Szolnok Megyei Néplap, 1954. október (6. évfolyam, 232-258. szám)

1954-10-23 / 251. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A BÍZÁVETÉS MEGGYORSÍTÁSA MOST A LEGFŐBB TENNIVALÓ 1954 oklóber 23. szombat évfolyam, 251. szám Ara 50 fillér Túlteljesítettük a búza vetéstervéi Szövetkezetünk tagjai megértet­ték a kenyérgabonatermelés fontos­ságát. Hiszen ez adja mindennapi kenyerünket. Ha búza van, akkor minden van. Búzával lehet teljesí­teni a takarmánygabona beadást is. A kötelezettség teljesítésére be­adott búza után mázsánként 10 kg, kor ' jár a termelőnek, teljesen ingyen. Az államnak szabadon át­adott búza után pedig 20 kg. kor­pát vásárolhatunk hatósági áron. Ez naigy kedvezmény, hiszen a korpa az állatok takarmányozásá­ban rendkívül fontos szerepet tölt 'be. Ezért napokkal ezelőtt Ígéretet tettünk November 7. és a tanács­választások tiszteletére, hogy búza­vetésünket október 19-ig befejez­zük és az előirányzott 680 hold he­lyett 704 holdat vetünk. Álltuk szavunkat. Gépeink, trak­toristáink, éjjel-nappal dolgoztak. A traktoristák és a fogatosok szor­galmas munkájának eredménye­ként október 19-én földbekerült a kenyérgabona. Nem is 704, hanem 724 holdon. A korábban elvetett árpa és búza már szépen zöldéi. Az egyénileg dolgozó parasztok­nak 1044 holdat kell községükben elvetni. Jelenleg 680 holdnál tarta­nak. Gyorsítamick keli tehát a ve­tést Kövessék példánkat, ne kés­lekedjenek e fontos munkával. A kuncsorbai egyéni gazdáknak is érdeke, hogy jövőre gazdagabb búzatermésük legyen és több ke­nyér kerüljön a dolgozók asztalára. Földes Lajosné, Kuncsorba, Vörös Október tsz. A tószegi gépállomás teljesítette éves tervét A tószegi gépállomás dolgozói nemrég kapták meg az élüzem- kitüntetést. Az ünnepség alkalmával megfogadták, a továbbiak során még eredményesebb munkát végeznek. Október 22.-én teljesítették egószéves tervüket. 9393 normálhold helyett 11.265 normálhold talaj- munkát végeztek el a körzetükhöz tartozó termelőszövetkezetek és egyéni gazdák földjén. Ennek eredménye, hogy a vezsemyi termelő­szövetkezetek befejezték az őszi vetést. A Vezsenyre és Tiszavár- konyra beosztott traktorok többsége az egyénileg dolgozó parazitáknak segít a magágykészítésben, vetésben, mélyszántásban. Tizennyolc traktoros van a gépállomáson. Ezek már 1955. évi tervükön dolgoznak, így Kosik Ferenc DISZ-titkár, Perjési Sándor, Kiss József és Földi János. Most valamennyien arra törekednek, hogy a körzetükhöz tartozó községekben határidő előtt elvégezzék a talajelőkészítést és a vetést. így nyújtanak megfelelő gépi segítsé­get a tsz-tagoknak és egyéni gazdáknak a termésátlagok növeléséhez. RákóczifaSván meggyorsult a vetés Rákóczifalvát néhány nappal ez­előtt még a vetéssel elmaradt köz­ségek között emlegették. Az elma­radást elősegítette, hogy a község vezetői, a tanácstagok, a községi párttitkár is a késlekedők között voltak. Az igyekvő gazdák azonban nem nyugodtak bele, hogy községük az utolsók között legyein. Ezért a tanácstag jelölő gyűlések alkalmá­val elhatározták, pótolják a mu­lasztást. Kerekes István tanácstag másnap már munkához látott és napokkal ezelőtt befejezte a vetést. Azóta naponként átlagosan 5—6 százalékkal növekedett a bevetett terület és október 22-én a község b úzavetés-tervének már 80 százalé­kát teljesítette. A termelőszövetkezeti tagok már korábban hozzáfogtak a munkához, j A Rákóczi tsz-ben a hét elején el- ! vetették a búzát. A Béke és a Pe- j tőfi tsz-ben pedig már csak 25 hold j búza vár vetésre. s A tsz-tagoik és egyéni gazdák j most elhatározták, hogy a vetéster- j ven felül is vetnek búzát. Az egyéni j gazdák összesen 75 holdat, a Béke i tsz-ben 15, a Rákóczi tsz-ben 3, a Petőfi tsz-ben pedig k -t holddal vetnek többet az előirányzottnál. A községben a vetésterven felül el­vetett gabona jövőre szerény szá­mítás szerint is közel 400 ember egészévi kenyérszükségletét bizto­sítja. Teljesítettem vállalásomat Községünk tapasztalt gazdálkodói azt tart­ják, az a búza ád leg­több termést, amelynek magja szeptember kö­zepétől október köze. péig földbe kerül. En is azokkal vagyok egy hiten, akiknek ez a vé­leményük. Esztendeje, szeptember 20-án ve­tettem el a búzát és a nyáron holdanként 15 mázsás átlagtermést takarítottam be. A mi­nap beszélgettem Bol- lók Antal gazdatár­sammal. Mondtam ne­ki, hogy nem érdemes várni, mert ' akik ta­valy várakoztak, azok­nak ugyanakkora te­rületen feleannyi sem termett, mint nekem. Az idén különösen iparkodtam a búzave­téssel. ügy érzem, csak akkor van jussom a sokfajta kedvezmény­hez, fia a kormány programmjának meg­valósulását én Is segí­tem. Október 16-ra tettem vállalást és ígé­retemet meg is tartot­tam. Búzavetésemet el­végeztem. 4 holdból 2 és fél hold már szépen zöldet, llodony! Ernő Jászdózsa Elvetetlek, s már a mélyszántást végzik A fegyvernek! Vörös Csillag tsz-ben pár nappal ezelőtt befejeződött a vetés, üon- dosan előkészített magágyba került a vetőmag. Ebben részük van a fegyvernek! gépállomás traktoristáinak. Almásl István traktoros váltótársával, írj. Almás! Ist­vánnal együtt dolgozott a tsz-ben. Most a soronkövetkező munkához, az őszi mély­szántáshoz fogtak, hogy még ebben az év ben előkészítsék a talajt a tavasziak aia. felsősorban azokat a területeket szántják fel, ahová a tsz fogatosai már kihordtak az istailótrágyát. — Képünkön: Almási István traktoros, brigádvezetöjévei együtt a mélyszántásra váró területeket határozza meg. Lelkesen és bizakodva indították útnak küldötteiket megyénk dolgozói a Hazafias Népfront Országos Kongresszusára A Haza fi as Népír ont Országos Kongresszusának ma kez­dődött tanácskozásain megyénk minden községét és vársát képvi­selik küldötteink. Szolnokról tíz, a megye többi helyéről pedig össze­sen kilencvenegy küldött készülő­dött nagy gonddal már tegnap este, hogy résztvegyen a hazasze­retet mozgalmának kétnapos nagy tanácskozásán. Falvaink és városaink lakói a legjobbak közül választottak kül­dötteket, megbíznak bennük, ép­pen ezért nagy érdeklődéssel kísé­rik útjukat és szereplésüket. Amint több helyen — mint pl. Kisújszál­láson is — tapasztalható volt, arra kérték a küldötteket, hogy váro­suk, illetve falujuk égető gondjai­ról, eredményeiről és terveiről be­széljenek majd a kongresszuson, hallassák a dolgozók kívánságait. „Bár fiatal még a Hazafias Nép­front mozgalom, azért eredmények ről is lehet beszámolni'“ — vallot­ták a kisújszállásiak. Arra kérték Szöllösi Lukács tsz tagot és dr. Bo­rók Imre pedagógust, küldötteiket, hogy mondják el a vízellátás pro­blémáit és igyekezzenek eredmé­nyesen eljárni abban, hogy olyan helyek is kapjanak rövidesen köz­szükségleti és háztartási cikkeket árusító üzleteket, amelyek a város­tól távol. 8—10 kilométerre fefcüsz- nek és kiesnek a város vérkeringé­séből. Ugyanakkor már némi büsz­keséggel is kérték, hogy adjanak hangot a küldöttek a búzavetésben elért eredményeknek is. Kisújszál­láson ugyanis a Hazafias Népfront bizottság hathatós segítségével öt nap alatt több mint 19 százalékkal emelkedett a kenyérgabonával be­vetett terület. i Uj szászon Földi Mihály egyé­nileg dolgozó paraszt készült teg­nap délután a kongresszusra, hogy magával vigye az újszászi dolgozók vágyait, gondolatait is az ország színe elé. Miska bácsi — mert így hívják -őt a Szeles utcában — szor­galmas, becsületesen dolgozó és gondolkodó ember. Ezért esett rá az újszászi dolgozók választása. Megígérte, hogy be fog számolni mindenkinek a tanácskozásról. Túr he véről, első termelőszö­vetkezeti városunkból Szepesi Jó­zsef pedagógus és Madarász Erzsé­bet fiatal tsz tag, Tiszapüspökiböl M. Péter István 15 holdas egyéni­leg dolgozó paraszt, Szolnokról többek között Fehér Lajos kétsze­res sztahanovista géplakatos, Nagy körűből dr. Cserni József községi orvos, Jászalsószentgyörgyről Weis- müller Mátyás fodrászmester, Tö- rökszentmilkíósról Simon Sándor pedagógus és Jávor Lászlómé ház­tartásbeli asszony képviseli dolgozó társait az egész ország által olyan érdeklődéssel várt kongresszuson. A tanácskozások a koradélutáni órákban kezdődnek az Erkel Szín­házban. Este kulturális programra követi a megbeszéléseket, majd másnap ugyanitt folytatódik a ta­nácskozás. A koraesti órákban az­után a kongresszusi tanácskozások résztvevői fogadáson vesznek részt a parlamentben. Erősítse népünk, nemzetünk egységét a Hazafias Népfront Országos Kongresszusa Ma délután 2 órakor Budapesten. az Erkel-színházban össze­ül a Hazafias Népfront Országos Kongresszusa. Megyénkből 101 küldött vesz részt rajta, munkások, dolgozó parasztok, értelmisé­giek. Azok, ak'ket szerte a megyében lelkes, bizakodóhangulatú gyűléseken jelöltek ki dolgozótársaik a legjobbak közül, azok kö­zül, akik eleddig szívük parancsát követve, legtöbbet tettek a haza felvirágzásáért, a nép jólétének fokozásáért. A 101 küldött magával vitte a megye minden, hazáját szerető, becsületes dolgozójának akaratát, kívánságát: a szebb, boldogabb élet iránti vágyat. Megyénk dolgozói azzal búcsúztak a küldöt­tektől, hogy a kongresszuson erősítsék tovább a munkások, pa­rasztok és értelmiségiek szoros szövetségét, annak biztosítékát, hogy hazánkban az élet mind szebb és örömteljesebb legyen, hogy népünk mind jobban és gazdagabban éljen. Tegyenek hitet a párt, a kormány új programmja mellett, nyújtsanak segítséget az átmeneti nehézségek leküzdéséhez. Ne felejtsék el egy pilla­natra sem, hogy nagyszert! célkitűzés megvalósításáért emelnek szót, hiszen a nén életszínvonalának emelésére való törekvés, a nép életének szebbé, kulturáltabbá való alakítása — a legfőbb törvény! I Mi, akik itthon maradtunk, hazánkat forrón szerető szívünk dobbanását küldjük a kongresszusra s azt a hitvallásunkat, hogv tudjuk: a jólét, a boldogabb, szebb élet kialakulása itt dől el, munkahelyeinken, az üzemekben, a gépek mellett, a szántás és a vetés során. Tudjuk, hogy a jólét magától nem teremtődik meg, hanem meg kell teremteni és senki más nem teremti meg he­lyettünk! Ezért arra törekszünk, hogy a gyárakban, üzemekben növel­jük a termelékenységet, csökkentsük az önköltséget, hegy a föl­deken mielőbb elvégezzük a búza vetését. Mert ez kell! Jobb munka a gyárakban, jobb munka a földeken, a hivatalokban — mindenütt! A Hazafias Népfront Országos Kongresszusa az egész nemzet nevében, munkások, termelőszövetkezeti tagok, egyénileg dolgozó parasztok, tudósok, művészek, tanítók, agronómusok, mérnökök, kisiparosok, kiskereskedők, nők és fiatalok nevében, a mi nevünk­ben tárgyal ma és holnap. Szélesítse, erősítse ez a kongresszus nőnünk, nemzetünk egységét a n’gy célkitűzések megvalósítása érdekében! ÍGÉRETEK után tettek Húsz nap alatt 44 vagonnál több cuhor terven felül A SZOLNOKI Cukorgyár dolgo­zóinak november 7-i fogadalmin egyre inkább valósággá válik. Ezt bizonyítják az elseje óta eltelt két dekád eredményei is, Pénteken az ezernégyszázadik vagon cukor is elhagyta a gyártó- berendezéseket s a kampány kez­dete óta csaknem 11.200 vagon ré­pát nyelt el az üzem. Csupán ok­tóber 1-től 20-ig 44.29 vagon cuk­rot készítettek el terven felül a versenyben lévő műszakok, hogy ígéretüket valóraválthassák. A műszakok közötti versenyben a Bíró-műszak jár az élen. Feldolgozási tervét 108.3, gyár­tási tervét 109.3 százalékra tel­jesítette. Második helyen Bujtás műszakvezető és csoportja van. Feldolgozási tervüket 5.7, gyártás: tervüket 13.1 száza’okkal szár­nyalták túl. Harmadik helyen & harmadik műszak jár, szintén je­lentős tervtúlteljesítéssel A műszakok közötti lelkes ver­seny nagyiban elősegítette azt, hogy a gyár az utolsó tíz napban feldolgozási tervét 6, gyártási ter­vét pedig 9.5 százalékkal túlszár­nyalta. JÖ MUNKÁT végeztek a kiszol­gáló brigádok s ők is teljes része­sei a győzelemnek. A mészkemen- ce dolgozói 135, a kazánházi sala­kosok 144.5, a kazánházi szenesek 184.4 százaléka csakúgy, mint a cukorrafctári rakodók 159.5. a hajó- réparakodók 223.3 százaléka példa­mutató. Igyekezzenek a Cukogyár dolgo­zói továbbra is jó munkával, ered­ményeik fokozásával kiérdemelni ,a minisztertanács és a SZOT vörös v ándorzászlajót. a Szolnoki Oőzlűrész 40.3 százalékkal túlszárnyalta tervét Derekasan kiveszik részüket a munkából a Fűrészüzem dolgozói is s minden remény megvan ahhoz, hogy rövidesen pótolják első félévi tartozásukat. Ok­tóber második tíznap­jában fenyőfűrészáru tervüket 40.4 százalék­kal túlszárnyalták s így a tervezettnél 435.5 köbméter faanyaggal többet adtak népgaz­daságunknak e hó 21-ig. Ennél is nagyobb eredmények születtek a bányaszéldeszkák ké­szítésénél. Több mint négyszeresét gyártották a dekádra kiszabott mennyiségnek 33.960 forint értékben. Külön dicséretet ér­demelnek az üzem dol­gozói azért, hogy a nagy munkatempó mel­lett az önköltség csök­kentéséről sem feled­keztek meg s ezen a vonalon is híven tart­ják ígéretüket. A ter­vezetthez viszonyí+va mintegy 0.8 százalék­kal növelték az anyag­kihasználást s ezzel jelentős importanyagot takarítottak meg nép­gazdaságunknak. A versenyző brigádok közül Bode József ke- retfűrészes és csoport­jának tagjai 26 száza­lékkal, Hamzi Gyula keretfűrászes és bri­gádjának tagjai 21 szá­zalékkal szárnyalták túl tervüket. A gátero. kát kiszolgáló Dobos János rönktéri brigád 173, a Juhásg István ki- anyagolóbrigád 143 szá­zalékot árt el. ÓRÁNKÉNT 5.000 TÉGLA Raksa Ilona, a tiszaföldvári téglagyár nyersgyárlő brigádjának egyik legszorgal- galmasabb tagja. A brigád tagjai a kiszabott 4000 tégla Helyett 5000 téglát készí­tenek őrönként, de ezt is terven felül, mert a tiszaföldvári üzettftnár teljesítette ezévi tervét. ft ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom