Szocialista Nevelés, 1979. szeptember-1980. június (25. évfolyam, 1-10. szám)
1979-10-01 / 2. szám - Mózsi Ferenc: A nyelvi nevelés kérdéseiről, különös tekintettel a tudatformálás feladataira
többlete és lehet hátránya is az oktató-nevelő tevékenységnek. A társadalmi igény determinálta helyzet nem ad választási lehetőséget, így az egyedüli lehetőség: felkutatni a nyelvek jó tantervi koordinációjával, egy egységes, jó motivációs bázis kiépítésével a transzferhatás maximális felhasználását tevékenységünkben, és az interferenciás hatásoknak a minimumra csökkentését. A nyelvi képzésnek ilyen egységessé koordinált koncepciója nem más, mint tulajdonképpen az iskola egy központi tevékenységi formájának kiemelése, amely — mint általában az egyéb területeken szerzett tapasztalatok — pozitívan hat a gyermek egész fejlődésére. Valamely tevékenység kiemelt alakítása ugyanis az iskolai (pl. a nyelvi és más szakosított] tanításban lehetővé teszi a tevékenység transzfer hatását a gyermeki fejlődés különböző más területeire is. Ezért egy jól koordinált, egységesített koncepciójú három-négy nyelvű képzés — véleményünk szerint — a mindenfajta új feladatok elsajátításában előnyt kell hogy jelentsen a csak két-három nyelvet tanító iskolák hasonló tanulmányi eredményű, hasonló teljesítményre (lényegkiemelő készség, emlékezőtehetség, fegyelmezettség, érzelmi telítettség stb.) képes tanulóival szemben. Ez a mind ez ideig mostohán kezelt kérdéskomplexum — úgy véljük — a jövőben részünkről lényegesen több figyelmet érdemel, mert „nemcsak“ az eddig hangoztatott anyanyelvű tanítás-tanulás pedagógiai-pszichológiai jelentősége (e kérdés kidolgozásának hazai irodalma is jelentős!), hanem a nem specifikus, tehát az ún. összállami( anyanyelvi, művészeti és a főbb társadalomtudományi tárgyak kivételével minden más) tantárgyak változatlanul hagyása mellett tulajdonképpen egy központi tevékenység — a mi esetünkben a szlovák nyelv tanításával, illetve a kettős nyelvi kommunikáció tudatos előkészítése kiemelésével minden más területen (matematika, irodalom stb.) jelentkező transzferhatás a jövőben bátrabban szólhat a nemzetiségi iskolák gyakorlata mellett. Az így értelmezett és sajátossá adaptált tananyag egyik fontos feltétele lehetne, hogy a csehszlovákiai magyar tanítási nyelvű iskolák tanítványai egyrészt még szorosabban kötődjenek Dél-Szlo- vákia s ezen keresztül Csehszlovákia egységes társadalmi-gazdasági realitásához és a szocialista nemzetiség két forrásából táplálkozó, sajátos mik- rokultúrájához. Másrészt a két nyelv ismerete és bikulturáltságuk révén — a szocialista országok gazdasági, politikai, valamint katonai integrációjának időszakában — anyanyelvűnknek az eddigieknél még hatékonyabb ápolásával és egy intenzívebb hagyományszeretetre neveléssel — melynek érdekében is sokat tettünk — teljesíthessék majd történelmi küldetésüket a magyar és a szlovák nép egyre szorosabb kapcsolatai elmélyítésében, a hídszerep vállalásában és minél sikeresebb megvalósításában. Erről jut eszembe Goethe egyik gondolata (Wer fremde Sprachen nicht kennt, weiss nichts von seiner eigenen], melyet Kodály Zoltán fejtett ki gyönyörűen: „Az idegen nyelvekről nem mondhatunk le. Sőt arra kell törekednünk, hogy legalább egyet minden művelt magyar tökéletesen tudjon. De használjuk fel idegen nyelvtudásunkat arra, hogy vele magyar nyelvtudásunk nyerjen, ne veszítsen. Az idegen nyelvvel párhuzamosan tanuljuk újra a magyart. Vegyünk számba minden zenei eltérést, s mennél jobban elsajátítjuk az idegen nyelv kiejtését, annál tudatosabbá tehetjük a magyart. Akkor nem rontjuk vele magyartudásunkat, hanem megerősítjük. Régi igazság, hogy anyanyelvét is jobban tudja az, aki még egy nyelven tud.“ Ezt a kodályi-goethei gondolatot nem kell bizonyítani, ezzel mindenki egyetért. Nem elég azonban passzívan egyetérteni, meg is kell tudni védeni, és híveket kell a gondolatnak szerezni. Annak, hogy minden ismeretszerzési folyamat — mint pszichikus-tudati folyamat — kontrasztív, azaz szembeállításokra épül. Még akkor is, ha ezt nem hangsúlyozzuk. Hiszen azért van fekete, mert van fehér is; azért van lent, mert van fent is stb. A modern pedagógia felismerte ezt a 43
