Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)
1987-10-01 / 2. szám - Tarics Imre: Új koncepció-tanítás-megtanítás-tanulás
tárgyak oktatása ugyanúgy, egymás mellett, egymástól izoláltan történik, itt-ott ugyan utalva némi kapcsolatokra, de ebből még nem alakul ki a tanulásban annak felismerése, hogy a tudomány egyes ágai ugyanazokon a törvényeken alapulnak. Nem tudatosodik a „minden mindennel összefügg“ elve, a jelenségek egymástól való függőségének felismerése. Nem sokkal jobb a helyzet az egyes tantárgyakon belül sem. A részletesen tolmácsolt tananyagot könnyen elfelejtik. Talán ezzel magyarázható az összefüggésekre alapozó, régebben tanultakat igénylő tantárgyakban megfigyelhető szerény eredmény (matematika, idegen nyelvek). Ne legyen illúziónk a többi tantárggyal kapcsolatban sem. A fontos és a lényeges tananyag megítéléséhez, aminek tudását minden tanulótól elvárnánk (a fontos és lényeges, jól megértett és megtanult ismeretkomplexum további, részletesebb megismerésre ösztönző erő!), a pedagógus szaktantárgyon belüli felkészítése nem kielégítő. Nagyobb áttekintésre van szüksége legalább a rokon tantárgyak keretében. Szükség van továbbá arra is, hogy ismerjük, milyen terjedelemben tanítja a középiskola tantárgyunkat, hogy az általunk lerakott alapokra építhessenek. Ilyen fokú áttekintés birtokában differenciálhatjuk a tananyagot — a tájékozottság az alapfokú tananyagról a középiskolák pedagógusai részéről sem nélkülözhetők — mi legyen az önálló munka tárgya, mit vegyünk át közösen, mit a gyengébbekkel. A fontos és lényeges, jól megértett és megtanult ismeretkomplexum a részletesebb megismerésre, mélyebb ismeretek megszerzésére ösztönző erővé válik. A pedagógusok nagy része megfeledkezik arról, hogy érzékeltesse tanulóival tantárgyának jelentőségét, az átveendő tananyagmennyiséget, a tárgyra szánt óraszámot, egyszóval a megvalósítandó tervet. A tanulók év elején nekiállnak egy „kásahegynek“ — nem tudják, hogy egy bizonyos terv szerint dolgoznak; nem tudják, hol tartanak (hacsak a tankönyv oldalszámaiból nem); nem tudják, hogy a tanult résznek az egész szempontjából milyen jelentősége, funkciója van. És ezt nem is könnyű érzékeltetni, nem könnyű egy ismeretlen tananyag körvonalait vázolni, összehasonlítani, párhuzamba állítani az eddig tanult ismeretekkel, érzékeltetni, hogyan épül fel a részekből az egész, és hol tartunk az egész építésében. A részcélok és a végcél ismerete (sejtése) a „terv teljesítése“, a „ma műveltebb lettem, mint tegnap voltam“ felismerése, a pedagógussal közös erőfeszítéssel végzett és jól szervezett közös munka (tanít—tanul) további húzóerővé, ösztönzéssé válik. Sokunkban felmerülhet az osztályozás, az értékelés problémája. Erre feleletet adhat az osztályozó rendtartás. Ami az ellenőrző teszteket illeti, semmi akadálya annak, hogy differenciálják a tananyagot a fontos és lényeges szempontjai szerint. Az új koncepció további fejlődési fokán nem várható ez el a tankönyvektől is? Az elmondottak természetesen nem akarnak minden problémára megoldást javasolni, hanem azt szeretnénk elérni, hogy a lehető legtöbb tanuló kapjon kedvet a rendszeres tanuláshoz, a világ „felfedezéséhez“, amelyben él. Tanulni, tudni, műveltnek lenni kötelesség, de egyszersmind az ember elidegeníthetetlen joga is. E kötelesség és jog mélységesen humánus jelentőségét tanulóink az oktató-nevelő munka folyamán csak fokozatosan fogják fel. A mi feladatunk, hogy ennek megértése pillanatában egy tanulónk se érezze magát a többitől esetleg már behozhatatlanul le- maradottnak, és ez csupán pedagógiai következetességünkön múlik. TARICS IMRE járási tanfelSgyelő Komárom (Komárno) 45