Szolnok Megyei Néplap, 1956. június (8. évfolyam, 128-154. szám)

1956-06-14 / 140. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1956. június 14

GYEREKSZERELEM

IRTA: CARL EWALD

A z én kisfiam eljegyezte magát, ebből következik, hogy meg akar házasodni. A menyasszony szélescsontú fiatal hölgy, három évvel idősebb, mint ő — vagyis hét esztendős. Gertiének hívják, de mivel a g betűt egyelőre még d-nek ejti, Dertinek nevezi magát és ezzel a névvel fog bevonulni dinasztiánk történetébe.

Fiacskám az utcán ismerkedett meg vele. Az eljegyzést egészen világosan megindokolta:

— Azt akarom, hogy egy leány csak az enyém legyen — közölte velem;

Ha emberismeretem nem csal, jól választott. Senkire sem fog akadni, aki Dertiet elvenné tőle.

Mint talpig lovag, nyomban elhozta bemutatni a leányt. Az ünnepélyes alkalomnak megfelelően ezúttal nem a konyhán át jött haza, mint máskor, hanem az előszoba ajtónál csengetett; Magam nyitottam ajtót. Ott állt a küszöbön, Dertiet kézenfogva és ragyogó arccal jelentette ki:

— Apukám, ez Dertie. ő az én kedvesem. Elveszem feleségül.

— Ez így is szokás, ha valakinek kedvese van — válaszoltam komoly hangon. — Lépj be Derbié, üdvözöllek a család nevében.

— Töröld meg a látódat Dertie — figyelmeztette a kisfiam.

’K’eleségem nem sokat tart er* ről a jegy ességről. Sőt arról beszélt, hogy Dertiet el kell tiltani a háztól.

— Erről szó sem letilt — feleltem. — Én sem vagyok tőle elragadtatva, de egyáltalában nem bizonyos, hogy ez a jegyesség tartós lesz;

— Igen, de mégis.•::

— Emlékezz csak — vágtam szavába — milyen hiábavaló vclit, amikor anyád engem eltiltott a háztól. A legképtelenebb helyeken találkoztunk, ahol rettenetesen csó- kolóztunk;

— Te, drága:::

így fogadtuk be Dertiet;

Mindenesetre, mikor látogatóba jött, rövid vesztegzárat kell elszenvednie; feleségem alaposan megmosdatja és tisztességesen ki- fésüll a haját;

Dertie egyáltalában nem örül ennék — és ebben eltér a fiamtól, aki mindezt rendkívüli érdeklődéssel nézi végig és nyomban rámutat arra a helyre, amit a szivacs esetleg elkerül; Nem tudom ma gamnak megmagyarázni, mit érez ez alatt a fiam. A szerelem nagyon kegyetlen tud lenni; mert ő maga enyhén szólva gyűlöli, ha megmosdatják. Talán képzeletében úgy. látja, hogy kedvese, akárcsak Vénusz, mindennap újra megszületik a habokból. Vagy tálán csak a kötelességérzet uralkodik’ rajta... a múlt pénteken hidegvérrel hagyta, hogy Dertie félóráig várakozzék az ajtó előtt, míg a feleségem hazatért;

A z is örömet szerez neki, ha vé- gignézi, amint Dertie eszik. Ezt megértem. Akárcsak a mosdatás- nál, itt is kellemes látvány táryl eléje; Nagyszerű lenne, ha ki tudnék lesni azt a pillanatot, amikor Dertie jóllakott. De ez teljesen kilátástalan. Legalább is az én jövedelmem mellett: : :

Ha látom, miként csúszik le a torkán a rengeteg ennivaló, reszketve gondolok a fiatal pár jövőjére. De a fiamat egyelőre nem aggasztja a jövő.

Persze 3 menyasszony élete sem mindig felhőtlen.

Nemrégen együtt ültek az ebédlőben és a lakodalmukról beszélgettek. Fiam részletesen leírta neki jövendőbeli házukat, kertjüket, a lovakat, stb. Dertie megjegyzés nélkül végighallgatta, ami, tekintettel arra, hogy minden olyan szépen hangzott, magától értetődik. De aztán kezdődtek a nehézségek.

— Tizennégy gyermekünk lesz — jelentetette ki a fiam.

— Nem — szólt határozottan Dertie, — csak kettő lesz: egy fiú és egy leány.

— De én tizennégyet akarok.

— Nekem nem kell több kettőnél.

— Tizennégy!

— Kettő!

Nem tudtak megjegyezni. Fiamat megdöbbentette Dertie zsugorisága. Végül a menyasszony ősz- szeszorította a száját és csak dacosan nemet intett a fejével. Mire a fiám könnyekben tört ld. Én megmagyarázhattam vo'na a fiamnak, hogy Dertie, aki hetedmagával ül otthon az ászíátaál, a gyermekeket nem az ő szemével bírálja el, nem tekinti őket egy kiegyensúlyozott család lényeges részének, hanem inkább rablóknak, akik más emberek szájától elorozzák az ennivalót. De nem éreztem magam feljogosítottnak, hogy elmondjam véleményemet a fiatal h?',gy családi viszonyait illetően.

TA ertie egyik előnye az, hogy sem ő nem függ a családjától, sem a család tőle. Még soha nem fordult elő, hogy valaki tudakozódott volna utána, akármeddig maradt is el hazulról Nem is tudunk felőle többet, mint apjának a nevét és lakcímét.

De azért tudjuk, hogy az ifjú menyasszony nem áll egyedül a világban.

Mert ha például egy pár harisnyát vagy más ruhadarabot ajándékozunk neki, másnap már nincs meg és ez megy mindaddig, amíg mind a hat nővérét felruháztuk. Csak azután lesz részünk abban az élvezetben, hogy magát Dertiet csinosan felöltöztethetjük.

Megvigasztaltam feleségemet; rámutatok arra, ha vissza is menne a parti, — ahogy mondani szokták — fiunk még mindig elveheti Dertie valamelyik testvérét és így semmi sem megy veszendőbe.

Vasárnapi autchusz-inpiáralot McziHur és Meve Előzött

A MÁVAUT-nak tan egy kocsija Mezőtúron, amely hétköznap részben a helyi forgalmat bonyolítja le, vacárnap pedig szünetel, illetve szüntelt, mert most már vasárnap a turlce- vei és a bereki fürdőbe viszi az utasokat. Ez a járat reggel 7 órakor indul és vissza 21.45kor érkezik.

A mezőtúriaknak az lenne a kérése, hogy vasárnaponként ingajáratként közlekedne ez a Icocsi Mezőtúr és Turkeve között, s délben is elvinné az utazókat a turkevei fürdőbe. A berekfürdői út ugyanis 60 forintba kerül, s ez olyan nagy

összeg; amit egy család megfizetni nem tud. A mezőtúri dolgozók nagy számmal látogatnák a turkevei fürdőt is, de az autóbusz drága, a vasútállomáshoz pedig messze van. Ezért ké- dik a MÁVAUT-tól a vasárnapi olcsóbb autóbusz ingajáratot.

D. Gy.-né, Mezőtúr.

AZ IDEGEN UTAS

A szolnoki Vörös Csillag filmszínház ma mutatja be „Az idegen utas* l)’ című kalandos szovjet filmet.

o4 Sékáiúudd

Andriska délután édesanyjával a Tiszaparton sétált. A parkban megállották a szökőkútnál, amelynek négy sarkán négy egykedvű kőből való zöidbéka köpi a vizet. Andrisnak bolondos ötlete támadt, minden áron ráakart kapaszkodni az egyik béka hátára.

— Hogy gondolsz ilyet, te gyerek, korholta mamája. Meglát a parkőr és még engem is összeszád miatta. Menjünk inkább a játszótérre, ott kedvedre kiugrálhaitod magad. Andris engedelmes fiú volt s azonnal indult is. Elmenőben azonban még visszapillantott a békára és úgy tetszett neki, mintha a négy kőszobor egyszerre rákacsintott volna.

A hintázásban elfáradt Andrist hamar elnyomta az álom. Nemsokára azonban hirtelen felriad. Vizes talpak csattogása hallatszott. Féltekintett és azt hitte, káprázik a szeme. Az ablakpárkányon szépen sorjában a négy nagy szökcr- kúti béka ült.

Brekeke-brekeke — bókolták fejükkel, majd az első béka így szólott. — Hallottuk Andris, hogy lovagolni szeretnél a hátunkon. Nos, ha akarod, reggelig lehet részed benne. Tarts velünk fiú, bizony nem bánod meg;

Andris megszeppent ugyan egy kicsit, de a békák olyan vidáman bíztatták, hogy végül felpattant az egyik hátára.

— Vigyázz Breki, nagyon vigyázz — kiáltotta a másik három s ezzel elindult a furcsa menet.

Andris először nagyon szédült. A békék óriási ugrásokkal haladtak és csakhamar elérték a Tiszapar- tot. Ott aztán toccs-toccs-toccs, a három béka azonnal fejest ugrott, csak Breki, aki Andrist vitte, ereszkedett íe óvatosabban a vízbe.

Ár ellen úsztak, mégis tüneményes gyorsan haladtak. A két parton sebesen változott a tájék: nyárfák, nyírfák, füzék-tüzek maradtak el mellettük. Selymes szellő borzolta a szőke Tiszát, a hullámokon csillogva játszott a holdfény.

A kis békalovas kacagott. A rázúduló ezernyi szépség csiklandozta s ráadásul az apró -hullámok játékosan nyaldosták mezítelen talpat.

— Mondd Breki, hova visztek engem tulajdonképpen.

— Az első széna ünnepére, kicsi lovasom. Ma választ magának vőlegényt a Tiszatündér legkisebbik lánya.

Barnafejű pákát, bolyhos buzogányt hozott velük szembe a víz.

— Kapd el pajtás, még jó hasznát veheted — figyelmeztette Breki.

Andris kifogta a pákát, lerázta róla a vizet s megsuhogtatta a feje felett.

— Brekeke-brekeke. Mostmár harcba szállhatsz a Tiszatündér legkissebb leányéért — kiáltották a békák.

A nagyszerű utazásnak hamarosan vége lett. Parthoz úszott a

négy óriás béka. Az erős holdfény- ben csodálatos kép . tárult elébük. Egy frissen lekaszált réten tarkabarka népség zsibongott. Volt olt mókus, vadmacska, nyuszi, barázda-billegető, ezernyi állat s társaságukban apró erdei törpék, táncos mozgású vízi-tündérek. A tisztás közepén bűzös görény hátán egy csúf gombakalapcs törpe lovagolt körbe-körbe. Vörös szakáll nőtte be ráncos arcát s hosszúra nőtt szúrós csalánnal hadonászott.

Fenn egy frissen rakott szénaboglya tetején pompás égszínkék ruhában ült a Tiszatündér, ölében keservesen zokogott leglrisebbik leánya. A tündér-mama fátyolos, szomorú hangon megszólalt:

— Harmadszorra kérdem: van-e valaki, aki még megakar vívni a Bolondgombával, a leányom kezéért.

— Van, van, kiáltotta magáról megfeledkezve Andris ■— egy életem, egy halálom, de ezt a gyönyörűséges kicsi tündért megvédem Bolondgombától;

— Jól van, Andris. A küzdelem-' ben is hűséges paripád leszek — mondotta Breki és már ki is ugrott a tisztás közepére.

Bolondgomba rettenetesen meg- döhödött. Sarkát a görény oldalába vágta, a szúrós csalán magasra emelve Andrisra rontott; Breki azonban kellő időben magasba ugrott, úgyhogy a száguldó ellenfél alattuk rohant él. Négyszer-ötször egymásután megismétlődött ez a veszélyes játék, s közben Andris annyira felbátorodott, hogy megsúgta Brekinek, mcstmár csapjanak össze. Ügyis lett. Egymás mellett suhant el a görény, meg a béka, s egyszerre sújtott a két lovas. Bolondgomba Andris karját találta el a csalánnal, úgyhogy barna bőrén azonnal vörös hólyagok nőttek. A kisfiú azonban nem ejtette el a pálcát, hanem akkorát sózott a szőrös buzogánnyal ellenfele fejére, hogy Bolondgcmba azonal lefordult a görényről és elterült a fűben;

Éljen a békalovas. Éljen a gonosz-lelkű Bolondgomba legyőzője — zajgott a tisztás népe. A Tiszatündér legkisebb leánya azonnal abbahagyta a sírást-rívást, könny- harmatos szemmel kamillavirágot, mezei liliomot szedett s tisztavízbe mártott szirmokkal borította el a hős bajnok sebét;

Hajnalig tartott a vigalom, a a körtánc. S mikor keleten pir- kadni kezdett az ég, a Tiszatündér ezekkel a szavakkal búcsúzott el Andristól: Békalovag, ne felejtkezz el, hogy lányom vőlegénye vagy. Mához egy évre az új széna-ünnepén megtartjuk a lakodalmat.

