Szolnok Megyei Néplap, 1955. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-27 / 22. szám
A városokban, így Szolnokon is bérházak építésével is igyekszik biztosítani az állam a dolgozók lakásszükségletének kielégítését. Tassl Lajos papírgyári gépvezető 1953. decemberében költözött be a piac- téri bérház egyik kétszobás, összkomfortos lakásába. — Képünkön Tassi Lajosné a szépen berendezett lakásban a tükör előtt. rSa|át erőnkből emeljünk otthoni családunknak“ Milyen szép egy új ház! A falak mész-illa- tot lehelnek, a tágas, nagy ablakokon vidáman árad be a napfény, tisztaság és rend honol a szobában, kényelem övezi az ittla- kót. S az a ház igazán csak otthon, amelyet mi magunk építünk két karunk erejéből, s munkánk gyümölcseként használjuk családunkkal együtt, mint az a 15 kőtelki dolgozó paraszt, aki kölcsön nélkül, saját erejéből emelt házat; Tizenöt új ház. — Egyik-másikába még bele sem költöztek, hiszen legtöbb közülük ősszel lett teljesen kész, s még nem száradtak ki a falak teljesen. Tavasszal azonban az utolsó simításokat is elvégzi rajta a kőműves. Kívül-be- lül kifestik s megkezdődik a hurcolkodás az új lakásba, az új házba. V. Földes János, Má- ga Vilmos, Túró Balázs, Szöllősi Ignác, Katona Ferenc, Boz: Pál, Kálmán Istvá: Egyed György, Tói Sándor — álljon itt nevük, akik a több ekkel együtt nem vá tak a segítségre, hí nem erős akarássa szorgalommal, szorgo szívós munkával mej teremtették a leheti ségét annak, hogy kőtelki házhelyeken 1 új családiház állhat. Mindannyian biisz kén mondhatják, hirdethetik: „Saját erőnk bői emeltünk otthon családunknak...” IIHIII!llllimH)llllíllllllltllllllllllllllilllli||tllMIIMIIIIIIIIIIIIIIIllllMllllllllil||l1llllll|l||IM IMIIM llll,IIIMIIIIIII,,ll,lll,llll,lllllll,Hill Mill,IMIttlIllltlIIIIII,llllll,IUI HIHI,II,Ilii lllllllllllllllllltl I Ilii Ilii III Ilii III Itltllll IMIIM IMIM IUI IIII IMII Ilii IIIIII IMII III III IMIM IIII III IIII IMII III IIIMIMIII MUMM,M Egy év mérlege Az elmúlt esztendőben éppen a Minisztertanács errevonatkozó határozata nyomán — kétszerannyi családi lakóház épült. — mint a megelőző évben. 1953-ban 250 teljesen felépült lakóház piros cserépteteje hirdette a kormány- programm fokozott gondoskodását. 1951 ben pedig már 481 új házban talált otthont ugyanennyi család. Ez azonban még nem minden. Hiszen a számszerű adatok arról tanúskodnak, hogy ezenkívül 709 megkezdett építkezés munkája nyúlik át az új- esztendőre s 500-nál is több azoknak a száma, akik építési engfedélyt kértek, de mindeddig még nem kezdtek hozzá családi házuk felépítéséhez. A termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban a FAGI épített többszáz családi lakóházat. Szaporodnak, bővülnek, szépülnek az új otthonok. saját erőből, sok esetben azonban az ál'am komoly támogatásával. Az Országos Takarékpénztár az elmúlt évben megyénkben több mint három millió forintot kölcsönzött lakásépítéshez. S ez hosz- szúlejáratú kölcsön mind. Nagy könnyebbséget jelent. íme, ez a múlt esztendő mérlege. TJ ázat, otthont építeni — ti agy dolog ez! Azzal kezdődik, hogy aki építeni akar, ceruzái, papírt vesz a kezébe s számol: mennyi pénzt kell megtakarítani, hol igényeljen házhelyet, mekkora házat építsen, mennyi fáj a, téglája van, mit kell még megvenni és végül azt," hogyan lehetne olcsóbbá tenni az építkezést. Soha sem feledhető pillanat, amikor a ceruza először siklik végig a papíron, hogy megrajzolja: itt lesz a nagyszoba, itt a kisebb, itt a konyha, kamra, a tornác. Ez a rajz szinte megelevenedik, felvillantja a barátságos, meleg szoba hangulatát, a friss habfehér függönyöket, a puha szőnyeget, amelyen alig hallani az asszony könnyű léptét, mikor a párolgó étellel teli tálat hozza, s odateszi a szépen megterített asztalra ... Így tervez, így álmodozik a lakást építeni szándékozó. S aztan hozzálát, hogy megvalósítsa tervét. S ha még sok nehézséggel is, de már mindig könnyebben megy a családiház építés. A tervezgetésnek reális alopja van, n Miniszter- tanács határozata, amely kimondja a családi lakóházak építésének fokozott támogatását. S ez biztos alap, sokszáz, sokezer lakóház alapjának legfőbb fundamentuma. r Mi lesz ebben az évben? JEISEI miklóséknal kenderesen Az építkezéseknél használjunk vasbeton szerkezeteket Az elmúlt évben igen sok építtető panaszkodott. hogy nincs elegendő mennyiségű anyag. Főleg fa-anyagból volt hiány, valamint tetőfedő cserépből. Ebben az évben ezek a panaszok megszűnnek. hiszen a terv szerint 40 százalékkal több építőanyag kerül forgalomba, mint 1954-ben. Az anyagellátás terén Igen sokat segíthetnek a helyi tanácsok a homok- és sóderlelőhelyek, valamint vályogvetésre alkalmas területek kijelölésével. A fa-anyag hiá- nvon maguk az építkezők is segíthetnek, mégpedig úgy. hogy fa helyett vasbetont alkalmaznak. A salakbeton, vasbeton tetőszékek, gerendák és fődémelemek csökkentik, sőt teljesen fölöslegessé is tehetik az épületfa felhasználását. Előnyük az is, hogy nem tűzveszélyesek. Érdeklődtünk a TÜZ- ÉP megyéi igazgatóságánál a családi lakóházak építkezéseinek anyagellátása felől, ahonnét azt a választ kaptuk. hogy tégla és cement van elegendő. mész is kapható, ellenben még mindig hiány van cserépből, palából és épületfából. Éppen ezért a vasbetonszerkezetek felhasználása meggyorsítja a házak felépítését. A megyei tanács város- és községgazdálkodási osztálya már előre felmérte a családi lakó- házépítés terén ezévben várható igényt. A megyében a dolgozók körülbelül 1700—1800 lakóházat akarnak építeni saját erőből, illetve részben állami kölcsön segítségével. Igen sok telekigénylő van Zagyvarékason. s több tanyaközpontban, amelyet feloldottak a települési tilalom alól. így Csataszögön, Öballán. Hunyadfalván. Puszta- sülyön — a tiszasülyi Vörös Csillag tsz tanyaközpontja körül — az elmúlt esztendőben 10—12 új családi ház falai emelkedtek magasba s ebben az évben újak épülnek Egész kis község atakul k! itt. Hunvadfalvának pedig a fokozódó lakásépítési ieértv miatt elkészítik a rendezési tervét is. A megvei tanács a felmért igények jobb kielégítése érdekében anyagszükséglet! kimutatást állított össze s ezt felterjesztette az illetékes minisztériumhoz annak érdekében, hogy az építtetők részére elég anyag álljon rendelkezésre. Igen fontos az, hogy a tanácsok már a telekjuttatásnál gondosan kezeljék a lakásépíttetök ügyét. Ne küldözgessék el a dolgozókat kérelmükkel. mint azt egy- egy dolgozóval 5—6 esetben is megtették a szolnoki tanácsnál. Jene! Miklós, a kenderesi Haladás tsz-nek a tagja a Füleki András utca 1. szám alatt épített házat sajat erejéből. Tóth Bálint, a Vörös Csepel tsz építési brigádvezetője irányította az építés munkáját. — Képünkön: Jene! Miklós, a felesége és kisfia a szép kis szobában Tóth Bálinttal. őqq feqii ver neki új házban Az új házban még a vacsora is jobban ízlik Borók Kálmán állami gazdasági rakodómunkásnak még a vacsora is jobban ízlik családja körében az uj hazban, amelyet Törökszentnikióson épített fel a Régivásártér 1. szám alatt. Az építkezéshez államunk nyújtott neki segítséget. építeni ? kölcsön összegéből any- nyiszor egy százalék elengedést kap, ahány évvel előbb fizeti vissza tartozását. Meg kell jegyezni, hogy kölcsönt csak az kaphat, aki rendelkezik az építkezés költségeinek 25 százalékával, vagy a megfelelő értékű anyagnál, tsz-ta- gok és dolgozó parasztok esetében ez 50 százaléka A kö'csönnei felépített ház 15 éven át adó- mentességet élvez. S jó tudni azt is, hogy az új családi lakóházakban a tulajdonost a lakás használatában korlátozni, ott lakást igénybevenni nem lehet. Liptai Anna, a fegyvernek! Vörös Csillag tsz tagja. 24.000 Ft állam kölcsön segítségével építette fel házát. A ház két szoba, konyha, für dőszobás. 550 négyszögöles telken fekszik. — A ház igen szép, tiszta, szép bútorokkal, a konyha például csempés. — Képünkön: Liptai Anna pihenőidejét olvasással tölti a szép lakásban. A szolnoki piactéri bérházban Mit tegyen, aki családiházat akar A Jászberényben tartott legutóbbi levelezői értekez'cten felvetették, hogy nem ismerik, hogyan kell e.járni lakóházépítkezési ügyben. Röviden közöljük a legfontosabb tudnivalókat: leírás. Ha típusterv alapján történik az építkezés. akkor csak helyszínrajz kell, s a típusterv számának közlése. Azok részére, akik saját erejükből családi házukat nem tudják felépíteni, az állam kölcsönt biztosít. A kölcsönöket az Országos Takarékpénztár folyósítja. Az építkezéshez mindenekelőtt telek szükséges. Ezt a tanácsnál kell igényelni. A juttatás feltétele az, hogy hat hónapon belül megkezdik és két éven belül befejezik az építkezési. Ezután kell megszerezni az építési engedélyt a járási, illetve városokban a városi tanács város- és községgazdálkodási csoportjától. A kérelemhez 1 : ICO arányú műszaki tervet, helyszín- rajzot és műleírást kell '"""'•kelni hórom.-három rHdánvban. Eal"si építkezésnél nem kell műKo'esöPben | részesülhetnek a bérből és fizetésből élő dolgozók, szellemi szabadfoglalkozásúak, nyugdíjasok és a ktsz-tagok. Indokolt esetben tsz-ta- nok és dolgozó parasztok is kaphatnak kölcsönt. Az engedélyezhető kölcsön felső határa az elfogadott költségvetés végösszegének 75 százaléka, legfeljebb azonban 40.000 forint. Egyénileg dolgozó parasztok és tsz-tagok részére új családi házak építése céljából az igazolt anyagszükséglet 50 százaléka, legfeljebb 10 ezer forint erejéig engedélyezhető kölcsön. A kölcsön kamata évi két százalék, késedelmes fizetés esetén évi hat százalék. __________ | A leghosszabb 1 törleszt tési idő a folyósítástól számított 25 év. Jelentős kedvezmény, hogy aki a kölcsönt a törlesztésre megállapított határidő előtt fizeti vissza, a felvett