Szolnok Megyei Néplap, 1955. február (7. évfolyam, 26-49. szám)

1955-02-06 / 31. szám

2 SZOLNOKMEGYE1 NÉPLAP 1955 február 6. (J)ílddzat a hékfaöl J ól megraktuk a kályha bendő- jét, csak úgy vöröslött az ol­dala, ezért hát tisztes távolságiban ültünk körülötte. Háborús emlékeket idéztünk. Éppen az imént fejezte be a magáét Kupái Imre. Tizenegy esztendős volt, amikor a láng, amit a német fasiszták gyújtottak, Sztá­lingrádtól Kunhegyesig perzselte a gyujtogatökat. Fár pillanatig a tűztől lihegő kályhát néztük, aztán megszólalt Szefoerényd Mihály, a kunhegyesi Lenin termelőszövetkezetből: — Na én is elmondom, hogy jár­tam meg 1944 szeptemberében száz tű hosszát. Nem.' várt a szóm, mindjárt bele is kezdett; __ 1944 szeptember 20-án, jól A e mlékszem rá, vasárnap volt, kijött a tanyára a kisbíró. Akkor én feles bérlő voltam Nagy Zsigmond 12 holdján, a tiszaroffi- út mellett. Na, mondja a bakter, holnap reggel jelenjék meg a köz­ségházán egy pokróccal, egy ásó­val, meg ötnapi élelemmel. Mit tehettem mást, másnap jelentkez­tem a kunhegyesi községházán. Voltunk vagy négyezren magam­fajta elmaradott kcrosztáilybeliek, meg leventék, ahogy akkortályt hívták őket: mezítlábasok. Délben elindítottak bennünket, irány: Ti- szarcff. — Tiszaroffra már vagy húsz­ezer mezítlábast tereltek össze. Fá­kat gallyaltunk, meg futóárkokat ástunk, közben meg egyre jöttek a hírek, hogy az orosz katonák át­lépték a magyar-román határt és már Makón vannak, — Következő vasárnap aztán jött a parancs: át kell menni a Ti­szán. A hidas odaállt a partra, az­tán megkezdődött az átszállítás. De igen lassan haladt, mert ak­korra már od atorkol lőtt egy csomó katonai trén is, a hidason pedig egyszerre csak négy kocsit, meg hatvan embert lehetett átszállítani. H át amint így várakozunk, az átszállításra, jön egy szovjet repülőgép. Volt ott egy hadnagy, aki menten elkiáltotta magát:,, „Mindenki a bokrok a!á!“Az embe­rek menten szétspricceltek. Én is széthúztam egy sövényt, átvágtam az udvaron, ki az utcára. Ott ösz- szeütköztem a kisbíróval. — Azt mondja nekem, hogy az oroszok már Törökszentmiklósoin vannak. No ettől a gyávaságtól azonnal bá­torságra kaptam, s elindultam a faluból kifelé az Ónodi báró töl­gyeséhez. Amint hátranézek, lá- látorn hogy vagy negyvenen sor- jádzanak utánam. Ök is jöttek velem a tölgyesbe. Mikor kiértünk, leheveredtünk a fák alá, aztán ta­nácstalanul vártuk a jószerencsét. — Amint ott lapulunk, egyszer csak nagy ríva jön egy asszony: „Jaj, hol vagy Jóska? Gyere visz- sza, mert agyonlőnek.“ Felállt kö­zülünk egy nagy mélák ember, nyilván az lehetett a Jóska, mert amint az asszony meglátta, men­ten abbahagyta a jajveszékelést. Aztán megtudtuk, hogy a faluba kidobolták: akik két órán belül nem jelentkezik, azt a csendőrök agyonlövik. A hosszú Jóska elment az asszonnyal, vissza a falu felé, aztán egymásután tápászkodtak fel az emberek és követték őket. Mit tehettem mást, én is megindultam lefcókkadt fejjel. Mentem, mentem, de sehcgysem haladtam, mert egy óra alatt sem értem el a faluig. — A falu szélén szemben talál­ni koztam a szintén kunhe­gyesi topa Koczkával, meg másik három emberrel, akik szakácsok voltak. Koczka régi jó komám, amint meglátott, rám mordult: „Há te hova mégy?“ „Vissza a fa­luba.” „Ugyan ne bolondulj már” — így Koczka. Törökszentmiklósi már bevették az oroszok. Itt ná­lunk meg már nincsen se kéz, se fej, csak iáb.“ — Erre visszafordultam. Délután négy óráig egy homokgödörben la­pultunk, mert a németek ott vo­nultak az orrunk előtt az ország­úton. Négy után nekivágtunk Kun­hegyesnek és én estére hazaér­keztem:.'.. ■— Egész éjjel nem aludtam, les­tem azokat a fényeket, amelyek-A Törökszentmiklós, meg Mezőtúr irányából látszódtak. Másnap me­gint rengeteg német vonult az or­szágúton, én meg azt mondtam az asszonynak: „Na, én visszamegyek Tiszaroffra, mert a dolog nem úgy alakul, ahogy szerettük volna. A németek még mindig itt vannak.“ — Az asszony sírt egy sort, aztán eivágta egy kacsának a nyakát, mivel nagyon szeretem a kacsa­húst megsütötte, én meg vettem a cuccot és délután visszaindul­tam Tiszaroffra. hegy bandukoltam a ti- szatői úton, egy kétlevas szekérrel találkoztam, a bakján Molnár Sándor komám ült, aki cseléd volt Fegyverneken. De olyan peckesen ült az uraság kocsiján, mintha mér az övé lett volna, amint megismert, megállította a lovakat, aztán megkérdezte: „Hát te hová mész?“ — mondom, — hogy Tiszaroffra szolgálatba. „Ne bomolj rrár — nevetett rárn Mol­nár Sándor. — A fegyvernek! ál­lomást már orosz katonák őrzik. Ne menj te sehová, kivéve haza.“ — így aztán ismét megfordul­tam. Amint hazaértem, mondtam a Pista fiamnak, aki akkor 13 ’éves volt: „Na gyerünk, szántsunk fel a rozs alá.“ Még aznap felszántot­tam egy jókora darabot, másnap hajnalban meg folytattam. Déltájt éppen hozzáfogtunk a vetéshez, amikor megjöttek az első szovjet katonák. „Rebate papa?“ — kér­dezték. „Kleba, kleba“ — muto­gattam a vetőgépre, meg a földre. — Hát így történt. • • Ü ltünk szótlanul, néztük a pi­rosló kályhát, egy kis idő után ismét megszólalt Szeberényi Mi­hály: — Aztán tudják-e, hogy rriért kőrincáltam én annyit? — Azért, mert^ buta voltam a politikához. Ilyenek voltunk mi csaknem va­lamennyien tanyasi, falusi embe­rek. Most, hogy aláírjuk a béke­ívet, nem árt erre emlékezni. — Most már tudjuk, hogy hol a he­lyünk ., i Tóth Kornél Meddig tartsuk tenyésztésben teheneinket" Termelőszövetkezeteink terme­lési terv készítésénél sokszor fel­merült kérdés, vajon meddig érde­mes egy tehenet tenyésztésben tar­tani? Mikor selejtezzünk? A herceghalmi kísérleti gazda­ságban kutatásokat folytattak arra nézve, hogy a tehenek kora mennyire befolyásolja a termelést ? Az ország különböző részeiből ko­ros, 19—20 éves, kevés tejet adó teheneket vásároltak fel. A tehe­nek jó gondozás és takarmányozás mellett magas termelést értek el. A tehenek általában 6 laktációig emelik termelésüket. 3—4 éven ke­resztül tartják az elért színvona­lat, majd az ezután következő lak- tációkban kissé csökkentik terme- lésükst' A herceghalmj kísérletek is azt bizonyítják, hogy törekednünk kell magas életkor elérésére; A tehén felnevelési költsége a tel előállítási árát lényegesen befolyásolja. Fon­tos, hogy a tehén élete folyamán mennél több tejet termeljen, hogy a felnevelési költség egyenleteseb­ben oszoljon el; Gyakori jelenség, hogy más ég­hajlat alól idekerült tehenek ter­melése visszaesik; Egyes termelő­szövetkezetekben a rossz takarmányozás? gondozás következtében a tejhozam rendkívül alacsony. A csépai Alkotmány tsz-ben az át- tagos termelés 0.6 liter; A jász­alsószentgyörgyi Petőfi tsz-ben 0.7 liter tej. Kérdezzük, vajon a tehe­nekben van itt a hiba? Halálra- ítéljük-e ezeket a teheneket? Se­lejtezni csak akkor szabad, ha visszavonhatatlanul meggyőződ­tünk, hogy a tehénnek veleszüle­tett rossz tulajdonsága az alacsony termelés. Meg kell javítani a tartási körül­ményeket, a takarmányozást. Vizs­gáljuk meg a tehén képességét, körülményeit és megfontolás után mondjuk ki a végszót: selejtezni. A magyar tarka tehénben benne van a 3000 liter évi tej, csak ki kell hozni. Példa erre a iászladányi Arany Kalász tsz, ahol tehenen­ként 