Szolnok Megyei Néplap, 1955. március (7. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-26 / 72. szám

4 SZOLNOKMEGYEI NfJPLAF 1035 márditm MAI ESEMÉNYEK A® Állami Orosz Kóros hangversenye A magyar—szovjet barátság hónapja kiemelkedő kulturális esemé­nyére kerül ma sor. Este 7 órakor tartja hangversenyét Szolnokon a Szigligeti Színházban a hazánkban vendégszereplö Állami Orosz Kórus. A kórus vezetője A. V, Szvesnyikov, az OSZSZSZK Sztálin-díjas népművésze. A kórust, amikor Budapest felé utazott, nagy szeretettel fogadták a vasútállomáson a szolnoki dolgozók. S most fokozott érdeklődéssel várják a hangversenyt, hiszen az újságok hírüladták, a. rádió közvetí­tése pedig ízelítőt adott a kórus nagyszerű művészetéből. A Közgazdasági Technikum névadó ünnepélye Ä Szolnoki Közgazdasági Tech­nikum a Hazafias Népfront szol­noki bizottságával, valamint a Társadalom- és Természettudomá­nyi Ismeretterjesztő társulat me­gyei szervezetével karöltve Vásár­helyi Pái születésének 160. évfor­dulója alkalmából ma délelőtt 11 órakor az iskola épületében név­adó emlékünnepélyt rendez. Az oktatásügyi minisztérium ugyanis engedélyt adott rá, hogy az iskola —» eddigi eredményeinek elisme­réseképpen — felvegye Vásárhelyi Fáinak, a Tisza szabályozójának a nevét, Az ünnepségein Kemény László, az intézet igazgatója, a Hazafias Népfront szolnoki bizottságának el­nöke mond beszédet, majd az is­kola növendékednek színvonalas kultúrműsora növeli az ünnepély fényét, HÍREK — AZONNALI hatállyal elbocsáj- tották Juhász Istvánt, a szolnoki földművesszövebkezet vezető köny­velőjét. Juhász István a boltkezelők elszámoltatását elmulasztotta, így a szövetkezeteknél visszaélések tör­téntek. Felelősségét súlyosbította az, hogy a könyvelést elhanyagolta, a kötelező számlarendezéseket sem végezte el. így a szövetkezet mér­legében olyan számlákat tüntetett fel, amelyek a valóságnak nem fe­lelnek meg. * — A DISZ Országos Kongresz- srusának tiszteletére a szolnoki 605 MTI! Petőfi Sándor Iparos Tanuló­intézet DISZ szervezete osztályok közötti sportversenyt indít. Elsőnek a labdarúgó és röplabda szakosztá­lyok versenye kerül megrendezésre. * — A JÁSZBERÉNYI méntelep 40 fedeztető állomáson kezdte meg megyénkben a lovak tavaszi fedez­tetését. Kilenc helyen mesterséges megtermékenyítő állomás működik. • ^A KÖZEPTISZAI öntöző Vál­lalat 1949-ben 8354 kli területet ön­tözött. Ez a szám 1955-ben 60.000 holdra emelkedik. APRÓHIRDETÉSEK 200-as DKW eladó. Tószeg, Állatni Gépál­lomás. Bakos Balázs. _______________ \ TÖRÖKSZENTMIKLÓSI Építőipari KSz felvesz gyakorlattal rendelkező vezető- könyvelőt. fizetés kollektív szerint. Jelent­kezni lehet: Építőipari KSz Törökszent- miklós, Malinovszki-u. 8. ____ A JASZAROKSZALLASI Cipész ksz. mér­ték után színes borjúboxból kreppgumital- pas cipőket készít. Megrendeléseket küldött mérték után is készítünk és postán szál­lítunk. MALACVASAR. Sertéstenyésztő f. hó 25, 26, 28, 29-én malacvásárt tart Szolnok, Ugar 41/1 algtt. Minden malacért 10-4 kg morzsolt tengerit kell beadni a szolnoki Terményforgalmi raktárába Ez 260.— Ft­ért kifizetést nyer. A malac kg-ja 23.— Ft. A FELSÖJASZSAGI állami gazdaság Jász­berény, juhászt keres belépésre. Fizetés és futtatás^ kollektív szerint. Jelentkezni le­het levélben, vagy személyesen a gazda­ság központjában. Jászberény, Thököly-u. 17. sz. alatt, önéletrajzot és eddigi műkö­dés közlését kérjük „ UJ állapotban príma elkészítési! gumisko­csi olcsón eladó. 50 mázsa teherbírással. BOGNÁR szakmunkást, vagy szalagfűré­szen dolgozni tudó segédmunkást felve­rünk. Szolnok, Mezőgazdasági KSz. Be- loiannisz-u. 36. ELADÓ üzemképes 350-es DKW motorke­rékpár. Szolnok, Ibolya-u. 16. Schefcsik- telep. ____ TE RMELŐSZÖVETKEZETEKNEK tetőszer­kezetet, tengeri-górét. kutricát és minden iarminkával kapcsolatos létesítményt meg­rendelésre készít és szállít az FM. Építő­szerelő Vállalat ácsüzeme. Szolnok, Fürfa telep. JÓ BORT akar inni? Keresse fel a jász­berényi Petőfi tsz borkimérését. Szolnok, Ady Éndre-u. piaci csarnokok. Postás dolgozók figyelem! Felhívjuk azoknak a figyelmét, akik a Szol- nokmegyei Néplap elő­fizetést gyűjtő versenyé­ben résztvesznek, hogy eddig elért összeredmé- nyüket legkésőbb április 1-ig közöljék, mert adat nélkül versenyt értékelni nem tudunk. A DOLGOZÓK minél jobb áruellátása ér­dekében a kisújszállási földművesszövetke­zet március 25-től április 2-ig nagyszabású vasvásárt rendez, melyen mindennemű háztartási, zománc és egyéb vasárut bő választékban biztosít. ESZTERGAPADOT keresünk megvételre — 1500—2000 mm-es csúcstávolságig. Török szentmiklósi Baromfifeldolgozó VálTalat. HIRDESSEN a Szolnokmegyei NÉPLAPBAN! Hirdethet: Mezőgazdasági gé­pek, termények, ház, kerék­pár, varrógép, gyermekkocsi, motorkerékpár, ló, szarvas- marha, stb. eladása, vétele, csere ügyében. Lakás, bérlemény, munkaerő, ^ > állás, oktatás, javítás, stb. tárgyú hirdetményeket. Hir­detéseit kívánság szerint — apróhirdetésben, vagy kere­teshirdetésben közli: a SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP Apróhirdetés hétköznap sza­vanként 1.— Et, vasárnap 2.— Ft. Keretes-hirdetés hét­köznap milliméterenként 2.50 Ft, vasárnap 3.— Ft, Sealnokmcg-tfcl NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: DAVID FERENC Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház, f. emelet. Szerkesztőség: Telefon: 20—03, 23—20, 20-00 Terjeszt! a Megyei Hírlaphivatal Szolnoki Nyomdaipari Vállalat Szolnok. Malinovszki-u. 19 Felelős vezető: Mészáros Sándor Megrendelhető a megye valamennyi posta­hivatalánál cs postásUézbesítöjcnéi Előfizetési ára 1 hóra II forint. Sokan fordultak hozzánk azzal a panasszal, hogy községükben, vagy városukban teljesen elfogyott az 1955. évi Kincses Kalendárium. Szerkesztőségünk közbenjárására a Posta Központi Ilirlapírodája lehetővé tette, hogy a kalendáriumokhoz azok is hozzájuthatnak, akik eddig nem kaptak. Számos érdeklődésre közöljük tehát, hogy faluban, város­ban, tanyavilágban, mindenütt a postásoktól lehet megvásárolni a Í kalendáriumot. Használja ki mindenki az alkalmat, amíg hozzá le­het jutni a rengeteg képet és olvasmányt tartalmazó Kincses Kalendáriumhoz, amelynek ára Magyarország hétszínnyontású tér- •í képével együtt 7.—Ft. Amennyiben a postáskézbesítőnél, vagy postahivatalban kalendáriumot nem kap, úgy forduljon a Posta Megyei Hírlap Hivatalához, (Szolnok, 1. Posta.) I Felhívjuk az állami vállala­i tok, kőzületek figyelmét, —* hogy a Néplapon keresztül történő hirdetéseik dijánál ‘ 23%-os kedvezményt kapnak, ' lm legalább egy negyedéves szer­ződést kötnek apróhirdetésre. Apró- hirdetést mindenütt az Állam! Hír­! « dető Vállalat kirendeltségeinél kei! feladni. Kivételt képeznek azok a helyek, ahol az Állami Hirdető Vállalatnak nincsenek ki rendeltéé­S gel. (Ebben at esetben közvetlenül a Néplap Kiadóhivatalához küld­jék apróhirdetéseiket. — Szolnok, Irodaház, ísz. 3.) VASÁRNAPI SPORTMŰSOR KOSÁRLABDA O. B. női mérkőzés: Szolnoki Vörös Meteor — Békési Vörös Meteor, Szolnokon közgazda- sági technikum, 11 óraikor. LABDARÚGÁS NB I,: Pécsi Dózsa — Szolnoki Légierő, Lokomotív pálya, délután 15.30-kor, Fehérvári (Sági, Szarvas). NB I. tartalékbajnokság: Légierő II. — Pécsi Dózsa. II., Lo­komotív pálya, 13.30-kor, Bállá Gy. (Rácz L., Tóth S.). Megyei I. osztály: Törökszentmiklósi Petőfi — J ász­apáti Törekvés, Törökszentmiklós, 14.30, Kálmán (Szép, Osztaffi). Mezőtúri Traktor—Karcagi Szpar- takusz Mezőtúr, 16 óraikor, Horváth L. (Bujáiki, Kovács S.), Ujszászj Törekvés — Jászberényi Vasas Ujszász, 15.30-kor, Tieger (Csordás, Mátyás). Szolnoki Haladás — Szolnoki Tö­rekvés Szolnok, cukorgyári pálya, 11 órakor, Debreceniből (Pocsai, Szabó I.). Kisújszállási Petőfi—Szolnoki Ki­nizsi Kisújszállás, 15.30-kor, Szen­tesi K. (Csabai, Gaál L.) Kunszentmártoni Petőfi — Török­szentmiklósi Vasas Kunszentmár- ton, 15 órakor, Rékasi (Ernyes, Ra­dies). Szolnoki Petőfi—Jászberényi Pe­tőfi Szolnok, Lokomotív pálya .dél­előtt háromnegyed 10-kor, Höfflin- ger (Hegedűs, Labáth). Szolnoki Szikra — Martfűi Vörös Lobogó -Szolnok, Polónyi (Dobóczky, Nagy I.). Megyei ifjúsági: Törökszentmiklósi Petőfi — Jász­apáti Törakiszenttniklós, 12.30, Osz- taffi (Kiss 1.). Mezőtúr — Karcag Mezőtúr, 14 órakor, Kovács S. (Szűcs L.) Ujszász — Jászberényi Vasas Uj­szász, 13.30-kor, Csordás (Mátyás). Szolnoki Haladás — Szolnoki Tö­rekvés Szolnok, cukorgyári pálya, 9 órakor, Pocsai (Danicska). Kisújszállás—Szó. Kinizsi Kisúj­szállás, 13.30-kor, Cseri (V, Nagy). ! Kunszentmártoni—»Törökszentmik­lósi Vasas Kunszentmárton, 13 óra­kor, Radics (Ernyes). Szolnoki Petőfi—Jászberényi Pe­tőfi Szolnok, Lokomotív pálya, 6 órakor, Sándor J. (Labáth). Szolnoki Szikra — Martfűi Vörös Lobogó Szolnok, Dobóczky (Nagyi) Megyei II. osztály: Kunhegyes! Vörös Meteor—Szol­noki Törekvés II. Kunhegyes, 15.30- kor, Balczó (Selyem, Lévai). Fegyvernek—Mezőtúri Tiszti Ház Fegyvernek, 15.30-kor, Klimon (dr. Mikes, Vadíai). Tiszafüred — Kunmadaras! Tiszti Ház Tiszafüred, 16 órakor, Szöllősi (Végh, Zemlényi). Runmadarasi Traktor — Szolnoki Traktor Kunmadaras, 15 órakor, Illy (Bíró, Sípos). Turkevc—Mezőtúri Traktor Tur- keve, 15 órakor, Csák II. (Törjék, Dobozi, Tissaszentimíe — Kenderes Tisza-* szerűimre, Ponyókai (Molnár, Návay), Karcagi Építők—Szolnoki Építők Karcag, 15.30-kor, Feliér J. (Blau, Lukács). Szolnoki Vörös Meteor — Tisza- földvár Szolnok, Forgalom pálya, 11 órakor, Párdi (Tarr, Horváth L.). Pusztakürt—Zagyvarékas Puszta­kürt, 15 órakor, Pintér (K. Sebes­tyén, Hangodi). Szolnoki Közlekedés Forgalom— Jászberényi Honvéd Szolnok, For­galom pálya, 9 órakor, Jakusovszsz- ki (Nagy K., Ignácz). Tiszasüly — Jászladány Tíszasüly, 15 óraikor, Tóth J. (Budai, Jászapáti TSB-től). Jászberényi Vasas Lehel—Rákó­czifalva Jászberény, 15 óra, Kiss Sándor (Pásztor. Szemerei). Jákóhalma — Cibakháza Jáfcóhai- ma, Zajúk (Friedrich, Jászapáti TSB-től). A jó idő megérkezése igen kedvez a kerékpársport híveinek. A Szolnoki Lo­komotív fiatal versenyzői is igyekeznek ezt kihasználni és lelkesen készülnek az április 3-án megrendezésre kerülő felszabadulási versenyre. Minden szabad idejüket kihasználják és szorgalmasan edzenek, hogy jó erőnlétben álljanak rajthoz. Április 3-át megelőzően március 17-én rendezték meg Idei első országúti versenyüket, Szolnok—Rákóczlfalva kőzöít. Fenti képünk e verseny díjkiosztását áb­rázolja. A képen balról jobbra Pintér János első, Rab Lajos második és Kónya Olf- már harmadik helyezett látható. Lelkesen készülnek fiatal kerékpárosaink az április 3.-i felszabadulási versenyre Megyénk kerékpárosai is résitvesznek vasárnap a Budapesti Dézsa hagyomé- nyes Qsztapenko-yánderdfjas országúti versenyén Vasárnap kerül sor a Budapesti Dózsa hagyományos Oszlapenko-vándordíjas or­szágúti kerékpáros versenyére, a Budapest — Sztálinváros—Budapest közötti 135 km-es távon. A versenyzők reggel 9 órakor raj­tolnak a balatoni műúton az Osztapenko emlékműtől. Sztálinvárosban rész-hajrá is lesz. A versenyen megyénk fiatal kerékpárosai is rajthoz állnak, akik szorgalmasan ké­szültek fel ezen első komoly idei szerep­lésükre. Mcngyénk színeit a Szolnoki Tö­rekvés (Lokomtív) SE fiatal versenyzői, névszerint Pintér János, Kónya Ottmár. Rab Lajos. Sasvári István, Tárcsái Pál, Ligetfalvi József és Tasnádi István képvi­selik majd. Molnár Béla Szolnoki Törekvés (Lokomotiv) SK többszörös bajnok motorkerékpár versenyző is indul a Csepeli Vasas vasárnapi salakpálya versenyén Az idény első motorkerékpáros salak­pálya versenyét vasárnap délelőtt 10 óra­kor bonyolítják le a Csepeli Vasas pályán. A versenyen, amely az Országos Béke Kupa küzdelmeinek első fordulója, vala­mennyi géposztályban nagy küzdelmek várhatók. A szolnoki motorosok igen nagy edzési nehézségekkel küzdenek, mivel egyetlen salakpályájuk sem áll rendelkezésükre, — ugyanis a városi pálya munkálatai folytán az megsemmisült. így nem is tudnak ko­molyabb versenyeken résztvenni. Molnár Béla. a többszörös bajnok, a nagy nehéz­ségeket is leküzdve, készült a motoros­idény kezdetére és így már az első salak­pálya versenyen nyeregbe száll. Reméljük meg is állja majd a helyét az ország leg­jobb salakversenyzői között. Labdarúgás Mr. délután játsszák le a Szolnoki Szikra—Martfűi Vörös Labagó megyei ba inoki mérkőzést Szombaton délután a Lokomotív sport­telepen 3 órakor kerül megrendezésre a Szolnoki Szikra — Martfűi Vörös Lobogó megyei I. osztályú bajnoki labdarúgóméi- kőzés. A két együttes ifjúsági csapatai fél 12 órakor mérkőznek, előmérkőzés keretében. A Szikra SK II. csapata —■ a Szolnoki Petőfi II. együttesével a Forgalom pályán játszik, délután 4 órakor városi bajnoki mérkőzést. A M. Ö. H. Sz. járási aktíva értekezlete! után [ A MAGYAR/önkéntes Honvé­delmi Szövetség a megye min­den járásában és városában meg­tartotta a Magyar Szabadsághar­cos Szövetség és a Magyar Repülő Szövetség egyesítő üléseit. Az alapszervezetek vezetői, társadalmi aktívái és a tagok, — nagy lelke­sedéssel fogadták az új szövetség megalakítását. Az elhangzott beszámolók helye­sen tárták fel az M. Sz. H. Sz. és az M. R. Sz. munkájának ered­ményeit és hiányosságait. A lel­kes hozzászólások is azt mutatták, hogy időszerű volt az egyesülés végrehajtása. Kunhegyesen Gáspár elvtárs el­mondotta, hogy eddig is szerette és segítette a szövetség munkáját. A jövőben fáradságot nem is­merve dolgozik majd, hogy nö­velje az új szövetség taglétszámát, ismertesse célkitűzéseit. Negyven tagú agit-ációs gárdát alakítanak, s Kunhegyes minden becsületes dol­gozóját felkeresik tervük megvaló­sítása érdekében. Kedves Gyönyörű ajándékot kaptak a szovjet sportolók. Moszkvában a Leningrádi-úton, az „Aeroport" metró-állomás közelében egy osz­lopsorral díszített halványsárga épületben megnyílt a Szovjetunió legnagyobb és legszebb sportuszo­dája. A sportuszoda lelátóján 2.000 néző fér el. A hatalmas csarnok 12 | JASZAPATíN I Pcumázi elvtái's ezeket mondotta: Szívesen dolgo­zom a szövetségben a nagy célok és a szép tervek megvalósításáért. Jászberényben Mángi elvtárs arról beszélt, hogy eddig a repülés meg-' valósítása olyan nehézségek előtt állt, melyet leküzdeni nem tudtak. Az új szövetség biztosítani tudja azt az erőt, ■ hogy megvalósuljon a fiatalok vágya. Repülhetnek sa­ját repülőterükön. Azt kérte, hogy rendezzenek a városban repülőna­pot, lövészversenyt, így látja az ifjúság, — hogyan dolgozik a M, ö. h. sz, ; Jelen voltak az aktívaüléseken mindenütt a DISZ bizottságok képviselői is. Örömmel üdvözölték a két szövetség egyesítését. ígére­tet tettek, hogy a jövőben minden támogatást megadnak a honvé­delmi sportágak fejlesztésére. A motorozás, céllövészet, repülés, ejtőernyős sport, rádiózás és a re­pülőmodellezés fellendülése révén erősödik népünk felkészültsége, szeretett hazánk megvédésére. Tánczos Lajos, Szolnok, M. ö. H. Sz. megyei elnök. ajándék méter magas, A medence hossza 50 méter, szélessége 20 méter. Két háromméteres ugródeszka és négy ugróemelvény tartozik a medencéhez, 5, 7.5 és 10 méteres magasságban. A pihenő úszók és edzők belül­ről melegített, gyékénnyel fedett padokon ülnek. Belülről melegí­tik a padozatot és a falakat is. Hatalmas ventillátorok szívják be az utcáról a friss levegőt, amely Felhívás a személyi igazolványok ügyében A BM. Szolnokmegyei Főosztály értesíti Szolnok megye lakosságát, hogy a személyi igazolványok ki­osztása március 24-ei az egész me­gye területén befejeződött és a ki­rendeltségek eltávoztak. Felhívjuk a megye lakosságát,. hogy aki még személyi igazolványát bármilyen óknál fogva nem váltotta ki, az a lakóhelye szerinti illetékes BM. já­rási vagy városi osztályon jelent­kezzen személyi igazolványának ki­állítása végett. Értesítjük a szolnoki járás és Szolnok város lakosságát, hogy a szolnoki városi tanácsházán április 2-ig működik egy személyi igazol­ványt kiállító kirendeltség. Aki iga­zolványát még nem váltotta ki, az április 2-án 12 ómig még kivált­hatja. Felhívjuk a lakosságot, hogy a személyi igazolványát mindenki gondosan őrizze meg. Aki személyi igazolványát elveszti, az köteles ha­ladéktalanul az illetékes BM városi vagy járási osztályán bejelenteni. BM. Szolnokmcgyci Főosztály. tisztítás, szúrás és melegítés után kerül a csarnokba. Az uszodában mindig olyan tiszta és friss a le­vegő, mint nyáron a folyóparton. A lelátó alatt helyezkednek el az öltözők, szép öltözőszekrények­kel és zuhanyozókkal. A sportolók úszás után a szárazgőz helyiségek­ben megszáríthatják a hajukat, ne­hogy kint, a hideg levegőn megfáz­zanak. /I nagyszerű sportuszoda hetyisé- eit tornaterem egészíti ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom