Szolnok Megyei Néplap, 1955. június (7. évfolyam, 127-152. szám)
1955-06-05 / 131. szám
KOSZÖNTJÜK KITÜNTETETT PEDAGÓGUSAINKAT! Dr SZÁZ JANOS, KIRÁLY JANOSNÉ, * szolnoki Közgazdasági Technikum igaz- szolnoki vezető óvónő. „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” gatóhelyettese, „Kiváló tanár.” TOROCZKAY ENDRE, a kisújszállási Arany János-úti iskola igazgatóhelyettese, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” NAGY 1STVANNÉ, a mezőtúri városi tanács oktatási osztályának gazdasági csoportvezetője, *;• Jfíi oktatásügy kiváló dolgozója.” VIRÁG IMRE, tószegi általános iskola igazgatója, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” KOPÁCSI BÉLA. a jászberényi tanítóképző tanulmányi vezetője, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” BÁRDI IMRE, a DISZ Megyei Bizottságának iskolaügyi osztályvezetője, úttörő titkár, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” Idős pedagógus vagyok, mondanivalóm is első- borban a múltat idézi fel. » Állami helyettes-tanító voltain az 1930-as év végén egy tiszamenti községben. Két éven át a helyettes tanítók sovány kenyerét ettem és két nyáron arattam, csépeltem, mert ezekben a hónapokban nem úam semmiféle illetményt. Indok: „Szegény az á u.inháztartás, takarékoskodni kell.“ Aztán felekezeti tanító lettem. Gőgös, mindenki murájával elégedetlen plébánosom többször így fenyegetőzött: „Mi lesz magával és családjával, ha elveszem a kenyerét.“ Erre a gonosz kérdésre akkor én nem felelhettem semmit, de megadta rá a méltó választ a hamarosan beköszöntött felszabadulás: miénk lett az ország, mienk lett az iskola. Ijesztgetések, felfüggesztések, fegyelmi vizsgálatok, tehát lelki terror helyett ma jó munkánkat államunk megbecsüli, méltányolja, megbecsült tagjai vagyunk a dolgozók társadalmának. Kartársak! Akiknek nem jutott a letűnt idők szomorú emlékeiből és csak hírből, írásból ismeritek és mindig csak pártunk, kormányzatunk szerető gondoskodását éreztetek, fogadjátok ezt a pár sert egy idős pedagógustól emlékeztetőül. Balog Mihály, ált, iskolai tanár, Törökszentmiklós. Minden * x ül n érzi azt a reménykedő, bizakodó szeretetet, amikor kicsiny gyermekét átadja a nevelőnek, rábízza legdrágább kincsét, hogy a kis emberpalántát formálja, alakítsa erősakaratú, nagytudású, kömény, helytálló emberré. És pedagógusaink tudásuk, lelkesedésük minden erőjével küzdenek a mi gyermekeinkért. Lelkesedésük átragad ránk, édesanyáikra is. Mi is boldogan tervezünk, dolgozunk együtt az iskolával, a a pedagógusaiinlkika'l. Segítünk mindenben, amit csak tudunk és az eiért eredményeknek közösen örülünk. Ma, amikor a nevelőket szívünk minden melegével köszöntjük, kívánunk számukra még eredmé- njesefcb és sikerekben .még gazdagabb munkát, hogy hazánk számára művUlt, öntudatos, boldog nemzedékeket neveljenek. Vas Eerencné, a mezőtúri Kcssuth-téri ált isk. SZM elnöke. TIZENÖT évvel ezelőtt kezdtem tanítani.., Bizonytalan és reménytelen várakozási évek előzték meg a boldog kinevezést. Nehéz volt. még akkor állásba kerülni. Végre mégis elérhettük vágyunkat, — beléphettünk az iskolába. De mennyi megaláztatásban volt részünk. Kopott tanítócska.., Ránkragadt ez a jelző. Valóban azok is voltunk. 1945 után megváltozott az élet... Az iskolából fokozatosan eltűntek a rongyos, mezítlábas, rosszul táplált, sápadt tanítványok. Jól öltözött, ragyogó szemű, piros arcú, vidám gyerekek vesznek ma körül. Megváltozott a mi életünk is. SZŰCS BÉLA, a jászberényi általános iskola Igazgatója» „Kiváló fanár.’' Jó tudni és érezni, hogy dolgozó népünk áilltaima minden támogatást megad számunkra. NAGY és komoly feladat pedagógusnak lenni. S mi ezen a napon megígérjük, hogy igyekszünk ennek a feladatnak legjobb tudásunk szerinj eleget tenni. WL Kövér Lászlóivá taníHmő, Jászberény, leányiskola. Kedves Sipos tanár bácsi! Szóban nem tudtam elmondani, mát éreztem egy hete a Bükk-hegységban, amikor Tanár bácsi megkapta Kántort az Ördögoldalon. Kántor vigyázatlanul és fegyelmezetlenül futni kezdett a meredek lejtőn, nem tudott megállni, magával sodorta Jobbágyot is és Kiss Gyulát is, akik segíteni akartak neki. Akkor állott elébülk Tanár bácsi és sikerült megtartania őke a lezuhanástól. Én tudom, hogy Kántor haszontalanul viselkedett, mert Tanár bácsi figyelmeztetett bennünket, hegy óvatosan haladjunk, a meredek Ördögoldál veszedelmes hely. Mégsem haragudott Tanár bácsi, csak magához ölelte Kántort és azt mondta neki: „Jobban vigyázz és óvatosabb légy.’1 Akkor láttam, mennyire szeret bennünket Tanár bácsi. Egész úton úgy gondoskodott rólunk, mintha édesapánk lett volna. Este, amikor a mályimkai iskolában éjjeleztünk, Tanár bácsi alatt egy marék szalma sem volt, mind alánk tolta, Tudom, hogy mikor vacsorát főzött Urban József tamiitóbácsiéfcnál, Báintapoloáson, Tanár bácsinak nem maradt egy tányér leves sem, mert mi mindig csak kértük és kértük és végül Tanár bácsi szalonnát vacsorázott. Néha három hátizsákot is vitt a hegyek között, mert nehéz volt a zsák Szilágyinak, Terepestnek és másoknak is. Most a Pedagógus Napon így köszönöm meg jóságos szeretetét, amit sohasem felejtünk el. Jó tanulással fogjuk meghálálná és ígérjük, hogy hazánknak szorgalmas dolgozói leszünk, Szendrei Laci, VII, oszt. tanuló, Karcag. TÓTH TIBOR, a szolnoki városi tanács oktatási osztályának tanulmányi felügyelője, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” PAPP LÁSZLÓ, szolnoki gimnáziumi tanár, „Az oktatásügy kiváló dolgozója.' edves Tanáraink! Engedjék meg, hogy a mai napon szóban is elmondjam azt, amit olyan sokszor érzek és gondolok. Amikor a padban ülve hallgatjuk az oktató, nevelő szavakat, olyan természetesnek vesszük, hogy nevelnek, tanítanak bennünket. Pedig mennyit köszönhetünk nekik! Azt, hogy egyre értelmesebbek, okosabbak vagyunk, egyre többet tudunk a tanulmányokból, az életből, hogy megtanuljuk a rendes viselkedést, hogyan kell élnünk, dolgoznunk a társadalomban: tehát miként válik belőlünk rendes, becsületes a munkát, a népet szerető ember. A mai napon minden tanuló szeretettel köszönti nevelőit. Mi megígérjük, hogy a jövőben sok örömet jogunk szerezni tanárainknak, hogy büszkék lehesse- ♦rJ/c ránk. HERÉD? ERZSÉBET a szolnoki Újvárosi ált. iskola tanulója. SÁRKÖZI ALADAR, a mezőtúri gimnázium igazgatója. „Az oktatásügy kiváló dolgozója.” G yörfi Erzsiké tanítónéni. így hívja mindenki Karcag városában. S amikor kiejtik a nevét, annyi meleget adnak hozzá a szivükből, mint mikor azt mondják: Anyám. Negyvenegyedik esztendeje tanít. Negyvenhétévesek már azok, akiket első tanévében a második elemi osztályba bocsátott. Csak negyvenével számítva egy osztályt, ezerhatszáz jiucska, leányka bimbózó értelmét, inkább az ábrándozás világához kötött érzéseit istápolgat- ta egy-egy évig. Ezerhatszáz felnőtt, serdülő és gyermekember hord magában egy életen át sok-sok szép gondolatot, emlékezetes hangulatot, mozdulatot, édes tartalommal teli szót — az egykori tanitónéniről. Micsoda gazdag ennek az öreg tanítónőmnek. az élete! Sokszínű élete munkájából ezerhatszáz felé tudott kincseket osztani. De ő is kavott valamit kis tanítványaitól. örök ifjúságot. A hat évtized az ő hajából is könyörtelenül kifújta a kunsági búza, az érett földek^ a cipó barnaságát. Még'most is sűrű hullámaiban már az ősz köde tompul. Nyájas hangja itt-ott már bizonytalanul remeg. De nézzék meg szeme kékjét, Annyi bölcs jóság mosolyog belőle, amennyit negyvenegy év alatt csak össze- gyüjthetett kicsinyei derűs sugarából. A hogy elnézed egyszerű fekete *a ruhájában, a tartásában, ahogy állát kezefejére támasztja, — a tisztes kun asszonyokat látod, ők is ilyen feltűnés nélküliek, okosak, melegek és józanok. Hogyne! Hiszen tőlük, köztük tanult meg ilyen lenni — s azok tőle tanultak emberin viselkedni. Mennyi szeretet van egy törékeny asszonyban! Enélkül nem is létezhet tanító. Gondoljunk az első őszre, mikor bennünket is „feladtak az iskolába.” Búcsú a játékoktól, ostortól, babától. Búcsú a buja fűtől, a kövér pázsittól, a kislibától, báránytól... Es .. és búcsú az édesanyától. Búcsú, mert jön a nagy ismeretlen, titokkal teli, félelmetes világ: az iskola. Akármilyen szépet, jó is mondanak felőle, mégiscsak más, mint addig. Ó, ha tudnák a szülők, mi játszódik le a kisgyermek-szabadság utolsó napján a kislányban, kisfiúban. Milyen jó, hogy a tanítók, a néptanítók tudjákl Várnak tárt karokkal, lélekbelátó szemmel s míg szorongatjuk az utolsó pillanatig az édesanya kezét, addig ők gyöngéden megfogják a másikat s beültetnek a padba. És olyan jó, hogy ennyire megköny- nyítik az átmenetet az álmok világából az igazi élet első lépcsőire. A ztán hazamegy a kisember az első tanítási nap delén és a borzasztó félsz-ből már nincs egy leheletnyi sem. A nap talán még verőfényesebb, mint valaha, ott van az árokpart, ahol volt} a bárány ugyanúgy szalad eléje, a kapu is a helyén. Talán aki jobban megfigyeli, az veszi észre az édesanya ragyogó szeme sarkában az édesbús öröm igazgyöngyét. A könnyet afelett, hogy nemrég még ő is iskolába járt és már a gyermeke is megkezdte az életet. Az első betű megrajzolása, az első dalocska, az első dicséret, az első dorgálás életreszóló emlékeket vés az emberbe. Ugyanúgy megmarad a perc hangulata, mini a tolltartó, vagy a birsalma szaga, a padlóolaj illata, vagy a csengő csilingelőse. És nagyon jó, ha a ta- nítóbácsí. vagy tanítónéni tudja, mikor mit tegyen. Iskoláskorban van-e hatalmasabb, tudósabb, igazságosabb, jobb ember a világon, a szülők mellett, mint a tanító? Mennyi minden dől el szinte egy élettartamra egy emberben, hogy nem kell-e például hazudni a tanító előtt, mert egyszer nem volt igazságos?! A tanító mindig a felnőtt társadalom nevében vizsgázik a gyerek előtt. TI s Györfi Erzsiké néni jól vizs" gázott. Erre tanú négy évtized generációja. Tanuk az asszonyok, akik nap mint nap megállítják: — Nem tetszik rámismerni, tanítónéni? — Várjál csak. No nézd. Te vagy a kis Pintér Zsuzsika. Ott ültél a harmadik padban> kis ob dalban második. Tudsz-e még olyan szépen írni? — Így emlékszik, tanítónőm húsz év múlva is? A múlt év elején egy Dunántúlról jött asszony kereste Györfi Erzsiké tanítónénit. Mivel személyesen nem tudott vele beszélni, megkérte az igazgatót: ha lehet, az Erzsiké néni osztályába írja be kisleányát, Sós Marikát, mert annakidején őt, a mamát is tanította negyedik osztályos korában. Másik alkalommal az Operaház művészei jártak Karcagon vendég- szereplésre. Az egyik énekesnő nagyon szeretett volna a tanítónénivel találkozni. Györfi Erzsiké néni éppen akkor nem volt elérhető. Mikor jelentették neki, hogy egy híres operaénekesnő kereste, végigböngészte a művészek névsorát a plakáton. Nem, egyiket sem ismerte a nevéről. Elébe nem járták. Biztosan tévedés lehet. KA aid eljött az évvége. Meg- * rendezték akkor is a pedagógusnapot. Az egyszerű, szerény kis öl eg 'tanítónénit kormányzatunk -,,A közoktatásügy kiváló dolgozója" kitüntetéssel jutalmazta. A könnyfakasztóan boldog napokban egyik este a rádió mellett ült. Jól megszolgált pihenőóráit töltötte 92 éves édesanyjával együtt. Egyszer- csak a műsorközlő bemondta: „Következő jutalomlemezünket az országos pedagógusnap alkalmából a 4(1 éves hűséges szolgálat elismeré- seképen Györfi Erzsiké karcagi la- nitónéninek küldik tanítványai". Néhány szívbizsergető akkórd s felcsendül a Carmenból a cigánylány dala. JUJ a valaha ejtett örömkönnya- A a feet az öreg tanitónéni, akkor gazdagon ontotta. A 92 éves édesanya ősz feje is megcsuklott, Sírtak, mert nagyon boldogok voltak. Az anya úgy érezte, hosszú-hosz- szú küzdelmes élete végén ö is megkapta jutalmát, amiért özvegyen öt gyermek mellett ilyen derék tanítót nevelt a lányából. Györfi Erzsiké néni pedig könnyein át úgy látta, hogy virágos, illatos, dalos, fiatalos tömegben áll körülötte ezerhatszáz tanítványa. Elől, akik az ö hivatását választották: Újházi Béláné, Kárpáti Jenőné, K. Tóth Éva s a többiek, mert többen is vannak. És a nötás sokaságból kiválik egy nagyszemű leányka... — Zitzvork Irénke... ő az, mintha bájos hangja csendülne a Carmen dalából. Persze, persze, ő lett operaénekesnő, csak nem jut eszébe a mostani művészneve. A. legszebb dal volt, amit életében hallott. TÓTH ISTVÁN A TANITÓNÉNI
