Szocialista Nevelés, 1987. szeptember-1988. június (33. évfolyam, 1-10. szám)

1987-10-01 / 2. szám - Tarics Imre: Új koncepció-tanítás-megtanítás-tanulás

nagy része is rámegy a legnagyobb igyekezet mellett is. De hát lehet-e a tananyaggal sietni, lehet-e a megértést, a tanulást a tempó gyorsításával siettetni? Jut-e idő az összefüggések, hasonlóságok, párhuzamok felismerésére, átgondolására? Az eredmény? — Igaz, hogy a tananyagot átvettük (kipipálhatjuk), de a tanulók bizonyos hányada lemarad, nem tudja követni, megérteni. Ha szorgalmas, akkor a megértett vagy érdekes tantárgyra koncentrál. A többivel nem tud lépést tartani. Hogyan állnak össze ezek az ismeretek a tanulókban összefüggő (minden mindennel összefügg) egész- szé, a tudományos világnézet szilárd alapjaivá? Az alapiskolában ilyen hézagos ismeretek birtokában nyilván sehogyan.

A fentiek következtében tanulás szempontjából a következő tanulócsoportok alakulnak ki: tehetségesek, akiknek a tananyag elsajátítása és megértése nem okoz problémát; szorgalmasak, akik nagy erőfeszítéssel rendszeresen felkészülnek az órára — amit nem értenek meg, azt is megtanulják; a néhány tantárgyból rendszeresen és a többiből rendszertelenül vagy általában rendszertelenül készülő tanulók és az iskolában hallottakból élők, akik otthon egyáltalán nem tanulnak. A legutolsó csoport részaránya osztályonként, iskolánként változó, de jelentékeny százalékot képez (10—30 százalék). A társadalom és az egyén szempontjából sem közömbös az a bizonytalan ismeretanyag-bázis, amelyre majd a középiskola tananyaga épülne, vagy amely a tudományos világnézet szilárd bázisát lenne hivatott alkotni egyúttal implikatív összefüggéseket, áttekintést nyújtva és a mindennapi gyakorlat részére is használható ismereteket adva.

Summázva az eddigieket megállapíthatjuk, hogy a kitűzött célok szempontjából a tanulók felkészítésében van mit pótolni. A „hogyanra“ feleletet a tantervűnk ad, amelynek az 5—8. osztályok anyagát bevezető részében (úvodná časť k osnovám — SPN 1978, 22. oldal — III. A nevelő-oktató munka értelmezése, módszerei és formái — Az oktatás új értelmezése a felső tagozaton) a hatékonyság növelésének legfontosabb módját a didaktikai folyamatok intenzifikálásában jelöli meg. Ez úgy érhető el, ha a pedagógus az alapvető és lényeges követelményre összpontosít, fejlesztve a tanulók készségeit és képességeit a tanulás terén. A hatékonyság csak akkor teljes, ha ez az oktatás, nevelés és for- matív eredmények teljességével jár.

Több mint valószínű, hogy az előbb említett 10—30 (vagy még nagyobb) százalék később sem hozza be lemaradását, és belőlük regrutálódik az a réteg, amely nem kívánt áramlatok, manipulációk képviselőjévé válik.

Az „ömlesztett“ tananyagközlésről nyilván át kell térnünk a differenciáltabb formákra — a tehetségesebbek részére a tanóra elején az önálló munkát előkészítő magyarázat bevezetésére, hogy a kevésbé tehetségesekkel külön foglalkozhassunk, vagy számukra részletesebb magyarázatot kell tartanunk kiemelve a tananyagból az alapvetőt és a fontosat. — És itt jön a tanító dilemája — mi legyen az alapvető és fontos, amikor amúgy is az alapiskola alapismeretekből összeállított tananyagáról van szó? Mire helyezzük a hangsúlyt, mi a nem fontos (netán mi hagyható ki), mit követelhetünk a jóktól, mit a tehetségesektől, mit a gyengéktől? Ellenőriznek is bennünket, a tanfelügyelői tesztek kérdésének, feladatainak is eleget tegyünk ...? A kérdésekre a válasz nem is egyszerű, nem is csak egyéni megítélés dolga.

A pedagógusok új koncepcióra való felkészítése tantárgyanként történt. Az általános alapelveken túl tájékozódtak szaktantárgyaink innovált tananyagáról. A tanítás folyamán az egyes tan44