Szocialista Nevelés, 1981. szeptember-1982. június (27. évfolyam, 1-10. szám)

1981-10-01 / 2. szám - Sz.J.: A családi életre nevelés / Figyelő

FIGYELŐ

___________

A CSALÁDI ÉLETRE nevelés

MÓDSZERTANI KÖZLEMÉNYEK

Kevés interperszonális kapcsolat játszik sorsdöntőbb szerepet az emberek életében a szerelemnél. Nem véletlen, hogy a pedagógia klasszikusai, köztük pl. Makarenko, azt vallották, hogy a szerelmet tanítani kell az iskolában, mert:

a] az iskola az életre akar nevelni, a szerelemre is nevelni kell a fiatalokat, természetesen nem svéd mintára, a szexuális technikát értve ezen a tananyagon, hanem a mély, intim emberi kapcsolatok teremtésének képességét,

b] a szerelem az ember életének egyik fontos tartalmi összetevője, amelyben legtöbbet árul el saját személyiségéről,

c] a szerelem azonban nemcsak jövőjük a tanulóknak, hanem iskolai jelenük egyik fontos problémája is.

Valamennyi emberi kapcsolat közül épp a szerelem van a legszorosabb összefüggésben a világnézettel, az er- kölcsiséggel, a műveltséggel, a magatartással és a jellemmel. A szerelemről vallott nézeteivel, életgyakorlatával nyilatkozik meg legközvetlenebbül az emberek különbözősége.

A legnagyobb gondot az okozza, hogy elméletben és gyakorlatban egyaránt sokan összetévesztik a szexualitás és a szerelem fogalmát. Látszólag jogot ad erre a tény, hogy a szerelem nem létezik szexualitás nélkül még akkor sem, ha elfogadjuk a minden érzéki konkrétság nélküli plátói szerelmet. Ebben ugyanis nem a szexualitás hiányáról, hanem aszketikus elfojtásáról van szó. Itt is bőven találkozunk szélsőséges nézetekkel, az egyik oldalon megtalálhatjuk ,,a hagyományos, rep- resszív aszketizmust”, amely a hatodik parancsolat jegyében minden szexualizmust még a gondolatban is a bűnök közé sorakoztat. A másik oldalon viszont éppoly végletes a polgári szexuálradikalizmus, amely a szexualitást a szomjúsággal azonos rendű és jellegű szükségletté minősíti, ezért véleménye szerint ahhoz hasonlóan kell kielégíteni is. Rokon vele a szórakozásmorál felfogása is, amely a szerelmet a szexualitással azonosítva jelentős örömforrásnak tekinti, éppen ezért benne minden eszközt erkölcsösnek tekint, amely az egyik felet akár a másik kárára is szexuális céljának eléréséhez segíti. (A szerző szerint igen sok pedagógusjelölt található ezek hívői között, ami nagyon kétségessé teheti a jövő erkölcsi nevelését.)

A szerelemre nevelés a személyiség fejlesztésének integráns része. Első — már az óvodában is megvalósítható — feladatai közé tartozik egymás és egymás nemiségének kölcsönös tisztelete, a helyes tartalmú szemérem, tapintat, udvariasság kialakítása.

Az iskola nagyon sokat tehet a helyes szemlélet kialakítása érdekében, ha időben elfogadtatja a gyermekkel, hogy:

a) az élet egyetlen területén sem szerezhet magának senki élvezetet mások bánatpénzén, minden emberi kapcsolatban elkerülhetetlen a másik fél szükségleteinek, igényeinek, érdekeinek fel- és elismertetése;

b) továbbá megóvja őket a naiv illúziótól, hogy iá szerelem csúcspontját a házasságban lássák, mintha azzal tö58