Szolnok Megyei Néplap, 1955. július (7. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-20 / 169. szám

B20LK0B3ÍBGTEI NfiPULP IMS július. 20 fl MlnísztsHűnács rendeletien további fesdvezmétsyekBt biztosítóit n terhes anyák résiére a mezőgazdasági lermelöszövetkezetskbsn A Minisztertanács a termelőszö­vetkezeti tagok anyasági segélyének folyósítására vonatkozó rendelke­zéseket 'kiegészítette. Eszerint, ha aa anya nem szövetkezeti tag, de mint családtag dolgozik a mezőgaz­dasági termelőszövetkezetben és legalább 80 munkaegységet, férje pedig legalább X60 munkaegységet teljesített, a férje jogán anyasági segélyben részesül. Az első gyer­mek után 400 forint, a második és minden további gyermek után 300 forint anyasági segélyt folyósíta­nak, A családtagként dolgozó anyát as anyasági segély akkor is meg­illeti, ha a férje — katonai szolgá­lat, vagy bentlakásos tanfolyamon való részvétel miatt — a kötelező munkaegységet nem tudja teljesí­feni, Ikerssülés esetén az anyát saját jogán az első szülésnél minden gyermek után 500—500 forint, min­den további szülésnél gyermeken- kint 400 forint anyasági segély; a férje jogán pedig az első szülés­nél minden gyermek után 400—400 forint, további szülésnél gyenne- kenkint 300 forint anyasági segély illeti meg. A halvaszületett gyer­mek után 120 forint anyasági se­gélyt kell folyósítani. A határozat kimondja, hogy az anyasági segélyt abba« az esetben is folyósítani kell, ha az előírt munkaegységet — napközi otthon hiányában — kettőnél több 10 éven aluli gyermek gondozása miatt az anya nem tudja teljesíteni A jo­gosultság megállapításához a köz­ségi tanács végrehajtó bizottságá­nak és a termelőszövetkezet veze­tőségének igazolása szükséges. —, Megyei jutalomban Is pésseiMlnefe a legfőbb ifjúsági eséplőcsapaiok A lü!§£ Kősponti Veaetasége a tavalyi jó tapasztalatok alapján ebben az éviben is meghirdette az ifjúsági cséplőcsapatok országos versenyét, amelynek célja az, hogy minden ifjú cséplőcsapat harcba induljon a cséplés mielőbbi, mini­mális szemveszíeségü befejezéséért. A DISZ II. kongresszusa azt a feladatot állította a falusi szerveze­tek elé, hogy munkájukkal minden módon segítsék elő a dolgozó pa­rasztifjúság szocialista nevelését. E fontos kötelességének most az a DISZ szervezet tesz eleget, amely valamennyi fiatalt mozgósít az arató- és cséplő brigádokba. Vannak ezen a téren igen ko­moly eredményeink. így például a kisújszállási városi bizottság eddig hét ifjúsági cséplöcsapatot szerve­zett és továbbá 3—4 csapat szerve­zését akarja még elvégezni. A szol­noki járási DISZ végrehajtóbizott­ság eddig 15 ifjúsági cséplőcsapatot alakított, ami számottevő ered­mény, de van még lehetőség to­vábbi csapatok szervezésére, hiszen zz elmúlt évben a járásiban volt a legtöbb csépiőcsapat, számsze­rűit 29. A jászapáti járásban eddig 8 ifjúság; cséplőcsapat csatlakozott a versenyhez. Akadnak azonban komoly hi­bák is. DISZ végrehajtóbdzottsá- gaínk egyrésze igen csekély ered­ményt tud felmutatni ezen a téren. A kunhegyest járási végrehajtóbi­zottság eddig mindössze két csép­lőcsapatot szervezett. Megtörténik az is, hogy a bizottságok kiviszik s benevezési lapot, de annak to­vábbi sorsával keveset törődnek. Ez történt Tiszafüreden is, ahol 10 helyre kivitték a járási végrehajtó­bizottság tagjai a benevezési lapot, de azt már nem tudjál?, mi l'ett ezeknek a sorsa. Több segítséget várunk a tanácsok mezőgazdasági osztályától is. Ugyanígy az állami gazdaságok ÜB. elnökeitől. Segít­sék elő azt, hogy a DISZ szerve­zetek a versenybe benevezzenek és hogy a benevezési lapok a MEDOSZ-hoz eljussanak. A DISZ K. V. a Földművelés­ügyi Minisztériummal egyetértve i dijakat tűzött ki az országos vi­szonylatban legjobb eredményt el­érő ifjúsági cséplócsapatok részére. A díjak a következők; az első helyezett csapat minden tagja egy darab 15 köves Pobjeda márkájú karórát; a lsét második helyezett munka­csapat minden tagja 1 darab Ljubi- tel márkájú fényképezőgépeit; a két harmadik helyezett mun­kacsapat minden tagja 1 darab néprádiót kap. A DISZ megyei vógrehajtóbi- zottsága a megyei tanács mezőgaz­dasági osztályéval egyetértésben a megye legjóbb ifjúsági csapatai közül külön pénzjutalomban része­síti azokat, melyek az országos versenyben nem érnek el helyezést., Ez'ík közül: az első csapatot 2909 forinttal; a második csapatot 1200 forint­tal; a harmadikat 300 forinttal jutal­mazza. A verseny augusztus 31-ig tart és ezután történik a verseny érté­kelése. A feltételek részletes ismer­tetésére plakátokat küldünk ki. fiatalok l DISZ-isták! Vigyétek harcba a munkacsapatok minden egyes tagját a cséplés mielőbbi be­fejezéséért. Fejtsetek ki meggyőző, felvilágosító munkát annak érde­kében, hogy a csépeltetők a cséplő­géptől tegyenek eleget az állam iránti kötelezettségüknek. DISZ megyei végrehajtóbizottság. Megyei tan. mezőgazd. osztálya. A SZOLNOK MEGYEI VEZETÉKESRADIÓ MŰSORA, 1955. július 20-tól július 26-lg: Szerda: Hírek! — Ifjúság Hangja! — Pillanat­képek Szolnok megyéből! Csütörtök' Hírek! — Béke és Szabadság! — Be- siéSgetós egy aratógépen dolgozó kiváló traktoristával. — Földimogyoró is terem a megyében. Péntek; Hírek! — Levelezőinknek válaszolunk. — Mi újság a falvakban. Szombat: Hírek! — Sport! — Rádióriporter jegy-» rétéiből! — Heti Krónika! Vasárnap; Jó munkáért szól a nótánk. Hétfő: Htrek! - Sport! — Falu a városért varos a faluért! Kedd: Hírek! — Termelőszövetkezet! Híradó! — Sétahajóval a Tiszán. APRÓHIRDETÉSEK 26ű-es NSU tokozott jó állapotban eladó. Tiszstóldvár. (Homok) Ó-virághegy I. ut 63. szára. ______________ VI ZSGÁZOTT t ed kezelőt, baromfitelepveze- töt azonnali belépésre felveszünk. Jelent­kezés írásban, vagy személyesen: Szent­tamás! Állami Gazdaság, Kétpó. MEZŐTÚRI Építőipari Termelőszőyetke- í felkéri a lakosságot, hogy forduljon zalommat a szövetkezethez. Elvállal indenféle építkezést és javítást munka­it. Dózsa Győrgy-út 19/a. SONYT és Tiszafáidéért gyártelepeinkre on na 11 belépésre nagy gyakorlattal ren- Ikező bérelszámolókat alkalmaz a Szol- kmagyei Téglagyárt Egyesöles. A le- rtkezőknek munkásszállást és napi egy­ért bőséges étkezést biztosítunk. Jelent­zni lehet: Személyzeti Osztályon Mező- ron, Földvári u. 1—6 szám alatt a val­lat központjában. _________ Tö ltse szabadságát a bereki gyógy- és strandfürdőben Üdülhet, pihenhet, szórakoz­hat, Szombat és vasárnap vi- kend utazásokhoz külön autó­busz-járat. Községgazdálko­dási Vállalat, Karcag. A SZOLNOK megyei Terményforgalmi Vál­lalat épftész művezetőt keres. Jelentke­zés: Műszaki Osztály vezetőjénél. Cfm: Szolnok, Tisza Antal-u. 2. ____ GY ERMEK sportkocsi eladó Szolnok, Vöröscsillag út V. bérház, III. era. 2. YAVCGAL kösse össze szórakozását * Szolnok és Vidéke Vendéglátóipari Válla­lat törökszentmiklósi kirendeltségének „Kedves" cukrászdájában — Lenin út 117. 1- Csütörtökön, szombaton és vasárnap zene és tánc. Kitűnő sütemények, fagylalt, fekete kávé és italok bő választékban kaphatók. A TÖRÖKSZENTMIKLÖS és Vidéke Körzeti Főldművesszövelkezet vevőszolgálata jelen­ti: szövetkezeti boltjainkban nagymennyi­ségű és szélesválasztékú férfi és női ruha. cipő. divatcikk. Játék, sport és bizsu áru várja kedves vevőinket. Előzékeny, pontos, kiszolgálás. Áruházunkban megadott ren­deléseit házhoz szállítjuk. Telefon: 94. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Várható időjárás szerdán estig: Növekvő felhőzet, több helyen, el­sősorban nyugaton záporeső, zi var­tar. Mérsékelt, időnkint élénkebb délnyugati-nyugati szél. A meleg idő tovább tart. Azolnokmejjjgel NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztőség: Telefon: 20—93. 23—20. 20—69 Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szolnoki Nyomdaipar) Vállalat Pelelö6 vezető: Mészáros Sándor A tavaszi növényápolás idején a tiszaíöldvári Lenin TSZ tagsága jól dolgozott. Ezt talán az igazolja legjobban, hogy a kukoricát és cu­korrépát négyszer megkapáltuk. A burgonyát fészektrágyázással ve­tettük és dacára a tavaszi száraz­ságnak, most az egyénileg dolgozó parasztok is megcsodálják, milyen szép. Tizenöt hold repcét elcsépel­tünk, 5 mázsa 18 kg-ot holdan­ként. A Cibakházi Gépállomásnak köszönhetjük, hogy ezt is kis szemveszteséggel takaríthattuk be, mert ők adtak kombájnt és így nem kellett tartani attól, hogy a vágással, összerakással, hordással elpereg a szem. Az aratás munkáját úgy szervez­tük meg, hegy 96 százalékát gép végezze el. Ez a tervünk meg is valósult. A Cibakházi Gépállomás itt is komoly segítséget adott. Ré­vész Benjámint küldte hozzánk aratógépkezelőnek, aki több mint 202 hold kalászost aratott le. így július 18-ig a kalászosok aratását —1 a zab kivételével — befejeztük. 100 hold búzát kombájnnal arat­tunk és csépeltünk. Mondhatjuk, hogy a tavaszi munkánk nem volt hiábavaló, eredménye most megmutatkozik. Az általános cséplést is megkezd­tük, mert július 20-ig búzából és árpából teljesíteni akarjuk beadá­si kötelezttségünket, Július 18-ig árpából 103, búzából 350 mázsát adtunk át a Terményforgalmi Vál­lalatnak, de mire levelem az új­ságban megjelenik, addig gabona beadási kötelezettségünknek ele­get teszünk. Tamás László kihelyezett mezőgazdász, Tiszaföldvár, „Lenin" TSZ. Miért nem játszhatnak az udvaron a gyerekek? Szolnokon, a Ságvári-út 2. szám alatt lakom. Sok gyerek van az ud­varban. Mi, szülők napközben dol­gozunk. Munka után a háztartásban van elfoglaltságunk. Ilyenkor a gye­rekeket az udvarra szeretnénk en­gedni levegőzni, játszani. A házfel­ügyelőnk, Dankóné azonban nem engedi meg, hogy ott legyenek. Kia­bál rájuk, szidalmazza őket. A na­pokban a kutyáját uszította rá há­rom játszadozó gyerekre, s azok nagyon megijedtek. Szeretnénk, ha Dank&né — azért, hogy neki nincs gyermeke — nem bánna ilyen dur­ván a más gyermekeivel. ÖZV. PÁSZTOR IMRÉNÉ Szolnok A tiszaörsi Út Élet TSZ-ből Ezentúl a üszőiéi Uj Élet TSZ életéről fogom tájékoztatni a szer- kesztőséget, mivel július 7-e óta itt vágyóik könyvelő, örömmel jöttem ide dolgozni, segíteni a tsz munkáját, 18-óm, szombaton befejeztük aa ösái árpa csépiérét. Elég jó ter­mést adott, 25 holdon 401 mázsa lett. Örülnek a tagok is, mert ami terven felül termett, az után pré­miumot kapnak. Most fő gondunk a búza aratá­sa. Harcolunk a szemveszteség csökkentéséért, a cséplés gyors be­fejezéséért. Igyekszünk a begyűj­téssel is, hogy a gyorsbeadási pré­miumot mi se szalasszuk el. Nemcsak az aratás megy ná­lunk. A kertészeti brigád tagjai, Morvái Márton vezetésével, azon vannak, hogy minél nagyobb jöve­delmünk legyen. Petrovics Veronika levelező, Tiszaörs, Uj Élet TSZ. Rosszak a permetezőgépek „Védekezz az amerikai szövő­lepke ellen!“ Ezt a felhívást nap, mint nap halljuk a tanácsházán felszerelt hangszóróból. Hogyan védekezzünk? Erre is feleletet ad a hangszóró; „A tanács mezőgaz­dasági osztályán igényelhetnek permetezőgépet és permetlevet Is teljesen díjtalanul kapnak az ér­deklődők, Csak a napi 5 forint használati díjat kell megfizetni!" Ez idáig rendjén is van. A baj ott kezdődik, hogy a permetező- gépek rosszak, használhatatlanok. Egyik folyik, a másiknak nincs szelepje. Ezek a gépek a Kende- resi Növényvédő Állomás tulajdo­nát képezik. Az a kérdésünk, hogy ha már adnak gépeket, miért nem gondoskodnak arról, hogy azok hasznavehetőek legyenek, s velük valóban hatásosan tudjunk véde­kezni a kártevők ellen? Gyáni Gyula. Turkeve, V!T jelvényszerző versenyen a szolnoki vasul as dolgozók között Borongós, de Ideális sportidőben népe­sedett be a szolnoki Törekvés sportte­lepe. VIT jelvényszerző versenyre gyűl­tek egybe a vasutas csomópont dolgozói. Műkedvelők és aktív sportolók egyaránt eljöttek erre a jelentős eseményre. Azok a dolgozók, akik pár perccel előbb még a Járműjavító, vagy a Fűtőház eszterga- padjainál, a kovács-üllők mellett álltak és kéményén harcoltak a napi tervek tel­jesítéséért, most a súlydöbó körnél, az ugrógödörnél, a :íutóstartnál készülődtek, hogy teljesítsék *a VIT jelvényszerzésre előírt számokat. Igen szép számmal jöt­tek el az úszók Kocsis Sándor edző és a birkózók Kovács Antal edző vezetésével. Ott láthattuk, többek között Kozma József műhelylakatost, Csillag Vilmos eszter­gályost, Horváth János irodai dolgozót, Bíró Ferenc lakatost és még másokat. Barna István atlétikai edző vezetésével már a konadélutáni órákban megkezdőd­tek a próbázások. A versenyszámok gyors egymásutánban, szinte filmszerűen pereg- j tek. Ott volt a próbázók között a Jármű­javító Üzemi Vállalat DISZ titkára is. Hiba volt azonban, hogy a DISZ ifjak nagyrésze a hiányos mozgósítás miatt távolmaradt. A 124 résztvevő majdnem mind elérte a kötelező szinteket, sőt az Összesített pontversenyben néhány kitűnő eredmény is született. Kiemelkedő eredmények: Nők: Szedlák Borbála 1480, Simon Jú­lia 1295, Pálinkás Éva 1170, Urbán Ilona 1195 pontot szerzett. Férfiak közül: Katona József 2242. Csil­lag Vilmos 2114, Horváth János 2079, Sok­vári Sándor 1840 pontot ért el. A verseny kiemelkedő érdekessége volt, a megjelent idősebb korcsoportbeliek ver­senyzési készsége. Különösen nagy si­kere volt Bagi Józsefnek, aki a kisszámú nézőközönség harsány biztatása közben jóegy néhány számban a fiatalokat is megszégyenítő ügyességgel diadalmasko­dott. A verseny a késő esti órákban ért véget. Hiányossága volt a különben lelkes jelvényszerző versenynek, hogy a közel ezer versenyzővel rendelkező Szolnoki Törekvés SK vezetősége nem tett meg mindent a ■ tersen v sikere érdekében. Ken: mozgósították idejében az összes meg­lévő szakosztályokat. Ezért maradtak tá­vol a labdarúgók, a kézi és kosárlabdá- sok. a kerékpár- és motorversenyzők. A Törekvés SK-nak, mely megyénk legna­gyobb sportegyesülete, jobb példát kell mutatni a VIT versenyek eredményes le­bonyolítása terén is. Előre a VIT-jelvény megszerzéséért! A kép an Kaposvári Gésa, a Szolnoki Tö­rekvés SK. elnöke lát­ható, amint — a Tö­rekvés-pályán megtar­tott VIT jelvényszerző verseny után — Tóvízi Gáspár vasutas dolgozó mellére tűzi a VIT- jelvényt. Nagyszerű győzelmet arattak a Szolnoki Törekvés ökölvívás Szolnoki Törekvés—Székesfehérvári Törekvés 11:9 A szolnoki Járműjavító kultúrtermében viszonylag kis-számú, de rendkívül lelkes nézőközönség előtt zajlott le a két testvér­egyesület ökölvívóinak találkozója. A verseny mindvégig hatalmas, izgalmas küzdelmet fiozott. A hazai együttes csak a verseny végefelé- tudott felülkerekedni a kitün. vendég-sportolókon. Részletes eredmények: Flórián (Székesfehérvár) győz Balázs (Szolnok) ellen. Fehérvári (Szolnok) győ­zelmet szerez a székesfehérvári Laborczfői ellen. Kóródi III. (Székesfehérvár) győzel­met arat Véli (Szolnoki ellen. Az Ecsédi II. (Szolnok) Kóródi II. (Székesfehérvár) pár küzdelme döntetlenül végződik. Brai- novits (Székesfehérvár) győzelmet szerez Munkácsi (Szolnok) ellen. Südi (Székes- fehérvár) győz Vasas (Szolnok) ellen. Horváth (Szolnok) legyőzi Rudolfot (Szé­kesfehérvár). Dobos (Szolnok) győz Szabó (Székesfehérvár) ellen. Nagy (Szolnok) a székesfehérvári Lszok-ot győzi le. Fazekas (Szolnok) a székesfehérvári Sáringer fe­lett arat győzelmet. A mérkőzés elején úgy látszott, hogy a A Pécsi Dózsa vasárnap délelőtt rek- kenő hőségben rendezte meg országos motorkerékpáros salakpálya versenyét. A verseny közepesen sikerült. A mintegy 4000 főnyi közönség csupán a 250 és 350 köb­centiméteres futamokban látott színvona­las, jó küzdelmeket. A többi számban általában a vártnál gyengébb volt a ver­seny színvonala. Ennek egyik oka volt az is, hogy a nagy meleg miatt sok volt a géphiba. A találkozón a Szolnoki Törekvés mo­torosai is rajthoz, álltak és szép eredmé­nyekkel tarsolyukban tértek haza. kitűnő vendégcsapat, (mely jelenleg a Dunántúl egyik legjoßb együttese) köny- nyen szerzi meg győzelmét. A hatalmas lelkesedéssel küzdő szolnokiak azonban fokozatosan feljöttek és különösen Dobos és Nagy valósággal lerohanták ellenfelei­ket. A mérkőzés döntetlenre állt, amikor Fazekas és Sáringer leptek a szorítóba. Az első és második menetben kiegyensú­lyozott küzdelem alakult ki, némi Fazekas fölénnyel. A harmadik menetben Fazekas a közönség üdvrivalgása közben zápor- szerű hatalmas ütéseivel biztosan nyert és ezzel megszerezte együttese számára a győzelmet. A ritkán látott élvezetes küz­delmet Marczinke (MffTiüt Vörös Lobogói vezette nagy hozzáértéssel. A hazai együt­tes Dávid László vezetésével a legjobb úton halad a fejlődés felé, s minden re­mény megvan arra, hogy a jövőben mél­tóképpen viselik majd a szolnoki színeket. A székesfehérváriak is igazolták jó hírü­ket. mentségükre szolgál, hogy előző este igen erős küzdelemben 10:8 arányban győzték le a Martfűi Vörös Lobogó együt­tesét s még érezték e mérkőzés fáradal­mait. Még így is méltó ellenfelek voltak. Részletes eredmények: 350 köbcentiméteres sorozatgépek: 1. Győré (Szolnoki Törekvés), 2. Nádori (Budapesti Törekvés) Ez a géposztály jó küzdelmet hozott. Győré és Nádori között szoros volt a verseny. A szolnoki moto­ros nagyobb tapasztalatának, kitűnő ka­nyarvételének és gyorsabb gépének kö­szönhette győzelmét. 350 ketn-es sportgépek: 3. S. Papp (Szolnoki Törekvés). 500 kenres sportgépek: 2. Győré (Szol­noki Törekvés). Kerékpáros szskssxiá!?! hsíeü tétro a Kunszentmártoni Bástya SK A Kunszentmártoni Bástya SK vezető­sége megfogadta a párt Központi Veze­tőségének sportra vonatkozó határozatát és a népszerű szakosztályok mellett létrehozta a kerékpáros szakosztályt is, mely mintegy húsz-huszonöt fővel alakult rneg. Kezdetben országúti közhasználatú gépekkel dolgoztak, de éppen az eddigi eredmények nyomán a Bastya SE or­szágos elnöksége 5 versenykerékpár ki­utalását tette lehetővé a fiatal szakosz­tály részére. Ezt az 5 Favorit gépet az SK kedvezményesen kapfa meg. Megvan a remény arra, hogy a fiatal szakosztály ezzel a gépállománnyal eredményes mun­kát végez majd és akkor az országos elnökségtől megkapják a másik 5 Favorit versenygépet is teljesen díjmentesen. A vezetőség a közeljövőben rövidtávú versenyeket, országúti túrákat rendez — Szeretnék a megye legjobb kerékpár­versenyzőit a községben vendégül látni, hogy tanulhassanak, fejlődhessenek. A községi tanács, a járási TSB minden segítséget megad a jó és eredményes munkához, csupán a szakosztály és a sportkör vezetőségétől függ, hogyan hasz­nálják fel gyümölcsözően ezt a segítsé­get. Röplabda: Az elmúlt napokban került megrende­zésre Szolnokon a Röplabda Magyar Népköztársasági Kupa középdöntő és döntő mérkőzése. Középdöntő: Szolnoki Honvéd—Szolnoki Traktor 3:2, Martfűi VL—Kunmadaras! Honvéd 3:0. Döntő: Martfűi V Lobogó—Szolnoki Honvéd 3:0. Az eredmények alapján, mint MNK megyei bajnok a Martfűi Vörös Lobogó csapata jutott tovább a ‘Magyar Népköz- társasági Kupa további küzdelmeiben. A Szolnoki Törekvés motorosainak sikere a Pécsi Dózsa országos salakpálya versenyén JleazL&zaLtik íi fi k Visszaemlékezés egy gyárlátogatásra Néhány héttel ezelőtt, mint a Béke TSZ egyik tagja látogatáson vet­tem részt a Törökszent­miklósi Mezőgazdasági Gépgyárban. Nagy do­log volt ez számomra, s feledhetetlen öröm, hogy megismerhettem azt a sok különböző gé­pet, amelyek a mi mun­kánkat segítik. Láttam, hogyan készülnek az alkatrészek, hogyan dolgoznak azon a mun­kások, hogyan születik szocialista mezőgazda­ságunk segítője, a gép. Azt sem tudom elfelej­teni, hogy a gyári mun­kások milyen szívesen, nagy szeretettel fogad­tak bennünket. Mikor hazajöttem., tagtársaimnak beszá­moltam tapasztalataim­ról, hogy ők is megis­merjék, megtudják, mi­lyen nagyszerű segítsé­get kapunk a munká­soktól, hogyan erősödik szövetségünk. Elmond­tam azt is, hogy gyára­inkban azért dolgoznak, hogy mi a mezőgazda­ságban könnyebben és többet termelhessünk. PECZE MIHÁLY Cserkeszeiké, Béke TSZ A zab kivételévé! mindent learattunk

Next

/
Oldalképek
Tartalom