Másnap délután Andris édesanyjával újra a szökőkút felé sétált. A kőbékák egykedvűen köpték a vizet, a kisfiú mégis barátságosan rájuk kacsintott;

— Álmomban gyertek el . újra drága Brekik, vigyetek, vigyetek minél többször a szőke Tisza habjai közé s az új széna ünnepére.

SOLYMÁR JÓZSEF

AZ UTÓN

ÍRTAi KRISAN CSANQAR*

Lassan megyek az úton, nem tudom levenni tekintetemet a csodálatos tóról, amelynek mozdulatlan tükre csillog a vakító napfény- bem

Sok éve nem jártam ezen a vidéken^ Régi . barátom a tó, friss szellőt küld felém. Es mint régen, a sötétkék vízben, amelyet piroshasú madarak szántanak sebesen, egy ősi templom nézegeti magát.

A lótusz virágai békésen szuny- nyadnaik a part közelében. A madarak néha megérintik őket szárnyaikkal és a virágok fehér fejecskéi sokáig himbálóznak hosszúi karcsú, szárukon.

Valahonnan a tó felől dalt hoz a szél:

:,Kasm!r, tájad csupa virág!-Megrészegít a te szépséged.

O, mily öröm, mily boldogság,

Hogy újból találkoztam véled!* !

Igen, olyan, mint azelőtt, az én régi Kasmirom.. Fiai. akik oly sok évet töltöttek nélkülözésben és nyomorúságban, megőrizték munka- és életszeretetüket, megőrizték a mosolyt ajkukon.

,t,A régi, az ismerős Kasmír. Megyek az út szélén és előttem kitárul egy mérhetetlen világ. Szinte úgy tűnik fel nekem, hogy az út a végtelenbe vész. Napfényben fürdő platánok, hajladozó mandulafák, terebélyes aim áfák mellett vezet.

* Krisan csandar indiai iro,

Rég elolvadt már a hó és mindenünnen zöld fűszigetek kandikálnak ki, az új évszak hírnökei.

Virágzanak az almafák és édes illatuk elhódít. Egy nagy almafa alatt, ott, ahol kristályos forrás csörgedezik, egy szép pásztorlány vizet merít tehenének,

•— Szép leány, — szólítom meg,

— adj inni előbb a vándornak, akit gyötör a szomjúság.

— A tehenem is szomjas nagyon,

— feleli zavartalanul. — Menj innét, fél a te árnyékodtól.

— Ve előbb innom kell.

. —- Először a tehén iszik — ma- kacskodik a leány.

— Ó, “ mondom mosolyogva, — úgy látom> élénk és okos lány vagy, Hogyan lettél pásztor?

— A pásztornak is keM, hogy helyén legyen az esze. Meglehet, azt is tudja, hogyan kell megszabadulni a tolakodó idegenektől.

És huncutul néz rám. Mindketten elnevettük magunkat.

— Biztos ' vagyak benne, hogy téged Begamen-nekt) hívnák, — mondom,

r— Nem, az én nevem egyszerűen

— Zajnab. Nem vagyok pásztor. A gyerekeket tanítom az itteni iskolában.

— Mire tanítod őket? Arra, hogyan kell legeltetni a teheneket?

— A tehén nem az enyém. Egy vak kisfiúé, akinek a szüleit Pendl) királynő — hindu nyelvenj

zsábban megölték a mészárlás idején. Azelőtt a mi falunkban laktak és Pendzsábba mentek munkát keresni, de nem volt szerencséjük.

— Hogyan menekült meg a kisfiú? Hogy került ide? *

■— Azután, hogy a fiúcska elvesztette a szemevilágát, a feldühödött tömeg megkönyöriilt. rajta és életben hagyta. De ma is gyakran felébred éjszakánként és felkiált: „Segítség!” Sok idő telt el azóta-.-.: De ez a fiúcska sohasem látja meg a világosságot, éppúgy, mint ahogy én sem látom többé a vőlegényemet.

— Öt is megölték?

— Igen. Tanító volt a mi iskolánkban. Nagyon szerettük egymást. Titokban tanított meg engem írni-olvasni, mivel a szüleim hallani sem akartaik a házasságunkról. Arról ábrándoztak, hogy az adószedő fiának leszek a. felesége. De akkor, amikor már az esküvő napját is kitűzték, megjelent a faluban a vak fiúcska. A szerencsétlen gyermek láttán a hindukat rettenetes düh fogta el.,-.

In inak folytatta történetét, s előttem megelevenedett azoknak a napoknak szörnyű képe.

Magam előtt láttam a feldühödött tömeget, amely dühösen kiáltozva tolongott a falu terén. A férfiak öklüket rázzák, az asszonyok a vak gyermek fölött siránkoznak és átkokat szórnak a muzulmánok fejére.

A faluban élő néhány muzulmán azonban az iskola bekerített udvarára menekül abban a reményben, hogy talán ott védelmet talál.

Az iskolában ebben az időben folyik a tanítás és a fiatal tanító tollba mondja:

— írjátok, gyerekek: „Semmi sem választhatja szét az embereket.”

Az iskola nyitott ablakain váratlanul vad kiáltás hallatszik be:

— Megölni! Mindet megölni! El kell tiporni őket!

A tanító kiszalad az udvarra. Az udvaron összegyűlt muzulmánok felé tárjak karjukat:

— Ments meg bennünket, ments meg! Nem vétettünk senkinek!

Egy fiú a tanítóhoz szalad:

— Drága tanítónk, hiszen ön azt tanította nekünk, hogy minden ember testvér?!

A tanító mellére teszi a kezét:

—- Emberek, hallgassatok meg! Ha vért akartok ontani legyen az az én vérem. De ne bántsátok ezeket az ártatlan embereket. Ók sohasem tettek rosszai nektek.

A tömeg azonban nem tud megnyugodni.

—, Nézz erre a gyerekre! — kiáltják. — Kiszúrták a szemét, megölték apját, anyját. Meg kell bosz- szúlm! Félre az útból!

— Én ma arra tanítottam a gyermekeket, hogy semmi sem választja el az embereket. Én nem tágítok szavamtól.

A tömeg azonban kérlelhetetlen dühében-. Vad üvöltéssel rohant az iskola felé

Zajnab bánatos, vontatott hangon folytatja:

— Megölték őt és vér szennyezte be az iskola fehér falait. Amikor azonban a tanító ott iekiidt előttük

holtan, az emberek elszömyedtek. Dermedt csend állt be. Azután lassan elszéledtek. Mélységes szégyen fogta el őket, aldk nemrég még ártatlan emberek vérét követették,

— Magának mégis hozzá kellett mennie az adószedő fia,hoz? — kérdeztem.

— Hová gondol? — kérdezte csodálkozva Zajnab. — Az egyetlen, aki a férjem lehetett vdlna, odaadta életét másakért! De számomra ő él. Helyette most már én tanítom a gyermekeket az iskolában. És éppúgy, mint ő, én is a saját gyermekemnek tekintem valameny- nyit.

Elhallgatott. Hallgattam én is, e Igondolkoztam,

Váratlanul megkérdezte:

— És te hol laksz, idegen?

— Az úton, — felelem mosolyogva, — egyszerűen az úton. Vándorlók, figyelem az embereket, ha megszomjazom, egyenesen a patakból iszom. De vezesd tovább a tehenedet, mert már a ruhám ujját harapdálja.

A fiatal lány elneveti magát és a nevetése finom ezüst csengetyű hangjához hasonló. Ez a csvlingelés sokáig hangzik a levegőben , Folytatom as utamat. Ismét előttem fut a régi út, vezet engem, az ismerős országon keresztül. De hiszen ez már nem az a Kasmír, amelyet én ismertem.

Ez az új Kasmír. A fiatal tanító Kasmírja “ áld minden gyermeket szeretett — és a büszke Zaj- nabéi