Szolnok Megyei Néplap, 1954. augusztus (6. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-14 / 192. szám

1954 augusztus 14. SZOLNOKMEGYEI NÉPLAP 3 B lásziósnajari Szabadság tsz tagjai kedd estig befejezik a cséplést Egyre több egyénileg dolgozó paraszt látogatja meg a csoporttagokat Kunhegyeshez pár kilométerre van a lászlómajori Szabadság tsz. Erről a gazdag kis szövetkezetről még keveset hallottak megyénk­ben, holott a tsz szorgalmas, igyek­vő tagjainak eredményeit érdemes megismerni. Szorgalmukról érde­mes szólni, mert eddigi munkájuk­kal ők is kivívták a környék dol­gozó parasztjainak elismerését. Elég csak megemlíteni, hogy az aratás idején, mire az utolsó búzakévéket is keresztekbe rakták, addigra be­fejezték a tarlóhántást is. Igénybe­vevők a kunhegyesi gépállomás traktorosainak segítségét és így gyorsabb, haladósabb lett a gabó- nabetakarítás munkája. A Szabad­ság tsz tagjai komolyan vették azt, hogy az aratás csak akkor van befe­jezve, ha kész a tarlóbántás is. Több termelőszövetkezetben példát vehetnének róluk. Ahol nem restek az emberek, jó a közösségi szellem, ott öröm dol­gozni. A Szabadság tsz-ben való­ban olyanok az emberek, mintha egy nagy családban élnének. Mind­annyian azon vannak, hogy egy­más javát szolgálják. Mikor a nö­vénytermelők egyrésze aratott, má­sok a másodnövényeket vetették. 8 holdon 100 napos kukorica került a földbe, ezenkívül ta­karmánynak 30 hold szudáni füvet, csalamádét és kölest is vetettek. Vana Gábor elvtárs, a tsz idős ejnöke 1949 óta viseli gondját, a vezetőség segítségével intézi ügyes­bajos dolgait a tsz-nek. Vana elv­társ előtt nyitott könyv a szövet­kezet élete. Mikor beszélgetni kezd alakulásuk körülményeiről, majd a közös gazdálkodás fölényét hirdető eredményeikről, a hallgatót olyan érzés fogja el, mintha évtizedes történelemkönyvben lapozgatna, holott a Szabadság tsz története 4 esztendőbe belefér. Négy esztendő­vel ezelőtt alakult. Kezdetben alig volt a csoportnak vagyona, most meg mindenük van. Kedd estig végeznek a kenyér- gabona cséplésével. Holdanként 7 mázsás átlagatermést adott a búza. A tagok őszintén szólva többre szá­mítottak, de még így is fölözik a községbeli egyénileg dolgozó pa­rasztok termésátlagát. Búzából az előzetes számítások szerint 3 kilót osztanak munkaegységenként. A tagok fő-jövedelmét persze nem a búza, hanem az állattenyésztési ho­zamok és a kapásnövények termése adja. Kukoricából náluk is megte­rem a 25 mázsa, cukorrépából meg a 200. A jól gazdálkodó Szabadság tsz- ben már most felkészültek a jövő esztendőre. A cséplés befejezése után a kapásnövények betakarítá­sának kezdetéig felszedik a bur­gonyát, kihordják a trágyát. Ügy számítják, hogy a cukor­répa és a kukorica betakarítá­sáig 50 holdon végeznek istál­lótrágyázást. Az őszi árpa mag­ágyát már elkészítették, elvé­gezték a vetőszántást, úgy hogy most már vetés előtt csak tár­csáznak. őszre 185 hold tiszta búzát vet­nek, annyit, amennyit egy évvel ezelőtt vetettek. A jövőévi kenyér­nek való, a cukorrépa, a burgonya részben a kukorica helyére kerül, éppen ezért, mihelyt a kapásnövé­nyeknél beáll az érés, azonnal mozgósítják a család­tagokat és a tagokat, hogy a betakarítást idejében elvégez­zék és jó korán földbe kerüljön a búzamag. Többéves tapaszta­latok győzték meg a tagokat arról, hogy a korán vetett búza mindig jobban terem. A tsz vezetői, a tagokkal egyet­értésben most célul tűzték az ál­latállomány minőségi és mennyi­ségi fejlesztését is. Jövőre pénz­jövedelmük 60—70 százalékát az állattenyésztésből eredő hozamok­ból akarják biztosítani. Fejőstehe­neik jelenleg 6 liter tejet adnak egyenként. Most a szövetkezetben bőségesein van takarmány és a jobb takarmányozás, a korszerű állattartás bevezetésével a meglévő 6 literes fejési átlagot 10 literre növelik. Van a tsz-nek 30 anya­kocája, ezek most fialnak. A szö­vetkezeti tagok a mostani fialásból 100 malacot meghagynak és jövő ilyenkorra mind a százat hízóba fogják. Tervük szerint ezeket a hízó­kat jövő zárszámadásra adják ei és ilymódon növelik az egy munkaegységre eső készpénz- juttatást. Az állattenyésztés erőteljes fej­lődésnek indult. Nemrég igényel­tek 150 darab juhot és ezt az ál­lamtól meg is kapták. A juhok árát 6 év alatt kell kifizetni, viszont egy év alatt a gyapjú meg a bá­rányok kiegyenlítik a 150 darab értékét. A környező egyénileg gazdálko­dók látják a termelőszövetkezet tagjainak munkáját, hallanak szép terveikről, meggyőződtek arról, hogy egy-egy szövetkezeti tag mi­lyen jövedelmet visz majd haza és többen úgy vélekednek, hama­rosan közösséget vállalnak a tsz­szel. Monoki Károly kunhegyesi dolgozó már napok óta beszél­get a tsz-tagokkal, érdeklődik eredményeikről és a belépést latolgatja. Törőcsik András gazdálkodó kedden egész délelőtt a közös gazdaságban tartózkodott. Megnézett mindent alaposan és elmondta, hogy a szövetkezéssel meg van elégedve. A tsz elnöke megmutatta Törőcsik András gaz­dálkodónak azt a névsort, amelyen feltüntették, hogy egy-egy tag hány rr ázsa gabonát kap. Törőcsik And­rás távozása előtt közölte a tsz- tagokkal, hogy hamarosan ő is fel­vételét kéri. Két fiatal ember. Cica János építő-brigádvezető fiai nemrég már alá is írták a belépési nyilatkozatot. és most már két kezükkel segítik megvalósítani a lászlómajori Sza­badság tsz szép terveit. Megyénk dolgozói az árvízkái osulfakérl A Szolnokmegyei Moziüzemi Vállalat dolgozói azzal fejezik ki őszinte együttérzésüket a káro­sultakkal, hogy fizetésük ará­nyában pénzbeli segítséget nyúj­tanak részükre, összesen 1630 fo­rintot küldtek el. A szolnoki Vörös Csillag Filmn színház alkalmazottai 264 forintot gyűjtöttek össze bajbajutott test­véreik megsegítésére. A mezőtúri Dózsa Filmszínház dolgozói is tanú jelét adták se-* gítőkészségüknek. Szalai István üzemvezető ismertette az alkal­mazottak előtt a dunamellékie- két ért kárt. Ezután egymásután hangzottak el a felajánlások. Szabó Máténé 40, Szalai István 50, Szabó Máté 50, Szabó József, Vartó Istvánná, Stefán Lajosné, Fazelcas Balázsné 30—30 forintot ajánlott fel. A mezőtúri Szabadság Films színház dolgozói megfogadták, hogy háromhavi fizetésüknek 2—< 5 százalékát adják a bajbajutot­tak megsegítésére. * A JÁSZAROKSZÁLLASI Fa­tömegcikk és Játékkészítő Kis­ipari Termelőszövetkezet tagjai is cgyemberként siettek a Duna árja által kártszenvcdettek hely­zetének enyhítésére. Havi kere­setük 5—10 százalékát adták oda, mely több mint 3000 forintot tesz ki. átázás. készülődéi a szolnoki kocsikat, stb. I tartó fordászüzletet létesítenek. Az A Beloiannisz-úton 10 méteres Állami Fodrászüzlet szintén mind­pavilonban mindkét napon nyitva-1 két napon nyitva tart. A földművesszövetkezetek 3 halászcsárdát nyitnak A Karcag és Környéke Kiskeres­kedelmi Vállalat a szolnoki városi tanács épülete előtt befejezte a méteráru pavilonjának építését. Megkezdték a munkálatot a Tán- csics-utcában a kisipari termelő- szövetkezetek, a Ságvári-út sarkán az Állami Áruház is. A vásár területén lévő boltjaik, mint pl. a 33-as Ruházati Bolt, az 1. számú Fűszer- és Csemegebolt a 79. számú Kerékpár, Villamos sági és Rádióbolt, a 39. számú Rö­vid, Divatáru és Bőrdíszműáru Bolt, a 41. számú Cipőbolt, a 19 számú Készruhaboit szintén árusít. A MEZÖKER Vállalat 25 méter hosszúságú pavilonnal 3 helyen fog gyümölcsöt és zöldséget árusítani. létesítenek, ahol a vásárlátogatók ió, levegős helyen tölthetik el ide­jüket. A Kulturcikk Igazgatóság a Be- biannisz-úton, az OFOTÉRT előtt 12 méter hosszúságú óra- és ék- '.zerpavilont emel. A kisipari ter­POSIANKPÓL Augusztus 13-án 37 levél érke­zett szerkesztőségünkbe. A cséplés állásáról, begyűjtés eredményeiről számol be Szabó István Törökmik- lósról, Mészáros Alajos Jászágóról, Búzás Imre Jászárokszállásról, Pa- réj Sándor Jászfelsőgyörgyről, — Szaszkó Józsefné Jászberényből, Gojsza János Jászapátiról, Hornyák István Fegyvernekről, Kun László Tiszagyendáról, Csótó Géza Tur- kevéről. Az árvízkárosultak megsegítésé re történt felajánlásokról .tudósít Kopasz Józsefné Jászfényszaruról, Bede Ferenc Szolnokról, Pernyész Ferenc Jászberényből, Bense Pálné Cibakházáról. A különböző szervekhez kivizs­gálásra küldött levelekből 5 érke­zett. vissza. Panasza eredményes kivizsgálásáért mond köszönetét Berta István Szajolból. Hodos Bálint mezőtúri, Tar Imre kunhegyesi, Kiss Mihály szelevé- nyi, Borsos Mária kisújszállási, ifj. Dióssy Tibor öcsödi, Gerhát Sándor jánoshidai, Kábái Sándor jászbe­rényi. Mikes Miklós tiszaföldvári, Mohácsi László tiszasasi, Gedei Klára jászberényi, özv. Horváth Máténé mezőtúri, Öllé Sándor ci- bakházi, Lénárt János jászberényi, Pápai Istvánná cibakház!, Seszták Lajosné szőlnoki levélíróink kéré­seit, panaszait kivizsgáljuk, A többi vállalatoknál is lázas előkészület folyik. Pl. a Szolnok- vidéki Kiskereskedelmi Vállalat 80 méteres ruházati pavilonnal, 30 mé­teres vas és műszaki pavilonnal és 5 egyéb pavilonnal vesz részt a vásáron. A megye földművesszövet­kezetei 440 méter hosszúságú sát­rat építenek. A Magyar-utcában a kisiparosok mutatják be áruikat. A magánke­reskedők a Magyar-utcában és a Táncsics-utcában lesznek. A megye Vendéglátóipari Válla­latai a Kossuth-téren lángost és palacsintát árusítanak, ezenkívül a Jókai-út sarkán a mezőtúri Ven- déglátóipa'ri Vállalat halászcsár­dája lesz elhelyezve. A Beloiannisz gimnáziummal szemben mintegy állítanak fel, ahol a vásár látogatói bőven válogathatnak a kisipar ál­tal készített cipőféleségek között. A Táncsics-utcában szintén a kis­ipari termelőszövetkezetek pavilon­jaiban ruházati cikkek és egyéb iparcikkek kerülnek árusításra. A Táncsics-utcában 35 méteres pavi­lonban árusítják a mezőgazdasági felszerelési cikkeket, pl. hordókat, A jászandrási Haladás tsz-ben igyekeznek a csépléssel A jászandrási Haladás tsz veze­tői és tagjai a hordás jó megszer­vezésével biztosították a cséplés zavartalan menetét. A termelőszö­vetkezetnek 5 fogatja hordja a ga­bonát. Ezenkívül a jászberényi TEFU tehergépkocsija is rendel­kezésükre áll, hogy minél előbb be­fejezhessék a hordást. A cséplést a tagok saját erejük­ből végzik, így az a gabona is ne­kik marad, amit a cséplőmunka­csapatnak munkadíjba kellene ki­fizetniük. A tsz-tagok jókedvűen és szorgalmasan dolgoznak. Nem egyszer éjfélig búg a gép, szapo­rodnak a gabonával telt zsákok. Igyekeznek a csépléssel, hogy egész évi munkájuk gyümölcse minél előbb magtárba kerüljön. A tsz vezetősége azzal is hozzá­járult a cséplés gyors befejezésé^ hez, hogy felállíttatta az üzemi konyhát. így naponta kapnak me­leg ételt, nincs gondjuk a főzésre. A termelőszövetkezet tagjai már a jövőévi terméshozam növelésére is gondolnak. 280, hold területen el­végezték a tarlóihántást, Görbe János mezőgazdász jászandrási Haladás tsz egyet az Irodaház mellett, egyet a Városi Színház mellett, egyet pe­dig a Ságvári 'Endre-úto-n, ahol a vásárlók a legkülönfélébb balfé'e- ségekben válogathatnak. Három lacikonyha is lesz, ahol a legfinomabb frissensültekből válo­gathatnak a látogatók. A Szolnoki Kiskereskedelmi Vál­EBBEN az évben, augusztus 1-ig 2491 levél érkezett a megyei tanács panaszügyi csoportjához. A megye lakosai különböző kéréseinek, pa­naszainak elintézése nem egyszerű. A megyei tanácsnál még 110 olyan levél van, aminek elintézési ha­tárideje lejárt. Ezév eleje óta sokat javult a ta­nácsok munkája. Gyorsabban, kö­rültekintőbben végzik munkáju­kat. Néha ugyan előfordulnak ki­sebb hibák, de a megyei panasz­iroda intézkedése nyomán segíte­nek azokon. Nemrégen például az abádszalóki tanács egy családot azonnali hatállyal ki akart lakol- tatni azzal az indokolással, hogy a lakást a községbe érkező új orvos részére utalja ki. TISZAFÜREDEN egy más köz­ségbe került KTSz-tagot akartak kitenni a KTSz tulajdonát képező lakásból annak ellenére, hogy még nem volt az új helyen lakása, A megyei panaszügyi csoport — még mielőtt teljesen kivizsgálta volna ezt, — legelső dolgának tartotta az illetékes tanács figyelmeztetését: keressenek rrás módot a lakások kiürítésére, de ne sértsék meg a dolgozók törvényadta jogait. lalat a Ságvári-út sarkán frissen sült hurkával és kolbásszal csalo­gatja a vevőket. A vásáron a kereskedelmi szer­vek 5 helyen árusítanak mezőgaz­dasági kisgépeket, ekét, boronát, kukoricadarálót, répavágót, szecs­kavágót, kukoricamorzsolót, „stb. Felkészültek a kereskedelmi szer­vek s A MEGYEI tanács titkársága és a panaszügyi csoport a különböző tanácsi osztályok segítségével nem régen mozgalmat indított, hogy augusztus 20-rá, Alkotmányunk Ünnepére minden megoldatlan pa­naszt elintézzenek, amely hosszabb ideje vár elintézésre. A mozgalorr> hoz már sok község és osztály csat­lakozott a megyei tan. város és köz­séggazdálkodási osztálya és mező- gazdasági osztálya pedig brigádo­kat szervezett. Ezek végigjárják a panaszttevő helyeket s gyorsan el­intézik a dolgozók ügyeit. A mozgalom eredménye máris mutatkozik. Pár nap alatt mindkét osztályon felére csökkent az elin­tézetlen panaszok száma. HIRDESSEN a Szolnokmegyei NÉPLAP-ban A JÁSZBERÉNYI FÉMNYO­MÓ és Lemezárugyár munkásai békeműszakot szerveztek a baj­bajutottak segítésére. E műszak ideje alatt 3304 forint értékű árut termeltek. Ezenkívül 13.678 ft» rintot is gyűjtöttek. A CIBAKHÄZI MNDSZ szer­vezet bált rendezett. A tiszta be­vételt, 668 forintot cl is juttatták az árvízkárosultaknak. Ezenkívül az MNDSZ és Vörös­kereszt tagjai a községben gyűj­tést indítottak, melynek eddigi eredménye 5490 forint. 1 A békenagygyűlésen 1 C zerdán este a Szigligeti Színház kivilágítva, fehér­galambbal, zászlókkal és virá­gokkal feldíszítve várta a szol- i noki dolgozókat, békeharcosokat. A Kilián György Repülő Hajózó Tiszti-iskola zenekara szép in­dulói hívogatólag hallatszottak < | ki az utcára, Békenagygyűlésre gyülekeztek az emberek. Ott voltak az ipari üzemek munkásai, a napbarní­tott arcú tsz-tagok és egyénileg dolgozó parasztok, a hivatalok alkalmazottai, az értelmiség kép­viselői és az egyszerű háziasz- ’ szonyok. Valam ennyien a béke 'hívei akik gyűlölik a háborút, aki'k nyugodtan akarnak dol­gozni, alkotni, békében akarják felnevelni gyermekeiket. J) r. Sarkadi László, a Városi Békebizottság tagja üdvö­zölte a nagygyűlés előadóját, Par- ragi György Kossuth-díjas újság­írót, az Országos Béketanács El­nökségének tagját. Ezután,-mintha napsugár lopa­kodott volna be az ablakokon, úgy jelentek meg az izgalomtól kipirult arcú kis úttörők és hó­fehér virággal köszöntötték a vendéget. A mosolygós arcú fiúk, lányok csillogó szeméből az tük­röződött, hogy békében élni, ta­nulni boldogság. Parragi György lelkes szavak­kal ismertette a nemzetközi békemozgalom nagy győzelmeit, a berlini és genfi tárgyalások eredményeit. Ezek az értekezle­tek megmutatták a kishitű, té­tova embereknek, hogy a hábo­rús gyujtogatólc kezét az embe­rek millióinak békeakarata le tudja fogni, meg lehet akadá­lyozni az emberek elpusztítását. A békenagygyűlést színvona­las kultúrműsor követte. A szolnoki Központi Kultúregyüt­tes tánccsoportja és kamra- énekkara szórakoztatta a gyűlés résztvevőit. Szép szereplésükért nagy tapsot kaptak, A. Karcag és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat 178 méteres, a Szolnoki Kiskereskedelmi Vállala» 105 méteres pavilont épít. 60 méteres hosszúságban a park dús fái közötl park-éttermet melőszövetkezetek a Ságvárl-úton 40 méter hosszúságú cipőpavilont. A megyei tanács panasziigyi csoportjának dolgozói mozgalmat indítottak a dolgozók panaszainak gyors elintézésére a dolgozó parasztság őszi igényeinek kielégítésére is. A Szolnokvidéki Kiskereskedel­mi Vállalat 300 darab mikádót, az Állami Áruház 700 pár gumicsiz­mát, 500 pár száras gyermekcipőt. 150 pár férfi bőrcsizmát, 200 darab gyermek téliruhát, 1000 pár haris­nyát, 500 méter 70 cm széles, 31 forintos szövetet, 2000 méter fla­vevoszolgálati pavilont állít fel, ahol a vásáron megjelenők vasúti jegyeinek lebélyegzése történik. Ugyancsak ebben a pavilonban tel­jesítenek szolgálatot a Belkereske­delmi Minisztérium Állami Fel­ügyelőségének dolgozói, akik a vá­sáron előforduló panaszokat a helyszínen azonnal elintézik. nellt, 2000 méter kartont árusít és 2500 méter ágyneművászonnal vár­ja a vásár látogatóit. Fentieken kívül még igen sok érdekessége lesz az ünnepi vásár­nak. A vásár két főibe járatánál a vá­sárrendező bizottság A vásár területén a postahivatal, a Szolnokmegyei Néplap pavilon­jában a vásár mindkét napján kü­lön e célra készült felülbélyegzést fog használni az ott feladott leve­leken. Ezen kívül a posta két he­lyen állít fel nyilvános telefonállo­mást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom