Szolnok Megyei Néplap, 1954. november (6. évfolyam, 259-282. szám)
1954-11-07 / 264. szám
a SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 1954 Bcwenibec 4* I AZ ÜNNEPI HÉT MŰSORA A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójának napján délelőtt 10 órakor a helyőrségf honvédalakulatai tisztelegnek a szovjet hősi emlékművek előtti Délelőtt 10 órakor az Állami Szigligeti Színházban az fiHam! Zeneiskola növendékeinek hangversenye A műsorban fellépnek: Ladányi Pál, Bana Judit, Balázs István, Vermes Tamás, Varga Viktória, Szathn.áry Judit. Nagy Ferenc, Dacsi Margit, Kecskés András, Papp György, Kocsány Piroska, Debreczeni Lajos, Sárossy Zsuzsanna, Bukta Zoltán, Kisbocskóy Éva, Szabó Lívia, Balczó Lajos, Gsicsmányi Géza, Kovács Erna, Tóth István, Mazur Judit, Rácz Pál. Balogh Éva, Kisbocskóy Lilla, Jobbágy Endre, Fóris Antal, Nagy Katalin, Kádár György és Petrányi Györgyi. Délelőtt 10 órakor a megyei tanács házának nagytermében VÁROSRENDEZÉSI ANKÉr Bemutatásra kerül az építésügyi minisztérium és az É. M. Építési Tervező Vállalata által készített kb. 70 db. térkép és modell Szolnak városrendezési munkáiról. A városrendezés anyagát Valentini Károly Ybl-díjas építészmérnök, a „Városterv“ műterem vezetője ismerteti. Felkért hozzászólók: Zsemlye Ferenc, a megyei tanács végrehajtóbizottságának elnökhelyettese és Papp Imre, a „Városterv“ főmérnöke. November = Vasárén | Hiiiiiimiiiiiiiiiiiii Sokan megtekintették a törökszentmiklósi bélvegkiéllitást Törökszentmiklós város tízéves fennállása alkalmából bélyegkiállítást rendeztek a városi tanács nagytermében a filatélisták. Kezdeményezésük jól sikerült. Két nap alatt igen sok látogató tekintette meg a kiállítást. özv. Lázi Mihá'.yné, Bene Elek, Balogh Elek, a Mezőgépgyár dolgozói a Tanácsköztársaság idejéből származó és a legújabb szovjet bélyegeidből gyűjtöttek szép sorozatot. Dr. Soltész József orvos a világ leghíresebb orvosait, valamint a betegápolás és a Vöröskereszt eredményeit ábrázoló bélyegeit mutatta be. Dr. Vadai Sándor szovjet bélyeggyüjteménye dicséretet érdemel. Az úttörők is kivették részüket a kiállításból. Göblyös János sport, Vadai Sárika virág-, ifj. Vadai Sándor állat- és lepke-motivúmú bé- lyeggyüjteméinyt mutatott be. Miklósi Sándor az alkalmi bélyegzésekből, Erdődi Lajos finn bélyegeiből, Gomba Levente repülő-, Marton Zsolt sport-sorozataiból mutatott be. Resztvettek még gyűjteményeikkel Savay Géza Kisújszállásról, Csiga Gyula Fegyver- nekről. A szolnoki tanács felhívása A Városi Tanács Végrehajtóbi- zottsága értesíti a város lakosságát, hegy a személyi okmányok kiállításához szükséges anyakönyvi okiratokat november hó folyamán a városi tanács anyakönyvi hivatalában (emelet 121. sz. helyiségben' mindenki átveheti. A következő anyakönyvi okmányokra van szüksége házassági kötelékben élőknél — házassági anyakönyvi kivonatra (kik 1907 jan. 1. és 1921 május 19. között kötöttek házasságot, azoknak a születési anyakönyvi kivonata szükséges); özvegy nőknek és férfiaknak — házassági anyakönyvi kivonat és elhalt házastárs halotti anyakönyvi kivonata; elvált nőknél — házassági anya könyvi kivonat és jogerős bírói végzés; elvált férfiaknak — házassági anyakönyvi kivonat; 16 éven felüli nőtlen és hajadon személyeknek születési anyakönyvi kivonat; azok a szülők, akiknek 16 éven aluli gyermekük van, gyermekük születési anyakönyvi kivonatát is szerezzék be. A gyámság, illetve gondnokság alá helyezettek okiratai beszerzésé ről a gyám, illetve a gondnok köteles gondoskodni, A szolnoki anyakönyvi hivataltól csak azok kaphatják meg irataikat, akik Szolnokon születtek, vagy kö tőitek házasságot. Ezúton is felkérjük a város lakosságát, hogy az okmányokért fo lyamatosan jelenjenek meg, mert a hó utolsó felében várható nagyobb torlódás. Elek Lajos VB-elnökh. _____ APRÓHIRDETÉSEK -------Ap róhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10.— forint, vasár- és ünnepnap 20.— forint. Minden további szó hétköznap 1.— forint, vasár- és ünnepnap 2.— forint.___________ KÉZIMU NKA-előnyomda endlizés, hímzések vállalása. Bleier Róza, Szolnok, Mali- novszki utca 20. _____________________ A SZOLNOKI Rádióüzem takarítónőt keres felvételre. Telelőn: 10—12. „RAVEL” (volt Raíilm) Vállalat mindennemű rádió, gramofon, erősítő, hangszóró, valamint az elektroakusztika fogalomkörébe tartozó készülékek javítását vállalja a Szolnokmegyei Orion garanciális javitó. Szolnok, Beloiannisz u. 11. felvétel a gépíró és gyorsíró iskolába. Érdeklődni személyesen vagy Írásban az iskola vezetőségénél lehet. Szolnok. Beloi- annisz u. 63. KŐMŰVESEK, ácsok, vasbetonszerelők, vontatóvezetők azonnali munkára jelentkezhetnek. Szolnok, Mezőgazdasági Vízépítő Vállalat. Irodaház, 111. em. NŐI fodrász szakmunkást azonnal telvesz az Állami Fodrászat. Szolnok, Kossuth u. 10. A SZOLNOKI Felsped szolnoki — központi kirendeltségéhez egy vasipari tuvar- műszaki előadót, továbbá két patkolókovácsot azonnali belépésre felvesz. Szállás biztosítva. Szolnok, Beloiannisz u. 13. 175 köbcentis Jáwa motorkorékpár jó állapotban eladó. Tiszatenyö Lenin u, 25. KÉPESÍTÉSSEL rendelkező könyvelési csoportvezetőt és ügyviteli csoportvezetőt keres a Szolnokmegyei MEZÖKER Vállalat. Jelentkezés Szolnok, Beloiannisz u. 90. A SZOLNOKI Épületszerelő Vállalat azonnali belépésre keres vízvezetékszerelő, köz- pontifütésszerelő és bádogos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Dózsa György u. 5. __________________ KOCSIKÍSÉRŐT, egyben raktári munkást felveszünk. Ovegértékesítő Vállalat, Beloiannisz u. 17. GYORS- és gépírónőt latin tudással felveszünk. Gyógyszertár Vállalat. Szolnok, Marx park 8. AZONNALI felvételre keresünk vizsgázott stabil diesselmotor kezelőket Karcag és törökszentmiklósi Téglagyár üzemünkben. Felvételre jelentkezni lehet Megyei Tanács Bánya- és Építőipari Egyesülés, Szolnok, Arany János u. 2. ______________________ A VASIPARI Vállalat mííköszörűs részlege (Szolnok, Szabadság tér) megkezdte működését, mindenféle köszörülési munkát vállal. GYAKORLOTT konfekciós szakmunkásokat férfi és női munkára felvesz Szolnoki Ru- házati V. Városi Tanács, I. e. 130.______ A VASIPARI Vállalat felvételre keres vasipari szakismerettel raktárvézefot, továbbá vasesztergályost, anyagmozgató segédmunkást és dukkózó szakmunkást (autófestéshez). CIPÉSZ Singer príma balkarosgép 2500.— Ft-ért eladó. Surjány 21. VILLANYHÜTÖS rendeszerű jégszekrényt keres megvételre Gyógyszertár Vállalat. Szolnok, Marx park 8. ■is j\B, ll-be jutásért folyó osztályozó labdarugó mérkőzéseit előtt |~A~jászberényi j járás sportmozgalma ezévben sokat fejlődött. Politikai és gazdasági téren is igen jelentős eredményeket értünk el. Dolgozóink államiránti kötelezettségük teljesítésével élenjárnak. Most sportolóinkon, elsősorban a Jászberényi Vasas labdarúgóin a sor, hogy sporli;cli eredményeinket tovább növeljék. E hó 2-án, kedden este értekezletre gyűltek össze a Vasas labdarúgók és vezetők, hogy megbeszéljék a közeli hetek tennivalóit, azokat a feladatokat, melyek megoldása biztosítja majd az osztályozókon való eredményes szereplésüket. A megbeszélésen jelent volt a megyei, járási, városi pártbizottság, a megyei és járási TSB kiküldötte is. Gróf Károly az Aprítógépgyár igazgatója szólt a jelenlévőkhöz. Biztosította a sportolókat, hogy minden támogatást megad eredményes szereplésükhöz. Becsületes helyt állásra, a feladatok szívvel-lélekkel való megoldására kérte a labdarúgókat. jCsapkaij Károly edző részletesen elemezte a csapatmunka hiányosságait. Külön-külön értékelte a játékosok erényeit, és hibáit. — Nyomatékosan felhívta figyelmüket a sportszerű életmód fontosságára, mert a jó erőnlét egyik legfontosabb alapja az eredményes szereplésnek. Zsarnai György elvtárs, a megyei pártbizottság nevében kérte a játékosokat hogy az elkövetkezendő osztályozó mérkőzéseken minden tudásukat vessék latba és szívvel-lélekkel küzdjenek a győzelem kivívásáért. Hangsúlyozta, hogy ehhez szükséges a jó csapatszellem kialakítása, fel kell számolni minden személyi ellentétet és az együttesnek egységes elkesedéssel, — gvőzniakarással kell pályára lépnie. Az egész megye sportkedvelői figyelemmel kísérik a Vasas szereplését, mert a jó eredmény elérése nem csupán a Vasas, hanem az egész megve és Jászberény város minőségi sportjának az érdéke. Az eredmények lehetőségei adva vannak, csak ki kell használni azokat. A megyei pártbizottság nevében jó és eredményes munkát kívánva fejezte be felszólalását. |Arvai I István elvtárs, a járási pártbizottság nevében szólalt fel ezután. Eredményes szerepére lelkesítette a játékosokat. Az, hogy a csapat az NB II.-ben kerüljön nemcsak jászberényi, hanem megyei érdek is. A párt a múltban is megadott minden támogatási számukra. Az elkövetkezendő hetekben pedig azon lesz, hogy támogatásával elhárítson minden esetleges akadályt, ami a zavartalan felkészülést gátolná. Nagy János a megyei TSB elnöke ezután szakmai szempontból adott útmutatást az osztályozókon való eredményes szerepléshez. Külön felhívta a figyelmet, hogy az osztályozok küzdelme az idegek harca is lesz. A soronkövetkező heteket az alapos, gondos felkészülés jegyében kell eltölteni. Minden erőt latba kell vetni annak érdekében, hogy Jászberény városának, de egyben Szolnok megyének is újabb NB II.-es csapata legyen |a sportolók^nevében Bíró István csapat- kapitány tett fogadalmat, hogy becsületes felkészüléssel, szívvel-lélekkel küzdenek, — hogy a jövő évben már az NB II.