Szolnok Megyei Néplap, 1953. május (5. évfolyam, 103-128. szám)

1953-05-31 / 128. szám

a RZOCNOKMEGYEI NÉPEAP 1953 május 31« pÁRT^ÉS PÁRTÉPÍTÉS ^ Nagya'Jä gonasi forifíísanak páriszarvezateink a pártcsoaariiHzainiiali nevelésére, munkáink ellenérzésére és segítésére A május 17-i választás párt­zi-rvezeteink vezetői és tagjai munkájá­nak próbaköve volt. Sikeresen megáll­ják helyüket, amit az bizonyít legjob­ban, hogy Szolnok-város dolgozó népe cgyemberként állt a népfront zászlaja ; ’ú. A választási agitáció és felvilágo­sító munka közben pártszervezeteink erősödtek, tapasztaltabbak lettek. A ve­zetőségnek lehetősége volt arra, hogy megismerje minden tagjának, tagjelölt­jének munkáját, képességeit. A választásra való mozgósítás meg­mutatta azt is, hogy a pártcsoportbizal- miak, akik pártszervezeteink gerincét ké­pezik, tudják mozgósítani a párttago­kat, tagjelölteket, ezek példamutatásán keresztül pedig a pártonkívüli dolgo­zókat. Azoknál a pártszervezeteknél, ahol a pártcsoportbizalmiak nevelését, oktatását, munkájuknak ellenőrzését el­hanyagolták, gyengébb volt a párttagság aktivitása, mert nem adtak nekik meg­bízatást. Példa erre a Fütőház, Papír­gyár és a Cukorgyár, ahol a párttagság­nak mintegy 55—60 százaléka végzett csak pártmunkát a választási agitáció idején. Megfeledkezett a pártvezető­ség arról, amit Kovács István elvtárs 1952 március 9-én a járási titkárok or­szágos értekezletén mondott: „A párt. tagokkal való rendszeres törődés a párt­tagak megismerése és nevelése, ellenőr­zése és aktivizálása terén döntő szerepe van a pártcsoporlok, pártbizalmiak mun. kajának", Különösen elhanyagolta a párt- csoportbizálmiak nevelését és a párt- csoportértekezlet megtartását a Fütőház III-as alapszervezete, ahol több, mint hat hete nem hívták össze a pártcsoport- bizalmiakat megbeszélésre. A pártcso­portbizalmiak pedig még egyszer sem hívták össze a hozzájuk tartozó tagokat, tagjelölteket. Ez a nemtörődömség ki­hatással van az üzem pártéletére. A vá­lasztási agitációban mindössze csak 15— 20 párttag dolgozott állandóan. Nem csoda hát, hogy ebben az évben még mindtössze három tagjelöltet javasoltak pártunk soraiba annak ellenére, hogy több mint harminc pártonkívüli sztaha­novista dolgozik az üzemben. Mindez elsősorban abból adódik, hogy nem is­merik a párthatározatokat. A papírgyári pár'ízerreieinél is előfordul, hogy még a flgrt- csoportbizalmi sem ismer egyes határo­zatokat. Úgy beszéltek például a tag- díjfizetésről Gyetvai Róza és Fehér István pártcsoportbizalmiak, hogy min­den párttagnak három forintot kell fi­zetni. Igen súlyos felelősség terheli az ilyenekért a pártvezetőséget. Nem elég, hogy a párttagokat a termelésben való példamutatásra neveljük. Szükséges, hogy a párt iránti kötelezettség teljesí­tését, a határozatok végrehajtását, a párt iránti szeretetet is elmélyítsük ben­nük. Párosuljon a példamutatás a párt iránti odaadással, hűséggel. Hogy mind­ezt elérjük, meg kell javítanunk a párt- csoportbizalmiak munkáját, hasznosítani kell a választási asitációs munka ta' pasztalatait. A választás befejezése után semmivel sem lett kisebb pártszervezeteink fel. adata, sőt növekedett. Az agitációs mun­kában és a választási békeversenyben sok száz pártonkívüli dolgozó tűnt ki, akikkel állandóan /oglalkozni kell, aki­ket tovább kell nevelni, tanítani, meg­bízni őket munkával, hogy harcosak, edzettek legyenek, az állandó nevelés út­ján alkalmassá váljanak a tagjelöltségre. E jyes páríszepveieteink igen jól oldják meg ezt a feladatot. A bútorgyári pártcsoportbizalmiak t^í. nyilvántartásba vették a legjobban dol­gozó pártonkívülieket és a párttagokkal együtt egyénileg foglalkoznak velük, a termelésben állandóan segítik, nevelik őket. így elérték, hogy a májusi taggyű­lésen három pártonkívüli dolgozót java­soltak tagjelöltnek és a következőkön szintén erősíthetik pártunkat. Ez azon­ban még nem általános jelenség. Jelenleg az oktatás befejezése az egyik soronlevő feladatunk. Gondoskodni kell arról minden pártcsoportbizalminak, hogy a hozzája tartozó hallgatók rend­szeresen megjelenjenek a szemináriumo­kon és a záróvizsgákon. A párttagság nevelé-ére hasz­nálják fel a pártcsoportbizalmiak a május havi taggyűléseket is. Úgy moz­gósítsanak, hogy a hozzájuk tartozó párttagok és tagjelöltek teljes létszám­mal résztvegyenek a taggyűlésen. A pártszervezeteknél előforduló hi­bákért felelős a városi pártbizottság is. Nem ellenőrizte megfelelően, hogy a pártszervezetek hogyan segítik a párt­csoportbizalmiak munkáját, hogyan ké­szítik fel őket arra a nagy feladatra, amelyet meg kell oldaniok. Nem ellen­őriztük, hogy a párt határozatait eljut­tatják-e megfelelően pártszervezeteink a tagsághoz. A jöyőben úgy segr- iünk ezen, hogy 2—3 üzem pártcsoport- bizalmiaival közös megbeszélést tartunk. Emellett azonban szükséges, a pártszer­vezet vezetőségének ellenőrző munkája. A pártcsoportbizalmiak legalább havonta kétszer hívják össze a pártcsoport tagjait és beszéljék meg a tennivalókat. Csak íiy érhetjük el, hogy a pártcsoportbizalmiak ellássák feladatu­kat, megismerjék a hozzájuk tar­tozó dolgozókat, a kritika alkalmazásá­val helytállásra neveljék őket. Csak így tudják megszervezni, hogy a részlegü­kön, vagy a műhelyükben dolgozó vala­mennyi párttag és tagjelölt teljesítse és túlteljesítse tervét s példamutatásukkal mozgósítsák a pártonkívüli dolgozókat a jobb eredmények elérésére, a féléves terv határidő előtti teljesítésére. DÉRI DEZSŐ, a szolnoki városi pártbizottság szervező titkára Si a kezekkel a H^ßlenherq-házaspártól! ORSZÁGOS BÉKETANÁCS Budapest. Megdöbbenve, és mélységes felháborodással vettük tudomásul, hogy az ártatlanul börtönben sínyló'dő békeharcos Eosenberg-házaspár per-újrafel­vé teli kérelmét az amerikai Legfelsőbb Bíróság elutasította. Az impe­rialisták ezen újabb merénylete ellen megyénk dolgozó asszonyainak nevé­ben a leghatározottabban tiltakozunk és a világ minden békeszerető em­berével együtt követeljük: „Engedjék azonnal szabadon az ártatlanul bebörtönzött Rosenberg-házaspárt! El a kezekkel a Rosenberg-házas- . pártól! A SZOLNOKMEGYEI MNDSZ KIBŐVÍTETT VEZETŐSÉGI ÜLÉSÉNEK RÉSZTVEVŐI. Beszélgetés Hack Márton elvtárssal, a szolnoki Beloiannisz gimnázium igazgatójával A park zöld, dúslombú fái susog- ják körül a régi iskolát, mely­nek homlokzatáról fehér táblán tün- döklik a név: Bcloiannisz-gimná­zium. Az ablakok nyitva, a simogató napsugár vígan árad be rajtuk, vé­gigszalad a padokon; a diákfejeken és örömet csillant fel a nevelők és az ifjak szemében. A nagy békebarcos neve dobban meg szívemben, amint belépek a hús folyosóra, s ime; dal felel rá az egyik teremből: „Gyetyi raznik narodov.., Bárhol is van hazája , . . Küzdő korunknak új nem­zedéke .. Zúg, erősödik, harsog a fiúk ajkán a békeliarc, a világ ifjú­ságának dala a szovjet emberek nyel­vén. A második teremből Petőfi szavai lobognak elő lelkesen: „Békét csupán a szabadság Pölszentelt kezéből!“ Mintha Rákosi elvtárs arcképe is mosolyogna a falon, jóságos és bölcs szeme derűsen nézi a munkát, amely a régi falak között, de már az új, a szocialista iskolában folyik. % A gimnázium igazgatói irodájá- ban ülök; velem szemben Hack Márton elvtárs, akinek egy­éves igazgatói működése is látható eredményeket hozott már az intézet külsején, s ami ennél még sokkal fontosabb, az itt folyó oktató-nevelő munkában. Lendületes vezetésével magas színvonalat ért el például az iskolában az orosz nyelvoktatás, melynek Hack János egyik elismer­ten kiváló szakembere. Hosszú utat tett meg idáig, dolgos, küzdelmes életút vezetett a váci árvaháztól a szolnoki gimnázium ne­velőtestületének és ifjúságának élére. Sokszor hiányzott szívéből szülei sze­retettnek éltető melege; homlokáról a szülői kéz símogatása . .. bizonyára azért is szereti olyan nagyon a gyer­mekeket. a diákokat. Hack elvtárs 1946 óta tanít a szol­noki fiúgimnáziumban. 1949 óta ta nulja az orosz nyelvet, most is to­vább képezi magát, s tudását át­adja tanítványainak. Ő példamuta­tásával valóban megeleveníti azt az idézetet, melyet oroszul láttam fel­írva osztályban: „Hogy építsünk, tudnunk kell, — hogy tudjunk, ta­nulnunk kell.“ — Elmosolyodik és jól­eső érzéssel gondol az évekkel ez­előtti diákfejekre, tanítványaira, akikből már több a szocializmust építő új értelmiség tagja lett; mint dr. Filemon Tibor orvos; dr. Seres Kálmán honvédorvos dr. Szantner • J * Ádám űjszászi állatorvos. Büszkén említi Kürti Imrét, aki a budapesti Műegyetem Honvédkollégiuma alap­szervi párttitkára. % A maga munkájáról szerényen emlékezik meg, de szívesen beszél diákjai eredményeiről, az orosz nyelv elsajátításában: ;jA IY. humán osztályban tanítottam az idén a szocializmus nyelvét. Már I. osztály­tól fogva együtt dolgoztam a fiúk­kal, figyeltem, segítettem fejlődésü­ket. Nekem is nagy örömet szerez­tek mostani évvégi eredményükkel; A huszonhárom tanuló közül tiz ér­demelt és kapott jelest, négy jót. Elégtelen egy sincs köztük. Külön­ben egyet som buktattam meg kö­zülük, nem volt rá szükség. Remé­lem; az érettségin is megállják a he­lyüket. Ma már szépen elbeszélget­nek oroszul .. . szeretik az orosz és a szovjet irodalom mély eszmeisé­gét. Az orosz órák valóban felüdü­lést jelentettek nekem is, nekik is....“ íme, az igazi nevelői egyéniség. De jó volna, ha ezt minden nevelő­társunk elmondhatná. Hack elvtárs visszaemlékezik egy­két gyengébb tanítványára, kik kis­diák korukban tanyai iskolából jöt­tek, ahol az orosz nyelvvel nem fog­lalkoztak. így a gimnázium első osz­tályában hátránnyal, gyengébben in­dultak, Ezeket különösen segítette és elérte, hogy ma már ezek is szé­pen elbeszélgetnek oroszul, ^Módsze­rem az volt, — mondja — hogy az órákon állandóan foglalkoztattam a a gyengébbeket, alaposan; minden oldalról megvizsgáltuk és gyakorol­tuk a nyelvi jelenségeket.“ M ikor megkérem; hogy ő. aki ilyen jó .eredménnyel szeret­tette meg tanítványaival az orosz nyelvet és évek óta tanítja a megye orosz-szakos pedagógusait, mondjon néhány szót kartársai és a nagy nyilvánosság számára munkája elvir alapjairól, így szól: ;,Elvem, melyet összekötök a gya­korlattal, a következetes számon­kérés, a tanulók segítése, aktivizá­lása az órákon, a tanítás összekap­csolása a szocialista neveléssel... Igen, minél többet kell beszéltetni őket oroszul a2 órákon; minél inkább élményükké igyekszem tenni Lenin és Sztálin nyelvét...“ Visszaidéz beszélgetésünkben egy- egy ilyen élményt. Milyen szívet me­legítő is volt, amikor egy-egy diák az orosz órán beszámolt arról, hogy szovjet katonával oroszul beszélt és megértették egymást. Yan olyan diákja, aki már műfordításokkal kí­sérletezik. De kedves ajándék is volt számára az, hogy tanítványai az utolsó órán orosz nyelven köszönték meg neki négyévi fáradozásait! Igen, ez nagy öröm. És öröm; meg­elégedettség a város, a megye dol­gozói számáA is, hogy Hack Márton igazgató elvtárs -és vezetésével az intézet nevelőtestületének közében jó helyen van fiaiknak, a szocializ­mus felépítőinek fejlődése. % diákok énekszava egyre hul­lámzik, a dal egybeolvad a park rigófüttyeivel. Susognak a lom­bok a szovjet hősök emlékműve kö­rül. Sejtem, hallom, hogy azt susog­ják: így diadalmaskodik a halálon az élet, az elnyomókon a szabadság eszméje... az önfeláldozó hősök porából így virágzik ki a szép, bol­dog jövendő! Török Lehel, Megyei Oktatási Osztály. PAUL ROBESON—A BEKEHARCOS P aul Robeson, a Béke Világtanács tagja, a Nemzetközi Sztálin Béke­díjjal kitüntetett világhírű amerikai néger énekes, most áprilisban töltötte he 35. születésnapját. Ebből az alkalomból érdemes visszatekinteni, hogyan ünnepelte az egész haladó világ Robeson 30. születésnapját. Erről szól az alábbi írás, melynek szerzője Szász Péter, akinek Robesonról szóló ,,Zúg a folyó" című hangjátéka évek óta a magyar rádió egyik legsikerül­tebb műsordarabja. Ötvenedik születésnapján, 1948-ban, Paul Robeson a világ minden ré­széről táviratok, bosszú üdvözletek, kurtán fogalmazott, nehéz betűkkel tele­rótt levelek ezreit kapta. A borítékok bélyegei, a sürgönyök pecsétéi, az aláírások, távoli félszigetek, kimondhatatlan nevű települések, ismeretlen sarki kutatóállomások, állandóan úton lévő tengerjáró hajók, postarepülök gyors és megbízható futárai voltak. Persze jöttek ajándékok is. Arany cigarettatárcák bevésett jókívánságokkal, különös alakú dtli virágok, színe­sen hímzett ukránmellény, festmény a négerek nehéz életéről, olasz kotta­ritkaság, amit egy műgyűjtő adott postára, sőt szülővárosából, a New-Jer- sey-állambeli Princentonból vattával bélelt, szalmafonatos ládában még kedvenc ételét is elküldte régi tanítója, első felfedezője, aki annakidején be­állította öt a vasárnapi iskola énekkarába, jelentkeztek az ismerős és isme­retlen jóbarátok, mosolyogtak, koccintottak: „Még ötven ével, Paul, ilyen erőben, ilyen akarattal, még ötven ével ilyen becsülettel, Paul!" • 70 obeson minden levélre válaszolni akart. De ez nehéz munkának ígérkezett. Nagy halomban feküdt asztalán, a székeken a körül­belül négyezer levél. A ház tele volt ajándékokkal. Szinte mozdulni sem lehetett. Feleségével és barátaival nekikezdjek a munkának. Két hét múlva egy elkésett levél érkezett. Rövid volt és meglepeőn rideg. De mindegy. Üdvözlet az üdvözlet. És így hangzott: „Uram, vagy elvtársam!Nem tudom, hogy szólítsam. Ma reggel hallottam, hogy ön ötven éves. A fűtőm gyűjti az ön hanglemezeit és állítólag személyesen ismeri önt. Ezt mind a mai napig nem tudtam ellenőrizni. Sokat beszélt önről. Amit ön a világért tesz, amit ön a békéért mond, az helyes. Egyetértek. Szerencse, hogy vannak olyan emberek Amerikában, mint ön. Uram vagy elvtársam, engedje meg, hogy gratuláljak. Amennyiben ráér, válaszoljon, melyik megszólítást szereli jobban? Uram vagy elvtársam?... Ebből mindent megért az ember. Üd­vözli .. ." Egy lengyel mozdonyvezetőt irta a levelet. Utóiratában megem­lítette a fűtője nevét. Robeson valóban ismerte a fűtőt. Madridban, a spanyol polgárháború idején találkoztak. Robeson énekelt, a fütő ott ült a többi önkéntes közölt és tapsolt neki. Ekkor barátkoztak össze. Azóta sem látta. A lengyel mozdonyvezetőnek válaszolt először. Éppen olyan tömören, mint az. ,.Elvtársam! A jókívánságait köszönöm, a fűtőjét valóban isme­rem, őt is üdvözlöm. Elvtársa!.. P obeson úgy indult, mint az amerikai művészet egyik csillaga. 1922- tői Angliában három esztendőn keresztül játszotta az „Emperor ]ones"-t (Jones császárt), O'Neill drámáját, majd 1928-ban a „Show Boat" című darabban ráköszöntötl az első világsiker. És utána jöttek a fil­mek, az operák, a kritikák fanfárokat fújtak, a közönség szívébe zárta Robesont, aki aztán egy szép napon megváltozott. Uj célt, új értelmet ta­lált saját életében és környező világában. Arnold Ward, a S zínes Népek Ligájánakf öreg harcosa felnyitotta a szemét, olyan perspektívát mulatott neki, mely több volt minden filmsikernél, minden szerződésnél: ez a harc volt. Harc a saját, elnyomott, meggyalázott népéért, amelynek — az 5 sza­vai szerint — „hatalmas többsége olyan házban lakik, amelyekből láthat­ják az eget, a földet, a fákat anélkül, hogy ki kellene jönniök onnan". Ward mondta neki, hogy menjen, nézze meg a Szovjetuniót. Elment. Az ellene fordult sajtó már üvöltözött. S az azóta betiltott indiai „Cross Roads"-ban így irt erről az útról: „Amikor átléptem a határt Lengyelország ét a Szovjetunió között, mintha egy más égitestre érkeztem volna. Ekkor éreztem életemben először embert méltóságom teljes mivoltát..." Igen, erről van tzó. Az emberi méltóságról, amit mint művész kere­sett és amit megtalált, mint a népéért harcoló politikus, az emberi mél­tóságról van szó, ami átfűti csodálatos orgona-hangját, amely átsugárzik szé­les, mosolygó arcán. Az emberi méltóságról volt szó, aptikor eldöntötte a kérdést, „uram vagy elvtársam!" Az ö hangja, ez a hatalmas basszust ez a simogató és mennydörgő orgánum az utóbbi időkben a szó legszebb érte­mében a béke hangja lett. * A A ott, amikor a Béke Világtanács, amelynek tagja 6 is, a közél­eti jövőben ismét összeül, hogy tárgyaljon a béke ügyéről, folytassa ernyedetlen harcát a békéért, az emberi méltóságért, a legnagyobb és leg­tisztább -ügyért. Robeson öt évvel ezelőtt írt válaszlevelére kell gondolnunk, amelyben olyan egyszerűen és röviden felelt a lengyel mozdonyvezetőnek, aki azóta bizonyára meghallotta már Robeson legutóbbi üzenetét is: „Hangomat igenis megszólaltatom, ahal az emberek a szabadság énekére és azokra a szavakra szomjaznak, amelyek a reménytelenséggel és a félelem­mel szállnak szembe. Mindenképpen belém akarják egyesek fojtani a szót. De nem érdekel. Úgy érzem, mintha hatalmas tűz lángolna bennem. Han­gom túlharsogja majd a gyülölködők ordítását. Az én fegyvereim a békéért harcolnak. Hiszek a szabadság énekének győzelmében!" Robesonnal együtt nyolcszázmillió hisz ebben. S ez nem kevés. Készüljünk az összefoglalóra | KÖZELEDtlNK | a pártoktatási év befejezéséhez. Én másodéves politikai is­kolát vezetek, az I-es alapszervezetnél. Huszonhatan kezdtük együtt s mind­annyian ki is tartottunk. A hallgató elv- társak legnagyobb része pontosan meg' jelent. Az oktatási idő eddigi szakaszán Rácz Ferenc, Tar Lajos, Bujtás Jánosné és még három elvtárs egyetlenegyszer sem hiányzott a szemináriumról. Mind­annyian alaposan felkészültek s bírálták az én munkámat is, amikor az anyagot nem kapcsoltam megfelelően össze helyi adatokkal. Jól megállták helyüket Földes Ferenc, D. Kovács Mihály pártonkívüli hallga­tók, akik szorgalmasan tanultak. Az elv­társak a népnevelőmunkában is haszno­sították a tanultakat s példamutatóak a növényápolásban is. A jól dolgozókat a szemináriumon is megdicsértük, ennek hatására Pál Gyula, Lévai Imre és több elvtárs jött pártmunkát kérni. Ellátogat­tak azokhoz, akik elmaradtak szénabe­adási kötelezettségükkel s körükben ered­ményes agitációt folytattak. 1 AZT AZONBAN | nem kell hinni, hogy nincs hiba nálunk. Zs. Nagy Sán­dor, Gorzás Imre, Trenka József elvtár sak tanultak, de elbízzák magukat. Vi. selkedésük azt mutatja, úgy gondolják, ők már mindent tudnak. Ezért, rend- szertelenül jelennek meg, ritkán szálnak hozzá a kérdésekhez. Pedig, ha jól is­merik is az anyagot, akkor sem az a helyes; hogy elzárkóznak, hanem az, hogy átadják tudásukat a többi elvtárs- ■ak. A tudás kincs, de csak akkor értékes, ha gyümölcsöztetjük is. Én bízom abban, hogy a hallgató elvtársak épp úgy készülődnek az össze­foglalókra, mint én. Teljes erővel Iá' tunk hozzá az összefoglaló előkészítésé­hez, hogy ne maradjunk el, hanem in­kább megelőzzük a megye többi isko' Iáinak eredményeit. Kerekes János propagandista, Kunhegyes Sztálini)rírfísf Építi Sztálinváros népünk leg­nagyobb alkotása. Idősek, fiatalok büszkén emlegetik ha csak látogatóban járhat, tak is ott s még büszkéb­bek. ha munkájukat is ott érzik a magas falakban. Rákosi elvtárs ezeket mondta, amikor a buda­pesti választási nagygyűlé­sen szólt hozzánk: ..Az 1933—1934-es esztendő fo­lyamán kezdi meg termelé­sét ötéves tervünk legna­gyobb alkotása, a Sztálin Vasmű... Megépülnek az új szocialista városaink, mint Sztálinváros ..." Or­szágunk minden becsületes emberét öröm tölti el e név hallatára. Sztálinváros! Erről tanúskodik Tisza- földváron P. Szabó Miklós I. a) osztályos gimnazista elhatározása. P. Szabó Mik­lóst jólanulásáért és kiváló DISZ szervezőt munkájáért a sárospataki üdülőbe java­solta az iskola. Ö nem mon dotl ellent az üdülésnek, de úgy érezte, izmosodó kar­jának részt kell vennie a nagy munkában. A gimnáziumból többen mennek Sztálinvárosba. így ö is jelentkezett közéjük. S mivel az üdülés és a többi diák sztálinvárosi tar­tózkodása egyidöre esik. lemondott az üdülésről. Dolgozni akar. téglát rakni, vagy hordani azokhoz a falakhoz, amelyek fennen hirdetik maid népünk, fia­talságunk szilárd békeaka­ratát.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom