Szolnok Megyei Néplap, 1955. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-13 / 10. szám
4 SZOLNOKMEGYÉI NÉPLAP 1935 január IS. AMERIKAI TALÁLKOZÁSOK NYIK. URZSUMSZK1J Ú T I J E G Y Z E T É B Ő L Egy nett-yorlti varrónő Beszélgetésbe elegyedünk. Megismerkedtünk. Serly a neve. Hogyan él? Meg lehet nézni. A lakása itt van egészen közel. Negyedszázaddal ezelőtt, amikor Serly apja meghalt, még mint egészen fiatal leány, női ruhagyárban kezdett dolgozni. Ma is ugyanott dolgozik, varrónő. Édesanyjával együtt akkor költözött ide.-f Mindig csütörtökön kapom a fizetésemet, — meséli Serly. — Huszonnégy dollárt Nyolc dollárt fizetek a lakásért. Fizetésem egy- harmada közszolgáltatások, közlekedés, különböző díjak és adók fizetésére megy ed. Azt kérdezte, hogy voltam-e színházban? Az az összeg, ami fizetésemből két személy egyheti életére íenmarad, még egy fél színházjegyre sem volna elegendő. Nem is gondolunk a színházra, csak arra, hogy éhen ne haljunk. A gyárban a legtöbb munkásnő ugyanannyit keres, — mint én. Rettenetes élet! De tudja, hogy mi még rettenetesebb? A jövő! Ha nem is válók munkanélkülivé és ha nem is betegszem meg, hogyan lehet megélni ebből a keresetből. Az adók emelkednek. Az árak emelkednek. Még az a csésze feketekávé és száraz kenyér is, amit ebéd. helyett vásárolok magamnak, ma kétszer annyiba kerül, mint néhány esztendővel ezelőtt, amikor utoljára emelték bérünket. *. két százalékkal. Ezt nevezik a mi újságjaink Jobb élet felé haladás”-nak. — Udvariasságból nem kérdezte, hogy miért nem mentem férjhez, miért nincs gyermekem. De szeméből kiolvastam ezt a kérdést, amikor az utcán idegen gyermekeket becéztem és akkor, az üzletben ezt az apróságot megsimogattam. Nálunk Amerikában a dolgozó nőknek csaknem fele idősebb 35—37 évnél. Minden második munkásnő egyedül él, nincs családja. Ugyan ki határozná el magát, hogy megnősüljön, mikor saját élelmezésére sem tud eleget keresni? Azért legyen gyermekünk, hogy éhezzenek és kínlódjanak? .*. Az ajtó félig kinyílt. Az öreg édesanya jött a szobába. Egy gyenge fénysugár vetődött Serly arcára. Nem, nem mosolygott, Sírt. Anya és gyermeke Forrón tüzelt az aszfalt. A gépkocsi nyitott ablakán becsapódó izzó por, mint ezer finom tű szúr- kálja az ember kezét és arcát Hosszú út után, Washingtonéba térünk vissza. Ki áll ott elől az útkereszteződésnél a tűző napon? Egyik kezével integet, másikkal valamilyen csórt ago t szorít melléhez. Odahajtunk. Rövidhajú, térdig feltűnt, vitorlavászon nadrágot viselő asszonj kéri, vigyük magunkat Egy kisfiúcs- ka van a karján. Űj útitársnőnk sokáig nem válaszol kérdéseinkre. Később, mintha megijedne, hogy letesszük az út közepén, egyszerre csak beszélni kezd, gyorsan szaggatott mondatokkal, el-elfulladva. Fia, Morty. beteg. Fia életének álma, boldogsága, de egyben bá nata is. Már bajt hozott rá, mielőtt megszületett. Egy lámpagyárban jó szakrr.unkásnő volt. Hogyan is tudta a művezető hét hónappal Morty születése előtt kiszimatolni, hogy gyermeke lesz? — Elbocsátották, mint ahogy általában ilyen esetekben az asszonyokat szokták. Lehet, hogy Morty számára ez jobb. Talán, ha ott maradt volna a gyárban, nem helyezték volna könnyebb munkára, ismerve állapotát. Munkaközben állandó veszélyben lett volna, ő maga és fia is. Az áldott állapotuk miatt elbocsátottakat, nem veszik vissza mükára. Férje katona lett, meghalt Koreában. Jó emberek segítették, hogy ideköltözzön és elhelyezkedjen e gy ' szalmakalap-műhelyben. Mortyra egy hatesztendős 'eányka vigyázott, egy tányérka levesért. Ki a bűnös abban, hogy baj történt vele? Morty egy napig feküdt a he'ybeli kórházban, és ellátásáért 22.5 dollárt (egész heti keresetét) követeltek. Ezenkívül 8 dollárt kértek azon a címen, hogy éjszaka ott ült fia ágyánál. Ezt már nemtudta megfizetni. Mortyval együtt kitették az utcára. Egy magánorvoshoz fordult, aki óriási előleget kért tőle, mielőtt még megvizsgálta volna a gyermeket. Mit tegyen? Kihez forduljon? Most Washingtoniba igyekszik. Elmegy a katonai hatóságokhoz, és megmondja: „Maguk ölték meg a férjemet, Segítsenek megmenteni a fiát!“ A kis Morty csendesen feküdt, gépkocsink hátsó ülésének bőrpárnáján. Halálosan sápad* homlokán, a gyöngyöző verejtékcseppeket pór lepte be és ez úgy tűnt, mintha szeplőkkel lenne tele. Található-e ebben a kegyetlen országban egy olyan ember, aki hajlandó ingyen megrr.entenni ezt a gyermeket? Ha található is, semmiesetre sem azok között, akik halálbaküldték Morty édesapját. A legjobbak és legbátrabbak Egy/ újság fekszik előttem. Egyike annak a néhány haladószellemű amerikai lapnak, amely minden fenyegetés és üldözés ellenére is megjelenik. Neve .,Daily Peeples Word”, Keltezése 1954. március 26. Az újságban egy család fényképe. Középen az anya leányával és fiával, mellettük az apa. Saint Louis városban, egy állami intézmény épületének, komor fala mellett haladnak. A leányka kezében tábla: „Szükségünk van édesanyánkra“ A kisfiú tábláján, ez áll: „Ne utasítsátok ki édesanyánkat!“ Mögöttük embercsoport, ezzel a jelszóval: „Az eszméket nem lehet börtönbe vetni!“ Az asszony neve Antonia Sant- ner. Ki akarják utasítani Amerikából, természetesen gyermekei nélkül. Férjére, aki az elektrotechnikus szakszervezetben dolgozik, törvényszéki tárgyalás és minden valószínűség szerint, börtön vár. A gyermekeket, sorsukra hagyják. Vájjon miért sújtják Antonia Sant- nert férjével együtt, ilyen kegyetlen büntetéssel? Azért, mert szót emeltek a béke érdekében, védték a munkások jogait. Eszembe jut egy máatk történet is, ugyanebből a városból. Akkor hallottuk nevét először, amikor a Missouri-folyó patján elterülő hatalmas iparközponba érkeztünk. Ott úgy ismerik Dorottv Forest, feketeszemű, energikus asz- szonvt. mint a négerek megalázta-/ tásának és elnyomásának ellenségét, mint a nők egyenjogúságáért küzdő mozgalom részvevőjét, mint lánglelkű békeharcost, és mint kommunista férjének igaz társát. Egy szeptemberi estén, Dorotty, munkából hazatérve, egyedül ült szobájában. Férje, Jim és leánya. Rosanna, távol voltak egy másik városban. Los Angelesben. Rosanna ott élt nagyanyjánál. A rendőrök, kopogtatás nélkül benyitottak. Megragadták Dorottyt, belöktók egy gépkocsiba és börtönbe hurcolták. Ugyanazon a napon Los Angelesben letartóztatták férjét is. Amikor Dorotty a biróság előtt állt, a bírák szemébe vágta: „Kijelentem, hogy az ellenem emelt vádak még kitartóbbakká tesznek, még állhatatosakban harcolok a béke ügyéért.,, Igen sok nőt elítéltek és megbüntettek azért, mert eldobták a íőzőkanalat, hogy küzdjenek gyermekeik életéért..« Hiszem, hogy a nép megteremti a békét, véget vet az üldözésnek“. A Sant Lauis városban élő két bátor asszonyt nem.' ijesztették meg az üldözések, mem hódoltak be, nem tétlemkediitek. Egyikük bátor beszédet mondott a bíróságon, a másik, férjével együtt tiltakozó felvonulást rendezett. ELŐKERÜLTEK NAGY SÁNDOR ARANYKUPA! VILÁGRASZÓLÓ RÉGÉSZETI LELET BULGÁRIÁBAS | Szinte közhely mái, | hogy egy új világ születik körülöttünk. Nemcsak a technikai tudomány, a gépek vagy az anyag ismerete formálja ám át világszemléletünket. Két-három nemzedék óta és napjainkban a véletlen is segédkezet, nyújt ahhoz, hogy jobban megismerjük az emberiség múltját. Nemrégiben Bulgáriában téglagyári munkások olyan régiségekre bukkantak, amelyeknek az aranyértéke eltörpül a leletek kultúrtörténeti jelentőségéhez képest. A leletek az időszámításunk előtti IV. vagy III. századból valók. A Balkán-hegység déli lejtőjén, a mintegy 10 ezres lakosságú Panagii- riste városka közelében, földmunkálatok során kerültk elő két és fél méternyi mélységből. A véletlen lelet hírére a plovdivi múzeum akkori vezetője, Dimitr Komcsev igazgató szállt ki a helyszínre. A kiváló tudós és a munkások összefogása révén sikerült a leleteke* teljes egészében megmenteni. A leletek összsúlya meghaladja a 6 kilót, s kilenc színarany edényből állanak: szarvas, őz, dámvad és kecskefejekben végződő rhyton-ból, vagyis állatfej-formára mintázott, csúcsos, kürtszerű ivóedényből, 3 oinochoé-ból, azaz női fej formára alakított olyan kancsókból, melyekkel a bortartó nagy edényből az italt a kisebb edényekbe töltögették, egy kétfüles amohorá-ból, s egy kerek paterá-ból (tálból). I Mind a kilenc edény ugyanabban a korban, egyidejűleg készült hellenisztikus műtárgy. A görög történelemnek és művészetnek ama korszakából származnak tehát, mely az időszámításunk előtti IV. század utolsó évtizedeitől nagyjában a római császárság kezdetéig tartott. A bulgáriai aranyedények becsét sokszorozza az, hogy egyúttal a legjobb és legszebb hellé- nisztikus edények, amelyeket ismerünk. Eddig még nem sikerült pontosan meghatározni korukat, mert a panagüristel kincs remek darabjai nem kapcsolhatók össze semmi más emlékkel vagy előbbi lelettel A tudósok majdnem egybehangzóan úgy vélekednek, hogy a leletek attikaiak, vagyis a Balkán ama félszigetén készülhettek, mely északnyugatról délkelet felé húzódik, s amely az athéni állami területe volt az ókorban, A kétségtelenül egybetartozó ivókészlet tertatikáját mérlegelve önként kínálkozik az a feltevés, hogy a trójai háború homéroszi legendáját dolgozták fel díszítő motívumul, A vázaidomú amphorát egy őr és hét fegyveres alakjával díszítették. A világhírű bulgáriai aranykincs tudományos feldolgozása körül nagy viták folynak, s további alapos kutatásokat kell még végezni, hogy a hihetőleg joggal vitatott hitrege-jeleneteket pontosan meghatározzák. | A lelet valamennyi műtárgya | az antik görög ötvösség egy-egy remeke. Az állatfejekben végződő ivóedényeknél a szőrfogó bámulatos kidolgozású; a száj közelében lévő erezet oly hűséggel van megoldva, hogy az élő, lüktető erezet illúzióját kelti. Az egész leletből a rhytonok a legszebbek. A mesterségbeli és művészi tudás bámulatos tökéletességével készültek. Az a körülmény, hogy az aranv- edények egyikén Héraklésszel, az ógörögök nemzeti héroszával szembeállított attikai nemzeti hős, Theseus szerepel, erősíti azt a feltevést, hogy az aranykincs remek darabjai valóban Attikában készültek és a trójai háború mondáit illusztrálják. |A bulgáriai [ görög aranyedények jóformán teljes épségükben maradtak reánk, csupán az egyik oinochoé sérült meg, mikor a földet kitermelő munkások a partot szakították. Az edények aranyának mély sötét színe van. Tehát lenn, délem, az úgynevezett keleti aranyból készültek. Ügy vélik, akkor rejthették földbe e kincseket, mikor a kelták lerohanták a Balkán félszigetet, s nemcsak a Makedóniától keletre én északkeletre elterülő Trákiát dúlták fel, hanem időszámításunk előtt 279-ben a Pamassos hegység déli lejtőjén fekvő Delphi városát is elfoglalták s az ott lévő Apollón szentélyét, jóshelyét is kifosztották. A mai Plovdiv (az egykor Nagy Sándor édesapjáról Philippopolis- nak nevezett város) közelében most napvilágra került aranykincs mintegy 2200 esztendeig rejtőzött a föld alatt, , Mlhalik Sándor, a Nemzeti Múzeum.' h. főig, (Megjelent an Élet és Tudomány e. folyóirat 1955. január 12-1 számában.) KISLEÁNY — Amint Fóti Bálint az előttük **■ levő portához ért, felkapott valami tárgyat s azt a léckerítésnek feszítve futni kezdett. Élvezte a berregő, kerepelő hangot, amit a pálcika ütközése adott a léceken. Éppen a dúslambú baradkfa irányába ért, amikor édesen-puhán muzsikáló hang állította meg, —< Mit csinálsz, te fiú!? Bálint megtorpant. Még a vér is fejébe szállt a meglepetéstől. Huncut. nevetőszemű kislány nyomta arcocskáját a lécközötti résekhez s barátságosan nézett rá nagy-nagy kék szemével. Helyesen volt öltözve, mint az iskolában a legjcfobmódú lányok. Vállpántos drindli szofcnyácskáját izgő-mozgó combjával annyira odadörzsölte a poros kerítéshez, hogy a fiú szánté ijedten szólt rá. —■ Vigyázz.», piszkos lesz a ruhánál ., „ Nahát,so a falusiák kétfelé beszélnek — kacagta el magát a lányka s hangjából annyi maga- biztosság áradt, hogy Bálint valósággal megnémult. — Egyik szavaddal tegezel, a másikkal meg rnagázol? Mit félsz? Tudom ám, ki vagy.,. Bálintnak hívnak —1 ugye? Mondta a nagymamám, hogy jó tanuló vagy... Ne legyél gyáva -r- peregte tovább biztatóan s közben a kiskapuhoz ugrott, — Gyere be! És már húzta is gyöngéd erőszakkal az egészein gyámoltalanná vált kisfiút. Nellinek hívnak —' egyedül utaztam ám Pestről, apukámat a hét végén engedik el a gyárból.,, Gyerünk, legyünk jó pajtások. *-» jó? Fóti majd meggyulladt, olyan forróség lepte meg. Kezében a kislány sima, meleg tenyere égetett. Puhán omló búzaszínű haja finom illatot hintett, mikor megrázta fejét. Középen tarka csat harapott össze egy tincset, amelyen bájosan csillogott a szikrázó fehér másán. Mire magához tért volna a fiú, már az előszobába jártak. A faburkolatú kis helyiség egyik oldalán hatalmas tükör ragyogott. A diák visszaihőlkölt, mikor megpillantotta benne magát s a kislányt. Maszatos, poros, idétlen volt a virgonc, csivdtelő teremtés mellett, — Nagymama,,. nagymama.«s itt a Bálint — kiáltott kedveskedve Nelli, mikor az egyik ajtón fehérhajú, erősen hajlott, igen szelíd mosolyú néni lépett fei, — A, —i itt a kis Fóti.,, játszó- pajtása leszel Nemikének ugye?«. Majd átjössz mindennap a szépen eltöltitek az időt,#, c— Van ám sok játékon*,s« Te is másodikba mégy? En is.e, Csudajó társasjátékot kaptam ajándékba, amiért én is színjeles voltam — csapongóit sok irányba a kislány csevegése a nagymama mellett tovább húzta Bálintot a hűvös, jószagú szobába. Ilyen helyen még nem járt Fóti. Régi, nehéz bordó függönyök engedtek keskeny hézagot az erősen tűző napsugárnak. Szépmintájú terítő díszlett az. ovális nagyaisztalom. Amögött ízléses fa- nagású ágyak, sötétbarna, remekmintás takarókkal. A szokottnál szélesebb két szekrény előtt kis ikerekösztalika virágvázával, körülötte három fotel. Ezenkívül néhány széli itt is, ott is, de mindenütt a legmegfelelőbb helyre állítva. Az ajtóval szemben szélesölű, puha dívány hívogatta a belépőt. — Üljünk le a szőnyegre Bálint jó? — nyomta le a még mindig szérián kispajtást Nelli s pár pillanat múlva hatalmas halom játékot csodáitatott a fiúval, ►— Ez lóverseny, — biztosan tudod, hogy játsszák ** már unalmas, nem kell rajta gondolkozni... Ez a másik izgalmasabb, mert többször kieshet az ember s kezdheti elődről — magyarázott. Szépek.., — nyögte ki elváltozott hangon Bálint s a másik pillanatban azt érezte, amit egyszer tapasztalt, mikor utcájukban a villanyvezetéket javították. Ki- döntve hevertek a póznák s a drótot meg lehetett fogni. Vérkavaró bizsergés rázta meg annakidején egy pillanatra. Most is hasonlóan .történt. Nelli puha kis karjával átölelte hirtelen s pajkosan, kipirulva nekiszegezte. — Akkor hiszem el, hogy nem vagy gyáva, ha megcsókolsz. Bálint meg se tudott mocoajni. Menekülni próbált az ölelésből, de csak azért, mert — hátha bejönnek! — Juj, de csacsi vagy! « csilingelt aranyos nehezteléssel a lányka... Hát te most úgyis a testvérkém leszel, amíg nyaralok. Azzal egy cuppanós puszit adott a fiúnak, bánmennyire is vonakodott az tőle. Ezt a percet Bálint nem felejtette el. Este nem hagyta elaludni a pesti kislány nevető arcocskája. S ha lélegzetét visszatartotta, akkor is érezte annak a lágyan hullámzó szőke-barna hajnak kellemes állatát. Csak úgy sütött a karja ,. s de jó volt mellette ülni a szőnyegen. _jyiivel rontottad el a gyom1 1 rod? — sopánkodott reggé!, délben, este Fóti nagymama, mert Bálint bizony mindig félbehagyta az evést egy idő óta. Ha otthon volt, rendszerint félrevonult, felmászott az öreg eperfa fé- szekfomájú ágáig s ott olvasgatott. Különös ... Egyszeresek azt vette észre a kisdiák, hogy már régen nem olvas, ellenben a könyvön túl, a halkan lebegő levelek közt öt nézi. Búzaszünü hajában helyes fehér masni, kék szeme, gödrös arcocskája úgy nevet rá, mint akkor a léckerítés mögött. Néniké?!,,, NeOlikie... Nellike.,, NeHIIke,., •— ide futott össze minden gondolata. Egy pillanat múlva már nagyot huppant a földön. Leugrott egyenesen a magasból, ne kelljen az időt mászással töltenie. Szaladt a ház végéhez. Áriesett a kerítésen s amikor a kert fáin túl felvillant valahol a fehér szalag, •— usgyé!^ Czernuz Nelli, —* ma mit játszunk? ■—< Bapást-mamást volna a legjobb, de ahhoz gyerek kellene, Már régen nyúltam u babámhoz... Inkább mesélek neked a Viliről... Az ott alkik, ahol mi, csak egy emelettel feljebb... Katonatiszt a papája s azt mondta, ha leérettségizek, elvesz feleségül... De én nem megyek hozzá, mert undok kölyök... A múltkor is meglökött a lépcsőházban s én legurultam vagy öt fokot — nézd, most is kék még a térdem — húzta fel kis szoknyáját a lányka. — Tapintsd csak meg —< vette oda erővel a fiú kezét — ugye dagadt is? ., j Hát az egy piszok.., Bálintnak most is melege lett s dobogó szívvel hallgatta a beszédet. — Miért ráncolod a homlokod? Ne csinálj így, mert akkor nem szeretlek ■— simogatta meg Nellike. — De megvágnám! — morogta sötéten a fiúcska s magában gyűlölte azt a gazfickót, aki hozzá mert nyúlni — pajtásához. —■ Biztosan szerelmes a hűje — azt hiszi nekem imponál... — Te, játsszunk szerelmest... Leülünk a fűbe s az öledbe hajtom a fejem ... így ... Tedd az arcomhoz a kezed, Mit lelsz? s kérdezte, ahogy Bálint nyugtalanul mocor- gott.., Csak úgy játszásból csináljuk.,, Anyukám nem szereti a szerelmet, •— azt mondja akkor megy el a lány esze, mikor hisz a fiúnak ... Ezt nem nekem mondta, csak hallottam, amint Strem- nielwőgel néninek mondta — Ki az? —■ Mellettünk laknak.,, Az ura mindig veri... Egyszer le akart ugrani az emeletről, azt kiabálta, nem bírja tovább, hogy az ura megcsalja.,, — Mi az, hogy megcsalja? —1 Hát... hogy kevesebb pénzt Visz haza, mert megissza .., — Tudod, Bálint... nekem egyszer azt súgta oda az a Stremmel- rőgel néni: — olyan szép vagyok, hogy még a király is elvehetne feleségül.., Láttad már, — a ki a bélyegein van ... Mihály vagy kicsoda?! — Kinek kell a király.., ^ kisdiák felvidult, — szíve gyorsabban vert. Simogatni kezdte az ölébe hajtott fejecskét s hogy Nellike nem szólt semmit, gyöngéden leemelte maga mellé a pázsitra, ö is hanyattfeküdt és valami felemelő boldogság volt kettesben nézni a puffos, habos fehér felhőket. *— Kapd be — csiklandozta meg egy fűszállal a lányka orrát, mire az nevetve dugta karját pajtása feje alá. Felettük egy nagy kajszinbarack ingatta pútok képét. Messze kint virított egy vékony ág végén. •— Ha leveszed azit nekem, téged szeretlek — súgta melegen a kislány. Bálint máris ugrott s két-három perc múlva ismét ott hevert a fa alatt. Fejük össze-összekoccant, ahogy a lányka szürcsölve majszolta a gyümö'csöt s Bálint csak a szájával nyúlt a barackért, mikor egy maszatos kis kés az orra alá tartotta. — Fele a tiéd. Tóth István
