Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)

1987-10-01 / 2. szám - Szeberényiné Z. Judit: Az oktatási-nevelési folyamat korszerűsítésének kérdései / Figyelő

csoportokat. De ne csak, és ne is elsősorban a gyorsaságukat értékeljük, hanem az alaposságukat, a megoldások minőségét és a leleményességet.

Kiváltképp fontos, hogy a gyakorlásban a megszokott mindig találkozzék valami szokatlannal. Nem száműz- hetők a rutinmegoldások, de nem is szabad csak velük dolgoznunk. A tanult fogásokat gazdagítsuk újszerű változatokkal, hiszen az a cél, hogy a tanuló kreatív módon tudja felhasználni. Gyakoroltatásaink egyik legfőbb célja, hogy tanítványainkat rászoktassuk a szokatlannal való bátor szembenézésre.

Tévedünk, ha azt hisszük, hogy csak komor feladatok komor megoldásával mérhetjük le a tanulók tudását, illetve csak ily módon szilárdíthatjuk meg ismereteiket. Egy-egy jól megszerkesztett és jól időzített oktatójáték sokszor biztosabb mutatója lehet a tudás erejének és mélységének, mint sok más szokványos „ellenőrzési“ eljárás. Játszhatunk öt-tíz percnyit némelyik tanóra végén is, de megszervezhetjük osztályunkban az egész éven át tartó havi nagyvetélkedők rendszerét. A rendszeres szellemi játékokban részt vevő tanulók tudáshozama már a következő tanórára megnőhet, ha a gyakorlójátékok nem pehelykönnyűek, hanem fajsúlyosak, izzasztóak.

Jól kell gazdálkodni kevés időnkkel, magával a gyakorlási idővel is. Semmit nem ér az olyan gyakorlás, amelyet nem követ alapos ellenőrzés és önellenőrzés. A tanítónak tudnia kell, melyik diákja mire jutott a gyakorlásban; Minden diáknak tudnia kell a gyakorlás befejezésekor, mi ment neki könnyen, mivel kellett megkínlódnia. Enélkül csökken a gyakorlás rögzítő értéke.

A sietség miatt egyes pedagógusok háttérbe szorítják, vagy elhagyják a tanítás-tanulás legfontosabb elemét: a rendszeres gyakorlást. Az így okozott

károkat nehéz felmérni, mert lehet,

hogy a rohanás csak sokkal később bosszulja meg magát. A felsőbb osztályokban tanítók gyakran elképedve tapasztalják, hogy a jó bizonyítványnyal érkezőknek is komoly hiányaik- vannak. „Ezt nem tanították nektek?“ — kérdik dühösen. Pedig tanították és meg is tanulták tisztességesen — innét a jó jegy, azonban valószínűleg az alkalmilag megszerzett tudást nem edzették tartóssá, nem gyakoroltatták velük az apró — de távlatilag nélkülözhetetlen — ismeretelemeket. Emiatt hoztak magukkal hézagos tudást az új osztályba.

(Győri Gy.: A gyakorlás teszi a tudást, 1987, 7. szám.)

A lap 14. számában Lányiné E. Ágnes teszi fel a kérdést: Milyen feltételekkel lehet eredményes az eltérő képességű gyermekek együttes oktatása? A válaszok:

— Ha kisebb létszámúak a tanuló- csoportok.

— Ha nem a verseny szemlélet érvényesül az iskolában, hanem a gyermekek egymás közti kooperációja, a közös problémamegoldás kap teret.

— Ha tanulóközpontú a pedagógus.

— Ha a tanár munkáját gyógypedagógus és pszichológus segíti. Van valaki, akivel a problémás gyerekkel kapcsolatos ügyeit megbeszélheti.

A tapasztalatok szerint valódi eset- megbeszélések után növekszik az elfogadás, csökken az előítélet, mobilizálódnak a pedagógus kreatív ötletei és megoldásai a probléma kezelésére, illetve bizonyos foglalkozásokról kiemelve, egyénileg vagy kis csoportban, gyógypedagógiai külön segítséget kap a gyermek.

— Ha nem deficitdiagnózisok születnek, hanem a fejlesztési diagnosztika és a speciális nevelési szükségletek feltárása alapozza meg az integrált nevelést.

SZEBERÉNYINÉ Z. JUDIT

84