Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1980-11-01 / 3. szám - Az óvodás korú gyermek nevelése / Figyelő
tek mutatják a rendellenességet. Vannak gyermekek, akik nem azért nem beszélnek, mert nem hallják a példát, vagy mert nem tudják felfogni a beszédet, hanem mert „nincs kedvük.” Nincs indíték a megnyilatkozásra, nem igénylik a kapcsolatot. A jó óvodai légkör azonban föloldja az elzárkózást, s előbb-utóbb megindul a beszéd. Lényeges azonban, hogy ne erőltessük, mert csak növeljük a gátlásukat. Kezdetben nem is szabad őket a helyes kiejtésre tanítani, nehogy tétovaságukat fokozzuk. A csoportos játék, a zene, a mozgás, a játszótárs, (de sokszor csupán egy kiskutya vagy egy cica) akkor készteti megnyilatkozásra a félrevonuláshoz szokott gyermeket, amikor nem is várnánk. Amit nem sikerült kijavítani az óvodában, lehet, hogy a speciális iskolában sikerül. Ilyenek működnek a České Budéjo- vice melletti Týn nad Vltavouban a nem beszélő gyermekek számára, Bratislavában (nám. 1. mája), valamint Liptovský Jánban a hibásan beszélő gyermekek számára, az utóbbi bennlakásos alapiskola. (D. A. Kleinová: Výchova alálických detí, 1979/80, 12. szám, 323. о.) KÖZNEVELÉS Ötéves korig a beszédhibák túlnyomó többsége természetes jelenség. A gyermekek nem találnak rá azonnal a helyes kiejtésre. Eltart egy ideig, míg begyakorolják a nehéz r, cs, c, s, z, zs hangok ejtését. Ha kezdetben nem törődünk túlságosan sokat az átmeneti zavarral, ám ügyelünk arra, hogy mi mindig hibátlanul és nyugodt iramban beszéljünk, s szó sincs értelmi fogyatékosságról, a gyerekek előbb-utóbb rátalálnak a pontos ejtésrp. Eleinte azzal sem kell törődnünk, ha a gyermek néhány hónapig dadog. A baj akkor hatalmasodik el, ha rászólunk, megfélemlítjük. Ötéves kor után azonban ajánlatos minden beszédhiba esetén logopédushoz fordulni, mert ilyenkor már nehezen számíthatunk spontán javulásra. A beszédhibák két jól körülhatárolható válfaja ismeretes: a pöszeség és a ritmuszavar. A logopédia a pöszeség körébe sorolja az összes kiejtési hibát a dadogás és a hadarás kivételével. Ezek a ritmus- zavar körébe tartoznak. A pösze gyermekek egy része torzan ejti a hangot (fogak közé csúsztatott nyelvvel az sz, c, z fonémákat, torokban görgetve az г-t), más része pedig következetesen felcseréli a mássalhangzókat (ty—t: kutya — kuta, cs — s: csacsi — sasi). A logopédus először is tisztázza az okokat: ép-e a gyermek értelme, tökéletes-e a hallása, van-e beszédszervi elváltozása. Megeshet, hogy fognövési rendellenesség, nehezen mozduló nyelv, szájpadláshasadék a kiejtési hiba oka (az utóbbi súlyos orr- hangzósságot okoz). Ötéves kor táján a pöszeség logopédiai kezelése szinte mindig tökéletes eredménnyel jár. Később egyre nehezebb a dolog, mert a hiba végérvényesen beidegző- dik, és a makacs automatizmust felnőtt korban már alig lehet leküzdeni. Amíg a pöszeség mögött ritkán áll lelki sérülés, a dadogás mindig együtt jár a neurózissal. A pöszeség beszédtechnikai zavar, és gondos gyakorlással megszüntethető, a dadogás személyiségzavar, és az elhibázott gyakorlás többet árt, mint használ. A dadogás izomgörcs. Minél nagyobb a lehetőség a hangképzés közben (ezért nehezek a zárhangok), annál valószínűbb, hogy a dadogó megtorpan. Amíg a dadogás nem hatalmasodik el (ötéves kor körül), ezek a megtorpanások önfeledtek, ás a görcs még könnyen oldódik. Néhány gyors szótagismétlés után pereg a kisgyermek nyelve. Ha azonban tudatosodik a baj, a környezet kétségbeesetten vagy indulattal, megszégyenítéssel reagál, a dadogó el akarja fojtani a görcsöt, s ez most már szólásképtelenségig fokozódik. A dadogás terápiájának alapelve tehát a görcsoldás. Segít a légzésszabályozás, a nyugodt hangvétel, az oldott testhelyzet. A beszédhibák közös velejárója a beilleszkedési nehézség. A pöszéket, persze, enyhébben gátolja a szocializációban a beszédhiba, mint a dadogókat. Fontos, hogy az első osztály megkezdése előtt tiszta legyen a kiejtés, nehogy a pöszeség az írásban és az olvasásban zavart okozzon. Lehetőleg a dadogást is le kell küzdenünk, országszerte vannak logopédiai ambulanciák. Tudomásul kell vennünk azonban, hogy míg a pöszeség leküzdése olykor hónapokat vesz igénybe, a dadogás terápiája nemegyszer évekig tart. Ezt a munkát a szülők és a pedagógusok türelmes magatartással, szelíd bánásmóddal, nyugodt beszédpéldával támogathatják. A logopédia kezelők örvendetesen szaporodtak az elmúlt évtizedben, de a harmincezer kezelésre szoruló iskolás gyermek közül jelenleg csak minden harmadik jut logopédushoz. Ezért is fontos, hogy az óvodák a beszédhibák megelőzéséből, az iskolák pedig a terápia támogatásából még jobban kivegyék részüket. (Montágh I.: Mit csinálnak a logopédusok? 1980, 27. szám, 10—11. old.) 96
