Szolnok Megyei Néplap, 1954. november (6. évfolyam, 259-282. szám)

1954-11-09 / 265. szám

2 SZOLNOKMEGVE1 NÉPLAP 1954 november 9. Megyeszerte bensőségesen ünnepelték dolgozóink a Forradalom születésének évfordulóját Diszünnepség Szolnokon az évforduló előestéjén Diszfinnepiégre gyülekeztek Szolnok szépségében. De 1936-ban a szolnoki dolgozók november 6-án a város 29 és félezer lakosából este 7 órakor a Szigligeti Színház- csaknek ötezer fő volt teljes mun­ban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom előestéjén. Megjelent az ünnepségen Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke, jelen voltak a megye és a város, párt, állami és tömegszervezeti vezetői, a Hazafias Népfront megyei és városi szervei­nek vezetői, munkások, dolgozó pa­rasztok és értelmiségiek. A szépen feldíszített színpadon helyetíoglált az elnökség, majd fel­hangzott a magyar és szovjet him­nusz. Dr. Bene Zoltán, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Me­gyei Bizottságának elnöke nyitotta meg az ünnepi gyűlést, majd Csáki István, a szolnoki Városi Pártbi­zottság első titkára tartotta meg beszédét. „Ma ezekben az ünnepi óráikban •— mondotta Csáki elvtárs, — szerte a világon, Moszkva, Peking, Varsó. Prága és Budapest fényár­ban úszó utcáin éppenúgy, mint a hófödte északon, örökké napfényes délen, Amerika városainak gyár- negyedében és az afrikai ültetvé­nyek dolgozói között hálával és szeretettel gondolnak az orosz pro­letariátus nagyszerű fegyvertényé­re, az első szocialista forradalomra, a 'bolsevik pártra, a lángeszű Le­ninre és hűséges harcostársaira. Szeretettel és bizalommal gondol­nak a forradalom győzelme ered­ményeként létrejött Szovjetunióra, mely 37 esztendő óta az emberi haladás zászlóhordozója, a béke, •szabadság, függetlenség tántorít­hatatlan védelmezője. Harminchét évvel ezelőtt még csak alig 180 milliót számlált a szo­cializmus építésének útjára lépők tábora és ez a sereg napjainkra az emberiségnek több mint egyharma- öát magában foglalja és ellenállha­tatlanul tör előre az Októberi For­radalom által mutatott úton. Hazánkban alig egy évtized telt el azóta, hogy a Szovjetunió had­serege kiüldözte a német fasisztá­kat és magyar csatlósaikat. De ez a tíz esztendő, melyet a magyar munkás, dolgozó paraszt és értelmi­ségi hősi munkája arany betűkkel jegyzett fel hazánk történetének lapjain, évtizedek és évszázadok elmaradását pótolta népünk szá­mára. E tíz esztendő alatt a ma­gyar dolgozó nép pártunkkal, a magyar kommunisták pártjával az élen, olyan feladatokat váltott valóra, melyek megvalósításáért tíz és tízezer magyar ember ontotta rr ár vérét. Szolnokról mintegy 20 esz­tendővel ezelőtt a következőket írta egy akkori városatya: „Mi­ként Budapest a királyi Duna gyöngye, úgy Szolnok a Tiszának ékszere.“ E fülnek szépen csengő meghatározás azonban sok ellent­mondást, végsősoron éhséget és nyomort takart. A Nerfeld Bank­ház igazgatójának évi 50.000 pengő tiszta jövedelme volt. Az Almásiak, a Vitéz Selyem Dezsők és még egynéhányan gyönyörködhettek itt kanélküli. 1937-ben a városházán 9400 hatósági szegénységi bizonyít­ványt állítottak ki, elismerve ezzel, hogy a hozzátartozókkal együtt a családok többsége létminimum alatti keresettel rendelkezik. Kell-e szólni, tisztelt ünneplő közönség ezután arról, hogy mit jelent sze­retett városunk lakóinak életében a 10 év, amely végső soron a Nagy Októberi Szocialista Forradalom­ban gyökerezik. Ma Szolnokon há­romszor annyi munkás van, mint a felszabadulás előtt és mégis ke­vés a munkás. Egész sor üzemet építettünk és mégis kevés a ter­mék, mert az emberek rendelkez­nek olyan jövedejemmel, hogy szükségletük kielégítésének útját keressék. Más lett a magyar élet itt a Tisza táján is, mint egy év­tizeddel ezelőtt volt. te ö s * ii n t s ii k mi is a Nagy Októberi Szocialista Forradalom emlékét és szervezőjét, a szovjet nép dicső Kommunista Pártját. Éljen és örökké viruljon a magyar és szovjet nép megbonthatatlan ba­rátsága! Éljen Marx, Engels, Lenin, Sztálin halhatatlan tanítása! — mondotta befejezésül Csáki elv­társ. Az ünnepi beszéd után Nagy Dá­niel, az Elnöki Tanács helyettes elnöke kitüntetéseket adott át ipari és mezőgazdasági dolgozóknak, va­lamint párt, állami és tömegszer- vezeti funkcionáriusoknak. Ezután a szolnoki zenészekbő. alakult együttes, Keres Emil, Mez- riczky Lajos és a szolnoki egyesí­tett kórus szerepelt nagy sikerrel. KITÜNTETÉSEK A nagy évforduló előestéjén osz­tották ki az Elnöki Tanács által adományozott kitüntetéseket is me­gyénk kiváló munkát végzett ipari- és mezőgazdasági dolgozóinak, va­lamint a párt- és tömegszervezeti funkcionáriusoknak. A kitünteté­seket Nagy Dániel, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke adta át. Király András kőműves, a 61/1. sz. Építőipari Vállalat dolgozója és Tóth Imre,, a szolnoki Járási Párt- bizottság első titkára Munkaérdem­rendet; Tarsoly István, a tiszafüredi Já­rási Pártbizottság titkára, Szigeti László, a szolnoki Városi Párt- bizottság titkára, Bereczki László, a szolnoki Járási Pártbizottság tit­kára, Simon Ferenc, a Megyei Párt- bizottság osztályvezetője, Kóczián Mátyás, a törökszentmiklósi Városi Pártbizottság első titkára. Tóth István a jászapáti Járási Pártbizott­ság titkára, Bere Sándor, a kun­szentmártoni Járási Pártbizottság osztályvezetője, Elek Lajos, a szol­noki Városi Tanács elnökhelyettese, dr. Bene Zoltán, a Hazafias Nép­front Megyei Bizottságának elnöke, országgyűlési képviselő, özv. Tóth Ferencné háziasszony, nemzetgon­dozott, Kemény László, a Hazafias Népfront Városi Bizottságának el­nöke, Hermann Keresztély cukor­gyári lakatos, az üzemi pártbizott­ság titkára, Végvári Mátyás tfizi- kovács, a Járműjavító dolgozója, a Szocialista Munkáért Érdemérmet; Szekeres László, a Megyei Párt- bizottság munkatársa, Fejes Mi­hály, a mezőtúri Városi Pártbizott­ság osztályvezetője, Dobra! József, a karcagi Városi Pártbizottság tit­kára, Hajdú Lajos, a Megyei Párt- bizottság munkatársa, ifj. Berkó Mihály, a jászkiséri Községi Párt bizottság titkára, Egyed Pál, a kis­újszállási Városi Pártbizottság tit­kára, Németh Gábor, a tiszafüredi Községi Pártbizottság titkára, Nagy András, a szolnoki Gőzfűrész igazgatója, R. Molnár István, a szolnoki Üj Élet tsz elnöke, Mészá­ros József, a szolnoki Tisza Antal tsz traktorosa, Szél István, a szol­noki posta dolgozója és Pivamyik András, a Tiszántúli Áramszolgál­tató Vállalat igazgatója pedig a Munkaérdemérem kitüntetést — kapta. „Tavaszt láttam novemberben“ — mondotta Jack Lindsay Moszkva (TASZS). Jack Lindsay angol író, aki november 7-én részt- vett a moszkvai dolgozók ünnepi felvonulásán, a következőket mon­dotta a „TASZSZ" Iroda tudósító­jának. — Mindennél jobban lenyűgözött engem a boldog testvériesség érzé­se, amely mindenben megnyilvánult — az első ünnepi előkészületekben, az emberekben, az emberek életvi- dámságában és abban az örömben, amellyel ezrek vonultak ma a Vö­rös-téren keresztül. — Bár borús, és hűvös novem­beri nap volt, a világ első szocia­lista országában kivívott győzel­müknek örvendező emberek bol­dog arca, a szélben lobogó zászlók, a hatalmas virágfüzérek, a csillagok és az egyszerű kis csokrok, mindez együttvéve igen nagy hatással volt rám. — Élményeim talán mindennél jobban kifejezhetők e szavakkal: „tavaszt láttam novemberben, lát­tam az emberi eredmények virág­zását“. (MTI). Elesett szovjet harcosok emlékművének megkoszorúzása Berlinben Berlin (TASZSZ). — A berlini Treptow-parkban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfor­dulója alkalmából november 7-én ünnepélyesen megkoszorúzták a Berlinért vívott harcokban elesett szovjet harcosok emlékművét. A koszorúzási ünnepségen meg­jelent J. Dieokman, a Német De­mokratikus Köztársaság népi ka­marájának elnöke, O. Grotewohl miniszterelnök, W. Ulbricht mi­niszterelnökhelyettes, a NSZEP Központi Bizottságának első tit­kára, megjelentek továbbá a népi kamara képviselői és a kormány tagjai, valamint a demokratikus pártok és tömegszervezetek képvi­selői, a berlini dolgozók küldött­ségei, a diplomáciai testület tagjai. A koszorúzásnál jelen voltak: G. M. Puskin, a Szovjetunió rendkí­vüli meghatalmazott nagykövete a Német Demokratikus Köztársaság­ban, a szovjet nagykövetségnek és a Szovjetunió németországi főbizto­si hivatalának munkatársai. (MTI). November 7-i ünnepségek külföldön A Forradalom ünnepén tüntették ki a példamutató turkevei pedagógusokat Turkevén szombaton délután ked­ves, megható ünepségeken emlékez­tek meg a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalomról. A tanács és a pedagógus szakszervezet ünnep­ségén kitüntették a város példa­mutató pedagógusait. A dolgozók a városi kultúrház- bam gyűltek össze, ahol Vad András elvtárs, a városi pártbizottság első titkára tartott megemlékező beszé­det. Ezután a város központi kui túrcsoport ja előadta Gárdonyi Géza: „A bor“ című háromfelvoná- sos színdarabját. Vasárnap reggel zeneszóra ébred­tek a város lakói. A Vörös Csillag termelőszövetkezet zenekara zenés ébresztővel köszöntötte a dolgozó­kat. 9 órakor ünnepélyesen megko­szorúzták a szovjet hősök emlék­művét. Egész nap vitték öregek, fiatalok a csokrokat a szabadsá­gunkért vérüket áldozó vörös kato­nák tiszteletére állított emlékmű­vekhez. Délután sakkbajnokság volt. Ez­zel egyidőben tartották az úttörő csapatbajnokságot is. Este rekruta-bált rendezett a vá­rosi DISZ Bizottság a bevonulás előtt álló fiatalok búcsúztatására, a Vörös Csillag tsz kultúrházában. Éjjel két óráig szórakoztak nagy­szerű hangulatban a fiatalok. A vá­rosi kultúrházban pedig ismét be­mutatták „A bor“ című színdara­bot. 45.000 Ft jutalmat osztottak ki a Járműjavító legjobb munkásai között Szombaton a jól végzett munka után kultúr­műsorral köszöntötték a dolgozókat a Járműjavító­ban. Este pedig az Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett ünnepségen — az „Élóizem“ cím másodszori elnyerése alkalmából — az üzem több dolgozóját sztahanovista oklevéllel, illetve jel­vénnyel tüntették ki. Rá is szolgáltak a munkások erre a megbecsü­lésre. Hosszú idő óta akadályt nem ismerve teljesítik tervüket, példát mutatnak megyénk többi vállalatá­nak. Államunk értékeli is fáradozásukat. A munkát legjobban megbecsülök, a terv valóraváltásáért leg­inkább küzdők között ezen az ünnepélyen 45.000 forintot osztottak ki. A közlekedésügyi miniszter képviseletében meg­jelent Kalló elvtárs tartotta az ünnepi beszédet ezen a baráti találkozón. Batta Ferenc, a Járműjavító UB elnöke az Októberi Forradalom méltatása mellett megemlékezett Szolnok felszabadulásának 10. éves évfordulójáról is. Az ünnepély után négyszáz dolgozó vett részt vacsorán, ir.ajd azt követőleg a reggelig tartó tánc- mulatságon. Vasárnap délelőtt pedig az üzemi dől gozók képviselői megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. Az évforduló előestéjén adták át rendeltetésének a mezőtúri gépesítési technikumot Az Októberi Szocialista Forra­dalom évfordulójának előestéjén, szombaton adták át ünnepélyes ke­retek között Mezőtúron a mezőgaz­dasági technikum 10 millió költség­gel készült új épületét. Az ünnep­ségen megjelent Juhász Imréné, a megyei tanács elnöke. A földműve­lésügyi minisztériumtól Tóth Pál, a szakoktatási főigazgatóság veze­tője és Vincze György, a technikum főigazgatósága vezetője, valamint a helyi szervek vezetői. Az avató beszéd után Helyes Endre igazgató átvette a techniku­mot. Az ünnepség után 150 személyes ebéd várta a vendégeket. Délután a fiatalok a szarvasi társintézmény válogatott futballcsapatával mérték össze erejüket. Ezenkívül > bírkózó- és boxversenyt rendeztek, este pe­dig táncmulatsággal zárták a napot. Az intézet — amelynek három- száznyolcvan rendes — és száz le­velező hallgatója van —■ eddig mintegy nyolc helyen volt szét­szórva. Most gyönyörűen felszerelt gépszint, tornatermet kapott. A szín­ben megtalálható a kombájntól kezdve minden mezőgazdasági gép. A gépészeti tagozat modern tanmű­helyben sajátíthatja el ezután a gyakorlati tudnivalókat. „Iskolánk a béke müve.“ Ezzel a jelszóval fogadták vendégeiket az iskola vezetői, pedagógusai és hall­gatói. A béke szavával indulnak harcba, új tudományok elsajátítá­sáért, tanításáért. (TASZSZ). Prága. Vidáman és boldogan ünnepelték meg Cseh­szlovákia dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordu­lóját. — Prágában, Bratislavában, Brnoban, Plzenben, Gottwaldovban és az ország más városaiban, va­lamint sok faluban is ünnepi estek, gyűlések és ünnepi felvonulások voltak. November 6-án a prágai Nemzeti Színházban ünnepi est volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulója alkalmából. Bukarest Bukarest dolgozói november 7-én a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 37. évfordulóján ünnep gyű­lést rendeztek. — A feldíszített Sztálin téren tízezrek gyűltek össze zászlókkal és transzparensekkel. L. G. Melnyikov, a Szovjetunió romániai nagykövete, a szovjet dől gozók testvéri szívélyes üdvözletét tolmácsolta a román dolgozóknak. A gyűlés résztvevői páratlan lel­kesedéssel hagyták jóvá a Szovjet­unió Kommunista Pártjának Köz­ponti Bizottságához és a szovjet kormányhoz intézendő üdvözlő táv­irat szövegét. Varsó November 7-én a reggeli óráktól kezdve sokszáz lengyel dolgozó — különböző szervezetek és intézmé nyék képviselői — kereste' fel a varsói szovjet nagykövetséget, hogy szívböljövő jókívánságait tolmá­csolja a szovjet népnek. Az ünnepi napokban különösen sok dolgozó látogatta meg a krak­kói és póroinoi Lenin-múzeumot. Szófia November 7-én Szófiában a fő város dolgozói a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfor­dulója tiszteletére nagyszabású felvonulást tartottak. A dolgozók tömegei egymásután özönlöttek a pompásan feldíszített Szeptember 9. térre. A felvonulásokat a Georgi Dimitrov-mauzóleum emelvényéről a Bolgár Kommunista Párt és a népi kormány vezetői üdvözölték. Az esős idő ellenére, több mint 150 ezer ember vett részit a felvo­nuláson. Tirana Az Albán Munkapárt Központi Bizottsága és tiranai városi bizott­sága november 6-án Tiranában ün­nepi ülést tartott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfor­dulója alkalmából. A népi színház termét megtöltötték a főváros él­munkásai, a társadalmi terveze­tek képviselői, a tudományos, a kulturális és művészeti élet kiváló­ságai. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 37. évfordulójáról Jiri Be. lishova, az Albán Munkapárt Köz­ponti Bizottsága Politikai Bizottsá­gának tagja mondott emlékbeszé­det. Sanghaj A Vietnami Tájékoztató Iroda jelentése szerint november 6-án este a hanoi-i Nagy Színházban ün­nepi ülés keretében emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójáról. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom jelentőségét Ton Duc Thang, a Vietnami-Szovjet Baráti Társaság elnöke méltatta. Oslo A Nagy Októberi Szocialista For­radalom 37. évfordulója alkalmá­ból Oslo egyik legnagyobb hang­versenytermében rendeztek ün­nepi gyűlést. A termet zsúfolásig megtöltötték a norvég közéleti ki­válóságok, kulturális intézmények, szakszervezetek és ifjúsági szerve­zetek képviselői. Kirsten Hansten asszony, volt miniszter, a „Quin- nen1' című folyóirat szerkesztője beszédében tolmácsolta a norvég nép háláját a szovjet hadseregnek, amely tíz évvel ezelőtt megvetette az alapját Norvégia felszabadulá­sának. Az Októberi Forradalom -37. év­fordulója alkalmából megkoszo­rúzták a Norvégiában hősi halált halt szovjet harcosok emlékművét. (MTI) Az amerikai szenátus hétfőn rendkívüli ülésszakot kezdett, hogy megfontolja a McCarthy megfeddéséről szóló indítványt Mint a „Reuter" jelenti, az Egye­sült Államok szenátusa hétfőn rendkívüli ülésszakot kezdett, hogy megfontolja azt az indítványt, melynek értelmében megfeddnék Joseph McCarthy szenátort a sze­nátus és az egyik szenátusi bizott­ság tekintélyének semmibevétele miatt, Johnson szenátor, a szenátus de­mokratapárti csoportjának vezetője pénteken este Washingtonba érke­zett, hogy az ülésszakkal kapcsola­tos terveket megvitassa Knowland szenátorral, a köztársaságpárti cso­port vezetőjével. (MTI) Munkás vendégek a kunhegyesi Vörös Október tsz. ünnepi estéjén Kunhegyes községben a Hazafias Népfront helyi bizottsága a járási kultúrházban tartott szombaton nagygyűlést. Kiss Albert iskola­igazgató, a Hazafias Népfront Bi­zottsága elnökének ünnepi beszéde után két felvemásos színdarabbal szórakoztatták a nagygyűlés részt­vevőit. Műsort adott még a Magyar Szovjet Társaság kultúrbrigádja is. A Vörös Október tsz-ben mun­kás-paraszt találkozó volt. A ter­melőszövetkezet tagjai meghívták a helyi üzemek, a gépállomás, a Középtiszai Öntöző V. dolgozóit va­csorára. A vacsora előtt a munká­sok ismertették termelési eredmé­nyeiket. Beszámoltak arról, hogyan váltották valóra november 7. tisz­teletére tett fogadalmaikat. A szö­vetkezet dolgozói is elmondották, hogy vetésükkel majdnem teljesen készen vannak, általában jól halad­nak a mezőgazdasági munkálatok­kal, derűsen várják a zárszám­adást, jó munkájukon keresztül a munkásak asztalára is több mező- gazdasági termék kerülhet. Vasárnap reggel 10 órakor koszo- rázták meg a szovjet hősök emlék­művét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom