Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)
1979-01-01 / 5. szám - Sz.J.: Osztályozás, értékelés / Figyelő
— az iskolakörnyezet mint szociális mikrokörnyezet mélyreható elemzése és azon tényezők kiemelése, amelyek kedvezőtlenül hatnak a tanulók tanuláshoz való viszonyának alakulására, — a leendő elsősök alapos megismerése, a gyermekek megismertetése az iskolával ismerkedés a szülőkkel, — olyan nyári táborok szervezése, amelyeknek célja a tanuló egyéniségének, illetve tanulási és fizikai készségeik fejlesztése stb. Ezek az intézkedések osztályszinten valósulnak meg, és mint egymásra épülő tevékenységrendszer értelmezendők. A szerző részletesen bemutatja a tanórán megvalósítható módszereket és formákat, amelyek segítségével a tanulók eredménytelensége megakadályozható. ESTETICKÁ VÝCHOVA A zenei nevelés terén régóta komoly és megismétlődő fogyatékosságok mutatkoznak az osztályozással kapcsolatban. Hiányzik az egységes szellem, a komplexitás, nagy a bizonytalanság a jegyek meghatározásában. Sok pedagógus nem szívesen osztályoz folyamatosan, s az értékelést a félév lezárása előtti utolsó órára hagyja. Vannak, akik ugyan folyamatosan értékelnek, de csak valamelyik részterületet érintik (pl. csak az éneklést, függetlenül a zeneelméleti ismeretektől). Jóllehet az éneklés mindig a fő része marad a zenei nevelésnek, a gyermek zenei készségét, ismereteit nem mutatja meg teljes egészében. Azok a tanítók, akik nem rendelkeznek valami kiváló énekkészséggel, hajlamosak arra, hogy csak az elméleti ismeretekre helyezzék a fő hangsúlyt. Az osztályzatok általában meglehetősen eltérőek, sőt elég nagy az igénytelenség, az ebből a tantárgyból kapott kitűnő jegyek magas száma rendszerint nem felel meg az osztály általános zenei képességének. Ugyancsak helytelen a túlzott szigor, amikor az értékelés szinte síressz-állapo- tot idéz elő a mutáló hangú fiúknál vagy a fejletlen zenei képességű gyermekekben. Ha választ akarunk adni arra a kérdésre. mi is legyen az értékelés tartalma, a zenei nevelés legjellemzőbb vonásait nem téveszthetjük szem elől, sem azt, hogy miben különbözik a többi tantárgytól. Itt nem az elsajátított ismeretek az egyedüli döntő tényező, rendkívül fontos az érzelmi, esztétikai élmény, a művészethez való viszony, viszont mindez rendkívül nehezen értékelhető, mérhető tényező; csak a gyermek külső megnyilvánulásai alapján következtethetünk rá, ami viszont meglehetősen megbízhatatlan. (Fr. Sedlák: Proverování a hodnocení (klasifikace) v hudobní výchove, 1977/78, 8. sz. 203—204 1.) A TANÍTÓ Az emberi tevékenység alapvető hajtóereje az elismerés, a környezet, a társadalom pozitív visszajelzése a munkával, alkotással kapcsolatban. A folyamatos teljesítménynövekedéshez, a fejlődéshez megerősítő visszajelzés szükséges. A teljesítményt ugyan a negatív jelzés, a szidás, az elmarasztalás is növelheti, de csak időszakosan. A hosszantartó sikertelenség elkedvetlenít, letör, a kezdeti emelkedés után hanyatlás, teljesítménycsökkenés következik, amint azt kísérletek is bizonyítják. A pedagógus személyisége nemcsak a nevelés-oktatás légkörének a megteremté sében döntő tényező, hanem abból a szempontból is, hogy mi a pedagógus felfogása az ellenőrzésről, osztályozásról. Elsősorban önkontrollnak kell hogy tekintse, s erre alapozza a további nevelő-oktató tevékenység szervezését. A teljesítménymérés elsődleges funkciója a visszajelzés, a további pedagógiai munka szabályozása, és csak másodlagos az osztályozás. Ellenőrző tevékenységünk legfőbb hiányossága az, hogy nem terjed ki az oktató-nevelő munka egész folyamatára. Amikor a tanító magyaráz, esetleg aktivizálja is a tanulókat, nehéz felmérni, mi történik ilyenkor a tanulók fejében, tudják-e igazán követni a tananyagot, végrehajtják-e a megfelelő gondolkozás! műveleteket, és vajon mikor következik be a „leállás”, illetve a lemaradás. Márpedig ha a tanuló „leáll” — lemarad, mert nem érti a tananyagot, nem képes rendszerezni az ismerethalmazt, jó szándé ka ellenére sem képes aktívan bekapcsolódni a munkába, előbb-utóbb kudarcot vall. A jelenlegi gyakorlatban elfogadott mérce, az osztályozás, nem tudja feladatát maradéktalanul ellátni, sok esetben megreked a látszateredményeknél, nem nyújt mindenki számára igazi sikerélményt. A közvélemény (társak, szülők, sőt a pedagógus is gyakran) osztályzatokban gondolkodik és ítél. Igaz, a teljesítmény és az osztályzat között pozitív korreláció mutatható ki, viszont a személyiség fejlődése, erőfeszítése adottságaihoz, életútjához mérten, s az osztályzatok már korántsem mutatnak mindig egyértelműen pozitív 159
