Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-14 / 192. szám

a^OLMUtiftlEUic-I l> C.r'i-r-« tfcr^vroZtJti.'S x4^ n Szovjet kormány válaszjegyzéfeeEuszlriálioz Többet foglalkozzon a műszakiakkal a mezőtúri gépállomás pártszervezete működött. Szerelőt hívtak, pedig csak meg kellett fordítani a gépet. Az Uj Élet tsz-ben dolgozó egyik géphez — fontosabb munkáról el­vonva — szintén szerelőt hívtak, pedig csak egyszerű rostacseréről volt szó. Ezek a példák, — melyekhez hasonlókat még sorolhatnánk, — arra intik a pártszervezetet, hogy többet foglalkozzon a műszakiak irányító munkájával, hogy azok több szívvel, lelkesedéssel lássák el a rájukbízott feladatokat. A párt­vezetőség felismerte ennek szüksé­gességét és már vannak tervei a jövőre vonatkozólag. Azt latolgat­ják, hogy a műszakiak szaktudá­sát gyümölcsöztetve, miként javít­hatnának munkájukon, hogy köny­nyíthetnének a tsz-tagokon. Az első eredméy már megszületett. Ed­dig a tsz tagok nerc szívesen hord­ták be a tarlóról a kombájnszal­mát, mert a közte lévő törek min­dig a nyakukba hullt adogatás közben. Böjti János, a gépállomás főagronómusa olyan munkagépet szerkesztett, amely megkíméli a tsz-tagokat et­től a munkától és naponta 20 hold­ról lehet vele behordani a korr- bájnszalmát. Több, ehhez hasonló lehetőség nincs még kihasználva. A párt­vezetőségnek oda kell hatni, hogy a műszakiak a közlekedési eszkö­zökről folyó többórai üres viták helyett Böjti elvtárs újításához ha­sonló gépek szerkesztésén gondol­kozzanak, több segítséget adjanak a traktorosoknak, hogy hivatásukat méginkább betölthessék. Cfdatai&k a hefaUatUás élvonalában Pár hónappal ezelőtt még a fia­talok okozták a legtöbb gondot a mezőtúri gépállomás pártszerveze­tének. A lógósok, a felelősség-nél­küli munkát végzők többsége kö­zülük került ki. Valahogy nem érezték teljesen magukénak a gép­állomást. A pártvezetőség felfi­gyelt erre a jelenségre s egyre töb­bet foglalkozott a fiatalokkal. A hatás nem is maradt el. * A leg­aktívabbak megalakították a DISZ szervezetet, „mozgolódni“ kezdett az ifjúság s ma már közülük ke­rülnek ki a legjobbak. Főleg az aratás idején végeztek jó munkát. Ifj. Biró Pál például a Törő Pál tsz-ben 240 holdat ara­tott le. Nyári normálhold tervét már júniusban teljesítette. Kapott is a tanácstól egy pár csizmát, a Törő Pál tsz-től pedig 100 forintot, amit felajánlott az árvízkárosultak javára. Ez a példa is bizonyítja, hogy a pártszervezet nevelőhatá­sára jobban kifejlődött a fiatalok­ban dolgozótársaik segítésére való törekvés. Most már több felelősséget éreznek azért, hogy gépeikkel megkönnyít­sék a dolgozó parasztok munkáját. Több eset szolgál erre bizonyíté­kul. A Bercsényi tsz-ben dolgozó Szűcs ifi-brigádnak például aratás idején súlyos beteg lett a vezetője. A fiatalok ennek ellenére mintegy 100 holddal túlteljesítették tervü­ket, pedig az ő területükön volt a legtöbb dőlt gabona. Az imént felsorolt példák nem­csak a pártszervezet nevelőhatá­sának eredményéről tanúskodnak, hanem a pártszervezet felelősségét is hangsúlyozzák. Mégpedig az­által, hogy ha ilyen szép eredmé­nyeket ért el a fiataloknál, akkor miért nem lehet hasonló jó példát felmutatni minden dolgozónál, fizi­kai munkásnál és vezetőnél egy­aránt. Az ugyanis tagadhatatlan, hogy a műszakiaknál — bár túl­nyomó többségük kiváló szakem­ber és él-hal munkájáért — nem tapasztalható hasonló változás. Az igazság kedvéért meg kell említeni ugyan, hogy a tsz váro­sok viszonylatában elég jó ered­ményt értek el a cséplésben, de az is tagadhatatlan, még előbb lenné­nek, ha a pártszervezet többet fog­lalkozott volna a műszakiakkal és az utasítások végrehajtásának a munkaterületen történő ellenőrzé­sére nevelte volna őket. Nem fo­gadható el a műszaki vezetőknek az a kifogása, hogy azért hanya­golják el az ellenőrzést, mert nincs .iám űvük. A gépállomás 12 motor­jából ugyanis 8 a műszakiak kezén van. Nyilvánvalóan kényelmesség­ből fakad például Kovács főmér­nök elvtársnak az a nézete, hogy nem jár 125-ös Csepelen, mert ő ,nem rázatja agyon magát.“ A pártszervezetnek a körzeti gé­pészek figyelmét például arra kell irányítani, hogy — ellentétben az eddigi gyakorlattal —• ne szerelő munkát végez­zenek minden kisebb hibánál, hanem magyarázzák meg a trak­torosoknak a tennivalókat, azok­kal végeztessék a javítást. így na­gyobb önállóságra nevelik őket, nem várnak majd órákhosszat a szerelőkre minden kis hibánál. — Igaz, hogy ha a körzeti gépész végzi a javítást, akkor hamarabb üzemképes a gép, de ez az „idő­nyerés“ az előbb említettek alap­ján később megbosszulja magát. A körzeti gépészek kiváló szak­emberek. Ha szaktudásukat jobban átadnák a traktorosoknak, nem fordulna elő annyi hiba most a csépiéinél sem, nem állnának any- nylt a gépek különböző okokból, a a javítás is meggyorsulna. Ezen a téren sok a tennivaló. Kocsi István elvtárs, a Petőfi tsz elnök­helyettesének véleménye szerint is lassan javítják ki a cséplés közben előforduló hibákat. A Harcos-bri­gád területén 2—3 napot is kitett az az idő, amit q javítás elhúzódása miatt álltak. Ez pedig —< főleg cséplés Idején — nagy idő. A megfelelő szakmai képzettség és szakmai segítségnyújtás hiányá­ban aztán akkor is megállnak a cséplőgépek, amikor nem lenne szükséges. A napokban például ki­sebb viharnak is beillő szél fújt. A Szabad Nép tsz-nél Erdei Gábor traktoros csoportjánál úgy állítot­ták be a gépet, hogy a szalirarázót a szél irányával szembe helyezték el. így aztybi természetes, hogy a gép akadozott, nem megfelelően J árásunk ifjúsága nagy lelkese­déssel fogadta a megyei párt­bizottság megbízatását, amelyben felhívta a fiatalok figyelmét a me­zőgazdasági munkák gyors elvégzé­sének segítésére. A növényápolásban a gépállomá­sok fiataljai komoly segítséget ad­tak mind a gépi, mind a kézierő­vel végzett munkákban. Kitűntek ebben a szászberek!, csataszögi, be- senyszögi gépállomás fiataljai. Nagy lelkesedéssel vettek részt mind a növényápolásban, mind az aratásban a Tisza Cipőgyár DISZ- fiataljai is. Növényápolást több mint 120 holdon végeztek. A szak­iskolások és ifjúmunkások közül mintegy 50—60 fő szinte állandóan segített a tsz-eknek. Ezenkívül egy alkalommal 350 fiatal vett részt, főleg a kévehordásban, összesen kb. 50 holdat arattak le kézi erővel és 11.400 keresztet raktak össze. Ezért a munkáért dicséretet érde­melnek az üzem fiataljai. Lelkiismeretes, dícséretreméltó munkát végeztek a besenyszögi Er­dei tsz fiataljai is, akik a kézierő­vel learatott terület mintegy 80 százalékát vágták le. Közülük töb­ben napi 200 százalékos teljesít­ményt értek el. Példamutatóan dolgozottt a DISZ titkár, Szabó elvársnő, aki közel 300 százalékra Vannak azonban termelőszövet­kezeteink, amelyek kenyérgabona termésátlaga alacsony. A rossz idő­járás, vágy elemi kár miatt nem teljesítik kenyérgabonában egészé­ben beadási tervüket. Kormányunk az ilyen kivételes szövetkezetek tagságának gondján kívánt segí­teni, — engedélyezte kenyérellátá­suk biztosítása érdekében munka­egységenként 2.5 kg kenyérgabona kiosztását a tagok részére. A kormányintézkedést sok he­lyen félreértik és olyan ter­melőszövetkezetekben is alkal­mazzák, ahol erre semmi szük­ség nincs, ahol a tagság termé­szetbeni ellátottsága biztosított. Ilyen helyeken feleslegesen terh lik a szövetkezeti tagokat adósság­gal, Azt mindenki tudja — tudnia kell, — hogy a kivételes esetedben engedélyezett munkaegységenként! 2.5 kg nem engedmény, csak köl­csön, amit még ebben az évben vissza kell ílzetniök. Beadási köte­lezettségét minden termelőszövet­kezetnek teljesítenie kell maradék­talanul. Erre van is módjuk; ahol nem sikerült a kenyérgabona, sike­rült a takarmánygabona. Jó a ter­més kukoricában, burgonyában, zabban, —• van mivel pótolni a kiesést. És mindenkinek pótolnia is kell még az idei termésből, kukori­cából, burgonyából, vagy zab­ból búzakilogrammban a ke­nyérgabonából kölcsön, előleg­ként felvett két és fél kilo­grammokat. Mindenütt, mindenkivel szemben így írja ezt elő a törvény; aki nem teljesíti az előírt beadási kötelezett­ségét búzában, rozsban, *— mert akármilyen okból nem termett ele­gendő, ew teljesítenie kell takar­teljesítette napi normáját. Jó mun­kát végeztek Nagykörű területi szervezetének tagjai, akik a szövet­kezetnek segítettek a békearatási vasárnapon. Tószeg területi szerve­zetének fiataljai pedig akkor, ami­kor levágták özv. Kálmán Sán- dorné dolgozó parasztasszony 1.5 hold búzáját. Most legfontosabb feladat a hor­dás, cséplés, begyűjtés. Minden fia­tal kövesse az élenjárók példáját. Az olyanokét, mint a tiszaföldvári Lenin tsz fiataljaié, akik vállalták, hogy 1200 keresztet behordanak. A cséplőgépnél dolgozó fiatalok, a maguk munkájának jó elvégzése mellett, a gyors beadásért folyta­tott küzdelem élharcosai legyenek. Külön kell megdicsérni az úttö­rőket lelkes, szorgalmas munká­jukért. A nagyobb pajtások a tsz- ekben, állami gazdaságokban dol­goznak. Sok segítséget adtak pl. a rizsgyomlálásban. Szép eredményt értek el néhány községben a ka- lászgyüjtés terén. A tiszavárkonyi pajtások 15 mázsa kalászt gyűjtöt­tek július 28-ig, a nagykörüiek 8 mázsát.-A legjobb eredményt a ka- lászgyüitésben Szürszabó Magdolna és Lukács Borbála tiszavárkonyi pajtások értek el, egyenként egy- egy mázsán felüli gyűjtésűkkel. DISZ járási bizottság. Szolnok. mánygabonábóL Ezért, ahol nem feltétlenül szükséges, kár igénybe­venni az engedélyezett — kölcsönt, mert ez csak elszámolási terhet, gondokkal járó adósságot, utánjá­rást jelent a szövetkezet tagjainak, — átütemezést, felesleges adminisz­trációt, terhet az államnak is, — eladósodást a szövetkezetnek. Arról is hallunk, hogy az így igénybevett kenyérgabo­nát egyes helyeken hússal kí- vánnák helyettesíteni. Ezt az állam nem fogadhatja el, ra­gaszkodik népgazdasági tervünk teljesítése érdekében, hogy minden ilyen kölcsönt kukori­cával, árpával, vagy zabbal fizessenek vissza közvetlenül ezek betakarítása után. Rosszul értelmezik a rendeletet, vagy visszaélnek a kormány gon­doskodó szándékával azok, akik a szövetkezeti tagoknak mérlegelés nélkül nem is 2.5, hanem 3 kilo­grammokat osztogatnak. Ügy gon­dolják, hogy hadd főjjön a fejük, mikor, miből fizetik vissza. Nem bírálták körültekintéssel a termelőszövetkezetek gazdasági helyzetét, nem vizsgálták a beadási terv egészét, -— azt hitték, hogy a kölcsön visszafizetése a jövő évben is ráér. Még olyan esetek is elő­fordultak, hogy a kenyérgabona­szükséglet megállapításánál nem a cséplésig megkeresett, hanem ez év október 31-ig megtervezett mun­kaegységeket vették figyelembe. A rendelet világosan meghatá­rozza, hogy az átütemezett mennyiség csak folyó évi telje­sítésre írható át,. — csak a cséplésig megszerzett munka­egységeket lehet figyelembe venni. ■ A nép állama kézséggel segít ott, | ahol erre szükség van, de mérle­Moszkva (TASZSZ). — Ausztria kormánya július 22-én jegyzéket küldött a szovjet kormánynak. A jegyzékben javasolta, alakítsanak bizottságot a Szovjetunió, Francia- ország, Anglia és az Egyesült Álla- nok nagyköveteiből Ausztria kép­viselőinek részvételével az — „Ausztria mostani helyzetének megkönnyítésével“ kapcsolatos kér­dések megtárgyalására. M. G. Gribanov, a Szovjetunió Külügyminisztériuma 3. Európai Osztályának helyettes vezetője augusztus 12-én átnyújtotta N. Bischoffnák, Ausztria szovjetunió­beli nagykövetének a szovjet kor­mány alábbi válaszjegyzékét: „A Szovjetunió Külügyminiszté­riuma igazolja az osztrá kkormány július 22-i jegyzékének vételét és szükségesnek tartja az alábbiakat közölni: Mint ismeretes, a Szovjetunió, Franciaország, Anglia és az Egye­sült Államok külügyminiszterei­nek berlini tanácskozásán a Szov­jetunió küldöttsége konkrét javas­latokat terjesztett elő az osztrák* kérdés mielőbbi rendezésére. Az Bgyesüt Államok, Anglia és Fran­ciaország kormánya azonban nem fogadta el a javaslatokat. Ennek következtében nem történt megál­lapodás az osztrák államszerződés megkötéséről. Az osztrák kormány jegyzéké- ban javasolja, alakítsanak Francia- ország, Anglia, az Egyesült Álla­mok és a Szovjetunió nagykövetei­Berlin (TASZSZ). Dr. John az augusztus 11-én tartott sajtóérte­kezleten adott nyilatkozata után válaszolt a német és a külföldi sajtó képviselőinek hozzá intézett kérdéseire. Elmondhatja-e ön azt, hogy tar­tanak-e fenn a Bonni Szövetség’ Köztársaság politikusai kapcsola­tokat nyugati kémszervezetekkel — hangzott az egyik kérdés. Válasz: „Akkor egész regényt kellene Önöknek elmondanom, hi­szen Bonnban több a kémszervezet-, mint a miniszter (derültség). Bonnban mindenki mindenkit fi­gyel.” Kérdés: Hogyan képzeli el a leg­közelebbi gyakorlati lépést Német­ország újraegyesítése felé? geljék termelőszövetkezeteink ve­zetőségei alapos gonddal; igény bp kell-e venniök a felajánlott segít­séget, van-e erre szükség, érde­mes-e, kell-e ott kenyérgabonát juttatnunk, ahol' bőséges a bur­gonya és hüvelyes termés, a ter­mészetbeni részesedés ezekből is elintézhető. Kell-e ott igénybeven­nünk kölcsönt, ahol nincs kenyér- szükség, vagy burgonya, bab, borsó és nyugodtan számításba vehető a jó kukoricatermés? Vannak területek, ahol a kenyér- gabonatermésünk kevesebbet adott, mint amennyire számítunk, de az átlagtermés korántsem olyan, hogy az állam részéből kell kölcsönt kémünk, eladósodjunk, Az állami segítséget csak azok a termelőszövetkezetek vegyék igénybe, amelyek tagsága ezt nem nélkülözheti és vállalni tudják a feltételeket; a gyors, még ezévi takarmánygaboná­ban történő visszafizetést. Csak azok vegyék igénybe, akidet a kényszer hajt és kell vállalniok az adósság terheit. Csak azok, akik a kieső kenyérgabonát természet­beni juttatással most azonnal, vagy a közeli hetekben pótolni nem tudják. Ne adjon hitelt senki az ellensé­ges hírverésnek, mely szerint a munkaegységenként kivételes ese­tekben kiadható 2.5 kilókat elen­gedi az állam. Nem, nem engedi el, visszafizetteti mindenkivel. Adja­nak hitelt azoknak a szövetkezeti vezetőknek, akik a gondos gazda eszével mérlegelik: kell-e adósság és akik számításba veszik az állam, a nép egészének érdekeit is, az olyar gondos gazdáknak, akik lemérik a szövetkezeti tagság helyzetét, szá­molnak a jövővel is és meggondol­ják, szabad-e, becsületes dolog-e terhelni a nép államát. bői, Ausztria képviselőinek részvé­telével olyan bizottságot, amely az „Ausztria mostani helyzetének megkönnyítésével“ kapcsolatos —1 egyes kérdések megvizsgálásával foglalkozna. A szovjet kormány úgy véli, hogy az említett célú bi­zottság megalakítása nem biztosít­hatja az államszerződésre vonatko­zó megállapodást. Az államszerző­dés megkötése viszont megoldaná az Ausztria mostani helyzete meg­könnyítésével kapcsolatos összes részletkérdéseket is. A szovjet kormány továbbra is feltételezi, hogy megvan minden lehetőség az államszerződés meg­kötésére, a szabad és független osztrák állam újjáteremtése céljá­ból és célszerűnek tartja, — amint ezt a berlini tanácskozáson is han­goztatta — hogy diplomáciai úton folytassák az államszerződésre vo­natkozó tárgyalásokat Bécs városá­ban, Ausztria kormányának rész­vételével. A szovjet kormány en­nek megfelelően kijeleti, hogy hoz­zájárul a Szovjetuió, Franciaor­szág, Anglia és az Egyesült Álla­mok nagykövetei olyan tanácsko­zásának összehívásához, amely az osztrák államszerződés tervezetekre vonatkozó, még rendezetlen kérdé­sek és a szerződés megkötésével kapcsolatos egyéb kérdések meg­vizsgálásával foglalkozna’1, Bischoff úr kijelentette, hogy haladkéktalanul közli Ausztria kormányával a szovjet kormány jegyzékének tartalmát. (MTI). Válasz: '„A legközelebbi gyakor­lati lépés <>, hogy Nyugat-Német-' ország és Kelet-Németország kép­viselői állapodjanak meg egy olyan szerv létrehozásában, amely fel lenne hatalmazva arra, hogy össz- német szervként tárgyalásokat folytasson a szövetségesekkel és hogy kidolgozza az újraegyesülés tervét1’. Arra a kérdésre válaszolva, ho­gyan lehet létrehozni német-francia megegyezést, dr. John ezeket mondta: „Nem az Európai Védelmi Közösségről szóló szerződés útján” Dr. John más kérdésekre vála­szolva kijelentette, hogy gondola­tait ki szeretné fejíeni Mendes- France francia miniszterelnök előtt. (MTI) EZ TÖRTÉNJ A NAGYVILÁGBAN UJ-DELHI. (Uj Kína). Augusztus 10-én Uj-Delhiben egy sajtóérte­kezleten tett nyilatkozatában •— Hoang Van Hoan, a Vietnami De­mokratikus Köztársaság kormáy- küldöttségének vezetője a többi között rámutatott; Az Indokínai Nemzetközi Ellen­őrzőbizottság legutóbb végétért elő­zetes tanácskozásának eredményeit az összes érdekelt felek részéről fennforgó együttműködési készség, valamint az indiai kormánynak és Nehru máinsztenelöknek az indokí­nai béke irányában tanúsított maga­tartása tette lehetővé. „A genfi ér­tekezlet és az Uj-Delhi-i tanácsko­zás egyaránt igen jelentős volt’1 — mondotta Hoang Van Hoan. * LONDON (TASZSZ). J. A. Ma­lik, a Szovjetuió nagybritámniai nagykövete augusztus 11-én aláírta a tengerek ásványolajjal való be­szennyezése megakadályozásáról szóló nemzetközi egyezményt. J. A. Maliik írásban közölte azt a fenn­tartást, hogy az egyezményt még a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ratifikálnia kell. (MTI). Olvasd, tanulmányozd a PÚRTÉPITÉST! Á júniusi kormányhatározatok óta termelőszövetkezeteink megerősödtek. Kenyérgabona beadási tervüket nagy többségük időben és könnyen teljesíti Dr. Ottó John válaszai a sajtó képviselőinek kérdéseire

Next

/
Oldalképek
Tartalom