4257 literes az évi termelés. A tiszaföldvári Petőfi tsz-ben 3375 liter, a karcagi Április 4 tsz-ben 2831 liter tej az átlagos tejhozam. Ezek a termelőszövetkezetek a magas termelést nem űgv igyekez­tek elérni, hogy selejtezek a gyen­gén tejelő teheneket. A szarvas­marhatenyésztéshez azzal a jelszó­val kezdtek hozzá: nincs rossz tehén csak rossz gazda. Ezekben a szövetkezetekben a teheneket ellésük előtt 60 napon keresztül szárazra állítják és bő­ven takarmányozzák. Ha megellik, jól ki legyen tőgyelve. A borjazás után egyedileg takarmányozzák és annyi takarmányt adnak minden tehénnek, amennyit éppen megérde­mel. Gondosan ügyelnek a fehérje és keményítő arányra; A tőkés monopóliumok, amelyek felfegyverzik Nyugat- Németországot. jó jövedelemre számítana«. Az Amerikai Egyesült Államok. Nyugat-Németország, Franciaország, Anglia és más országok fegyvergyárosai között már meg­kezdődött a veszekedés a várható profit fölött, (újsághír). fonóévá rajzó. A bi -fejhi mámra szarni ímíA/a.. A tehenek mellé a legjobb gon­dozókat állítják és érdekeltté te­szik őket a termelésben. Nem en­gedik meg az állandó változtatást és vándorlást. A gondozók a takarmányt gon­dosan előkészítik, szecskázzák, pá­colják és naponként egyazon idő­ben munkarend szerint adják az állatoknak. Nem feledkezve meg a takarmánymész és sóadagolásról. A teheneket egyazon időben, a nagyobb termelésű egyedeket há­romszor fejik; Alkalmazzák a tögy- masszírozást; A teheneket rendszeresen moz­gatják, levegőztetik, azért, hogy az anyagcsere élénkebb legyen. Az istálló hőmérsékletére ügyel­nek és szellőztetéssel a páraképző­dést megakadályozzák. Az istálló­ban állandóan száraz bő almozás- sal gondoskodnak a tehenek nyu­godt pihenéséről. Az eredmény megvan. A tehené­szet így nem tehertétele gazdálko­dásuknak, hanem jövedelmező forrása. Vedrődy Gusztáv Méq egyszer Tajvanról Az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének Biztonsági Tanácsa két nap­pal ezelőtt megkapta a Kínai Nép­köztársaság válaszát Hammars­kjöld főtitkár táviratára. Ham­marskjöld ebben a táviratban meg­hívta a Kínai Népköztársaság kép­viselőjét az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának az újzélandi küldött ál­tal a tajvani helyzet kérdésében előterjesztett — és a Szovjetunió, valamint a Kínai Népköztársaság állal provokatívnak megbélyegzett — javaslat megvitatására. A kínai válasz világos és egy­szerű: a Kínai Népköztársaság Tajvan-szigetét olyan területnek te­kinti, amely ősi jogon és újkeletű nemzetközi ok­mányok érteimében is Kína területé­hez tartozik és így Tajvannak az ott meghúzódó Csang Kaj-sek bandától való megtisztítása Kína belügye. Ezért a Kínai Népköztársaság nem hajlandó résztvenni az újzélandi javaslat megvitatásában, de haj­landó megjelenni az ENSZ Bizton­sági Tanácsában abban az eset­ben, ha ott megvitatják a Szovjet­unió által előterjesztett javasla­tot, amely felszólítja az Amerikai Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel agressziójával a Kínai Népköz- társaság területe ellen és ha a Biz­tonsági Tanácsból kizárják a Csang Kej-sek-klikk képviselőiét. Ragadjunk ki az újzélandi javas­latból egyetlen momentumot, a tu­lajdonképpeni főmomentumot, azt, hogy a javaslat szerint a Kínai Népköztár- saság kössön fegyverszünetet Csang Kaj-sek-ékkel. Mit jelent ez? Először is annak elis­merését jelentené a Kínai Népköztár­saság részéről, hogy nem egy Kína van, hanem kettő. Azt jelentene, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya törvényes kormánynak ismeri ei a Csang Kaj-sek klikket. Sőt: fegyver­szünetet, azaz szerződést