-ben szerepelhessenek. Potemkin Károly, Udvarias János, Túri László, Kovács Béla és a többi játékosok is egyöntetűen lelkiismeretes felkészülésre és a tőlük telhető lehető legjobb eredmény elérésére tettek ígéretet. Amíg a labdarúgók a pályán küzdenek a jó eredmények eléréséért, az üzem dolgozói sportműszakot tartanak, hogy ezzel is segítsék csapatukat a győzelemhez. Lelkes felajánlások születnek bizonyítva, hogy a sportszereplés kihatással van a termelésre is. |az üzem| a város, a párt minden támogatást megad, hogy a Vasas a jövő tavasszal már mint NB II.-es csapat léphessen a zöld gyepre. Most a sportolókon tehát a sor, hogy lelkes, odaadó munkájukkal meghálálják ezt a segítséget. Az a kitartó és áldozatkész szurkoló tábor, mellyel az együttes rendelkezik, megérdemli, hogy kedvenc csapatuk jövőre felsőbb osztályba kerüljön. Fiúk! Rajtatok a sor! Bizonyítsátok be, hogy nem vagytok méltatlanok a bizalomra. Kövessetek el mindent az eredményes szereplés érdekében. Készüljetek becsülettel a soronkövetkező találkozókra. Lelkesedésetek és tudásotok legjavát adjátok és a siker nem maradhat el. VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Vívás Délelőtt 9 órakor a Koltói úti iskola tornatermében országos III. osztályú vívó- versenv. Kosárlabda Délelőtt fél 11 órakor a Közgazdasági Technikum tornatermében Szolnoki Légierő — Budapesti Vörös Lobogó OB I. női kosárlabdamérkőzés. Délután 16 órakor Szó. Lokomotív—Bpesti VTSK női kosárlabdamérkőzés Labdarúgás Délelőtt fél 11 órakor a Lokomotív sporttelepen Hódmezővásárhelyi Dózsa—Szentendrei Honvéd osztályozó mérkőzés az NB II.-be Jutásért. Délután 14 órakor a Lokomotív pályán. Szolnoki Lokomotív— Szegedi Lokomotív NB II. bajnoki mérkőzés 12 órakor a Lokomotív pályán Törökszentmiklósi Fáklya — Tiszasülyl Traktor másodosztályú bajnoki mérkőzés, 10 órakor a Forgalom pályán Szolnoki Dózsa— Cibakházi SK II. osztályú bajnoki mérkőzés, 12 órakor Forgalom pályán Szászberek Palotásj Tr. SK szolnoki járási bajnoki döntő. 14.30-kor Zagyvarékasi SK—Martíüi Állami Gazdaság SK szolnoki járási bajnoki döntő. A Szolnoki Légierő NB II.-es labdarúgócsapata Békéscsabán az ottani Építők együttese ellen játssza a soron- lévő bajnoki mérkőzését A Jászberényi Vasas megyei bajnok csapata ma délután Szentesen játssza első osztályozó mérkőzését az NB II.-be jutásért. Békésmegve bajnoka, Mezőkovács- háza együttese ellen. Ökölvívás Este 7 órakor a Közgazdasági Technikum tornatermében Szeged—Szolnok városok közötti ökölvívó mérkőzés Teke Délelőtt 9 órakor a József Attilp út! pályán Szolnok—Debrecen városok közötti válogatott tekeverseny. Hz idei országos bajnokság megnyerése után sem pihennek a Szolnoki Dézsa vízilabdázó! H űvös, szeles, őszi délután van. De a szolnoki Damjanich uszoda nagy medencéjében ennek ellenére is lelkes vízilabdázókat látunk. A Dózsa ezévi magyar bajnokságot nyert vízilabda csapatának és az utánpótlás együttesének tagjai lelkes szorgalommal teljesítik edzőjük utasításait. öröm nézni, hogy milyen odaadással végzik a gyakorlatokat. Az edzés után megkérdeztük Földes Lászlót, a csapat edzőjét, mondja el röviden mik a közeljövőben! terveik most, a bajnokság megnyerése után. Hogyan akarják az eddig elért nagyszerű eredményeiket megtartani, illetve tovább fokozni. — Együttesünk legközelebb a Budapesten megrendezésre kerülő Népköztársasági Kupában vesz részt. December 4-én lesz az első mérkőzésünk. Most a bajnoki idény befejezése után csapatunk tagjai Hévizén voltak pihenőn. Hazatérve egy, két-három hétig tartó formába hozó időszak következik. Ezután feltétlenül — különös tekintettel a hideg idő beálltára — Budapestre utazunk, edzőpartnerekkel találkozunk. — A Népköztársasági Kupa négyes döntőjében való bejutásunk egyik előfeltétele lenne a Kupa-döntő tartama alatt a téli kétkapus edzés biztosítására. Ez azonban Szolnokon nem lehetséges a víz hőfoka miatt, így egy kéthetes budapesti tartózkodás válik szükségessé. Ennek előfeltételeit az Országos Dózsa 'elnökségtől várjuk. Ezenfelül az utánpótlás nevelésének kérdése a fő cél. Igyekszünk minél nagyobb tömegeket bevonni az úszósportba s ezen keresztül a vízilabda csapat^ idei szép eredményének biztosítása céljából az utánpótlás legmegfelelőbb tagjainak állandó kutatására fordítunk nagy gondot. a hosszú téli estéken szakosztályunk lelkes vezetőivel és élvonalbeli versenyzőinkkel, továbbá a Baráti Kör vezetőivel az esetleges átszervezést előkészítjük, illetve megbeszéljük. Vannak megoldásra váró problémáink is, mint a fedett uszoda, megfelelő téli, klubhelyiség létrehozása. Ezek megvalósításának lehetőségeit állandóan keressük. Ezenkívül a vízilabda sport népszerűsítése érdekében a megye több fürdővel rendelkező helységébe is ellátogatunk. Többek között Tisza- őrsre, Berekfürdőre, Jászapátira és Jászberénybe. Nem akarunk babérainkon megpihenni, a jövőben még komolyabb eredményeket akarunk elérni, városunk, megyénk és az egész egyetemes magyar úszósport fejlesztése érdekében. * M eg kell mondani, a Dózsa vezetői a vízilabda sport mellett elhanyagolták az úszókkal való foglalkozást. Meglátásunk szerint ez nagyrészben elmúlt évi A Szolnoki Lokomotív NB II.-es csapata nagy lelkesedéssel és szorgalommal készült a mai mérkőzésére. A hétközi kétkapus edzésen a nősök és nőtlenek csapata játszott egymással. Régen készültek erre a találkozóra. A nősök fogadkoztak a győzelemre. A nősök együttesében Horváth, Ozsvár, Dobos, Pintér II., Tóth B., Lengyel, Varga, Búza, Pagonyi, Bozóki, n nőtleneknél: Lázár, Tóth L., Csábi, Héricz, Ragó, Pál, Sándor, Iván, Cseh és Pintér I. játszottak. Az edzőmérkőzést a nőtlenek 5:4 arányban nyerték meg, s ezzel a fiatalok nagyobb tudásukról tettek tanúbizonyságot. A csapat körében jó a hangulat. A sok sérültre való tekintettel Somogyi Károly edző csak keretet jelölt ki, a vasárnapi találkozóra, mely a következő játékosokból áll: Lázár, Horváth, Tóth B., Sándor, Ozsvár, Bozóki, Lengyel, Búza, Pintér II., edzőjük hibájául róható fel. Pedig számos tehetséges úszó bontogatja szárnyait Szolnokon, csak megfelelően kézbe kell venni őket. A kiváló eredményeket felmutató vízilabda csapat mellett nagyszerű úszógár- dát is ki lehet alakítani. Földes László elvtárs edzői működése óta ezen a téren is történt már jelentős változás. A kezdeti eredményt tovább kell fejleszteni. A vízilabda csapat utánpótlásának biztosítása mellett, jelentős helyet kell, hogy elfoglaljon az úszócsapat kialakítása is. Hisszük és reméljük, hogy a lelkes játékosok, vezetőik és igen komoly szaktudású edzőjük irányításával, a megye vezetőinek segítségével elhárítsák az ’esetleges akadályokat, valóraváltják edzőjük nyilatkozatában elmondottakat. (A szerk.) Héricz, Tóth L. Csábi, Pintér I., Iván. A végleges összeállítást