Szocialista Nevelés, 1988. szeptember-1989. június (34. évfolyam, 1-10. szám)
1988-09-01 / 1. szám - J. U. Afanaszjev: A tanítási óra másfajta értelmezése
lemzés (a számonkérés, az új anyag magyarázata, az összefoglalás ktilön- külön történő boncolása) vagy az ösz- szetevő elemek (tartalom, módszerek, a tanító—tanulók tevékenységének megszervezése stb.) szerinti elemzés felelt meg. Az órát részekre bontottuk, s ezeket egymástól elkülönítve vizsgáltuk. Figyelmen kívül hagytuk, hogy a tanítási óra, mint egységes egész, sokkal gazdagabb bármelyik részénél, vagy akár ezek öszességénél, hogy a lényegét nem csak ezek a strukturális összetevők határozzák meg, hanem a köztük levő kapcsolatok, összefüggések is. Az ilyen elemzési mód rossz hatással van az egész oktató-nevelői folyamatra és a tantestületek közérzetére. Olyan mélyreható analízisre van szükség, amely tárgyilagosan tárja fel az óra belső mechanizmusát, tehát az órát mint összetett pedagógiai jelenséget teljes gazdagságában értékeli. Valamennyi létező, a tanítási óra elemzésével foglalkozó módszertan összehasonlítása azt mutatja, hogy az elemzésnek két oldala van: tartalmi és szervezési. A tartalmi elemzés és értékelés jellemzője, hogy az óra hatékonyságát a tantervekben rögzített társadalmi elvárások teljesítésének mércéjével mérjük. Az óraelemzés és a tanítási óra metodikája a szervezés és a végrehajtás szempontjából, tehát a megvalósítás folyamatában különbözik egymástól. Ezért a kettő összehasonlításának csak ebből a szempontból van értelme. Öt műveletet emeltünk ki: 1. az óra céljának kitűzése, 2. az óra tagolása, 3. az egyes összetevő részek tanulmányozása, 4. az órán elért eredmények meghatározása, 5. az óra tanulságának levonása (az elért eredmények és az eredeti célkitűzések összehasonlítása). Az óra elemzésekor nemcsak szerkezeti összetevőit, hanem a köztük levő kapcsolatokat is, valamint a tanulók és a tanító egymáshoz való viszonyát is értékeljük. A tanító és a tanulók kapcsolata az órán lehet: spontán: a tanító nem keltette fel a tanulók érdeklődését, azok figyelmetlenek, nem kapcsolódnak be az óra menetébe. A tananyag elsajátítása véletlenszerű és nem elég tudatos. Ez abban nyilvánul meg, hogy a tanulók az ismereteket az összefüggések felismerése nélkül, az előadott sorrendben képesek csak reprodukálni, részben irányított: a tanító csak a tanulók egy részét tudja bekapcsolni a munkába vagy egy rövid időre az egész osztályt. Ez alatt az idő alatt a tanulók aktívak, egyaránt képesek а tananyag reprodukálására és feldolgozására. stimulált: a munka jó megszervezésével, a kiindulópontul felhasználható tudásanyag és pedagógiai fogások aktivizálásával, a nevelő célzatú helyzetek teremtésével a tanítónak sikerül szinte valamennyi tanulót bevonni az az óra menetébe. A tanulók törekszenek az ismeretek nagy részét önállóan elsajátítani, reprodukálják és alkalmazzák őket. motivált: a tanulók maximálisan aktívak, mivel a tananyag elsajátításához személyes érdekük fűződik (szükséges a választott hivatásukhoz, kapcsolódik érdeklődési körükhöz stb.). A tananyag jobb megértésére irányuló törekvés vezérli őket. Biztonsággal alkalmazzák a kiindulópontul szolgáló tudásanyagot, önállóan szerzik meg az új ismereteket, kérdéseket tesznek fel, javasolják a tanultak feldolgozásának különféle módjait, meglelik és felállítják a tanmenettel kapcsolatos kérdéseket és ezekre tudnak válaszolni. A kölcsönös együttműködés színvonala a tanulók szervezettségétől és tudásszintjétől függ. A tanítási óra összetett folyamat. Egyes részei dialektikusán kapcsolódnak egymáshoz. Tartalmában, módszereiben, szervezésében, a foglalkozás felépítésének logikájában minden rész az előzőből indul ki, szervesen kapcsolódik hozzá. A teljes belső egység megteremti a tanító és a tanulók közti kölcsönös együttműködés fokozatos fejlesztésének lehetőségét. A tanítási óra elemzésének új felfogására jellemző, hogy a részek egyenkénti tanulmányozását az alkotóelemek tartalmi, módszertani, szervezési, valamint a tanító—tanuló kapcsolat és 17
