Szolnok Megyei Néplap, 1954. október (6. évfolyam, 232-258. szám)
1954-10-13 / 242. szám
A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA VI. évfolyam, 242. szám » Ara SO fillér 1954 október 13., szerda » MAI SZÁMUNK BAN közöljük a Központi Vezetőség beszámolóját népgazdaságunk helyzetéről és feladataié ól* A Saolnokmegyei Néplap képes sporthiradója November 7 tiszteletére tett vállalását eddig jelentősen túlszárnyalta a szolnoki Cukorgyár A törökszentmiklósi járásban 1800 hizottsertést adnak be 1955. első telében A törökszentmiklósi járás vezetői és a begyűjtési hivatalok dolgozói a nyári gatocniagyütés tapasztalatait felhasználva, jól szervezték meg a kapásnövények begyűjtését. A tanácstagok, tanács vezetők és a begyűjtési megbízottak a dolgozó parasztok ezreinek magyarázták meg a kötelezettség teljesítésének fontosságát. A kapásnövények begyűjtésében éppen ezért a törökszentmiklósi járásban értek el legjobb eredményt. A kukorica begyűjtési tervet 88.6, a napraforgóét pedig 92.4 -zázalékra teljesítették. Ez azonban még sem kielégítő, hiszen a járásban a kukorica törés és napraforgó szedés lényegében befejeződött, s a rendelet szerint a töréstől számított 8 napon belül kell beszállítani a kukoricát, a napraforgót. A fegyverneki Vörös Csillag tsz. minden cikkfélesésből kiegyenlítette az egészévi beadási kötelezettségét. Több termelőszövetkezet és egyéni gazda azonban még mindig tartozik az államnak. Ezzel saját előrehaladásukat is gátolják, hiszen a beadási kötelezettség teljesítése az egyik előfeltétele a több és olcsóbb iparcikk előállításának, a falu jobb áruellátásának. A begyűjtési hivatalok dolgozói jelenleg js nagy munkában vannak. Az 1955. évi hús- és tejbeadási kötelezettség beadásának idejét tárgyalják meg a termelőkkel. Közben elbeszélgetnek a begyűjtés fontosságáról. Az egyéni beszélgetéseknél a felvilágosító szónak megvan az eredménye. A törökszentmiklósi járás termelőszövetkezetei és egyéni termelői idáig 1800 sertés hízóbaállítását vállalták, hogy azokat 1955 nyaráig beadják. örményesen a következő év szeptemberéig 101 hízott sertést szállítanak be. A kengyeli Sallai tsz tagjai néhány nappal ezelőtt elhatározták, hogy a jelenlegi hízásban lévő 48 sertés mellé még 50-et hízóba fognak. A télvégi és a koratavaszi hónapokban több sertést tudnak így átadni. Az előrelátó gondoskodás alapján a tsz vezetősége éppen az egyébként kevés bevételű téli hónapokban tud nagyobb összegű készpénzt osztani a tagság között. S a termelőszövetkezet emellett az államnak sem marad adós. Tájékoztató az 1954—55. évi borfelvásárlásról A fennálló rendelkezések értelmében mustot és bort szüret kezdetétől 1955. január 31-ig csak a borforgalmi vállalatok vásárolhatnak fel. Kivételt képeznek azok a földművesszövetkezetek, melyek a borforgalmi vállalat megbízásából, a vállalatok részére végeznek felvásárlást. Ha egy község borbeadási kötelezettségét a megadott határidőre, vagyis január 31-e előtt teljesítette, úgy abban a községben a Begyűjtési Miniszter engedélyezheti az állami vállalatok és szövetkezetek szabad felvásárlását. A megadott határidőn belül, felvásárlást tiltó rendelkezés vonatkozik az italmérési engedéllyel rendelkező társadalmi szervekre és üzemekre is. Étkezési és csemegeszőlőt a MEZÖKER vállalatok, vagy a megbízott földművesszövetkezetek vásárolhatnak. Szőlőt préselésre azonban ezek a szervek sem vehetnek át. I A fenti megkötöttségek természetesen nem vonatkoznak a termelők és fogyasztók egymásközti forgalmára. Ebben a tekintetben ugyanis semminemű korlátozást nem lehet életbe léptetni, tehát a szabadpiacon a terme :1 ők bárhol és bármikor értékesíthetik árujukat.Az állami és szövetkezeti szektorokra vonatkozó korlátozás október X-vel lépett életbe. Ettől az időponttól kezdve az említett szektorok még szállításokat sem végezhetnek, tehát mindazokat a kötéseket fel kell mondaniok, melyeknek elszállításáról október 1-ig nem gondoskodtak, (MTI), | A SZOLNOKI | Cukorgyár fontos élelmiszert készít a dolgozó nép számára. Ennek tudatában örömmel csatlakoztak a gyár munkásai a MÁVAG kezdeményezéié- hez. A Nagy Októberi Forradalom évfordulójára és a tanácsválasztások tiszteletére vállalták, hogy napi répafeldolgozás! normájukat átlagosan két vagonnal túlszárnyalják. Ez 110 üzemnapra számítva, 220 vagon répát tesz ki. így egy nap üzemköltségeit számítva 130.000 forintot takarítanak íreg. Fogadalmuk megtétele óta jelentősen meghaladták ígéretüket. 4-én 4, 5-én 4, 6-án 9, 7-én 3, 9-én 11, 10-én pedig 20 vagonnal többet dolgoztak fel, mint amennyit tervük élőin ___________________ I A NAPI TERMELfiS | szembetűnő emelkedése abból adódik, hogy a műszaki dolgozók az eddiginél szigorúbban megtartják a technológiai fegyelmet. Ugyanígy megjavult a fegyelem a kazánházban is, amelynek pontos munkájától függ a folyamatos üzemmenet. A gyár vezetői az önköltségcsökkentés, illetve a répa cukortartalmának minél nagyobbmérvű megőrzése érdekében rendszeres szakmai utasításokkal látják el a termelőszövetkezeteket, egyénileg gazdálkodókat. A gyár területén kívüli tárolás szakszerűsége segíti elő, hogy a répa cukortartalmából minél kevesebbet veszítsen. Kiszámították, hogy bár 200.000 vagon répából 30.000 vagon cukor készülhetne, 5—6 ezer vagon cukor | A MARTFŰI | Tisza Cipőgyár dolgozói — élüzemhez méltóan — az elsők között csatlakoztak megyénkben a MÁVAG által, november 7. és a tanácsváiasztások tiszteletére indított munkaversenyhez. Az elmúlt hét elején arra tettek ígéretet, hogy évi tervüket december 20-ra befejezik s azon a napon túl év végéig még 130.000 pár cipőt gyártanak. A vállalás óta eltelt hét alatt 3811 pár cipőt készítettek terven felül. A gyár dolgozói legnagyobbrészt a környékbeli községekből járnak be munkahelyükre. így alkalmuk nyílik arra, hogy a lakosság véleményét is megkérdezzék gyártmányaikkal kapcsolatban. Az üzem rr.unkásnői kinti tapasztalataik ebből semmiibevész a helytelen tárolás miatt. Ha a répát a földeken kupacokba rakják, bemelegszik s akkor mégjobban csökken cukor- tartalma. A kengyeli Sailai- és az abonyi Lenin tsz tartja be legfe- gyelmezettebben a gyár szállítási, tárolási utasításait. alapján kérték a gyár vezetőit, hogy bár a negyedik negyedéves tervben nem szerepel ilyen termék, indítsanak meg egy posztó- papucsokat gyártó kört is. Az elmúlt hét végén el is kezdték az új áru készítését, melyből még ebben az esztendőben 15.000 darabot szállítanak a lakosság szükségletére. Az első darabok már elkészültek s a minőségi elbírálás után elhagyják a gyárat,__________ A TISZA Cipőgyár | munkásai állják adott szavukat a november 7. versenyben is. Megnövelte az anyagtakarékosságért folyó vetélkedés lendületét, hogy a gyár vezetői a legutóbbi termelési értekezleten már jutalmazták is a kellékanyagmegtakarításban legjobb eredményt elérőket. Ss|lenek a munkássk Tsz-ünket a szolnoki Titász és a szolnoki Gőzfűrész üzem dolgozói patronálják. Gyakran felkeresnek bennünket és minden alkalommal komoly segítséget adnak. Csoport- gyűléseinken hozzászólásaikkal színvonalasabbá teszik az értekezletet, nevelik a szövetkezeti parasztokat. Több ízben meghívtak rr ár bennünket saját körükbe, ahol r.agy szeretettel fogadtak. Kultúrműsorral, filmelőadással szórakoztattak. Mégis a . legnagyobb támogatást gazdasági életünkben a közös vagyon gyarapításában adták. A Gőzfűrész munkásai megtakarított anyagokból 10 köbméter hulladékfát adtak nekünk. Ennek rendkívül nagy hasznát vettük építkezéseinknél. — Azonkívül 600 méter kisvasúti sínt is juttattak a szövetkezet számára. A TITÁSZ dolgozói mintegy 100 ezer forint értékű villanyszerelési munkát végeztek. Három km hosz- szú távvezetéket építettek, mely egyik tanyaközpontunkhoz vezeti a villamos energiát. Itt van a 100 férőhelyes szarvasmarha-istálló, a 400 férőhelyes sertés-, süldőszállás és anyakoca istálló. Most épül az 50 vagonos magtár és a kalapácsos darálónak szükséges helyiség. A villamos energia sok nehéz munkától mentesíti szövetkezetünk tagjait. A darálót, a szecskavágót, a silózót, a répavágót villanymotor működteti. Villanygép húzza majd a vizet az itatáshoz és később villamos fejőgépet is alkalmazunk. Későbbi tervünkben szerepel egy kövesút építése, mely tanyaközpontunkat köti össze a külvilággal. ‘— Mindezek a tervek a munkásosztály segítségével valósulhatnak meg. Ezért szövetkezetünk tagjai minden erejüket a kapásnövények betakarítására és a kenyérgabona vetésére fordítják, hogy a nagyobb t erméserednr.ények felérésével, állam iránti kötelezettségeink teljesítésével erősítjük a munkás-paraszt szövetséget. Vigh István, a kisújszállási Ady tsz elnöke. MUNKA-PIHENÉS - SPORT Ezen a címen hallhatunk dr. Szügyi Dezső megyei kórházi orvos, az Ismeretterjesztő Társulat tagja előadásában nagyon érdekes dolgokról, melyek mint fontos tényezők jelentkeznek életünkben: a munka nyomán milyen változások jönnek létre szervezetünkben, az idegrendszerben, hogyan jelentke- i zik a szellemi kifáradás. Haliunk majd a tétlen (passzív) és az aktív pihenésről és arról, hogyan hat az aktív pihenés a testi munkára, a szellemi munkára. Igen érdekes része lesz az előadásnak, amely a sportolókhoz szól és a sportágak helyes kiválasztásáról, a sportorvosi tanácsadásról és az ellenőrzésről szól, az üzemi testgyakorlásról, az MHK-versenysportról Az előadást, mely szerdán, október 13-án este 7 órakor kezdődik a Petőfi kultúrotthonban, érdekes filmvetítés követi. Valóban jelentős kérdést választottak az előadás témájául a rendező szervek: a Petőfi-, József Attila- és Móricz Zsigmond kultúrotthon. valamint az Ismeretterjesztő Társulat. Vidéki vásárlóknak postán is elküldik a különleges méretek boltjának áruit A Rákóczi-uti különleges méretek boltjában érdekes újítást vezetek be. Azok a vidéki vásárlók, akik elfoglaltságuk miatt nem tudnak a fővárosba utazni megfelelő ruhadarabokat nem tudják helyben megvásárolni, levélben kérhetik a különleges méretek boltjától. Megrendeléseket férfi- és női konfekció árura-, férfi öltönyök, átmeneti kabátok, női lódenkabátok, pantallók, szoknyák — vesznek fel ezenkívül cipőkre is fogadnak el kéréseket. A ruhaneműt egy hét alatt szállítják. A vevő utánvéttel fizetheti ki a megvásárolt árucikket, (MTI), Legfőbb feladat a búzavetés meggyorsítása 1. Mezőtúr 2. Turkeve 3. Jászberényi járás 4. Kisújszállás 5. Szolnoki járás 6. Jászapáti járás 7. Karcag 8. Törökszentmiklósi járás 9. Tiszafüredi járás 10. Kunszentmártoni járás 11. Kunhegyesi járás Napjainkban a bűzavetés a legfontosabb mezőgazdasági munka. Enoen ezért a megyei versenybizottság a búzavetésben elért eredmények alapján állapította meg a helyezési sorrendet. A mezőtúri termelőszövetkezetekben tovább növekedett a búzával bevetett terület. 37 százalékos búzavetési terv- teljesítésükkel az első helyen vannak, A jövőévi nagyobb terméseredmények biztosítása azonban még jobb, szervezettebb munkát kíván minden tsz vezetőtől. Különösen azért, mert a mezőtúri határ legnagyobb része erősen szikes, ahol a mostani napokban lehet csak jó talajelőkészítést, vetést végezni, — Később, az esősebb napok bekövetkeztével erre alig van lehetőség. Dícséretreméltó a Törő Pál tsz tagjainak igyekezete. Az őszi árpa és a takarmánykeverék már zöldéi a szövetkezet hatalmas tábláin és búzavetéstervük 70 százalékát már teljesítették. Munkaszervezésben, igyekezetben kövessék őket a többi mezőtúri termelőszövetkezet tagjai. Szükség is van az igyekezetre, hiszen a turkeveiek alig 2 százalékkal vannak mögöttük, s ha ezen a héten nem gyorsítják meg a búzavetést, elvesztik az elsőséget. A jászapáti járás hosszabb időn keresztül az utolsó között volt a búzavetésben. A jászapáti egyéni gazdák és szövetkezeti tagok ezért versenymozgalmat indítottak a vetésterv mielőbbi teljesítése érdeké37»/» 35% 31% 30% 23% 22% 20% 20% n% 13% n% ben. Néhány nappal ezelőtt gazdagyűlésen tettek ígéretet, hogy október 25-re a 3970 hold őszi búzájuk a földben lesz. A jászapáti versenyfelhívás eljutott a járás legészakibb sarkába, Jászivány községbe is. — A jásziványi egyéni gazdák és tsz-tagok páros versenyre léptek a tiszasülyiekkel. A Törekvés tsz tagjai október 20-ra, az egyéni gazdák pedig 22-re fejezik be a búzavetést. A munkában elsők aitanácstagck, Hazafias Népfront és a termelési bizottság tagjai. Legtöbben már elvetették a ke- nyérgabon^ és ha továbbra is így dolgoznak,^ valóraváltják ígéretüket. A jászapáti és a jásziványi tsz tagok, egyéni gazdák példája igazolja, hogy a jászapáti járásban is megvan a lehetősége a kenyérgabona vetésterv határidőre való teljesítésének. A járás valamennyi községében, közös gazdaságában lépjenek versenyre, s a szakemberek, az agronómusok jobb munkaszervezéssel, szakmai tanácsokkal segítsék a dolgozó parasztok igyekezetét. A kunhegyesi járásban tavaly ősszel október első felében ugyanúgy, mint most is, 10—12 százalék körüli eredményt értek el a búzavetésben. Az idei alacsony kenyérgabona termésátlagok a kései vetés káros voltát igazolták. Ezt a tanulságot vontak le maguk számára az abádszalóki Lenin tsz tagjai is, akik néhány nappal ezelőtt búzavetési versenyre hívták a kunhegyesi járás termelőszövetkezeteit. November 7-e és a tanácsválasztások tiszteletére vállalták, hogy október 15-re szövetkezetük földjén nem lesz vetetlen terület. Idáig 100 hold búzát és 80 hold egyéb kalászost vetettek el. A régi és az újonnan belépett tagok még vasárnap is dolgoztak, csak hogy minél előbb teljesíteni tudják Ígéretüket. A jelenleg utolsó helyen kullogó kunhegyesi járásban is van példa, az abádszalóki Lenin tsz tagiainak példája, melyet követni lehet és követni is kell a járás dolgozó parasztjainak, ha jövőre több gabonát akarnák betakarítani, mint ebben az esztendőben n MŰVIIG felhívásához való csatlakozás óta 3811 pár cipőt gyártottak terven felül a Tisza Cipőgyár munkásai *