Szocialista Nevelés, 1989. november-december - Nevelés, 1990. január-június (35. évfolyam, 3-10. szám)
1989-12-01 / 4. szám - Kecskeméthy Győző: Egy véleményen / Vitázni pedig kell
a tankönyv kéziratának kialakításába ki milyen mértékben avatkozik (avatkozhat) be. Nagy Adorján találóan mutatott rá a „tökéletes“ tantervekre, amelyekben egy évtized múltán is csak apró korrekciókra volt szükség. Meg kell jegyezni: ez a megállapítás nemcsak a magyar nyelv és irodalom tantervére vonatkozik! Sőt! Szeretném felhívni a t. Olvasó figyelmét PhDr. Július Boros egyetemi tanárnak, a tudományok doktorának az 1989. IX. 8- án a Nedefná pravdá-ban megjelent Aktuálna téma: tvorba učebníc c. cikké, re (és remélhetőleg az ezt követő sajtóvitára), amely hasonló kérdésekkel foglalkozik. Az említett tények birtokában ugyanis az olvasó, elsősorban a gyakorló pedagógus tud majd jobban tájékozódni a tankönyvírás útvesztőiben. Ehhez azonban meg kell ismernie a tankönyvírás menetét, mert csakis így alkothat képet és mondhat véleményt arról, ki milyen mértékben felelős egy-egy megjelenő tankönyv jó vagy csapnivaló minőségéért. A tanterv a tankönyv kéziratának írása során szentírás (legalábbis az volt, amíg az illetékesek rá nem jöttek, hogy — uram bocsá — abban is lehetnek kisebb, sőt nagyobb tévedések is). A tantervet a Pedagógiai Kutatóintézet szakdolgozója állítja össze (állítólag a pedagógusok véleménye alapján), az oktatási minisztérium pedig ezt a jóváhagyásra felterjesztett tantervet jóváhagyja (ha nincs kifogása ellene). Mint tankönyvszerkesztőnek, tankönyvszerzőnek és mint gyakorló pedagógusnak is egyaránt az a tapasztalatom, hogy a Pedagógiai Kutatóintézet szakdolgozója a tanterv készítésekor egyáltalán nem vagy alig veszi figyelembe azokat a megjegyzéseket, amelyek beérkeznek (ha egyáltalán valami is beérkezik) a „tanterv nyilvános megvitatása“ után. A tantervben mindenekelőtt saját helyes vagy helytelen elképzeléseik érvényesülnek (s a gyakorlatból tudjuk, milyen eredménnyel jártak az „új koncepció“ során), s ezek a minisztérium jóváhagyása után kötelezővé válnak mind a tankönyvszerzők, mind a gyermekeket tanító pedagógusok számára (még egyszer hangsúlyozom: minden negatívumával együtt!). Nem lényegtelen, kik készítik ezeket a tantervjavaslatokat (a témánál maradva csakis az alapiskola specifikus tantárgyaira: a magyarra, szlovákra, oroszra és zenére vonatkoztatva). Tisztelet a kivételnek (a magyarországi kutatásokat mellőzve?) többnyire olyanok, akik vagy egyáltalán nem tanítottak soha semmilyen iskolatípusban, vagy az adott tantárgyat az adott iskolatípusban nem tanították. (A Pedagógiai Kutatóintézet jelenlegi személyi ellátottságát figyelembe véve ez a megállapítás nem vonatkozik a magyar nyelvet az alsó és a felső tagozaton irányító szakdolgozókra; ők ui. kellő pedagógiai gyakorlattal rendelkeznek.) Ennek ellenére ők szabják meg, mit, azt is: hogyan kell az iskolákban tanítani, s a tankönyv kéziratának véleményezése (és ha van ilyen: a kézirat készítésének irányítása) során is döntő szavuk van, azaz túlnyomórészt az ő elképzeléseik érvényesülnek! A szerző a kész (és menet közben sokszor változó) elképzelések megvalósítója! Ehhez vegyük még hozzá, hogy a tankönyv szerkesztője sem tanított soha, netán a szerző nem tanította azt a tantárgyat abban az iskolatípusban, amihez a tankönyvet írja — és kézenfekvő a válasz arra a kérdésre, milyen is lehet egy ilyen tankönyv! Mindez azonban inkább a magyar tanítási nyelvű isko. Iák számára írt más tankönyvekre jellemző, a magyar nyelv és irodalom tankönyvei ebben az esetben majdnem kivételnek számítanak. A kézirat írásába való ilyen mértékű meghatározó jellegű beleszólás, alkalomadtán irányítás ellenére a tankönyvben felelősként egyértelműen a 102