Szolnok Megyei Néplap, 1956. március (8. évfolyam, 52-78. szám)

1956-03-11 / 61. szám

2

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

IMS. mdUnelm Hí

PARTÉIÉT ★

Néhány hónap után — falun

Jókedvvel, derűs bizalommal érkezett meg Fanton elvtárs a Kunmadaras! Gépállomásra, hogy átvegye a párttitkári teendőket. Bízott önmagában. új munkatársai segítségében. Támogatásban, szívélyes fogadtatásban nem is volt hiány .mégis alig két hét malva megérkezett a levél a iárási párt-végrehajtó bizottságra: „Elvtársak! Kévém visszahelyezésemet a megye: van ácshoz.’*

Mi indította a levél megírására. Nem volt jártassága a párt- munkában. s a gépekhez sem értett Ráadásul a pártélet is igen elhanyagolt volt addig. Mikor kis motorján összeiárta a határt, jóné- hány ideges traktorossal találkozott, akik nyakig olaiosan szerel- :ék gépüket. (A téli gépjavítás elnagyol ásának visszahatása volt az az időszak.) Van ezeknek elég bajuk. nem hogy még arról faggassam őket. olvasták-e a napi sajtót'' — gondolta, s mivel szakmai taná csat sem tudott adni, elszontyolodva tovább állt. s megírta azt az emlékezetes levelet

Bakos elvtárs. a JB titkára mind- iárt felkereste. — Nem várunk mi csodát. Fanton elvtárs. mindjárt az első napokba Maradi, hiszen mindent meg lehet tanulni, csak idő és akarat kell hozzá Meg aztán szavad adtad a pártnak:.«:

Nem volt könnyű a döntés

Hívták vissza munkatársai. *—

menyasszonya is Szolnokon lakott, mévhát sok minden egyéb eszébe jutott. Azután mégis csak maradt.

Eltelt néhány hét. s lassan megtanulta. a pártmunka nem merül ki abban, hogy „Olvasta-e a napi sajtót?*’ Hozzátartozik ehhez az is, hogy megkérdezi: „Beteg-e még a felesége?“ — érdeklődik az. emberek személyi problémái iránt szétnéz a legényszálláson. gondoskodik a hal hete nem mosott lepedők mosatásáról. az üzemi konyha rendbetételéről. stb.

Ma már együtt tervez, együtt őrül a traktorosokkal. Egyre nagyobb tájékozottságra tett szert a szakmában. Most például a honvédség segítségével házilag akarnak adó-vevő rádiókat összeállítani, s ezáltal a brigádszállások közötti összeköttetést megteremteni. Ha arra kérik. hogy tartson számtanórát. nem vonakodik, készséggel magyaráz

nem türelmetlen, tudja, hogy a traktorosok eléggé hadilábon állnak a számtannal, de érdeklődnek tanulni akarnak, pótolni az elmu lasztottakat. Déli szünetben jókedvűen azzal válik el tőlük: „Jó étvágyat elvtársak.'’ Egyszóval rájött. hogy a párttitkárnak nem va- ami szodabogár szempontembemek, hanem közvetlen, segítőkész elvtársnak kell lennie, s akkor eredményes a munka.

Na de talán nézzük ezt kézzelfoghatóbban. A Kunmadaras! Gépállomáson is sokat beszéltek arró* hogy nemcsak a termelőszövetkezetek növénytermesztéséért, hanem egész gazdálkodásáért felelősek. — Adtak is néhány tanácsot az állat- rUománv feilpsztésével kapccnlat- ban, de ez nem sokat segített. Fanton elvtárs sokat törte ezen a fejét. sokat beszélt róla a • -' -'tagokkal.

— Hfi"” 16 tehénállomány

ha nincs megfelelő takarmány? — vetették fel neki.

— Tehát a takarmánybiztosításban kell nekünk elsősorban segítséget nyújtaná. — gondolta.

Igen ám. de a traktorosok nem valami nagy lelkendezéssefl fogadták a tervet

A szálasta&armány betakarításával csak vesződség van. hamar elkopik a fűkasza, sokszor el is törik.

nem lehet úgy keresni

vele,

mint ugyanakkor a növényápolásban- Vállalja, aki akarja, én ugyan nem fogok bele. — vélekedtek még a párttag traktorosok is.

Fanton elvtársat azonban ez már nem keserítette el. Többizben beszélgetett velük, felelősségérzetükre, becsületbeli kötelességükre hivatkozott. — Meg aztán maguknak sem mindegy — vetette fel a tsz-tag traktorosoknak. — hogy a termelőszövetkezettől egy munkaegységre hány forintot kapnak. Ha iavul az állatállomány, növekszik a tsz haszna, s a maguk jutaléka is.

A traktorosok azonban csak nem akartak hajlani a szóra. Fanton elvtárs irántuk táplált bizalma. — amit azzal is erősitett. hogy nem szégyelt tőlük tanulni, meggyőző szava végül mégis eredményre vezetett. A múlt heti taggyűlésen felállít Szilágyi Péter és Szilágyi

Bálint — egyik a Dózsa, másik a

Kossuth Tsz tagja — s megfogadták, hogy szövetkezetükben az összes szálastakarmánvt betakarítják. Valami jóleső melegség fogta el Fanton elvtárs szívét...

A műszaki részleg kommunistái is szót kértek ezen a taggyűlésen, s ígéretet tettek, hogy a fűkaszák élezéséhez speciális köszörűgépet szerkesztenek. gépenként 10 darab tartalék-kaszát biztosítanak, s újítás ként — a kombájn pótkocsi fel- használásával — elkészítik a rendfelszedőt is- (Modeljét el is készítették a iárási pártértekezletre) A taggyűlést követő üzemi értekezleten — a kommunisták példájára — huszonkilenc dolgozó lépett párosversenybe.

A szövetkezetekkel való kapcsolat szorosabbá tételére elhatározták, hogy havonként egyszer közös pártvezetőségi üléseket tartanak A Dózsa, a KossuHh és az Űj barázda Tsz pártszervezetével már volt is ilyen megbeszélés. Ezeken határozták el például, hogy a gépállomás és a tsz növénytermelési brigádjainak értekezletét közösen tartják ezután, hiszen egy területen, — ugyanazért a célért dolgoznak. A pártcsoportüléseket hasonlóképpen Ilymódon válogatták ki azokat a kiváló tsz-tagokat. akik a kukorica négyzetes vetésében résztvesz- nek. s egész évben a gépek mellett dolgoznak majd. E módszer haszna abban is megmutatkozik majd, hogy

a növény termesei és a

gépállomást brigád nem less annyira különálló,

nem háríthatják úgy egymásra a

felelősséget.

Persi még nem megy minden olyan RÍ és olyan gyors ütemben, mint ahogy Fanton elvtárs szeretné. Akad még olyan probléma. — aminek megoldási módszerét nem sikerült teljesen megtalálni. Néha még visszavonzza régi munkaköre sok funkciója miatt (az állattenyésztési bizottságtól kezdve a sportkörig mindenhová beválasztották) kevés időt tölt otthon ifjú felesége mellett, (most nősült januárban) mégis, ha este későn eszébe jut. hogy Szolnokon már öt órakor ..letette a lantot’’ arra "ondol: mégsem hiábavaló, egyre jobban szívéhez nőtt mostani munkájaMoszkvában találkozunk

pl erkó József jászapáti DISZ—* titkárnak élete legszebb napjai közé tartozott március 3. Mert ünnepnap az, amikor egy igaz barát lép be az ember életébe. És Berkó József nem akármilyen barátot szerzett ezen a napon.

Azzal kezdeném tálán, hogy Jász- apátin március harmadikán nyitották meg a magyar—szovjet barátsági hónapot, és ebből az alkalomból két szovjet elvtárs látogatta meg a községet. A jászapátiak felkészültek a fogadásra, ünneplőbe öltözve, szívből jövő meleg szavakkal köszöntötték a vendégeket.

— Berkó elvtárs is már napokkal előtte izgalommal tervezgette, mely szavakkal fogadja majd a szovjet küldötteket. Hanem a szépen kigondolt üdvözlő beszédre nem lett szükség. Berkó József minden számítását keresztülhúzta a tolmács, akt bemutatta egymásnak őket. Valahogy így történt a bemutatkozás.

A tolmács a vendégre mutatott:

—> Lijtyenánt Jurij szekretár Kamszamóla — vagyis Jurij hadnagy, a Komszomol titkár.

Maid ehhez hasonlókat mondott Berkó Józsefre intve is. És Berkó József ekkor olyan meleget érzett a szíve körül, és bénaságot a nyelvében, hogy egy szót sem tudott kibökni az ünnepi köszöntőből.

Igaz. csak pillanatokig tartott a tehetetlensége, mert Jurij hadnagy szívére ölelte a DISZ-titkárt.

pP zután már felesleges is lett volna minden beszéd, az érzések beszéltek már mindennél ékesebben. Ahhoz, nem is kellett sok szó, hogy kicseréljék a közös gondolatokat.

Meg tudták értetni, hogy a Jurij apja meghalt a magyar szabadságért és hogy a Berkó József bátyja már járt leint a Szovjetunióban. Berkó elvtárs hozzá is tette lemondóan:

— Nem érem én azt meg, hogy eljussak Moszkvába.

Mire Jurij megcsóválta a fejét.

s— Ej, barátom, hát Moszkva sem egyszerre épült. Csak nem keseredsz el? Ha jól dolgozol, biztos meglátod hazámat.

— A VIT — ugrik ki a szó Berkó elvtárs szájából,

— ügy ám, hiszen a VIT meg Moszkvában less 1957-ben! Már van is új beszédtéma, a VIT. Hol is lenne legalkalmasabb újra találkozni a két titkárnak, mint a világ ifjúságának moszkvai nyarán.

— Ott leszünk, ott találkozunk — úgy dolgozunk, — s oly határozottan fogadják ezt meg, hogy abban nem is kételkedhet senki.

S hogy Berkó József is töri az oroszt, meg Jurij is a magyart, olyan társalgásba kezdenek, amiből senki sincs kizárva.

A DIVSZ-indulót kezdik énekelni. Egyikük úgy: „Gyétyi ráz- nüh narodov.. ”, a másikuk: „Egy a jelszónk, a béke .;

Szárnyal a dal, oly lelkesen, oly szépen, ahogy Moszkvában fog szárnyalni majd 1957-ben.

VISSZAEMLÉKEZÉS

{/ erőfényes tavaszi nap weit, április huszonnydeadika. A Körös-gátnál, a Berettyó mentén, a perest és a Vízközi tanyák közt gyors ütemben készültek a város védelmét szolgáló lövészárkok. Serdülő legények, toprongyos öregek, a háborúból alig pár hónappal ezelőtt hazatért munkások és szegényparasztok özönlöttek az ellenségtől veszélyeztetett vidékre. Nem volt szükség szigorú elrendelésre, büntetés terhe alatti felhívásra. önként mentek a sorsukat immár saját maguk intéző proletárok. Akárcsak nagyapáik, a halhatatlan emlékű Dózsa György, Rákóczi Ferenc és Kossuth Bajos zászlaja alatt menetelő jobbágyok, céhbeli legények, diákok lelkesen, halált mágvető bátorsággal indulták a haza védelmére.

Nálunk is, mint szerte az országban, százak és ezrek emelkedtek a hősök sorába az 1919-es Tanácsköztársaság dicsőséges napjaiban.

De hová tűntek el az elmúlt esztendők „hazáért aggódó” férfiad és asszonyai? Hová tűntek az urak, a gazdag pairasztok, akik várost- rengető csindarattával búcsúztatták munkásaikat, az ágyútölteléknek szánt nincsteleneket a négy évig tartó világháborúba? Hová tűntek a többnyire duplatokájú papok, akik könnyezve imádkozták istenhez a piavei vereség idején, s szentéit vízzel kárpótolták az özvegyeket és árvákat?

Részben bezárkóztak a lakásukba és mint a rejtekhelyén lapuló fenevad, fogukat vicsorították az önvédelemből fegyvert ragadó hazafiakra. Részben — s ez volt a többség — patkánymódra árasztották el a Tanácsköztársaság épületét. A rágcsáló, riadalmat keltő, cselekvést akadályozó, testet-lelket mérgező Jcártevőknek valóságos hada tódult be minden olyan résen, amelyet nem sikerült kellőképpen bedugaszolni.

•f proletárok csüggedés nélkül vívták hősies harcukat az ezerfejű szörnyeteggel. De április 30-án, mint a derült égből a villám, vészhir csapott le közéjük: a felsőbb parancsnokság elrendelte a város katonai kiürítését.

Dél múltával megkezdték a visz- szavonulást a Vörös Hadsereg egységei. Először a tüzérek érkeztek a város alá. Most nem daloltak, némám, ajkukat összeszorítva ültek a kövesúton dübörgő ágyúkon. Réveteg tekintetük csak futólag siklott a hídfőnél összetorlódott tömegre. Szégyelték magukat, fájdalom gyötörte őket? Lehetséges, hiszen a hősök nem szívesen térnek ki a győzelmet ígérő harc elől.

ök győzni akarnak, ők dicsőséget akarnak szerezni népüknek, hazájuknak. ök azt akarják, hogy ne mocskolhassa be ellenség a szabadság tündöklő csillagát.

Barna, pörgebajvszú tüzér lépett le a harmadik lövegrőL Vigyáz- állásba merevedett a zoloogó asz- szonyok előtt. Hangja ércesen csendült, mint az üllőhöz csapódó kalapács:

— Még nincs vége a harcnak, elvtársaim! A mi harcunk, a proletárok szabadságáért vívott harc csak győzdernvtel végződhet. Ígérem nektek, a kommunisták nevében, hogy hamarosan visszajövünk.

Itt-ott mosolyra ránduhtak az arcok, a szemekben bizakodás csillant. Az ágyúk azonban átdübörögtek a hídon, s ahogy nőtt a tüzérek és a híd közti távolság, úgy nehezedett a közelgő ellenségtől való félelem az itthon maradókra.

A tüzérséget gyalogság követte. Fáradtak, levertek voltak a teljes felszerelést cipelő katonák. A sorok ide-oda hullámoztak, a bakancsok tompán, csüggetegen kop- vantaik. legelői Magda Árpád ál- sórészi kubikos haladt, magasra tartott vöröszászlóval. Sovány arcára komor árnyékot vetett a tányérsapka ellenzője. De a zászló, az újvárosi asszonyok drága ajándéka, biztos győzelmet hirdetve lobogott főlőtte. Olykor a vállára ereszkedett, átnyalábolta domború meUét, aztán a magasba szökkent, mint egy piros szárnyú óriásmadár, tt menetelt apám is a gyalo- gosok soraiban, a két vállán géppuska hevederrel, a hátán rrm- niciós ládával. Mellé léptem, sírva kérdeztem tőle:

<— Miért hagynak itt bennünket, édesapám? —~-~~

Megcsipkedte az arcomat * rém nevetett, vígasztalólag.

—* Ne sírj, kisfiam. Nem megyünk mi el örökre. A jövő a miénk, most akármi történik.

ök is tovább mentek s valahol, a kisváros kanyargós útjain, csodálatos dallamok csendülték fel: Nem lesz a tőke úr mirajtuvk ...

Aztán a Körös felől, mint zsákmányt szimatoló szürke, tömzsi ragadozó állat, páncélvonat kúszott lassan az állomás irányába. Előtte azonban robbanás tépte szét a sínpárt. A szörnyeteg megtorpant, acélormányát a városra irányította. Lövedék fúródott üvölibve a levegőbe, s apró, krémsárga vattacsomók nyíltak a Berettyó fölött.

De már tudtam, hogy visszajönnek a mieink. A tüzér szava, az apám szava, a vöröszászló győzelmet hirdető suhogása kitörölhetetlenül az agyamba vésődött.

'BÚSÍ VINCE

GERENCSÉR MÍKLÓS:

LUDASOK

Igen finom volt a reggeli, a hideg csirkesült, Szabados Pál csámcsogva darálta az utolsó falatot' és úgy kelt föl az asztaltól, mint a falu legboldogabb embere. Nyaka köré kanyarintotta a kabátot és kilépett a tornácra.

Fölséges látvány tárult a szeme elé. Az összes létező baramfiíajta képviselte magát, nem is akárhogy, hanem garmadában, pazar kiterjedésű tömegben. A górétól a kere- keskútig, a fészertől a konyhaajtóig a kacsák, tyúkok, pulyák, libák, galambok egész hadserege marakodott az eleségórt, csak a páva tartotta magát távol császári méltósággal. Mert pávája is volt Szabados Pálnak, jobbanmondva a feleségének, aki örömteli buzgalommal szórta a szemet kötényéből és eképpen szólongatta tülekedő jószágait:

— Piiipipdpi pi, pi, pi, pipdkéim!

Szabadost olyannyira eltöltötte a büszkeség gazdagsága. láttán, hogy nem is annyira jóllakott hasában, hanem inkább a mellében érzett feszülést. A könyöklőre támaszkodott, gyönyörködött etető feleségében és a koronásfarkú kakasokban. Örömmel konstatálta, hogy gazdagabb akármelyik egyéni parasztnál. Versenyezzenek hát a kintiek a Szabadság tagjaival, ha tudnak' Okos ember ő. szerencsére korán rájött, hogy hol a helye. Ámbár, a fene tudja. Még szemet szúrhat valakinek ez a töméntelen

sok jószág. Irigy.ember mindig

volt, lesz is. Mert a szövetkezetbélieknek sincs mindenkinek eny- nyi baromfija. Akinek nincs, az a fejéhez vághatja egy szép napon, hogy jobban törődik a háztájival, mint a közössel. Márpedig ő ezt nem akarja. Mert a jóhímév mindennél fontosabb. A szénája most rendben, mindenki láthatja, hogy éjjel-nappal töri magát odabent, ha szükséges. Nade hiába, a Szécsi is pedzette a múltkor, az az éhenkórász, aki egy szál gatyában lépett a szövetkezetbe, hogy látta ám a baromfiudvart, nem egészen helyes ez így. Persze, az irigység. Jó lesz hát vigyázni.

Ez a röpke reggeli elmefuttatás megzavarta a nyugodalmát és töprengésébe az asszonyt is beleavatta.

— Tercsikéin, hallod-e! Nem sok egy kicsit ez a jószág? — kiabált le az ámbitusróL

— Ejnye mán! — csattant M az asszony. — Hát már hogy lenne sok az, ami a miénk!

— Igaz, igaz — folytatta Szabados bizonytalanul, — de tudod hogy milyen irigyek az. emberek.

— Hát aztán! Le vannak sajnálva! Panasz nem lehet rád, mutassanak még egy olyan munkást a szövetkezetben, mint amilyen te vagy. Az a'apszabály is kimondja, hogy annyi baromfit tarthatsz, amennyit akarsz.

Kimondja csakugyan — folytatta

mostmár magával a társalgást Szabados — de vigyázni sohasem árt, ha a fejéhez vágják a gyűlésen annyi ember előtt, hogy önző, akkor aztán md lesz? Az alapszabályra se lehet a végtelenségig hivatkozni. Ráadásul itt van ez a tiz darab pekingi ma^lúd, az asz- szonynak igen nagy terve van velük, szent isten, hova dugja a kislibákat, ha kike’nek? Egy lúd után tizenöt, az összesen százötven, ha megveszekediik közülük ötven, még akkor is marad száz. Micsoda summa, ha felhizlalja őket! Legalább húszezer forint. Hát ennyi pénzt szégyen lenne nyilvánosan zsebrevágni csak libából, mert ő becsületes ember...

— Mikor indulsz már munkára — rezzentette meg a felesége.

Csak legyintett, mint aki halálosan nagy gondokkal dulakodik. De egyre jobban felenyhült pirospozsgás ábrázata: igen fajintos ötlet támadt szüntelenül dolgozó elméjében^

Az asszony nehezen állt kőtélnek, mivel éppen a magludakról volt szó. Végülis belátásra bírta ura elméssége.

Szabadó« Pál az Ürgehát felé

irányította gan aj asszék erét, noha úgy szólt az ulkáz, hogy, a Zsombé- kosra kell hordani a trágyát. Sebaj, kell az Üreghátra is, mindenképpen útba kell ejteni Igric Bertalan tanyáját.

Pörgette az 06tornye1et a kezében, nem nagyon noszogatta az ökröket, a pekingi ludak sokkal fontosabbak e pjlanatban. Igric majd gondjukat viseli. Igen kiváló ember ez az Igric, meg keli hagyni. Az esze egészen rendkívüli és ezt

egyedül a ravaszságának köszön heti. Becsapja a szentháromságot is, dőlről-hátuiról, ahogy tetszik, örülni fog az ajánlatnak. Ingyen hull az öléibe tízezer forint! Mert ő éleséget is ad a ludakhoz, Igric- nek csak annyi gondja lesz, hogy kiikölteti és fölneveli a kislibákat, jövő őszre, pontosan egy év múlva megtömeti őket a feleségével, amikor már szép nagyocskák lesznek. Ennyi az egész, a fele liba az övék, majdnem semmiért. így aztán minden rendben lesz, itt kint a tanyán nem lát senki semmit, nem érheti szó a háza elejét. Igric meg ihat kedvére, akad miből, mert nem csak ravasz, de a pá- lyinkát is szereti az istenadta.

Szabados annyira felvidult ezen a szép őszi reggelen, hogy füíyö- részni kezdett, miközben hátain ösött gőzölgőit a trágya.

A nyakigláb, kancsal Igric éppen tanyája előtt szemlélődött, a maküátlan égen felhőket keresett mindenáron, hogy megnyugtassa önnön magát, de legfőképp a brigádvezetőjét itthonmaradásánik oka felől. Annyira elmerült e szorgalmaskodásba, hogy csak akkor vette észre a szekeret, amikor az eléje ért.

— Jó reggelt, Bertalan! — köszönt rá a kelelténél barátságosabb hangon brigádtársa. — Ilíjnye, de jó, hogy itthon talállak’

Igricnek felcsillant kan csal szeme, kihúzta ösztövér testét, meri kiváló érzéke van ahhoz, ho«v meggyanítsa a szerencsét

— Bátor ember vagy — dicsérte szövetkezeti tagtársát — elindulsz ilyen hosszú útra, amikor az én derekam esőt jósol.

i