Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)

1987-12-01 / 4. szám - Sz. J.: A tanulók értékelése, osztályozása / Figyelő

módszereinek neveléslélektani megközelítése, 1987, 5. szám,

484—493. o.)

Réthy Endréné Teljesítményértékelés a tanulási motiváció c. tanulmányában figyelemreméltó gondolatokat közöl. Kutatások során megállapították, hogy a pedagógusok az egyes tanulók teljesítményét két hasonló mérce vagy vonatkozási normaorientáció alapján ítélik meg: a szociális, ill. az individuális normaorientáció alapján.

Szociális vonatkozási körről akkor van szó, ha az egyes tanulók teljesítményét a tanár a szociális vonatkozási csoporthoz, populációhoz — pl. az osztályátlagokhoz viszonyítva értékeli, individuális vonatkozási körről pedig akkor, ha az egyes tanulók teljesítményének értékelését korábbi teljesítményükhöz viszonyítva, az egyéni cselekvésfejlődésük perspektívájából végzi. A kezdő pedagógusok inkább a szociális vonatkozási norma irányába orientálódnak. További vizsgálatok eredményei arra mutattak, hogy a tanulók összehasonlítási alapként, normatív mérceként maguk is átveszik a pedagógus, ill. a tanulótársak értékelési mintáit, önértékelésük, ill. attitűdjük alakításáról.

A tanári elvárás szerepe igen nagy a tanulók teljesítményének befolyásolásában, a pozitív elvárás jobb eredményekre buzdíthat, a negatív elvárás inkább csüggesztően hathat. A negatív tanári elvárás pozitív tanulói énképnél negatív hatású, de rövid távú pozitív hatást is kifejthet. A tanuló ui. sajátos kihívást érezhet, ún. „tiltakozó motivációt”, amely — bizonyos távon — szinthez vezethet.

KÖZNEVELÉS

Miért értékelünk és osztályozunk? — teszi fel a kérdést az ez évi 4. számban Babinszky Pál. Az élet felelős döntésekre képes, döntéseik következményeit vállaló, alkotóan gondolkodó, megújulásra kész embereket követel. Lényegét tekintve és történelmileg vizsgálva az iskolának egyetlen

funkciója van: az emberiség által az évezredek során felhalmozott ismereteket racionálisan, szelektáltan és gyorsan adja át az újabb nemzedéknek.

Évek óta arról igyekszünk meggyőzni tanítványainkat és magunkat, hogy az ismerethez, tudáshoz vidáman, könnyen el lehet jutni. Meg hogy kiki maga felfedezi a világot, csak legyen jártas a könyvtárakban, a lexikonokban. Ülnek azonban szép számmal az iskolapadokban olyanok is, akiknek még ez a vidámság, játékosság sem mozgatja meg a fantáziáját az ismeretek irányába, külső erőnek is nehezen vagy alig engedelmeskednek. De ne őket nézzük, hanem a kíváncsi ifjú embert. Az ismerettömegnek az iskolapadban való megszerzése az ő számára sem vidám szórakozás, vagy könnyű dolog. Ez gyötrő, fárasztó, lemondásokkal is járó szellemi és fizikai munka, s majd csak az eredmény vált ki az emberben elégedettséget, boldogságot.

Az iskola ismeretellenőrző, értékelő és osztályozó tevékenysége, ha érdek- viszonyokban nézzük, nem az iskola, és főképpen nem a tanár érdeke, hanem társadalmi érdek. Az osztályzás ötfokú rendszere azonban nem a tanulót, mint embert, hanem pillanatnyi ismeretszintjét jellemzi. Nem sorol — és nincs is joga besorolni — osztályba, kasztba, rendbe, rangba, csak egy pillanatnyi szellemi vagy gyakorlati állapotot jellemez. De akármit mutat is, megváltoztathatatlan, fellebbez- hetetlen, nem lehet bírósági keresetet benyújtani ellene, nem lehet valamilyen jogorvoslattal megváltoztatni.

Az értékelés: nevelés. Ahogy a munkához való jog, úgy a tanuláshoz való jog sem jelentheti azt, hogy a beiratkozás után automatikusan értékelhető munka és erőfeszítés nélkül nyerhetünk el bizonyítványt, oklevelet.

A következetes és reális iskolai értékelés jó mutató a szülőknek, a gyermekeknek, a társadalomnak, hogy milyen mértékben volt képes a tanuló az ismereteket elsajátítani. Lelohasztja a vérmes szülői és tanulói reményeket. Arra a területre orientál, ahol az ember valóban hasznosan és eredménye127