csak közvetlen a mérkőzés előtt jelölik ki. Pénteken este a Lokomotív Madách-utcai székházában megtartott értekezleten megkérdeztük Búza Imrét, az együttes egyik legrégibb játékosát, a csapat „motorját”, mondja el véleményét az együttes szerepléséről. — Az őszi szezon kezdetén tett nyilatkozatomra kell, hogy visszaemlékezzek. Akkor azt mondtam, mikor a csapat még mély ponton állt, hogy 33. ponttal a hetedik helyen vügzünk. Most amikor ennek megvalósulásához már közel állunk, újra Ígéretet teszek lelkes szurkolótáborunknak, hogy közös erőfeszítéseinket siker lógja koronázni és a szezon végén együtt örülhetünk majd az NB II.-ben maradásnak. A Szolnoki Lokomotiv NB, II, labdarugó csapata lelkiismeretesen készült fel a Szegedi Lokomotiv elleni mérkőzésre Pénteken este ünnepélyesen adták át a Szolnoki Dózsa vízilabda együttesének a bajnoki érmeket Pénteken este a Tisza Szállóban ünnepélyes keretek között került sor a Szolnoki Dózsa Nemzeti Bajnokságot nyert vízilabdacsapatának díjkiosztására. Jelen volt többek között Győré József a belügyminiszter első helyettese, Dávid Ferenc a Megyei Pártbizottság első titkára, Nagy István BM főosztályvezető, Fodor Mihály a Megyei Tanács VB. elnökhelyettese, dr. Sar- kady László a Megyei Népfront-bizottság tagja. Kablay Lajos elvtárs a Légierő SK részéről, Taródi Zoltán az OTSB mellett működő Úszó és Vízilabda Társadalmi Szövetség elnöke, Nagy János a Megyei TSB és Krizsán József a Városi TSB elnöke. A megjelentek lelkesen ünnepelték a bajnoki együttest, Czipelle István a Szó. Dózsa SK elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Üdvözölte a megjelenteket, majd dr. Várhelyi Béla a Dózsa Baráti Kör nevében emelkedett szólásra. Ismertette az együttes nyolcéves munkáját, az országos bajnoki cím elnyeréséig. A nagyszerű teljesítményekért, a Baráti Kör forró szeretetét tolmácsolta. Ezután Győré József a belügyminiszter első helyettese szólt a jelenlévőkhöz. Méltatta a felszabadulás tizedik évfordulóját, mely lehetővé tette, hogy ma itt ünnepelhessék a Dózsa bajnoki eredményeit. A szolnoki Dózsa bajnoksága egyedülálló, mert először fordult elő a vízilabda sport történetében, hogy ezt a címet vidéki együttes nyerte el, — mondotta. — A játékosok erőfeszítése nem volt hiábavaló. Ez az eredmény kötelezettséget jelent a további munkára. Ezután a játékosoktól kérte, készüljenek további eredmények elérésére. A siker elsősorban Szolnoké, de egyben belügyminisztérium és a Dózsa színeinek is eredménye. A belügyminisztérium dolgozói nevében további sok sikert kíván részükre. A belügyminisztérium ajándékait Rédei elvtárs, a BSK helyettes vezetője osztotta ki, ezután Taródi Zoltán, az OTSB nevében átadta a bajnoki érmeket. A bajnokság megnyerése kötelez, — mondotta. — Az 1960-as olimpiára a magyar vízilabda- sport számít Boros, Kanizsa és Károlyi szereplésére. Ezután Nagy János elvtárs, a megyei és városi TSB közös ajándékát adta át. Fodor Mihály, a megyei tanács VB elnökhelyettese, a megyei tanács VB és dolgozói ajándékát nyújtotta át. Ezután Boros Ottó. a Magyar Népköztársaság érdemes sportolója, többszörös válogatott, a játékosok nevében megköszönte a meleg ünneplést, s fogadalmat tett a további szorgalmas munkára. Nem fogunk babérjainkon pihenni, hanem további dicsőséget akarunk szerezni hazánknak, s a Hazafias Népfront programmjának. Végül Dávid Ferenc elvtárs szólalt fel. A sport egészséges, kulturált embert jelent — kezdte felszólalását. A párt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a csapat további sikereket érjen el. Czipelle István elvtárs. a szolnoki Dózsa SK zárszavaival ért véget az ünnepség. Szép, élvezetes küzdelmet hozott a területi ifjúsági kötöttfogású birkózóbajnokság Szolnokon, a közgazdasági technikum tornatermében rendezte meg az MTSB az ifjúsági kötöttfogású egyéni birkózó bajnokságot. Az egyes súlycsoportokban lefolyt küzdelmek igen szép és élvezetes küzdelmet hoztak. Súlycsoportonként az alábbi eredmények születtek: Lepkesúly: 1. Rékai (Hajdú megye), 2. Csoki (Hajdú megye). Légsúly: 1. Sántha (Szolnok megye), 2. Lakatos (Hajdú megye), 3. Kelemen (Szolnok megye). Pehelysúly: 1. Kecskés (Hajdú megye), 2. Farkas (Szolnok megye), 3. Tóth (Szolnok meeve). Könnyüsúly: 1. Ivanovits (Szolnok megye), 2. Csonka (Hajdú megye), 3. Veres (Szolnok megye). Kisváltósúly: 1. Flórián (Hajdú megye), 2. Dikó (Hajdú megye), 3. Molnár (Szolnok megye). Nagyváltósúly: 1. Kántos (Szolnok megye, 2. Antal (Hajdú megye), 3. Simon (Szolnok megye). Kisközépsúly: 1. B. Kiss (Hajdti megye), 2. Markóth (Szolnok megye), 3. Simon (Szolnok megye). Nagyközépsúly: 1. Pongor (Hajdú megye), 2. Pál (Szabolcs megye). Félnehézsúly: 1. Varga (Szabolcs megye). Nehézsúly: 1. Kovács (Hajdú megye), 2. Koszik (Szabolcs megye). SPORTHÍREK Sportlevelezőink írják Gulyás Imre a rákócziíalvai általános iskola tanulója levelében a község és az iskola sportéletével foglalkozik. Községünk labdarúgócsapata az utóbbi időben igen gyengén szerepel. Több mérkőzésen vereséget szenvedtek. A hibát abban látom, hogy a vezetők igen elhanyagolták a Játékosokkal való foglalkozást. Az elmúlt évben jobb eredményeket értek el. de az idén a játékosok közül többen elmentek katonának. Többek között a bátyáin is bevonult, aki az együttes kapusa volt. Hiányosság az is, hogy a csapat tagjai között nincs kellő egyetértés. Igen nagy az önzöség. En a nyolcadik osztály tanulója vagyok, örömmel _számolok be, hogy testnevelésből mindig ötösöm van. Tagja vagyok az iskola röplabdacsapatának, a labdarúgóegyüttesben az egyik tartalék kapus vagyok. — örömmel és lelkesen veszek részt az MHK mozgalomban is. Gulyás Imre levelező, ált. isk. Vili. oszt. tanuló, Rákóczifalva. * November 7-én S csapat részvételével Indul a városi ifjúsági bajnokcsapata címért folyó küzdelem. A körmérkőzéses labdarúgóbajnokságot a JTSB minden évben megrendezi s erre a célra vándordíját alapított a társadalmi labdarúgó szövetség. Ez a kezdeményezés azt Igazolja, hogy Szabó István, a labdarúgó társadalmi szövetség elnöke feladatának tekinti a város sport utánpótlásának ügyét. cizaln&li muiyei NÉPLAP politikai napilap A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja Megjelenik hétfő kivételével mindennap Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: DAVID FERENC Szerkesztőség: Szerkesztőség: Telefon: 20—93. 23—20, 20-80 Szolnok: Irodaház. I. emelet. Kiadóhivatal: Egyszámlaszám: 00878.004—40 Szolnok megyei Nyomdaipari Vállalat Szolnok, Mallnovszkl-utca 1»