Szolnok Megyei Néplap, 1954. december (6. évfolyam, 283-308. szám)

1954-12-12 / 293. szám

Szotiwkmegyei r A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA VI. évfolyam, 293. szám Ara 50 fillér 1954 december 12., vasárnap MAI SZAMUNK TARTALMÁBÓL: Beszélgetés a törökszentmiklósi járás levelezőivel (2. oldal). H. G. Wells: Az istenek eledele (2. o.) A dolgozó parasztok második otthona — a gazdakör (Képes oldal.) Jász-Kun Kakas Szombaton délelőtt fél 11 órakor indult el a szolnoki Légierő csapata Diósgyőrbe (4. o.) Zárjuk adósság nélkül az esztendőt | NÉHÁNY NAPPAL| ezelőtt a Szabad Kép vezércikkben foglalkozott a begyűjtés kérdéseivel. Mi is meg­vizsgáltuk és megállapítottuk, hogy megyénkben is van mit tenni a be­gyűjtési tervek teljesítése érdeké­ben. Mostanáig a termelők 87 szá­zaléka tett eleget kötelezettségének. Megyénk parasztságának zöme te­hát felismerte, hogy a több ipar­cikk, műtrágya és gépi segítség el­lenében több húst, zsírt, gabonát kell termelnie. A begyűjtési tervek teljesítésé­ben a tanácsválasztás előtti hetek­ben jó eredményeket értünk el. Ezt annak köszönhetjük, hogy köz­ségeinkben a tanácstagjelölő gyűlé­seken, népfront alakuló üléseken, utcai kisgyűléseken —- egyszóval mindenütt, ahol a falusi emberek összejöttek a község, az ország pro­blémáit megbeszélni — szóbakerüit az adó és beadás telesitése. Tanáes- tagjelöljeiinfc bátran és határozottam kiálltak a tervek teljesítése mellett. Jónéhámy községben, Tisza sason, örményesen, Fegyvemeken és Tö- rökszentmiklóson egyenesen köve­telték a hátralékosokkal szembeni ■eljárás megindítását. [ Jászberény ben [ Batta József 7 holdas egyéni dolgozó paraszt egyik alkalommal kérte a tanács vezetőit, hogy azoknál a termelőiknél, ahol az ismételt jó szó nem használt, al­kalmazzák a felelősségrevonást. — Aki adósa az államnak — mondot­ta Batta József — az saját magá­nak is tartozik, mert késleleteti a saját életszínvonalának felemelke­dését. Megyénk szorgalmas parasztjai a tanácsválasztás előtti napokban csupán hízott sertésből 120 száza­lékkal többet adtak be, mint a megelőző héten. Cibakháza község­ben ezen idő alatt 38 hízott sertést, Kanragon 8 vágómarhát, Mezőtú­ron pedig 270 mázsa baromfit szál- Itíottak a begy üj tőhelyre, Ez több­szöröse a korábban beadott meny- myiségeknek. Akadnak azonban néhányszázan, akik húzzák, halasztják kötelessé­gük teljesítését. Ezzel jelentős mennyiségű tejet, tojást, húst és zsírt vonnak el a dolgozóktól. A hanyagokat, a falu kizsáíkmányolóit és a spekulánsokat felelősségre kelj vonni. I a hátralékok | begyűjtésére, így a tervek teljesítésére nagy se­gítséget ad a december 1-én meg­jelent begyűjtési rendelet. Lehető­vé teszi, hogy a hátralékos terme­lők beadási kötelezettségüket, ha az eredeti cikkből vagy kenyérgabo­nából nem tudják teljesíteni — a vágómarha kivételével — bármely- más beadásra alkalmas cikkel, sza­bad választásuk szerint teljesíthes­sék. Ez a helyettesítés könnyítést je­lent a parasztság számára. Me­gyénkben a mai alapig 740 termelő rendezte ezen az alapon egészévi beadását. A miniszteri rendelkezés végrehajtása során nem arról van szó, hogy azoknak a gazdáknak adunk kedvezményt, akik a saját hanyagságuk miatt tartoznak az államnak, hanem azoknak, akiknek egyik vagy másik terményből a kedvezőtlen időjárás miatt keve­sebb termett. Az utasítás szerint a begyűjtési dolgozók a termelőket december 15-ig felkeresik és meg­beszélik velük, hogy a hátralékot milyen cikkben tudják teljesíteni. A megbeszélésig az eddigi hátralé­kot nem emelik fel, s a beadási kö­telezettség teljesítésére 5 napot en­gedélyeznek. Ha a termelő ez alatt ígérete ellenére sem tesz eleget kö­telezettségének, akkor érvényesítik a 10 százalékos felemelést, s a hát­ralékot 5 napon belül köteles be­adni. |~Á begyűjtési | megbízottak és a most megalakult áliandóbizottsági tagok feladata, hogy ezt az intézke­dést a községekben minél szélesebb körben ismertessék. Megyénkben is minden hátralékos termelőnek ér­deke, hogy éljen az új rendelkezés adta lehetőségekkel, használja ki a könnyítést, s adósság nélkül, tiszta lappal zárja az esztendőt. Bányai János, a Megyei Begyűjtési Hivaial vezetője. A századik üzemnapig 88 vagon cukrot termelt terven felül a szolnoki Cukorgyár LÜ Csütörtökön volt pontosan száz napja annak, hogy megkezdődött az őszi cukorgyártási kampány. — Nagy munkát végez ez idő alatt az üzem s ha egymásmellé kapcsol­nánk azokat a cukorrépával telt vagendkat, amelyeket alig 3 és fél hónap alatt elnyeltek a hosszú úsz- tatócsabornék, Szolnoktól Debre­cenig nyúló óriásvonatot kapnánk. Könnyű elképzelni, milyen mér­hetetlen emberi és gépi erőt kellett megmozgatni, mennyi gőzt kellett termelni ahhoz, hogy ennek a nagymennyisiégű répának kivegyék a lelkét és gyöngyfényű cukor- kristályokat állítsanak elő a híg, zavaros nyersléből. Az üzem ezideig megtette a kö­telességét, teljesítette, sőt túltelje­sítette tervét, a számtalan akadály ellenére is. Még a kampány elején fogadták meg a dolgozók, hogy túl­teljesítik napi tervüket s harcba indulnak az élüzem címen kívül a Minisztertanács és a SZOT vö­rös zászlajáért. m Még nem dőlt el, hogy valóban be tudják-e tartani ígéretüket, annyi azonban bizonyos, hegy a hát­ralévő napokban sokat tehetnek még ennek érdekében. A századik üzemnapig 88 vagon cukrot gyár­tottak terven felül s ezzel 1.5 szá­zalékkal túlteljesítették cukorgyár­tási tervüket. Ez már maga is szép eredmény, ezt azonban a hát­ralévő napokban rr.ég tartani, sőt fokozni kell a cél elérése érdeké­ben. A Cukorgyár jó munkáját, ered­I ményeit látva, meg kell mondani: ■ nem jól berendezett, objektív ne­hézségek nélkül való üzem, ahol könnyein megy a munka. A Cukor­gyár is legalább annyi objektív nehézségekkel küzdött meg a kam­pány során — ha nem' többel — mint a többi megyei üzemek. Elég csak arra utalni, hogy míg az 1951-es gyártási idényben az össz- fűtőanyag 30 százalékát tette ki a naigykalóriájú, jóminőségű tatai szén, addig ebben az éviben felhasz­nált fűtőanyagnak még 5 százaléka sem került ki a tatai szénmeden­céből. Ugyanakkor a feldolgozandó répa mennyisége sem1 csökkent. Az alacsony gőznyomás sokszor pró­bára tette az állomások dolgozóit, a kazánházi fűtőket, szénihordókat, salakosokat. De mindannyiszor igyekeztek becsülettel megállni he­lyüket. 00 Az eredmény nem maradt el. Idáig már az ország cukorgyárai közül négy jelentette be a leállást. A szolnoki üzem, mely legelőször kezdte az őszi munkát, még min­dig javában dolgozik, különösebb zökkenők nélkül s előreláthatólag most is, mint a múlt évben, a leg­tovább viszi üi a munkát. A kismozdony hosszú csillesorá- val gyakran kanyarodik be a kapu mögötti keskeny sínpályán. Nagy vasúti vagonok, teherautók hord­ják még a répát s a végtelen hosszú betonvályuban szinte he­gyek vannak még belőle. A 101. ünnepnapon a Bíró-műszak kezdte a munkát s délután két óráig rendesein elvégezte feladatát. Ez, a műszak a verseny közepe felé jár. Répafeldolgozásiban a Besenszkí műszakvezető csoportja jár az élen, 117 vagonnal több répát dolgozott fel előirányzatánál. A cukorgyár­tásban Bujtáséké az elsőség. Ez a csoport egyedül 41 vagon cukrot adott terven felül az ország lakos­ságának. Biróék mindkét tényező teljcsí-i tésénél középen járnak a verseny-» ben, mindent megtesznek azonban azért, hogy a kampány hátralévő napjain megszorítsák mindkét első helyezettet. A jó munka azonban nemcsak rajtuk múlik. A szén, az örök probléma most még égetőbb, mint valaha, mert csak náhánv órai tartalék van már. Ha a jó szén el­fogy, akkor pedig leszáll a nyomás" erő mutatója, meglassul az egész gyár munkája, veszélyben a kam," pány eddigi jó eredménye. Ml Az egész gyár nehezen várja a reggelt. Az történt ugyanis, hogy Kar László igazgató személyes lá­togatást tett a tatai bányászoknál. Elmondta, milyen nehéz helyzetben van a gyár a szénihiány miatt. A bányászok segítséget adtak. Meg­ígérték, hogy 56 vagon tatai szenet küldenek a szolnoki Cukorgyárnak s, a nagy ügyre való tekintettel kü- iönvonaton egy-két napon belül meg is érkezik, Ügy tervezik, hogy ezzel a meny* nyiséggel már ki is tartanak eb­ben a kampányban. — Körülbelül 20-án úsznak be az utolsó répa- daralbok is az idei termésből a gyár szeletelőjébe. Ezután még kö" rüllbelül három' napig tart a gyár­tás s utoljáira szólal, majd meg fl« műszak kezdetét jelző kürt. Tiltakozunk Nyugat-Némelország újraielfegyverzése eilen Mi, a Törökszentmiklósi Tégla­gyár dolgozói egyemberként elfo­gadjuk a moszkvai értekezlet kiált­ványát és a legmesszebbmenőkig harcolunk a német militarizmus ellen. Még nerrj feledtük el, hogj hurcolták el apáinkat, fiainkat, testvéreinket, akik a háború áldo­........................................min..................................................................................................................................................................................miiimimii.........Mimin.......... min............................................................. — Tudsz lovagolni? _ ? — Máskép ne menj ilyen sáros időben Tiszatenyőre, A tanácsházát csak lovon tudod megközelíteni. — Mégis nekivágok. És neki is vágtam — egy esztendővel ezelőtt. Nem hittem el, hogy létezik olyan község, ahol még a tanácsházához sem vezet járda. Hiszen vonatról néz­ve olyan helyes, rendezett kis községnek tűnt Tisza- tenyő — sarkán azzal a fia­tal erdőcskével. Bezzeg megbántam, hogy nem hittem a tapasztaltab­baknak. Mikor a csinos kis állomáson leszálltam a vo­natról, még bennem volt a városi ember biztonsága. Ugyan! Túlkényesek vol­tak, akik annyira óvtak et­től az úttól. Természetes, hegy az erdőn keresztül van egy kis sár, de majd a faluban Aztán a faluban egyre iejebb csüngött az orrom. Amint az útbaigazítások után az új tanácsháza felé caplattam, cipőmre mind több szurok szívósságú sár ragadt. S egyszercsak be­következett. Se előre, se hát­ra nem tudtam mozdulni. Sőt félcipőm egy dühös erőlködés. után megvált a lábamtól és négy­kézláb egyensúlyozva sike­rült újból visszajutni bele. Igazán keserves hangulat­ban álltam, himbálóztam kicsi köröcskében a hossz- tengelyem körül. Nem kel­lett félni, hogy elesek. Úgy fogott a tenyői sár, mintha beleforrasztoitak volna. Azon a ponton voltam, hogy szégyenszemre köny- nyezek a méregtől, mikor 25. JB Dt ^ I\ L O M DE R DE «DT DE váratlanul felemelkedtem a levegőbe. Egy jótékonylel­kű tagbaszakadt paraszt- ember ölelt körül a hónom alatt s könnyedén, mint egy óriás, kicipelt a szá­razra. Megköszönni sem volt időm a szívességét, megbic- centette a kalapját s csak ennyit szólt: — Legalább a városi urak megtudják, mi hiányzik a falunak. — Na­gyon szívenütött a néhány szó. „Városi urak.” Elment a kedvem és csak az a megértés rázott lassan hely­re, hogy ami a parasztem­ber elégedetlenségét illeti •— igaza van. A tanácsnál beszélget­tünk a járdáról. — Ezt utó­végre maguknak kellene megoldaniok. — Ha keret volna rá! — lóbálta nagy félkörben kar­ját az elvtárs. — Jó helyen járok? — minden gondolatom ez a nagy kérdés volt a napok­ban, amikor a tiszatenyői tanácsháza felé igyekez­tem. Most is mocsárszínű sártenger a kocsiút, de a kerítések mellett domború- hátú járda szalad a tanács­háza felé. A Béke-utcát ro­vom. Frissszínű a tégla, friss rajta a homok. Egé­szen jókedvre derülök. Mosolyog a téli nap. Cica mosdik a vakítófényű fai tövén. Vígan kopácsolnak ketten is a túlsó oldalon egy szép kútkáván. A ra­gyogásban sütkérező házak között nótaszó kergetőzik. A ropogós dallammal egy ütemre táncolnak a ruha­szárító kötelekre kiaggatott tarka fehérneműk. r- Nem úgy van már ml­nálunk, mint szegény helyt — bazsalyog Önodi Lajos VB-titkár mikor vele örü­lök a járdáknak. 1200 mé­tert építettünk rövid hetek tek alatt. Nemcsak a Béke­utca merült fel a sárból, hanem a Rákosi- és Tán- ncsics-utca is. És csak úgy pezsdül, iz­gul, lelkesedili az ember, amint az előzményekről tá­jékozódik. Októberben a helyi népfront-bizottság el- nökválasztó ülésén Ónodi elvtárs ötletként vetette fel: a programúiba bele kellene venni a járdaépítést is. — Én meg azt mondom, akkor programmolunk jól, ha hozzá is látunk — állt fel egy jókötésű, idős pa­rasztember, id. Nagy Antal. Nagy, erős ujjaival kicsit igazított ősz hajszálam, vé- gigsimitott darabos, cson­tos arcán és mondta to­vább. — Ha meghallgatjuk a laksságot. okosabbak le­szünk. Évek óta itt van szemünk előtt a kincs, miért nem vesszük fel? A jelenlevők kíváncsian fordultak feléje. Lesték jó­ízű szavait. — Mióta beszé­lik mór az emberek, hogy a volt lőszcrtelepen ezré­vel a tégla, terméskő? Csak hajoljunk le érte, hordjuk szét a .„Irdatlan utcákba. Ónodi Lajos VB-titkár szereti községét az embe­reket. Sokat tanult a nép­frontbizottsági tag intő sza­vából: Ha meghall­gatjuk a lakosságot.. Ezért amikor a VII. kör­zet gyűlésén egyhangúlag őt jelölték tanácstagnak, fel is használta a tanulságot. Megköszönte a bizalmat és rögtön előállt a kérdéssel: — Mit gondolnak, hogy lehetne rendbehozni a Bé­ke-utcát, ez a legsárosabb a községben, pedig ez fut közvetlen a tanácsházához is? Mintha elő lett volna készítve, olyan gyorsan kapta a választ. Pedig a je­lenlevők annak a kérdés­nek a melegét, közelségét érezték meg: „Mit gondol­nak? .. .** — Van elég tégla a ki­mustrált lőszertelepen — adta a megoldás elejét Földes Istvánná. — Az utcában meg akad fogat, amelyik elhozza — kerekített Szabó Istvánná. — Az kevés, amennyi van, sokszor kellene for­dulni —. igazított másva­laki. — Hát a Lenin tsz autó­ja? Ráér... — született az újabb ötlet. — Hogyne, majd jön az ingyen!... — Nem ingyen! — vágta el a kételkedést Földesné. — A Béke-utca lakóit megszervezzük. Az asszo­nyokat — segített neki Szabóné. — Kimegyünk ré­pát szedni. — Segítünk, ők is segíte­nek, ugye, asszonyok? — fűlötte azt a nagyszerű erőt Fö'desné, amely olyan forrón terjedt egyik em­berről a másikra, az össze­fogás erejét. Nyolc család ment répát szedni a téesznek. Meg­kapták a teherautót a bé­keutcai asszonyok, akik in­kább suttyó fiaikkal láttak munkához, mert az embe­rek kenyeret kerestek. Ök termelték ki a homokot, ők rakták fel-le a téglát az autóra. Olyan nótát csen­gett kezükben a kőműves­kalapács, amilyet még nem hallottak Tenyőn. így készült el 1200 méter hosszú járda. Id. Nagy Antal most azt tudakolja, hogyan lehetne gyorsabban mozgatni a hiz­lalda felállításának ügyét, amit szántén a község la­kói javasoltak. Mindjárt más lesz az emberek kedve, ha nem kell olajért, zsír­ért 6 km-re, Törökszent- miklósra járni. Azon is so­kat beszélgetnek, hogyan lehetne káposztát, zöldsé­get juttatni a falunak, mert nincs a községben. Pedig savanyúkáposzta nélkül nincs jó disznótor sem. A hizlalda, a zöldfélékkel való ellátás ügye most megrekedt. Nagy Antalnak már a szemére vetegetik: „Már megint csak ígérget­tek.’4 Segítsen a tanács, a párt- szervezet a népfront-bizott­ságnak. Ott a földműves­szövetkezet, a helyi is, a tö- rökmiklósi is. Nem szabad engedni, hogy kátyúba jus­son a falu kezdeményező- ereje. Szép, nagyon szép, hatal­mas érzés van most erősö­dőben. Tiszatenyőn is: a bizalom érzése. Ezzel töb­bé nem lehet visszaélni. Ütni kell a vasat, Nagy Antal bácsi! A járdaépítés tanulságán kell tovább dol­gozni, Ónodi elvtárs! Lehet akkor akadály? Ugye, hogy nem! Tóth István zatai lettek. És mennyi keserűsé^ get, szenvedést zúdítottak ránk! —* Nekünk ebből elég volt. Nem aka" runk egy újabb világháborút. A felfegyverzés célja ismeretes előttünk, éppen ezért munkánkon keresztül a több, jobb termeléssel kívánjuk elősegíteni a béke fenn" tartását, függetlenségünk és sza" badsá'gumk megvédését. A Törökszentmiklósi Téglagyár dolgozói. * Drága hazánkat nem engedjük mégegyszer a rabló imperializrr.us vadászterületévé válni. Ezért mi, a 62. sz. Állami Építőipari Tröszt dolgozói, teljes erőnkkel és minden tudásunkkal támogatjuk a mosz" kvai értekezlet határozatát, mely az európai kollektív biztonság meg" teremtését tűzte kj célul. Mi építőipari dolgozók nem azétr építjük újjá hídjaimkat, üzemein­ket, vasútainkat, iskoláinkat, böl­csődéinket, lakóházainkat és nem azért alkottunk és építettünk sok más új létesítményt, hogy azok isimét a német rr.ilátarizimus, újabb .háború martalékai legyenek. 62. sz. Építőipari Tröszt dolgozói, Szolnok. Gazdaságunkban 1954 december hó 9-én megtartott békeértekezle- ten résztvevő dolgozók egyhangú" lag az alábbi határozatot hozták: Mi, a Szenttamási Állami Gazda" ság dolgozói tiltakozásunkat fejez­zük ki a német militaristák fel­fegyverzése és a német kommu­nisták üldözése ellen. Követeljük, hogy azonnal szüntessék be az új háborúra való készülődéseket, s a kommunisták üldözését. Mi minden erővel támogatjuk a moszkvai ér­tekezlet célkitűzéseit. Ezért telje­sítettük már túl állattenyésztési terveinket, végeztük el jó minőség­ben az őszi vetést és végezzük to­vábbra is lelkiismeretesen a mun­kánkat. Az a célunk, hogy eredmé­nyeinkkel segítsük a béke védel­mét. A Szenttamási Állami Gazdaság dolgozói. 4 i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom