Szocialista Nevelés, 1978. szeptember-1979. június (24. évfolyam, 1-10. szám)
1979-01-01 / 5. szám - Sz.J.: Osztályozás, értékelés / Figyelő
korrelációt. A tanuló sokszor nem érzi magát hibásnak, hiszen tanult. így az osztályzat serkentő tényező helyett gátló tényezővé válik. Az új dokumentumokban megváltozik a tanulási-tanítási folyamatoknak a felépítése, rendeltetése ( a tanuló önállóan tanul — a pedagógus vezérli; nem zárt ismeretrendszert sajátít el stb.j és szükségszerű, hogy a visszajelzés, az értékelés is ilyen értelemben funkcionáljon. Az iskolai értékelés — viszonyítás. Megállapítjuk a tantervi követelményeknek a tanulók által teljesített mértékét. Gyakori hiba, hogy a pedagógiai folyamatnak nem szerves része az értékelés, erre csak az osztályzat megállapításakor kerül sor. Előfordul, hogy az eredményt — mint a továbblépés alapját — a pedagógiai gyakorlatban elhanyagoljuk. A helyes értékelő tevékenység kritériumai: — a személyiségformálás valamennyi területéről nyújtson információt, — objektív (híven tükrözze az eredményeket és hiányosságokat), — formája változatos (szóbeli, írásbeli, gyakorlati stb.], — rendszeres és személyre szóló, — folyamatos, konstruktív (nevelő jellegű és ne ítélkező) legyen. Az objektív értékelés kritériumának megközelítését elősegíti: az értékelés folyamatossága, a változatos értékelési formák alkalmazása és a személyi eltérések figyelembevételének a szinkronja, a szubjektivizmus tudatos háttérbe szorítása, a tanuló iránti rokonszenv vagy ellenszenv, pszichológiai törvényszerűségek: kontraszt hatás. Gyenge csoportban közepes szint „kiváló” hatást kelthet, és fordítva — kiváló csoportban a jó is gyengébbnek hat. Fejlődési akadályt jelenthet, ha a szülőt ház és az iskola között nincs megfelelő kapcsolat. (Szekeres Józsefné: Értékelés, osztályozás — követelményrendszer, 1978. 3—4. sz.) Sz. J. 160
