Szocialista Nevelés, 1988. szeptember-1989. június (34. évfolyam, 1-10. szám)
1988-09-01 / 1. szám - Fibi Sándor: Jobbat, jobban
velési folyamat két fő tényezője a tanító és a tanuló, és a köztük létrehozott tudatos, folyamatos és kölcsönös interakció minősége determinálja az oktatás és nevelés sikerét vagy sikertelenségét. Az igények és a tanulási aspirációk középszerűsége, a nem kielégítő munkaerkölcs, valamint az oktató-nevelő munka hatékonyságát gátló további negatív tényezők felszámolása érdekében változtatni kell a tanulók eddigi pozícióján, és el kell érni, hogy a tanuló a pedagógiai tevékenység passzív tárgya helyett e folyamatban aktívan részt vevő szubjektummá váljon. A pozitív motiváció hatékony módszereivel olyan viszonyt alakítsunk ki tanulóinkban az iskolához és a tanuláshoz, amelyben az értelmi képességeikkel összhangban levő feladatokat képesek maradéktalanul megoldani. Tudatában kell lennünk, hogy a tanulók önállósága, aktivitása, alkotókészsége és kreativitása csak olyan légkörben bontakozhat ki, ahol a pedagógus a munkájához szükséges autoritást nem a diákok megfélemlítésével, nem a kényszerítő Lélektani ráhatások és munkamódszerek alkalmazásával érte el, hanem a kölcsönös együttműködésen alapuló módszerekkel. Iskolalátogatásaink során szerzett tapasztalataink azonban azt bizonyítják, hogy az ilyen módszerek sajnos — még napjainkban sem tartoznak minden pedagógus „kelléktárába” és az iskola igazgatóját és felsőbb szervek dolgozóinak kell figyelmeztetni arra, vegye végre észre, milyen módszereket alkalmaz egy-egy pedagógus az általa irányított iskolában. Pedig elsősorban az az ő feladatuk, hogy irányító és ellenőrző munkájukban a tanulók individuális képességeinek fejlődését és kiteljesedését hatékonyan elősegítő módszerek alkalmazását szorgalmazzák és kérjék számon, biztosítsák és irányítsák az elért pozitív eredmények propagálását; céltudatosan szervezzék a szülőkkel folytatandó állandó párbeszédet, melynek célja a párt oktatáspolitikájának mélyebb megértése, valamint annak biztosítása, hogy a szülők aktívan együttműködjenek az iskolával, tegyék magukévá az iskola programját, nevelési céljait és feladatait, bízzanak az iskolában és a pedagógusokban, legyenek meggyőződve arról, hogy ez az iskola és éppen ezek a pedagógusok képesek az általuk elvárt magas szinten tanítani és nevelni a gondjaikra bízott tanulókat. Ezek a feladatok megfelelő hangsúlyt kaptak a vezető iskolaügyi dolgozók júniusi országos értekezletén, ahol elemeztük az elmúlt iskolai évben szerzett tapasztalatokat, és megjelöltük a követendő célt, valamint a hozzá vezető utat. Jogosan bíráltuk, hogy a tanítási órákon a tanulóknak a pedagógusok nem biztosítanak megjelelő teret és lehetőséget arra, hogy kifejezzék saját véleményüket, a tanulónak nincs joga a tévedésre. A direktív, eredménycentrikus módszerek, az oktatásra való túlzott koncentrálás egy-egy esetben a tanulók számára elviselhetetlenül gyors tempót és stresszhelyzeteket eredményez, olyan légkört, amelyben a pedagógus is türelmét veszítve nem kívánatos hangnemben reagál a tanulók megnyilvánulásaira. Tény azonban, hogy a negatív, objektív és szubjektív tényezők nem kívánatos összejátszása sem jogosítja fel a pedagógust olyan lépésekre és módszerekre, amelyek ellentétben vannak a pedagógia elveivel. Továbbra is hiányosságok tapasztalhatók a tanulók osztályozásában és értékelésében. A legtöbb iskolában a tanítók az írásbeli számonkérést tartják az egyetlen objektív és naponta alkalmazható módszernek. Ezekben az Iskolákban még most sem ismerték fel, hogy az írásbeli házi feladatok osztályozása, 2
