Szolnok Megyei Néplap, 1956. június (8. évfolyam, 128-154. szám)

1956-06-30 / 154. szám

KI LAG PROLETÁRJAI EGYESOUETEKl m évfolyam, 154. szám, 1956. június 30. szombat. ] SZOLJIOK MEGYEI NÉPLAP A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA AZ ÜZEMEKBŐL JELENTIK ülést tarlóit a Megyei Tanács A Tissa Cipőgyár teljesítette félévi tervét A Tisza Cipőgyárból Marik Jó- aseí tervosztályvezető jelenítette: ^Örömmel közölhetjük, hogy üzemünk, a Tisza Cipőgyár június 28-án, csütörtökön befejezte első féléves tervét, 29-én, pénteken reg­gel pedig teljesítettük második ne­gyedéves tervünket is. Az exparttervet már jóval előbb, június 12-én bevégeztük s 24-ig még 65 000 pár cipőt adtunk kül­földre előirányzatunkon felül. A minőség terén is újabb eredmé­nyeket értünk el: 1,2 százalékkal több az eüsőoKztályú párok aránya a tervezettnéL” A Szolnok Megyei Tanács június 29-én — pénteken — ülést tartott. Napirenden szerepelt a Megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottságának be­számolója a Végrehajtó Bizottság munkájáról és a Megyei Kereske­delmi Állandó Bizottság beszámo­lója a területén végzett tevékeny­ségéről. Az ülés ismertetésére visz- szatérünk. Látogatók a jászjákólialmi Béke Tsi-bea Alattyání, jásztelki és jászboldog házi egyénileg dolgozó parasztok, tsz tagok keresték fel a jászjákóhalmi Béke Termelőszövetkezetet. Megtekintették a szövetkezet gyümölcsösét, tehenészetét, gabonaveté­seit. Elismeréssel nyilatkoztak a szép termést Ígérő búzaföldekről és a gondosan tisztántartott cukorrépáról. — Képünkön: a látogatók egyik csap ortja. A FOtőház kocsijavító dolgozói túlszárnyalták félévi tervüket E3ső negyedévi tervünket a zord időjárás miatt nem tudtuk teljesí­teni, A második negyedév elején úgy kezdtünk munkához, hogy a lemaradást pótoljuk, s félévi ter­vünket túlteljesítsük. A kocsijavító minden dolgozója telkes, odaadó munkát végzett. Ennek az eredménye, hogy már június 12-én sikerült befejezni féléves tervünket, s az előirány­zott 9210 munkaegység helyett 9706 munkaegységet végeztünk e(L Elő­reláthatólag féléves tervünket 114 százalékra teljesítjük, A jól végzett munkáért dicsére­tet érdemel a kocsiosztály vala­mennyi dolgozója. De külön meg kell dicsérni Szudl József, Varga Sándor, Károlyfi Mihály, Horváth Sándor kiváló dolgozó jelvénnyel kitüntetett kocsilakatosdkat, Török János tűzikovácsot, Márkus János bádogost és Perjésd Sándor bog­nárt Hemád Mátyás, Szolnok, Fűtőház; Tapasztalatcsere a talajjavításról Mezőtúron Mezőtúron talajjavítás! tapasz­talatcserére jöttek össze pénteken reggel az állami gazdaságok, a ter­melőszövetkezetek vezetői, egyéni­leg dolgozó parasztok és szakem­berek az ország különböző vidé­keiről; Jelen voltak Sós Gábor, a földművelésügyi miniszter helyet­tese és a megyei szervek képvi­selői. A résztvevők megismerked­tek azokkal a nagyszabású talaj­javítása munkálatokkal, amelyek jelenleg folynak Mezőtúron; A szakemberek ismertették a talaj­javítás legkorszerűbb módszereit; Mezőtúr határában közel 6000 holdnyi terület szorul talajjavítás­ra; Ebből a mennyiségből még az idén 2000 holdon kell elvégezni a munkálatokat. Csupán egyetlen ter- melőszövetkezetnek, a Haladásnak 1100 hold rossz minőségű földje van. A tapasztalatcserén megis­merkedhettek a résztvevők a nagy­teljesítményű talajjavító gépek munkájával, többek között a di- gózó géppel, amely örökös talaj­javítást végez. A tapasztalatcsere napján adták át Mezőtúrnak az Országos Mező- gazdasági Minőségvizsgáló Intézet talajlaboratóriumát, amelynek se­gítségével még sikeresebben halad­hat a szántóföldek megjavítása; Nagy arány n közvéleményt utatást rendez rr • // r a lisza Cipőgyár Á Tisza Cipőgyár ötfletességük- rő3 híres gyártmány-tervezői 150 modellt készítettek. Ezeket részben jövőre, de ezenkívül a következő esztendőkben kívánják sorozatban gyártani. A modellek: többsége me­rész* újszerű. Különösen szépek a vászon női cipők, amelyekből 30— 40 modell van* Ezenkívül a Tisza Cipőgyárban már gyártott bale- rtoacipők több új változatát állí­tották elő. Gazdag választékot ala­kítottak ki málkropórusos talpú férfi szandálokból is. Á gyár nagy­arányú közvéleménykutatást ren­dez Szolnokon a 150 modellről. Először az Állami Áruházban ren­deztek jól sikerült kiállítást, ahol a látogatók többszáz közvélemény- kutató ívet töltöttek ki; Most a kiállítást megismétli a gyár saját cipőboltjában, ahol szintén igen sokan mondják el véleményüket, Szinte valamennyien hozzáfűzik, hogy a legfontosabb: mielőbb gyártsák az új modelleket; Ml ÚJSÁG A FÖLDEKEN? Két kombájn és három aratógép dolgozik a jászkiséri Kossuth Tsz-ben A jászkiséri Kossuth Tsz-ben mintegy 1000 holdat kitevő őszi és tavaszi kalászost kell learatni. Ennek betakarítására a gépállomás két kombájnt és három aratógépet bocsát a szövetkezet rendelkezé­sére. A tsz vezetősége azonkívül megszervezte a kézi aratókat is, ha az időjárás esetleg gátolná a gépi betakarítást. Kisebb területet a kaszások vágnak le. A tsz tago­kat a vezetőség aszerint osztotta be a különböző munkacsapatokba, ahogyan az kérésüknek legjobban megfelelt; A tsz tagok egyrésze, különös-^ kóppen a családtagok, a növény- ápolást végzik. Az idő rövid már az aratás teljes megindulásáig, minden alkalmat kihasználnak hát a Kossuth Tsz-ben, hogy jól meg­alapozzák az eredményes zárszám­adást. Szanku Tamás, Jászkisér. Abádszalókon csépelnek A kunhegyest járásban is hát­ráltatta a múlt heti nagy esőzés a mezőgazdasági munkát, a gabona érése azonban csak bekövetkezett több helyein. A tiszaraffi ötéves Terv Tsz-ben az őszi árpa több­ségét — 50 holdat learatták. A tiszaburai Szabad Föld Tsz-ben is napok óta vágják az érett őszi ár­pát. A számítás szerint hétfőn már a búza aratásához is hozzáfoghat­nak. •. Ml» * Alig van már olyan kunhegyes! termelőszövetkezet, ahol ne lenne érett gabona, s a legtöbb közös gazdaságban napok óta aratnak. Az abádszálóki Béke Tsz tagjai pedig megelőzték a többieket, mert ők már csépelnek. Igaz, hogy még csak a repcét, de azt bőségesen. Termelési tervükben ugyanis hol­danként 650 .kg. magtermést irá­nyoztak elő. Most a cséplésltor örömmel tapasztalják, hogy 10 má­zsa az átlagtermés repcemagból; 800 holdon gyomtalonitották a rizst a Palotás! Állami Gazdaságban A Palotás! Állami Gazdaság 3500 holdnyi rizs vetéseiről igen jó ter­més várható az idén; A szakem­berek véleménye szerint jelenleg itt van a legszebb rizs az ország­ban. Kielégítő a növény bokroso- dása, a magassága pedig már el­éri a fél métert is. Különösen azok a rizstáblák szépek, amelyeken szovjet és romén vetőmagot hasz­náltak. Jól tűrik az idő viszontag­ságait, elüenállóak a betegségekkel szemben. A 3500 holdnyi rizsterületből már több mint 800 holdon végez­tek a gyomlálással. Nemsokára minden telepen befejezik a gaz- talanítást. A gazdaság segítségére siet 400 szolnoki diák. Ugyanakkor folyik a műtrágyázás is, eddig 850 holdra szórták ki a tápanyagot. nu Babecz József kunszent- mártani traktoros csütörtö­kön 15 hold őszi árpát aratott Babecz. János, a Kunszentmár­toni Gépállomás dolgozója az el­múlt évben az országos aratási versenyben a második helyre ke­rült. A jelek szerint az idén sem adja alább. A kunszentmártoni Zalka Máté Termelőszövetkezet ár­patábláján kedden reggel látott munkához. Az első napot a gép kipróbálásával töltötte. így is mint­egy 7 hold árpáit vágott le; Csü­törtökön már derekasan nekilátott az aratásnak. Ezen a napon 15 hol­dat aratott; Az Alattyáni Gépállomás 150 százalékra teljesítette gépikapálásí tervét Az idei növényápalási munkák azt mutatják hogy amelyik gépál­lomás annak idején teljesítette a négyzetes vetési tervét, az a gépi- kapálással is jól áll; Az alattyáni traktorosok jóval több kukoricát vetettek négyzetesen, mint ameny- nyit tervük előírt A gépi növény- ápolás ennék következtében, jobban halad; Az alattyániak gépi kapá­lása tervüket idáig 150 százalékra teljesítették; A Cibakház!, a Fegyvernek!, s Turkevei Gépállomás dolgozóinak tarvtólja&ftése szintén meghaladta a 100 százalékot. Számos gépállomás azonban a gépi kapálással nagyon rosszul áll. A szolnokiak tervüket mindössze 24 százalékra, a jászberényiek 27 százalékra, a mezőtúriak 39 száza­lékra teljesítették; HARMAN A MUNKA DERÉKHADÁBÓL KUTI SÁNDOR gépész a Pest-Szolnok megyei Borror- galmt vállalat tiszakürtl pinceszeteDen. Munkáját pontosan, példamutatóan vég­zi, nagyban hozzájárul a felvásárlási terv teljesítéséhez. BUSÁI ANTAL; a Tiszaföldvári Téglagyár karbantartó munkása, ötletes Ujltö. Munkájává! hozzájárult, hogy üzeme győztesen ke­rüljön ki a téglagyárak versenyéből. Hírek az őszi Országos Mezőgazdasági Kiállításról detmi pavfUont is építenek, kija­vítják az utakat, rendbehozzák a hangszórókat, szépítik a terepet; Az építkezéseket előre láthatólag augusztus 15-ig befejezik.- (MTI.) Kalászgyűjtő úttörők A szelevényi úttörő csapat 40 fős létszámmal megkezdte az őszi árpa tarlókon a kalászgyűjtést. Az első nap folyamán 8 mázsa kalászt gyűj­töttek össze. Az úttörők kihívták versenyre Szolnok megye vala­mennyi úttörő csapatát kalászgyűj- tésre. Berényi István csapatvezető, Szelevény A Seiníeia és a Borba a román — jugoszláv tárgyalások eredményeiről Bukarest (TASZSZ.) A Scin- teáia a román—jugoszláv tárgyalá­sok sikeres befejezéséről írva hangsúlyozza: a román nép min­dent elkövet, hogy megvalósítsa az aláírt okmányokban foglalt el­veket; Népeink a román—jugo­szláv barátság erősítésével még szorosabban összeforrnak a Szov­jetunió, a Kínai Népköztársaság és a szocializmust építő minden AZ urszagos mezogazuasagj rá­állításra az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és az egyéni állattartók több minit négyezeröt­száz kiváló tenyészállattal jelent­keztek; — A bírálóbizottságoknak erekből feesM Itíválogatnidk a 2506 legkiválóbb tenyészállatot' Június 20-án már az állatok második fe- lülbírálatát is befejezték és most a Földművelésügyi Minisztérium irányításával 14 központ! bíráló­bizottság végzi az állatok végleges kiválogatását. A bizottságok július 20-ig fejezik be munkájukat A szeptemberben megnyíló Me­zőgazdasági Kiállítás több épület­tel bővül. A 24. számú Állami Épí­tőipari Vállalat dolgozói a kiállítás helyén erdészeti és kü'.kereske­IBUSZ-vonat indul július 8-én Hajdúszoboszlóra Az IBUSZ szolnoki irodája jú­lius 8-án 66 százalékos kedvez-^ ménnyel vonatat indít Hajdú- j szoboszlóra. A vonat Szolnokról reggel 5.45-kor indul, utasfelvé­tel végett Török6zentmiklóson 6.09- ^ kor megáll, s 7.45-kor érkezik Hajdúszoboszlóra. Visszaindulás az­nap este 19.30-kor. A különvonat részvételi díja: 18.80 forint Jelentkezni lehet július 5-én, csütörtökön délig az IBUSZ szer­vezőknél és az IBUSZ irodában. (Szolnok, Kossuth-U; 20. sz.) baráti ország népeivel, maradékta­lanul felismerik, hogy ezen orszá­gok erejének forrása, az új és még nagyobb sikerek biztosítéka az 6 barátságuk és testvéri össze­fogásuk ; Belgrád (TASZSZ;) Az összes jugoszláv lapok behatóan kommen­tálják a jugoszláv és román kor­mányküldöttségek tárgyalásainak eredményeit. A Borba szerkésztő- , ségi cikkében azt írja, hogy Tito, \ Kardélj és a többi jugoszláv ál- 5 lamférfi romániai látogatása ha- 1 Iádért jelent, a jugoszláv—román l baráti kapcsolatok helyreállítása b irányában. > A további kapcsolatok fejlesztése > szempontjából — mondja a cikk 1— különös jelentőségű a Jugoszláv \ Kommunisták Szövetsége és a Ro- ! mán Munkáspárt viszonyáról foly­> tatott elvtársi eszmecsere. Ez a ! viszony hasznos kétoldalú érmtke- i zések útján fog fejlődni. (MTI.) | Árkus István: „Egv bolygóit élünk .. “ Az Országos Béketanícs külpolitikai gfüzetsorozatában megjelent.' Árkus Ist- feván: „Egy bolygón élünk;;.“ című írá­ssá. A füzet' színes ismertetést nyújt a ?. szovjet vezetők angliai látogatásáról; s ennek kapcsán megmutatja azokat az L erőket, amelyek a különböző rendszerű 1 országok békés együttélésének megvaló­sulását segítik elő. A számos érdekes képpel illusztrált $ füzet I.— forintos áron kapható a vá­rosi, üzemi és községi békebizottságok- inál, valamint a hírlapárusoknál; GÖRÖG ISTVÁN > asztalos a Tisza Bútorgyárban naponta 5 13 fiókot és S2 darab különféle iádat ' enyvez össze. Tervét mindig pontosan, * selejtmentesen teljesíti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom