Szocialista Nevelés, 1983. szeptember-1984. június (29. évfolyam, 1-10. szám)

1983-10-01 / 2. szám - Szeberényi Judit: A pedagógiai kutatás problémái / Figyelő

képest (Gáspár László, 1982, 4. szám). Gácsér József arra mutat rá, hogy sokszor a vita (hevében nem veszik észre azokat az eredményeket, amelyek a pedagógia terén létrejöttek (1981, 6. szám, 521 o.). Zibolen Endre hangsúlyozta, hogy egyetlen szocialista országban sem történt olyan radikális szakítás a nevelés múltjával, mint itt a szocialista nevelés szakaszában. Mihály Ottó az elméleti és az empirikus kutatások viszonyát taglalva nem hiszi, hogy ,minden ki van találva“. Az a kérdés, hogy 100 éve mit értettek ma is használt kifejezéseken. Elméletileg nincs minden kérdés kitalálva napjainkra (1983. 3. szám, 281. o.J.

A jelenlegi helyzet okait több szerző fejtegeti. A belső okok között a legsúlyosabb, hogy megnyugtatóan máig sem tisztázódott az elméleti kutatás és a gyakorlat viszonya. Nagy József szerint: a kutatás .. .„ általánosít, általános törvényeket, elveket, követelményeket dolgoz ki. Ennek alkalmazását pedig a gyakorlat, az iskola, a gyakorló pedagógus feladatkörébe utalja (s magára hagyja őket)“. Vastagh Zoltán szerint is .. .„ az iskola és a közreműködő pedagógus inkább csak a ,bedolgozó* szerepét vállalhatta“. Az elmélet és a gyakorlat viszonyát egyetlen hozzászóló sem találta kielégítőnek.

Alapvető gond a neveléstudományok interdiszciplináris kapcsolatainak a megoldatlansága. Mind a vizsgálódások tárgyát, mind eszközeit illetően elengedhetetlen a többi tudománnyal való folyamatos kommunikáció. Nyilván nem kétséges, hogy pedagógiai kérdések megoldására elsősorban pedagógiai szakember, de mindenképpen csakis a pedagógiai folyamatokat alaposan megismerő szakember képes.

Többen érintik az irányítás ' Kutatásszervezés) gyengeségeit. A Magyar Tudományos Akadémián 1972-ben létrehoztak egy kisszámú pedagógiai kutatócsoportot azzal a céllal, hogy viszonylag független fórumot teremtsenek a pedagógiai kutatásnak. Kezdetben a gyakorlati pedagógusok széles körét vonták be a munkába, akik az esetek többségében megelégedtek saját tapasztalataik leírásával. Ezeknek összegezése, kritikai megrostálása, a felhasználható következtetések levonása elmaradt. Jobb helyzet alakult ki a tartalmi kérdésekben, az új tantervek és tankönyvek kialakításában, ahol főleg más tudományágakban működő kutatók és gyakorló pedagógusok dolgoztak együtt.

Nagy gond, hogy a pedagógiai kutatás művelésére nem alakult ki a megfelelő káderképzés. Nem épült ki olyan hálózat, amely biztosítaná a tervszerű pedagógiai kutatás megvalósítását. A felsőoktatásban dolgozók azzal, hogy elvégezték az egyetemet, még nem váltak kutatókká akármilyen magas szintű képzést és számos indítékot kaptak is a tudományos munka elvégzéséhez. Feltétlenül nagyobb lehetőséget kellene biztosítani a felső fokú oktatásban a pedagógiai tárgyak oktatása során a pedagógiai kutatómunkára való felkészítő s- r e.

Nincs minden rendben az anyagi támogatással sem, bár a pedagógiai kutatás kiemelt kutatási főiránnyá vált. Zrinczky László írja találóan: „Az elégedetlenség bizalmatlanságba torkollik, a bizalmatlanság a támogatás megvonásához vezet, és szükségképpen rontja a teljesítményt, a teljesítményromlás azután fokozza a bizalmatlanságot és így tovább. De meddig?“ (1981. 9. szám, 805. o.) Nagy József szavaival: könnyű a spekulatív, íróasztal-pedagógiát elítélni, de pénz nélkül nem volt és nem is lesz másra mód.

A kibontakozás lehetőségeit Fábián Zoltán a következőkben látja:

Mindaddig, míg a neveléstudomány és a kutatás ... irgalmatlan következetességgel nem tisztázza saját lehető62