kötne ezzel a hordával és így a kínai nép által kiseprüzöit árulók bandája törvényes kormánnyá, szerződő féllé váina. A szerződő fél azonban nemcsak köt­het, hanem fel is mondhat szerződést. A Csang Kaj-sek klikknek tehát mód­jában lenne, sőt ,,jogában állna” fel­mondani a fegyverszünetet és foly­tatni a hadműveleteket, azaz a Kínai Népköztársaság ellen fegyveres ag­ressziót. Ebből viszont az következik, hogy mivel a Csang Kaj-sek klikk katonai szerződést kötött az Amerikai Egyesült Ál.amokal, a hadműveletek folytatásához segítségért folyamod­hatna szövetségeséhez. Az egészhez nem kell egyéb, mint az, hogy egy Csang Kaj-sekista martalóc. elsüsse a puskáját, az amerikai sajtó pedig világgá kürtölje, hogy „povckáció történt”. Lám, ilyen messzire vezethet­ne, ha az ENSZ Biztonsági Taná­csában sikerülne az amerikai im­perialistáknak és szövetségeseik­nek keresztülvinniük az újzélandi javaslatot. A Kínai Népköztársaság kormánya figyelembe vette azokat a szempontokat, amelyeket a Kínai Népköztársaság szuverénitása, nem­zetközi tekintélye, a kínai nép méltósága és a világ békéje meg­követel és mindezek alapján az egyetlen helyes választ adta az ENSZ Biztonsági Tanácsának meg­hívására; Meebukott a Mendes-France kormány Párizs (MTI). Egész éjszaka tartó vita után a francia nemzetgyűlés többsége megtagadta a bizalmat a Mendes-France-kormánytól. A vég­leges eredményt szombaton hajnal­ban háromnegyed ötkor hirdették ki, s eszerint 319 képviselő szava­zott a kormány ellen, 273 foglalt állást Mendes-France mellett. Az ellenzék tehát most az alkotmá­nyos többséget jelentő 314 szava­zatnál többet ért el, ami automa­tikusan lemondásra kényszeríti a kormányt. Az eredmény kihirdetése után Mendes-France szót kért, hogy in­dítványt terjesszen be egyhavi póthitel megszavazására, mert e hitel megadása nélkül a kincstár nem tudja folyósítani a kifizetése­ket. Felszólalása során azonban igyekezett egyben nyilatkozatot is tenni a kormány politikájának iga- z.olására. Az ellenzék soraiban azonban élénk tiltakozásra került sor és Schneiter, a francia nemzet- gyűlés MRP-párti elnöke ki is je­lentette, hogy további vitának nincs helye. Éles nézeteltérésekre és heves szócsatára került sor ekkor a Mendes-France-t támogató radiká­lis, gaulleista és szocialista képvi­selők, valamint az ellenzéki képvi­selők között. A miniszterelnök a hatalmas hangzavarban tovább folytatta beszédét, hangját azonban a gyorsírókon kívül nem igen hal­lotta más. Mendes-France végül is a kor­mány tagjaival együtt a köztársa­sági elnökhöz hajtatott és beadta a kormány lemondását; A lemondott miniszterelnök mintegy fél óra hosszat tárgyalt ezután a köztársasági elnökkel, majd az Elyseé-palota elhagyása­kor kijelentette az újságíróknak: ,.Az ország miatt” sajnálja a tör­ténteket, különösen azt, hogy a kormány nem tudta befejezni mü­vét; , A köztársasági elnök szombaton délelőtt 10 órakor Schneitert, a nemzetgyűlés elnökét, 3/il2-kor pe­dig Monnerville-t, a köztársasági tanács elnökét fogadta s ezzel megkezdődtek a szokásos tárevalá- sok; Berlin (MTI). *— A kölni rádió szombaton reggel közölte, hogy a bonni kormánykörök lehangoltan fogadták a francia nemzetgyűlés éjszaka hozott határozatát. Ade­nauer kancellár rhöndorfi villájá­ban vürrasztva várta a Mendes- FVance kormányának sorsát eldön­tő szavazás eredményét. Nyugat- németországi politikai körök tisz­tában vannak azzal, hogy a fran­cia nemzetgyűlés döntése lényegé­ben nemcsak az eddigi kormány északafrikai politikája ellen irá­nyul, hanem Mendes-Francenak a nyugatnémet újrafelfegyverzést elősegítő mesterkedései ellen is. A kölni rádió úgy véli: „Az, hogy Mendes-France bukása milyen mértékben befolyásolja majd a pá­rizsi szerződések ratifikálását, at­tól függ, hogy ki kerül az új fran­cia kormány élére’’. 'Thegadta, a vdiaédt Egy jászsági icis állomás váró­terme. Nem sok vendége van. A nagy ürességtől megilletődve há­rom fiatalasszony suttog az ablak alatt — közös témáról, a gyerek­ről. Kibontják a térdükre fekte­tett nagy csomagot s mosolyogva nézik, tapintják, simítják a tarka babaholmit. Odatartják az ablakon behulló napsugárba s találgatják, a rózsaszín rékli-e a szebb vagy a világoskék. Tőlük rézsutosan szemüveges idő­sebb nő ül egymagában s ábrándo­sán figyeli egy diák méla fütyöré- szését. A fiú két hosszú lábát elő­renyújtva félig ül, félig hever a pádon s a plafont gusztálgatva kacskaringózza a melódiákat. Áporodott többnapos bűz a te­remben. Ázott bunda szaga vias­kodik a félig fogyasztva eldobott sajt szúró illatával, hogy a szagok versenyében legalább második le­hessen. Mert az árnyalati illatok összhatását is figyelembe véve, a pálma kétségtelen a pipafüsté. Mégpedig nem imilyen-amolyan pipafüsté. Ember legyen a talpán, aki megmondja, mifajta dohány párája gomolyog elő abból a réz- kupakos pipából, aminek a tartóm egy duzzadt, hüppentő száj. Ez pedig olyan egyenletesen pöfögve eiegeti hol a füstöt, hol a lélegze­tet, mintha legalábbis motor sza­bályozná. A száj tulajdonosa koros pa­rasztember, aki egész elérzéke- nyült állapotban van, mivelhogy kapatos. Nem tudni, a dohány ma­rásától-e, vagy a benne dúló érzé­sektől, de erősen könnyes az öreg szeme. Fekete, szegélyes kucsmája kicsit billeg a feje búbján, össze- összekoccan a fallal. Valami miatt borzasztón méltatlankodik az öreg. Szüntelenül mormog magában. Száradt, eres kezefejével sokszor belefenyeget a levegőbe. Ilyenkor persze a pipa is kikerül a szájból, mert ugyanaz a kéz tartja. A kályhasarok másik oldalán köpcös ember fekszik a pádon. Aránytalanul nagy fejét, sűrűn emelgeti, mert töri a fejealja, egy vesszőkaska. Kerek, borostás képe piros mint az alkonyati ég. Fényes apró malacszeme elvész örökké hu­nyorgó nyílásában. Ritkás világos bajusza csak akkora, mint a kama­szoké. Már régóta ravaszul vizsgálgatja a pipázó öreget. Most felül, tekin­tete továbbra is a pityókás bácsin Mellényzsebébe nyúl, kivesz egy cigarettát. Emeli szájához, de hir­telen meggondolja. —. Ne. Gyújts rá, Barna — nyújtja félig felemelkedve ültéből a pipásnak. — E jó — kapaszkodik érte bal­javai amaz, de mielőtt elvenné meggondolja. — Égek —- húzze vissza a kezét. — Vegyed csak, na — áll fel a nagyfejű s erővel az apó markába nyomja a fehér rudacskát. Most látni, hogy milyen vadsáf, arad még a tartásából is. Kurta vékony lába puhabőrű csizmában végződik. Csípője is keskeny, de látszik, hogy sűrű erő van benne, hiszen aránylag széles, vállas fel­sőtestet hordoz. A vaddisznóra em­lékeztet az egész ember. Csak legyint, mikor az öreg kö- szönömöt duruzsol. Nem ül le mel­lé, hanem egy paddal odébb. — ... gyisten, Poldi bácsi — pa- roláz azzal a firíombőrű, rózsaszín- arcú emberrel, aki elgondolkozva szorongat ölében egy új vasvillát. — ... Huszonnyolcér vette? — Tizenkilencér. — Jó? Nyalkán pedrett fehér bajuszát nyomkodva előbb körülnéz a villás ember, aztán válaszol kelletlenül: — Eltart, míg el nem törik. A zömök sunyi nem próbálkozik több szóra bírni szomszédiát. Ehe­lyett oldalt sandít a Barnának ne­vezett öregre. A bonni kormánykörök lehangoltan fogadták a Mendes-France kormány bukásának hírét

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom