Szolnok Megyei Néplap, 1955. április (7. évfolyam, 77-7101. szám)
1955-04-22 / 94. szám
2 SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1955 április 22. Leninre emlékeztek a szolnoki dolgozók Szerte a világon ünneplik az emberek a nagy Lenint, aki halhatatlan művével, tetteivel írta be nevét a történelem legragyogóbb lapjaira. Mindig sok szó esik róla, különösen azok között, akik műveit tanulmányozzák, de ezekben a napokban, ha valaki az embereket hallja, azt hihetné: mindenki személyesen ismerte ő . Történetek keltek szárnyra róla, mindegyiknek ő a hőse, s mindegyikben egy-egy embernek valami régi-régi vágyát valósította meg. Akit az emberek nagyon szeretnek, azt hálájuk költötte legendákkal veszik körül. S ha tényeik- ben nem is felelnek meg ezek a valóságnak, százszorta értékesebbek mindennél, mert szülőanyjuk a szeretet, s céljuk: őrizni az emberiség szívében annak emlékét, aki oly sokat tett az emberiségért. Erről beszéltek mindenütt az lenini pártnapokon az előadók. Leninről, aki börtönben és szabadon, szóval és tollal, fáradhatatlanul harcolt egy olyan társadalomért, amelyben ember az embert nem zsákmányolja ki, amelyben a munka dicsőség s puhább, melegebb az érte járó kenyér. Szolnokon a megyei tanács nagytermében tartották az ünnepi megemlékezést. Előadója Sági Vilmos elvtárs, a begyűjtési miniszter helyettese volt. Az elnökségben helyet foglalt: Csáki István, a megyei pártbizottság titkára, B. Kiss Mátyás, a szolnoki pártbizottság első titkára, Pintér Dezső, a szolnoki tanács elnöke, Kalocsai Béla, a megyei tanács osztályvezetője, özv. Lévai Jánosné, a Dohánybeváltó dolgozója, Simon József, a Kiskereskedelmi Vállalat vezetője, Bencze Ernő, a DISZ városi bizottságának titkára, Kurucz István, az MSZT titkára és Tóth Józsefné tanítónő. A Szolnok megyei Lenin TSZ-ek csütörtökön este ünnepi taggyűléseken emlékeztek meg a nagy tanító mester 85. születésnapjáról. A kunhegyesi Lenin TSZ székházéban tartott ünnepségen a TSZ tagsága beszámolt azokról az eredményekről, amelyeket a lenini úton haladva elértek. Arról, hogy Lenin születésnapját 20 hold új rizstelepük saját erőből történt megépítésével ünneplik, arról, hogy a tagság túlnyomó többsége már elérte a középparaszti életszínvonalat, arról, hogy 73 új tag ünnepel velük. A műsorban, amely az ünnepi beszédet követte, a kunhegyesi Lenin termelőszövetkezet fiataljai, úttörők, szovB. Kiss Mátyás megnyitó szavai után, Fillár István, a Szigligeti Színház művésze szavalta Majakovszkij „Beszélgetés Leninnel” című versét. Ezután Sági Vilmos elvtárs ismertette Lenin munkásságának, műveinek legjelentősebb pontjait. Előadása után a központi énekkar szerepelt. Az ünnepség az Interna- cionálé eléneklésével ért véget. jet és magyar költőik Leniniről szóló verseit adták elő. A termelőszövetkezet tagjainak gyermekedből alakult úttörő énekkar Leninről énekelt. A kunhegyesi járás másik két Lenin TSZ-ének, a tiszaburai és abádszalóki TSZ-eik csütörtök esti ünnepi pártnapján ugyancsak kimagasló termelési eredményekről számolhattak be. Az abádszalóki Lenin TSZ-ben 50 holdon négyzetesen vetették el a kukoricát, a tiszaburai Lenin TSZ-ben május 1-re befejezik 180 hold új rizstelep építését. A tiszatenyői, tiszafölidvári, jász- fényszarui Lenin TSZ-ekben csütörtökön este ugyancsak ünnepi párt- napokat tartottak. Csütörtökön este ünnepélyesen emlékeztek meg a Lenin termelőszövetkezetek nagy névadójuk születésének 85. évfordulójáról FELEJTHETETLEN 17 gy esztendőt töltöttem a Szov- jetunióban. Sok-sok gazdag élményben volt részem, de ezek között is felejthetetlen nap marad számomra 1953 január 24. A szokottnál korábban keltem, hogy úgy ne járjak, mint az előző napon, amikor nem jutottam be — s velem együtt még többszázan — a Lenin-mauzóleumba, nem haladhattam el Lenin előtt. Ezen a napon sikerült reggel 8 órakor már az 500 méter hosszú négyes sor végére beállanom. Alig félóra múlva már annyian voltak mögöttem, hogy nem láttam a sorok végét. Pedig a látogatás csak 9 órakor kezdődött. Az első percekben úgy gondoltam, hogy csak én egyedül vagyok külföldi. A körülöttem folyó beszélgetésből kivettem azután, hogy bizony tévedtem. Szinte a világ minden nyelvén beszéltek körülöttem, s hogy gondolataik azonosak voltak, azt meg lehetett állapítani abból, hogy — bármilyen nyelven is szóltak egymáshoz — újból és újból hallatszott az ismerős név: Lenin. Közvetlen szomszédom egy idős moszkvai polgártárs volt, aki halkan magyarázta velem körülbelül egykorú fiának, hogy ő már huszadszor van itt és látja lljicset. Olyannak találja, mint amikor élve látta, s szinte hallja őt beszélni, önkéntelenül végignéztem a hatalmas tömegen, s arra gondoltam: milyen sokan vagyunk itt, s milyen mérhetetlen a száma azoknak, akik itt szeretnének lenni. 'Tizenkettőt ütött a Kreml to■*" ronyórája, mikor már csak pár méter választott el a bejáratnál álló díszőrségtől. Itt már mindenki — anélkül, hogy szó esne róla — leemeli sapkáját, függetlenül az időjárástól. Amikor az első lefelé haladó lépcsőre tettem a lábam, meghatottság vett rajtam erőt. Lépéseim bizonytalanná váltak. Aligha hiszem, hogy akad, aki pontosan le tudná írni, hogyan néz ki a mauzóleum belseje. Hiszen itt Lenin elvtársra szegeződik minden szem. A mikor megláttam arcát, keze jellegzetes tartását, a hatalmas koponyán a kis dudort, ami olyan, mintha külön helyet akart volna biztosítani a rendkívüli képességű agynak, különös érzés kerített hatalmába: meghatottság, alázat, tisztelet, nagy-nagy szeretet együtt. Az jutott eszembe: ime őbenne egyesült a zseniális ész, a törhetetlen akarat az emberiség jobb jövőjéért vívott harchoz és a NAP rendíthetetlen hit ennek a harcnak győzelmében. Ez az érzés nem hagyott el akkor sem, amikor kijövet elhaladtunk a munkásmozgalom élharcosainak — köztük a magyar származású Landler Jenő elvtársnak — a Kreml falába helyezett emléktáblái és hamvai előtt. S ez az érzés nem távozott el tőlem soha. Csak még nagyobb erővel kerített hatalmába, amikor megtekintettem Gorkij községben (Moszkvától körülbelül 40 kilométer) Lenin elvtárs dolgozószobáját és lakását, ahol utolsó éveit töltötte. g elmentem mégegyszer a mauzóleumba is. Akkor már Lenin elvtárs mellett ott volt hűséges tanítványa és követője — Sztálin elvtárs is. Manek Gyula, a Papírgyár főmérnöke Emlékezzetek reá, szeressétek, tanulmányozzátok lljicset, tanítómesterünket, vezérünket! Harcoljatok és győzzétek le az ellenséget, a belsőt és a külsőt — mint Iljics. Építsétek az új életet, az élet új formáit, az új kultúrát — mint Iljics. Sohase tagadjátok meg a munka apraját, mert apróból lesz a nagy — ez Iljics egyik legfontosabb hagyatéka. J. V. Sztálin Szibériában sok erdő van. Olyan erdőket talál ott az ember hogy mehet egy napig, mehet két napig, mégsem ér a végére. A szibériai parasztoknál már réges-régen az volt a szokás, hogy ha kevés volt a szántóföld, kivágtak egy darab erdőt, tavasszal hatalmas máglyákat raktak a helyén és tűzzel égették el a régi füvet, avart, száraz levelet. Aztán felszántották a területet, gabonát vetettek belé és szántóföld lett az erdő helyén. Így jártak el a. susen- szkojei parasztok is. Egyszer azonban mi történt? Amint a parasztok földjeiken a tavalyi füvet és száraz gallyat égették, a tűz fellobbant, átterjedt a kincstári erdőre és sok fenyő leégett. Az erdőkerülő, aki a k'ncstári erdőket őrizte, nyomozni kezdett a bűnös után, de nem tudott meg semmit, hát ellovagolt. Nem sokkal az erdőtűz után Susenszkojéban megtudták, hogy az erdőkerülő bepanaszolta gazdáinál az egyik susenszkojei oarasztot, bizonyos Dmitrij Danyilovicsot, s azt állította, hogy az erdő az Konokov: Jl&tllVL ö hibájából gyulladt ki. Az erdőkerülő nyilván nem merte bevallani, hogy semmit sem tudott meg, ezért feljelentette az első embert, aki útjába esett. Dmitrij Danyilovics annak a kunyhónak a közelében élt, ahol Lenin húzta meg magát. Egy nap szomorúan bandukolt az utcán. Szembe jött vele — Lenin. — Miért olyan szomorú, Dmitrij Danyilovics? — Nagy az én bajom, Vlagyimir Iljics. Es elmesélte, mi bántja: az urak úgy ítéltek, hogy rajta hajtják be az erdőtűz miatt keletkezett kárt. Pedig ez azt jelenti, hogy gyermekeivel együtt kol- dússá lesz. Vlagyimir Iljics meghallgatta, majd így szólt: — Bírósági döntés nélkül nincs joguk dönteni ebben az ügyben. írok neked, Dmitrij Danyilovics, egy levelet: vidd el a városba a főerdésznek. — És ha nem veszi át tőlem? r— Tedd az asztalára. — És ha az asztalról is ledobja? íeoele Vlagyimir Iljics Danyi- lovicsra pillantott és bólintott: — Akkor sem szabad hagyni a dolgot. Ha a főnök ledobja, te vedd fel újra. — És ha kidob? Ez igaz: ki is dobhatja. Ezt Vlagyimir Iljics is tudta. — Akkor dobd be a levelet a postaládába. Ha postán jut el a levél hozzájuk, nehezebb lesz elutasítani. Ebben maradtak. Vlagyimir Iljics megírta a levelet, ahogyan kell, Dmitrij Danyilovics pedig elutazott. Amikor Dmitrij Danyilovics visszatért, még mindig szomorú volt. Lenin behívta magához a kunyhóba: — No, mi újság? — Újság? ... Nagy az én bajom, Vlagyimir 11- jics. Vlagyimir Iljics mindjárt tudta, hogy valami baj van, mert látta, hogy Danyilovics nem néz rá, amíg beszél. — Hát az írással mi van? Bevitted a városba? Danyilovics köhintett, benyúlt a zsebébe, mintha valamit keresne, de mit tehetett, válaszolnia kellett. — Nem .— mondta pirulva —, a feleségem eltette valahová... Danyilovics később elmesélte, hogy Lenin bizony dühbe gurult. Haragos volt, felugrott, fel-alá járt a szobában. De nem i'eszekedett. Lenin látta, hogy a paraszt fél az uraktól, és„ nem merte átadni az iratot. Vlagyimir Iljics hallgatott egy kicsit, majd azt mondta: — Dmitrij Danyilovics! Meg kell tanulnod, hogyan védd magad. Gyere el hozzám holnap reggel. Mire az öreg reggel megérkezett, Lenin már várta a megírt levéllel. Lenin aláíratta a levelet Danyiloviccsal, de ezúttal maga küldte el a városba. Ezután eltelt egy év, majd a második is. A parasztok látták: az urak nem bántják Dmitrij Danyilovicsot, nem teszik tönkre gazdaságát. Már Lenin is elutazott Susenszkojéból, de a parasztok még mindig emlegették az erdőtűz esetét: — Segített Lenin levele. Fordította: Zsombor János ünnepi gyűlés Moszkvában a szovjet-lengyel szerződés megkötésének 10. évfordulóján Moszkva (TASZSZ.) Moszkva közélete április 20-án ünnepi gyűlést tartott abból az alkalomból, hogy tíz évvel ezelőtt írták alá a Szovjetunió és a Lengyel Népköz- társaság közötti barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződést. A Szovjet Szakszervezeteik Központi Tanácsa és a VOKSZ meghívására a szakszervezetek házának oszlopcsarnokában a szovjet főváros üzemeinek és gyárainak élenjáró dolgozói, kiváló tudósok, írók, művészek, a szovjet hadsereg és az ifjúság képviselői gyűltek össze. A gyűlésen számos nagykövetség Moszkvában akkreditált vezetői és képviselői is megjelentek. Az ünnepi gyűlés elnökségének tagjai: N. A. Bulganyin, L. M. Kaganovics, G. M. Malenkov, A. I. Mikojan, V. M. Molotov, M. G. Pervuhin, M. Z. Szaburov, a moszkvai párt-, komszomol- és társadalmi szervek vezetői, a Lengyel Népköztársaság kormányküldöttségének tagjai, élén J. Cyran- kiewicz-csel, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnökével, W. Lewikowski, a Lengyel Népköztársaság rendikívüli és meghatalmazott moszkvai nagykövete, a lengyel szakszervezeti küldöttség, a lengyel közéleti és kulturális küldöttség. A megjelentek lelkes tapssal üdvözölték az elnökség tagjait. Az ünnepi beszédet N. A. Ml- hajlov, a Szovjetunió kulturális ügyeinek minisztere mondotta. „Nem lehet kételkedni abban, hogy a szovjet és a lengyel nép harcok füzében létrejött és megszilárdult nemes és egyszerű barátsága fejlődni és erősödni^ f°S- Ez a barátság örökös, megbonthatatlan barátság lesz“ — mondotta N. A. Mihajlov. A gyűlésen a megjelentek lelkes tapsától kísérve, nagy beszédet mondott J. CyrankiewícZ. a Len- gye1 Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke. Ma a történelmi jelentőségű szerződés aláírásának 10. évfordulóján — mondotta J. Cyranikiewicz — valamennyi eddig elért eredményünkre támaszkodva magabiztosan nézünk a jövő elé. Ma, amikor Amerika kalandor körei mesterkednek, balgán atom- és hidrogénbombával fenyegetik a világot, és elfelejtik, hogy a botnak két-végevan, ma, amikor feltámasztják az új hitlerista Wermachtot, hogy fegyverül használják fel az európai háborús tervekben, népünk még nagyobb lelkesedéssel, még nagyobb öntudattal tesz meg mindent annak érdekében, hagy becsülettel álljon a Szovjetunió vezette béke és szoca- llzmus táborának saraiban. J. Cyrankiewicz beszédének végén felolvasta a Lengyel Népköz- társaság államtanácsának, kormányának és a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának a Szovjetunió Legfelső Tanácsához és a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságához intézett levelét. (MTI). A bandungi értekezlet április 19-i délelőtti ülése Bandung (Uj Kína). Az ázsiai- afrikai értekezlet kedd délelőtti ülésén Takaszaki tárcanálfcülá miniszter, a japán küldöttség vezetője beszédében többek között a következőket mondotta: Mint az egyetlen olyan nép, — amely saját bőrén tapasztalta az atombomba borzalmát, semmiféle illúzióban nem ringatjuk magunkat egy olyan kísérlet szörnyűsége felől, amely fegyveres erővel szándékozik nemzetközi viszályokat megöld an i. Kéz a kézben együttműködni más demokratikus nemzetekkel s ápolni a baráti kapcsolatokat a világ valamennyi békés országával, s ezáltal pozitív módon hozzájárulni a világbéke megteremtéséhez — ez a japán külpolitika irányelve. Fel kívánom használni ezt az alkalmat arra, hogy újbó’ kijelentsük: Japán lemondott a háborúról, mint a nemzeti politika eszközéről és hátat fordított a fegyveres erőnek, — mint a nemzetközi viszályok rendezése módjának. Takaszaki ezután közölte, hogy a japán küldöttség a gazdasági és a kulturális együttműködésre vonatkozó bizonyos javaslatokat fog az értekezlet elé terjeszteni, ár nemzetközi béke fenntartására irányuló javaslattal együtt. A kedd délelőtti ülésen, valamint a délutáni ülésen számos felszólalás hangzott el. (MTI). * . A nép ,, „A munkatermelékenység növelésére alakult francia szövetség” nemrégiben egy gyártulajdonos nőkből álló csoport amerikai útját szervezte meg. A csoport vezetője, az egyik francia kohászati üzem tulajdonosnöje az utazás előtt kijelentette: a csoport utazásának az a célja, hogy valódi” kép az amerikaiaknak bemutassák „Franciaország és a francia nők igazi arcát". Tényleg — írta gúnyosan ezzel kapcsolatban a l’Humanité — „ki ne tudná, hogy Franciaországot főképp gyártulajdonosok népesítik be. Olyan férfiak és nők, akik az országban lakó munkások kis csoportjának viselői eltartásán munkálkodnak ...’* Persze, ha megnézzük, kik rendezik ezt az utazást, világossá válik, hogy a francia gyártulajdonos hölgyek nem annyira „magukat mutogatni”, mint inkább az amerikai izzasztó-rendszereket tanulmányozni utaznak az óceánon túlra. Minek töri magát Mister Ryan „Costarica határán kisebb méretű hadműveletek folynak. A felkelők Guatemalában váratlan támadásokat intéznek. Megölték Panama elnökét. Van-e valami közös e Közép-Amerikában és a vele határos körzetekben végbemenő erőszakos váratlan jelenségekben?“' — kérdezi tetetett naívsággal William Ryan, az Associated Press hírügynökség külpolitikai szemleírója legutóbbi latinamerikai szemléjében. „Valami közös“ egész biztosan van. Mister Ryan nagyon jól tudja, hogy mi az. „A közös““ benne a nemzetközi diverziók és államcsínyek amerikai szakértőinek fondorlatai, az Egyesült Államok beavatkozása a latinamerikai országok bel- ügyeibe. Természetes, nem tartozik Ryan feladatai közé, hogy ezt a valóságot leírja. Ellenkezőleg, gazdái azt követelik, hogy elvonja a közvélemény figyelmét a latinamerikai országok valódi helyzetéről, ahol az amerikai imperialisták tevékenysége egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki. Mister Ryan Latin-Amerika állítólagos „ingadozó’’ és „potenciálisan veszélyes'“ politikájáról, „a közvélemény apátiájáról", „a sokéves ellenségeskedésekről és intrikákról“, a „nemzetközi kommunizmus’’ aknamunkájáról cseveg. De vajon mit tesz az Egyesült Államok? „Az Egyesült Államok — állítja behízel- gően Mister Ryan — igen óvatosan jár el ezekben a kérdésekben, mivel nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy valakinek a pártjára áll a fiatalabb testvérei között dúló viszályban. Az Egyesült Államok mindössze a gazdasági és tólitikai stabilitást akarja biztosítana..^', Latin-Amerika népei nagyon jól ismerik „az idősebb testvérnek ezt a gondoskodását’“, amelyet amerikai diplomaták, kémek és monopolisták együttes erővel fejtenek ki. Az utóbbi öt év alatt az Amerikai Egyesült Államok Venezuelában, Peruban, San Salvadorban, Paraguayban, Bolíviában, Cubában, Guatemalában és Braziliában szervezett államcsínyt. Az államcsínyek következtében mindezekben az országokban jelenleg fasiszta-katonai klikkek vették kezükbe a hatalmat. Mister Ryan bármennyire is igyekszik az olvasók előtt elleplezni ezeket a közismert tényeket, kénytelen bizonyos keserűséggel elismerni: „Az Egyesült Államok La- tin-Amerikában kötéltáncos mutatványokat végez. Az amerikaellenes hangulat egyre erősödik” ... Hát ezért töri magát annyira az amerikai szemleíró. A Magyar Közlöny április 21-én, csütörtökön megjelent 44, sz. személyi részében kitüntetéseket közöl. A hivatalos lap közli továbbá a földművelésügyi miniszter 9/1955. (IV. 21.) sz. rendeletét a halászati és horgászati tilalmi Idők újabb megállapításáról szóló 5 55. (II. 27.) számú rendelet módosításáról. A módosított rendelet szerint a kis-Balaton természetvédelmi területén egész éven át, egyéb természetes vizeken május 10-től június 10-ig mindennemű halászat és horgászat tilos. Ez a rendelet nem terjed ki gz országhatárt a kotó folyóvizekre, és a Fertőtóra. A halászati termelőszövetkezetek, horgászegyesületek és egyéb szervezetek által használt, illetve bérelt, valamint a kisszerszámos területi en^edé vek kiadása útján hasznosított természetes vizekből az általános tilalmi időn túlmenően kecse. gét április 15-től, pontyot és márnát pedig május 1-től június 10-ig kifogni tilos.
