Most már elmondhatjuk: sokszor még a padié-1 Gunfcat is kisepertük az utolsó szemig, hogy a városnak legyen: Ugyanúgy, ahogy a munkásosztály a háború után éhen, fagyban-hó- ban kezdte el összerakni a síneket, mozdonyokat, hogy eljusson hozzánk az élet;

Ne szégyenetek tanulná a régiektől se. A dolgozó emberek akkor is megtették kötelességüket: Hogy miilyen áldozatokat hoztak, példázatul elmondom nektek Kötél intéz történetét: Kevesen ismerik már az öregek közül is.

De hagy igyák már egyet — keresgélt maga körül az öreg. Koczog Pista lepattant a szekér oldaláról és vitte neki a csecses vászon-korsót;

Meghúzta az öreg Csicseigett csücsöri vén szája, míg reszketősen tartotta a korsót és szíttá belőle a vizet

Ügy folytatta.

CFdyt: köv.)

(Az Itt elmondott néprajzi emlékekhez Győrify István Nagykunsági Krónikáját, Csávás Sándor tanár írását s diákköri néprajzi gyűjtésemet használom forrásnak. A háború előtt elhalt Kocsis Imre 96 éves Hold utcai lakos a szomszédunkban lakott, tőle nagyon sokat hallottam mindezekről, —* A szerző.!