Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)
1987-12-01 / 4. szám - Sz. J.: A tanulók értékelése, osztályozása / Figyelő
"1 FIGYELŐ I A tanulók értékelése, osztályozása PEDAGÓGIAI SZEMLE Minden esetben, amikor emberek tanítása, nevelése, fejlesztése a cél, világosan meg lehet különböztetni kétféle tevékenységet. Az egyik arra irányul, hogy a fejlesztés célját minél hatékonyabban megvalósítsa. A másik tevékenység ettől lényegében eltér. Célja ugyanis az, hogy a fejlesztés eredményességét lemérje. Ennek a kétféle tevékenységnek a megkülönböztetése nagyon jól felismerhető a sportnál. Itt is van egy tanulási, begyakorlást, edzési szakasz, amelyet tréningnek is szokás nevezni. Van továbbá egy másik szakasz, amelyben a sportoló számot ad edzésének eredményességéről, ez pedig maga a verseny. A tanítási órák sorában is meg kell különböztetnünk ennek analógiájára egy begyakorlási és egy beszámoltatási szakaszt. Az elsőben mindig értékelünk, de sohasem osztályozunk, a másodikban azonban már osztályozunk. A két szakasz között igen nagy a különbség. A begyakorlás alatt az „edzés” analógiájára sokkal többet követelünk a tanulóktól, mint a „verseny”, vagyis a számonkérés alkalmával, mikor osztályzatokat is kapnak. Gondoljunk csak arra, hogy a nyolcszáz méteren versenyző síkfutók nemcsak nyolcszáz métereket futnak, hanem havonta sokezer kilométert. A többi sportnál is hasonló a helyzet. A pedagógiai gyakorlatban azonban nem alkalmazzuk ezt a magától értetődő elvet. A szerző a továbbiakban a tanítási órák módszereinek a típusait taglalja. Az egyes módszereket a hatékonyságnak mint rendezői elvnek segítségével boncolgatja. Megállapítja, hogy pedagógiai uralkodó módszerként a magyarázat alacsonyabb értékű, mint a munkáltatás. Munkáltatásról sem lehet általában beszélni, és egy kalap alatt egyszerűen idesorolni a munkafüzeteket, a feladatlapokat és a variációs módszert. Ennek az az oka, hogy a pedagógus munkafüzeteket és feladatlapokat csak esetenként alkalmaz, ezzel szemben variációs módszert valamennyi tanítási órán. A variációs módszert az jellemzi, hogy megszünteti a tanítási órák üresjáratait. Lényeges különbség még az is, hogy a variációs módszer alkalmazása során közölt feladatok szorosan egymásra épülnek. Ilyen szigorú értelemben vett rendszert a munkafüzetek és feladatlapok nem valósítanak meg. A szerző kísérleti tapasztalatai alapján a kiscsoportos tanulást, a csoport- munkát csak abban az esetben tartja eredményesnek, hatékonynak, ha egy- egy osztályban valamennyi kiscsoport azonos feladaton dolgozik, ha azonos feladatokat old meg. Álláspontját azzal indokolja, hogy azonos feladatok esetén a kapott eredmények megbeszélése, értékelése alkalmával az osztály valamennyi tanulójának módjában áll tapasztalatokat, ismereteket szereznie. Erre nincs mód abban az esetben, ha az egyes kiscsoportok különböző feladatokat oldanak meg. Ezt tapasztalhatjuk annál az elhibázott differenciált oktatási formánál, amelynél a jó tanulók nehéz, a közepes, a gyenge tanulók pedig könnyű feladatokat kapnak. Ilyen esetben nem valósulhat meg az úgynevezett tapasztalati tanulás, amelyet a pszichológiai irodalomban szociális tanulásnak is szokás nevezni. (Lénárd Ferenc: A tanítási órák 126
