Szocialista Nevelés, 1989. november-december - Nevelés, 1990. január-június (35. évfolyam, 3-10. szám)
1989-11-01 / 3. szám - Gondjainkról - nagyítóval
a tudományok és a technika fejlődése mögött. Ezt az alapvető ellentmondást nem lehet teljesen kiküszöbölni. De a közoktatás dolgozói életének demokratizálásával el lehet érni, hogy ez az ellentmondás inkább serkentőleg, mint bénítólag hasson az oktatásra. Az iskolai élet ellentmondása, az élet követelményeitől való lemaradás kiküszöbölésének első feltétele — a WAER X. kongreszszusa szerint — a pedagógiai kutatások intenzívebbé és koncentráltabbá tétele. Nézzük meg, hogyan is állunk e téren? A világszerte élesen kritizált, általában „aluldimenzionált“ tudományok (Szlovákiában az e területen dolgozók aránya 1,4 o/o, a szlovákiai magyaroké 0,4 °/o) között a pedagógia a mostohagyerek. A pedagógiai kutatások Szlovákiában az összes tudományos kutatásnak csak a 0,25 °/o-át teszik, habár az oktatásügyben a lakosságnak több mint egynegyede vesz részt. A tudomány tehát már csak ezért sem tudja feloldani az oktatásügyben meglevő és éppen ezért egyre jobban felhalmozódó feszültségeket. Látszatreformokkal és toldozgatásokkal a problémákat ugyan el lehet odázni, de megoldani nem lehet. Ez a társadalmi tapasztalat világszerte, melyet a WAER kongresszusán többször és többen is megfogalmaztak. A pedagógiai kutatások jelentőségét a csehszlovákiai pedagógusok országos tanácskozása is hangsúlyozta. Többször is elhangzott az igény: a társadalmi gyakorlatból kinőtt, dinamikus tudományos gondolkozásra van szükség. A tudományos megismerés a valós tényekből indul ki, problémát tár fel s ennek megoldására hipotézist alkot. Ezt a hipotézist igazolásnak veti alá és így jut el a tudományos fogalmakhoz és kategóriákhoz, a mértékekhez és törvényszerűségekhez. Ezek alapján készít koncepciót. A mi koncepciónk: az anyanyelvű oktatás sine qua non-ja, kiegészítve: az anyanyelven elsajátított ismereteket a ta. nulóknak — fejlettségi szintjüknek megfelelően — szlovák nyelven is tudniuk kell interpretálni. Az ennek a célnak megfelelő elméleti és gyakorlati feladatrendszert, — a tudományos ismeretek 70-es éveinek a szintjén — feldolgozták. Ehhez még hozzá kell tennünk azt, hogy filozófiai-szociológiai előfeltevések nélkül nincs, nem lehet pedagógiai koncepciót alkotni. De az egy koncepcióba zárt, szigorú, rendszerelvű gondolkodás olykor éppen a tényeket „igázhatja le“ és a realitásokat mellőzi — mellőzheti. Ezért, hogy valóban elkerülhessük a voluntáris szimplifikációkat, két irányból kellene koncepciónkat megtámasztani. Az elmélettől a gyakorlat felé, és a gyakorlattól az elmélet felé. Csak ez eredményezheti minden koncepció legitimálását az irányítás legfelső szintjétől egészen a szülőkig, a szülők bizalmának elnyeréséig. Ez iskoláink preferáltságának legfőbb kulcsa. A pedagógusok szeptemberi tanácskozásain elvi szinten ez a probléma is felmerült (, ha nem is nemzetiségi iskolákat érintően). Igazolódott: a pedagógia elmélete elmélyítésének feltétele a tanítás gyakorlatának a színvonala. S ez pedig megoldhatatlan a tanítók helyzetének érdemleges javítása nélkül. Mert a tanítók túlterhelése, társadalmi és anyagi helyzetük, képzésük és továbbképzésük hiányosságai nehezítik azt a törekvésüket, hogy lépést tudjanak tartani mind a pedagógiai (pszichológiai, szociológiai stb.), mind szűkebben értelmezett szakterületük fejlődésével. Márpedig az iskolai tanítás-tanulás termelékenysége emelésének ez a kulcsa. Csak így várható el, hogy az iskolában a fő tevékenység a nevelés, a személyes ráhatás legyen. Csak így várható el, hogy a tanítóság egyrészt vitathatatlan és mindenkit meggyőző eredményeinek felmutatásával, másrészt szakmai felkészültségével tud majd hozzájárulni az átépítés korá. nak megfelelő, szülőket vonzó koncepció kidolgozásához, legitimálásához és legitimáltatásához. S ha ez az a bizonyos biztonságot igérő „Igazba-Szépbe szőtt hit“, akkor — a lapunkban „dúló vita“ alapján — Ady szavával — „messzi még a Szép ...“ M. F.
