Szocialista Nevelés, 1980. szeptember-1981. június (26. évfolyam, 1-10. szám)
1980-11-01 / 3. szám - Vargáné T. Anna: Olvasóvá nevelés az 5. osztályban
Olvasóvá nevelés az 5. osztályban Vargáné T. Anna tanítónő, Fél (Tomášov) „A könyvek barátaim: társaságuk végtelenül kellemes. Minden korból, minden országból valók. Könnyű hozzájuk férnem, mert mindig készek szolgálatomra, s akkor engedem őket társaságomba, akkor bocsátom el őket társaságomból, amikor kedvem tartja. Sohasem estek terhemre, ellenben készségesen felvilágosítanak, ha kérdem őket” (Petrarca) A magyar nyelv és irodalom tanítójának kulcsszerepe van abban, hogy az iskola könyvszerető, értő és az olvasást életszükségletnek tekintő diákokat neveljen. Az olvasmányok gazdagítják a tanuló lelkivilágát, elősegítik reális tájékozódását az életben, fejlesztik szó- és írásbeli kifejezőkészségét. Aki gyermekéveiben megtanulta becsülni a könyvet, később, felnőtt korában is mindig segítőtársának, barátjának tekinti. Ha a serdülő fiatal sok tépelődésére, kérdésére olvasmányaiban is talál választ, ha érzi, hogy a könyv segítőtársa, és a tanító megfelelő irodalmi műveket tud kezébe adni, akkor egyéniségének kialakulása egyenletesebb. A modern kommunikációs eszközök sokkal látványosabb formában fordulnak a szórakozni, művelődni vágyó emberhez, mint a könyv. A könyvnek, az olvasásnak, mint kultúraközvetítő eszköznek egyeduralmi szerepe megdőlt. Ezért is szükséges feltárni tanítványaink előtt a választás helyes útját. S tesszük ezt annak a vitathatatlan ténynek folytonos tudatosításával, hogy az ember, a világot a legteljesebben az irodalom tudja művészi erővel föltárni. „Az élet nem teljes a művészetek s ezeken belül a szépirodalom nélkül .. Ifjúkorom hajnali éveitől kezdve szenvedélyes olvasó vagyok; ugyanúgy nem tudom elképzelni napjaimat könyv nélkül, mint étel-ital nélkül. Életem legsanyarúbb korszakaiban — a háború tűzvonalában, börtöncellában, internáló táborokban —, ha nem juthattam könyvhöz, ugyanúgy szenvedtem, mintha nem szívhattam dohányfüstöt, pedig kamaszkorom óta vagyok pipás-ciga- rettás ember. És ha az én számomra ilyen sokat jelentett az olvasás, akkor ezt a kimeríthetetlen örömforrást meg is akarom osztani embertársaimmal“ — írja Hegedűs Géza Az olvasás gyönyörűsége c. könyvében (Móra, 1978). Milyen csodálatos ez a vallomás! Hogyan neveljen legalább félig ilyen tudatos olvasókat az iskola? Olyan olvasókat, akik haszonnal forgatják a könyvet, a környező világ megismerését, életeszményeik kiteljesítését keresik benne, s az olvasottak nem tűnnek el nyomtalanul érzelem- és gondolatvilágunkból. Szocialista társadalmunk az iskolától, nevezetesen a magyar nyelv tanítójától kéri számon az „értő“ olvasókat. Milyen eljárásokkal, módszerekkel érheti el a tanító, hogy akár szakmunkássá, akár értelmiségivé nevelődő tanítványai valóban fogékonyak legyenek az irodalom szépségei iránt, és a könyvtárak vagy könyvesboltok polcain felhalmozott sok-sok könyvből okos kereséssel, választással mindig megtalálják a jót, a hasznosat? Valószínűleg minden tanító kipróbált már néhány módszert, amelynek végső célja, hogy tanítványai olvassanak. Én is sokféle dologgal kísérleteztem kisebb nagyobb eredménnyel, míg sikerült elérnem, hogy taníványaim rendszeresen olvassanak. Tavaly pl. az V. osztály egy-egy tanulója átlagosan 38 könyvet olvasott el egy évben, ami havonta 3—4 könyvet jelent. Vannak olyan ötödikeseim is, akik 70—80 könyvet olvastak, de olyanok is, akik 87
